„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
A 65. gépesített dandár felderítő és csapásmérő drón egységének egy Starlink vevőegysége látható a frontvonalon Robotyne közelében, a Zaporizzsjei területen, Ukrajnában, 2024. január 23-án
Fotó:EUROPRESS/Andre Alves/Anadolu/AFP
Tavasz óta szintet léptek az egymás hátországát érő támadások. A nyugati információs buborékban ennek kapcsán elsősorban az orosz finomítók elleni ukrán támadások vannak a középpontban, amely kissé elhomályosítja az orosz támadások látványosan megnövekedett intenzitását. Oroszország még májusban a rövid tűzszünetet követően például a háború eddigi legnagyobb légitámadását mérte Ukrajnára. Összesen 1567 drónnal és 56 egyéb eszközzel – ballisztikus rakéták, robotrepülőgépek és Kinzsal hiperszonikus rakéták – támadtak.
„E támadás során Oroszország már teljes erővel alkalmazta a drónok bevetésének új, alig néhány hete elkezdett taktikáját”
Míg korábban nappal legfeljebb egy-egy drón jött, zavarórepülés-jelleggel, ma már nappal is tömegesen támadnak. Ennek több oka is van. Egyrészt, Oroszország elég Gerany drónt tud gyártani ahhoz, hogy megengedhesse magának, hogy nappal többet tud belőlük lelőni a légvédelem. Másrészt, a nappali támadások jellemzően több civilt ölnek meg az utcákon, tereken, közlekedés közben, mint az éjszakai akciók, és általában is jobban zavarják a mindennapi életet. Harmadrészt, a nagy nappali támadások mindig előkészítik a következő éjjeli, szintén nagyobb akciót. Az a céljuk, hogy kimerítsék a légvédelmet, kevesebb rakéta maradjon éjszakára és fáradtabbak legyenek a légvédelemnél szolgáló katonák. Ennek ellenére az ukrán légvédelem összeségében eredményesen védekezett. Az ukrán hivatalos adatok és a német Luftkrieg Monitor adatai egybevágnak abban, hogy a támadó drónok ellen 90 százalék körüli az eredményesség, míg a rakéták és robotrepülőgépek 74 százalékát sikerült lelőni, azaz azaz utóbbiak bő egynegyede átjutott. Abban, hogy Ukrajna ilyen mennyiségű drón ellen is képes ilyen eredménnyel védekezni, kulcsszerep jut az immár tömegesen gyártott, néhány ezer dollárba kerülő elfogó drónoknak. Ezek jelentősen, típusváltozattól függően 8-10-szer olcsóbbak, mint a szintén igen primitív, nem túl drága orosz Geranyok.
„Azóta ezek a támadások csak ismétlődnek, és mint Christian Freuding, a német védelmi minisztérium ukrajnai helyzetért felelős műveleti központjának vezetője figyelmeztetett, Moszkva ma már akár kétezer drónt is képes lehet egyszerre bevetni Ukrajna ellen”
A tábornok szerint Oroszország intenzíven bővíti dróngyártó kapacitásait, és a tömeges bevetés súlyos terhet ró Ukrajna légvédelmi rendszerére. Freuding kiemelte azt i, hogy a jelenlegi védekezési módszerek, például a Patriot rakéták alkalmazása gazdaságilag előnytelen, mivel egy ilyen elfogórakéta ára meghaladja az 5 millió eurót, míg egy iráni típusú Sahed drón előállítása csupán 30–50 ezer euróba kerül. A német katonai vezető szerint a hangsúlyt az olcsóbb, 2–4 ezer eurós drónelhárító eszközök további fejlesztésére és tömeges rendszerbe állítására kell fektetni. Emellett közben a mélységi csapások is fontos szerepet játszanak, például orosz repülőterek, katonai gépek és hadiipari létesítmények elleni támadásokkal. Freuding külön figyelmeztetett arra is, hogy Kína teljesen leállította az ukrán dróniparhoz szükséges alkatrészek szállítását, és ehelyett Oroszországot látja el, ezzel jelentősen gyengítve Ukrajna technológiai mozgásterét.
„A dróntechnológia terén folyó versenyt tekintve 2026 első felében a nyugati/ukrán fél előnybe került. Mindenek előtt azzal, hogy a Starlinkről lekapcsolták az oroszokat, közben pedig sikerült megnövelni a drónok hatótávolságát. Erre fel Moszkva is intenzív fejlesztésbe kezdett, amelynek első látványos jele, 2026 első napjaiban egy új típusú támadó drón, a Gerany-5 (Geran-5) megjelenése a fronton”
Az orosz csapatok azóta egyre gyakrabban vetik be Ukrajna ellen az új támadó drónt, amelyet szárnyas rakéta aerodinamikai elve alapján terveztek. Egy ilyen drón megjelenése a légvédelmi rendszerek adaptálását igényli, mivel a korábbi Gerany verziókhoz képest nagyobb sebességű célról van szó. A Gerany-5-ként azonosított drón legszembetűnőbb jellemzője a sebessége: 500-600 kilométer/órára képes, ami nagyjából háromszorosa a leggyakrabban bevetett Gerany-2-ének. A nagy hatótávolságú Gerany-5 a megjelenését illetően inkább egy szárnyas rakétára emlékeztet, mintsem az eddig tömegesen bevetett, háromszög alakú Sahed típusú drónokra. Az ukrán katonai hírszerzés szerint a Gerany-5 esetében azonban nem a Sahednek, hanem az irániak másik drónjának, a Karrarnak a másolatáról van szó. A Gerany típusú drónokat egyébként speciális indítókeretről, vagy teherautóról indítják. Ezeket elég macerás újratölteni és felprogramozni, ezért is van, hogy két egymást követő éjjelen soha nincs igazán nagy dróntámadás.
„A Gerany-5 tehát egy orosz fejlesztésű, sugárhajtású kamikaze drón, amely jelentős technológiai ugrást jelent a korábbi légcsavaros modellekhez képest”
A fegyver áthidalja a különbséget a hagyományos csapásmérő drónok és a nagyságrenddel drágább cirkálórakéták között. A kínai gyártmányú TELEFLY TF-TJ2000A típusú gázturbinás sugárhajtómű 200 kilogrammos tolóerőt biztosít. A becsült hatótávolság eléri a 950–1000 kilométert, végsebessége pedig 450–600 km/h között mozog. A robbanófej tömege nagyjából 90 kilogramm. A precíz célba juttatást a 12 csatornás Kometa műholdas navigációs rendszer, Raspberry alapú nyomkövető, valamint 3G/4G modemek segítik. A Gerany-5 kifejezetten arra szolgál, hogy nagy távolságú, mélységi célpontokat támadjon alacsonyabb költségek mellett, miközben a nagyobb sebessége miatt a hagyományos ukrán légvédelmi elfogóknak is komoly kihívást jelent.
„Az ukránok a kevés lelőtt Gerany-5 drónok tanulmányozása során arra a felfedezésre jutottak, hogy a fedélzeti elektronikája nyugati technológiával gyártott mikrochipeket tartalmaz”
A drónban az amerikai Texas Instruments, a CTS Corporation és a Monolithic Power Systems, valamint a német Infineon Technologies termékeit azonosították. A legtöbb, összesen hat darab chip a Texas Instrumentstől származik, amelynek alkatrészeire az orosz hadiipar régóta támaszkodik. Bár a nyugati gyártók 2022-ben kivonultak az orosz piacról, termékeik továbbra is eljutnak Oroszországba. Két mikrochip gyártási idejét tudták meghatározni. Az egyik 2025 szeptemberében, a másik 2024 februárjában készült, tehát nem a háború előtti készletről van szó. A Kyiv Independent által áttekintett vámadatok szerint a nyugati chipek főként Kínában és Hongkongban bejegyzett kereskedőkön keresztül jutnak el Oroszországba. Kisebb részük az Egyesült Arab Emírségekből vagy Kirgizisztánból érkezik. Ezek a cégek nemcsak Kínában, hanem Malajziában, Tajvanon, Japánban és a Fülöp-szigeteken is vásárolnak nyugati technológiával gyártott félvezetőket. Vlagyiszlav Vlaszjuk, az ukrán elnök szankciós ügyekért felelős biztosa szerint Oroszország a becslések szerint mintegy 2,2 millió import elektronikai alkatrészhez jutott hozzá 2025-ben, beleértve a nyugati gyártmányokat is. Vlaszjuk úgy véli, a nyugati chipek nagyjából 30 százaléka lehet hamisítvány vagy ázsiai gyárakban illegálisan túlgyártott tétel, míg 70 százalékuk eredeti, nyugati cégek ázsiai üzemeiben készült alkatrész.
„Szakértők szerint emellett az orosz drónok további modernizációja is megfigyelhető. Egyre gyakrabban szerelik fel őket kínai alkatrészekkel, ukrán és külföldi mobilszolgáltatók SIM-kártyáival, egyes esetekben pedig a felderítés és a valós idejű videóátvitel érdekében beépített videokamerákkal és powerbankokkal”
Az oroszok ezzel párhuzamosan megkezdték a Starlink műholdas kommunikációs rendszer működésének blokkolását rádióelektronikus harci eszközökkel. Ez válasz arra, hogy Elon Musk megtagadta az orosz erők hozzáférését a Starlink műholdas Internet szolgáltatásához, ez pedig hátráltatta Moszkva előrenyomulását, zavart keltett az orosz katonák körében, és részleges előnyhöz juttatta az ukrán haderőt, mely a Starlink-rendszer biztosította drón vezérlésnek köszönhetően a tavasz végén az orosz-ukrán frontvonal egyes részein, különösen Zaporizzsjánál visszavonulásra kényszerítette az orosz erőket. Egyes becslések szerint ez a lépés a felére is csökkenhette az orosz haderő támadó képességét, nem szólva a drónok Oroszország mélységi területei ellen intézett fokozódó támadásairól. Az ukrán hadsereg a Starlinket a drónok csatlakoztatására és repülésére használta, valamint videó visszacsatolására a tüzérségi tűzvezérlés pontosítása érdekében. Titkosított csoportos csevegésekkel a Starlink lehetővé tette a mobilhálózatok működését is, összeköttetést biztosítva az ukrán parancsnokoknak a csatatéren harcoló katonáikkal. Május végén aztán az orosz haderő parancsot kapott a gyorsabb előrenyomulásra a Donbassz Oroszországhoz csatolt, de még ukrán katonai ellenőrzés alatt álló mintegy 20 százalékának elfoglalására.
„A parancsot azután adták ki, hogy orosz részről megtalálták a Starlink-rendszer Achilles-sarkát. A Volna Kupol Garant rendszerrel zavaró jeleket küldtek az amerikai Starlink klaszter műholdjának megvakítására, megakadályozva, hogy felhasználói hallhassák a földi hangokat”
Mint az Integrált Pilóta Nélküli Megoldások Központjának főtervezője, Dmitrij Kuzjakin elmondta, parazita jeleikkel nem a drón és a műhold közötti kommunikációt akadályozták meg, hanem a földi hang-visszacsatolás lehetőségét küszöbölték ki egy fázisvezérlésű antennatömb segítségével. A rendszer működési elve a Starlink műholdak erős zavarásán alapul. Ehhez a felettük elhaladó műholdra irányított műholdas antennákat használnak. Ezek olyan zavaró jelet sugároznak, amely megakadályozza, hogy a műhold adatokat fogadjon a felhasználói termináloktól. Technikai szempontból a Starlink-műholdak a 14–14,5 GHz-es sávban veszik a jeleket, amely nyolc, egyenként 62,5 MHz szélességű csatornára van felosztva.
„Az orosz rendszer több antennát használ, amelyek mindegyike egy-egy különálló kommunikációs csatornát zavar, ami gyakorlatilag lehetővé teszi a műhold <megbénítását>. Egy komplexum körülbelül 20 négyzetkilométernyi terület védelmét képes biztosítani”
A Volna Kupol Garant hat pótkocsira van elhelyezve. Mindegyiken két-két antenna van felszerelve, amelyeket szükség esetén leszerelhetnek, és egy közös platformra vagy a földre helyezhetnek. Külsőleg az antennák tojásra emlékeztetnek, belsejükben pedig irányító mechanizmussal ellátott műholdvevő antennák találhatók.
Más nagy teljesítményű rádióelektronikai harci rendszerekhez hasonlóan a komplexum jelentős mennyiségű villamos energiát fogyaszt, és saját generátorokból, illetve külső áramforrásokból egyaránt működhet. A fejlesztő Roszijskij Kupol Kft. ezeket a termékeket darabonként 1,5 millió dollárért adta el a hadseregnek.
„Most Musk Starlinkje keresi a választ a Volna lépésére”
Nem kétséges, hogy a spirál nem állt meg. Kuzjakin is értésre adta, hogy van még még a tarsolyukban más is. Egyesek azt sem zárják ki, hogy megfelelő eszközökkel és módszerekkel a drónokat is visszafordíthatják azok ellen, akik indítják őket.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
Tuco says:
Tegyük fel, hogy működik a cucc. 20 km2 területet fed le 1,5 millió USD beszerzési költséggel (az üzemeltetési költségektől most nagyvonalúan tekintsünk el). Több ezer darabra volna szükség csak a legfontosabb potenciális célpontok oltalmazásához. Az több milliárd dollár. De tegyük fel, hogy lesz rá elég forrás. Ez egy bonyolult eszköz, nem lehet akárhol, akármilyen minőségben, “futószalagon” legyártani. Mennyi időbe telhet egy komplett rendszert legyártani és teljes körűen letesztelni? Inkább hónapok, mint hetek. Mennyi időbe kerülne több ezret legyártani? Mennyi időbe kerülne elegendő kezelőszemélyzetet kiképezni ennyi rendszerhez? Ez egy aktív kisugárzáson alapuló rendszer, könnyedén bemérhető. Márpedig ha könnyen és pontosan meghatározható a helye, úgy fogja magához vonzani az ukrán drónokat, hogy öröm lesz nézni.
HandaBandy says:
Nos, a HIMARS is alkalmazza az elvet, hogy lőj és fuss. Amúgy csak az antennák sugároznak, amit könnyű álcázni és messze lehetnek az értékes vezérléstől. Így aztán akár “beetetésre” is lehet használni, ahogy pl. a vietnámiak is tettek az USA radarelhárító rakétáik ellen. Egyrészt megtudták, mikor akarnak valamit a jenkik másrészt meg ideiglenesen apasztották a készleteket, aminek az lett a következménye, hogy az amerikai bombázók inkább eloldalogtak. Harmadrészt műholdakról, azaz erősen irányított antennákról beszélünk. OK, vannak parazita nyalábok, meg KF szivárgás és egyebek, de ezek régi és ismert problémák. Szóval ez ügyben félteni az oroszokat emígyen dőreség.
Tuco says:
A HIMARS nagyon rossz analógia. Az egyetlen jármű, mielőtt lő, semmilyen elektromágneses kisugárzást nem bocsát ki. Tüzelés után azonnal odébb tud állni. Ez pedig legalább egy tucat gépjárműből álló komplex rendszer, amit sem telepíteni, sem bontani nem kis munka. Főleg ha az antennákat messzebbre telepítik.
“Külsőleg az antennák tojásra emlékeztetnek, belsejükben pedig irányító mechanizmussal ellátott műholdvevő antennák találhatók.”
Ezek nem egyszerű botantennák, pótolni sem lesz egyszerű ezeket.
Nem csak a elektromágneses kisugárzást lehet bemérni, hanem a hőkisugárzást is. Ilyen nagyteljesítményű rendszereknél ez kilométerekről kiszúrható, a működéshez energiát szolgáltató aggregátorok esetében pláne.
Félreértés ne essék, biztosan jó eszköz, de mint minden más haditechnikának, ennek is megvannak a korlátai.