A palesztin-izraeli konfliktus lángba borulása elterelte a figyelmet Ukrajnáról. Elég volt azonban néhány feltűnést keltő cikk a nyugati médiában, az ezekre adott kijevi reakciók, valamint a vezérkari főnök szárnysegédjének furcsa halála, és a világ ismét Ukrajnára fókuszált. Mivel magyarázható ez a figyelem? A Nyugat elveszítette az Ukrajna győzelmébe vetett reményt? A kijevi vezetés rájött, hogy a kitűzött céljait nem érheti el? Az ellentámadás kudarca felszínre hozta az ukrán politikai és katonai elit közötti nézeteltéréseket? Mi lesz Volodimir Zelenszkij sorsa? Konsztantyin Bondarenko ukrán politológussal, az Ukrainszkaja polityika alapítvány vezetőjével beszélgettünk.

– Az áttörés elmaradása, a kudarcba fulladt ellentámadás felkavarta az Ukrajna győzelmében már egyre kevésbé hívő nyugati közvéleményt, és az ukrán belpolitikai életet is. Elkezdődött az egymásra mutogatás, a felelősök keresése, és kiéleződött a hatalmi harc. Mennyire mély ez a válság?

– Nézze, a kialakult katonai helyzet láthatóan elbizonytalanította a háború kilátásait illetően mind a politikai, mind pedig a katonai vezetést. Valerij Zaluzsnij tábornok, az ukrán hadsereg főparancsnoka arról beszél, hogy a kialakult patthelyzetben taktikát kell váltani, és védelmi állásokat kell felvenni. Volodimir Zelenszkij államfő ezzel szemben továbbra is támadni akar, és harcolni a végső győzelemig. Nem hallgat a vezérkari főnökre annak ellenére, hogy ő is látja, a jelenlegi támogatás, a rendelkezésre álló élőerő és technika nem elegendő a háború menetének megfordításához.

– Ebben igazából nincs semmi újdonság, hiszen egy évvel ezelőtt ugyanúgy feszült volt a viszony Zaluzsnij és Zelenszkij között, mint most. Nem?

– De, ez így van. Óriási különbség azonban, hogy egy évvel ezelőtt Ukrajna a harkivi fronton előre törve fel tudott mutatni katonai sikereket. Emellett egyértelműen kiállt Ukrajna mellett az Egyesült Államok és az egész Nyugat. Senki sem kérdőjelezte meg a fegyverszállítások szükségességét, és jött is a technika, a lőszerek, valamint a pénzügyi támogatás is. Ukrajna azonban a 2023-as év folyamán semmilyen katonai sikert nem tudott felmutatni, és ez elkeseredettséget váltott ki a nyugati támogatók körében. De a helyzet abban a tekintetben is megváltozott, hogy egy éve Ukrajna a Kelet és a Nyugat közötti szembenállás kiemelt és egyetlen terepe volt, míg most az új világrendért folyó harc újabb frontjaként ott van a Közel-Kelet. Az Izrael és Gáza körül történtek kissé elterelték a figyelmet Ukrajnáról. Ráadásul az Egyesült Államok komoly nyomást gyakorol a kijevi vezetésre, egyre határozottabban követeli a korrupció visszaszorítását. Ez az új helyzet mind látványosabban kiélezi Ukrajnában a belső hatalmi harcokat, elkezdődött a felelősök keresése, és a felkészülés a jövő tavasszal esedékes elnökválasztásra. Mindezt tetézi Zelenszkij jól látható kiábrándulása a Nyugatban. Egyre nehezebben halad Ukrajna finanszírozása, és az elnök emiatt érthetően ideges.

– A katonai és a politikai vezetés közötti feszültség látványos kiéleződése közepette érthető módon találgatásokra ad okot a vezérkari főnök segítőjének, Hennagyij Csasztyakov őrnagynak a váratlan és furcsa halála. A hivatalos verzió szerint születésnapi ajándékként egy üveg jó whiskey mellé harci gránátokat kapott kollégájától, Timcsenko ezredestől, Zaluzsnij helyettesétől, aki ezt nyomatékosan az értésére is adta, ám az ünnepelt ezt otthon vicces poharaknak nézte, és élesítette. Egy másik verzió szerint az őrnagy 13 éves fia kezdett el játszani a gránátokkal, Csasztyakov kivette a kezéből, ám közben a gránát robbanószerkezete működésbe lépett. Csasztyakov meghalt a fia súlyosan megsebesült. S hogy még zűrzavarosabb legyen az ügy, a helyszínen készült képeken egy injekciós tű is látható. A hivatalos indoklást sokan nem hiszik el, és az elnöki adminisztrációt látják a történtek mögött. Ön szerint mi történhetett?

– Csasztyakov őrnagyot ha nem is nagyon közelről, de ismertem. Hennagyij nem egyszerű segítője volt Zaluzsnijnak, hazai és külföldi kapcsolattartóként nagyon is fontos láncszem volt a vezérkari főnök csapatában. Úgy is fogalmazhatnék, hogy Zaluzsnij jobbkeze volt. S hogy mi történhetett? Nézze, nehéz elhinni, hogy egy katona csak úgy elkezd játszani egy gránáttal. Az is furcsa, hogy a nyomozó hatóságok mintha nem több verziót vizsgáltak volna, hanem szinte azonnal eggyel álltak elő. Ez legalábbis megkérdőjelezi a nyomozás minőségét.

– Úgy értsem ezt, hogy ez a nyomozás is mutatja az ukrán állam jelenleg finoman szólva is kaotikus állapotát,  avagy ezzel a sietséggel a hatóságok inkább el akartak valamit takarni?

– Úgy gondolom, hogy megpróbálták e gyorsasággal csökkenteni a történtek körüli feszültséget. Minél előbb le akarják zárni e politikai értelemben is kínossá vált ügyet. A hivatalos verzióban azonban kevesen hisznek. Köztük azok a katonák sem, akikkel beszélgettem, és jól ismerték Hennagyijt.

– Azt akarja ezzel mondani, hogy Csasztyakov őrnagyot valakik megölték? S ha igen, mi volt ezzel a céljuk?

– Nem tudom, az viszont biztos, hogy egyes politikai körök számára Zaluzsnij tábornok már egyre kényelmetlenebb figura.

– Mondjuk ki, Zelenszkijről és környezetéről, az elnöki adminisztrációról van szó…

– Igen. Zaluzsnij viszonya az elnökkel, és az elnöki adminisztrációt vezető Andrij Jermakkal jó ideje rendkívül feszült. Még hozzá azért, mert a vezérkari főnök, és általában a katonák úgy gondolják, hogy a civileknek – beleértve a politikai vezetést – ilyen háborús helyzetben nem szabad beleszólni a hadműveletekbe, hiszen ezekért a hadsereg vezetése, a katonák viselik a felelősséget. A politikai vezetés az utasításaival csak destabilizálja a helyzetet. Ehhez még hozzávehetjük azt, hogy Zaluzsnij jelenleg az egyik legnépszerűbb ember Ukrajnában, benne bíznak, neki hisznek.

– Ezt értem. Az viszont már egyáltalán nem, hogy amennyiben az elnök és köre ilyen durván figyelmeztetni akarja a vezérkari főnököt, arra miért a helyettesét, bizalmasát, Timcsenko ezredest használja fel, hiszen ő adta Csasztyakov őrnagynak a végzetessé vált születésnapi ajándékot?

– Ez így van. Az viszont nem világos, hogy mit adott ajándékba, és mi volt abban a dobozban, amelyet Csasztyakov otthon kinyitott.

– Úgy érti, hogy közben történhetett valami? Dolgozott az SZBU? Kicserélhették a dobozt?

– Igen. Manapság sokféle módon lehet valakit kiiktatni.

– Ennek a verziónak azért ellentmond, hogy állítólag maga Timcsenko is elismerte, hogy harci gránátokat ajándékozott, és erre figyelmeztette is a kollégáját. De tény, függetlenül attól, hogy mi történt valójában, véletlen baleset volt, vagy merénylet, az eset politikai következményei egyértelműek…

– Így van. A legfőbb kérdés, hogy kinek állhatott az érdekében Zaluzsnij „jobbkezének” a kiiktatása. De ezt kideríteni a nyomozók dolga.

– Tehát úgy gondolja, hogy ez gyilkosság volt, méghozzá politikai indíttatású, nem pedig „születésnapi baleset”?

– Ezt így nem tudom megerősíteni, de az biztos, hogy sok a történetben a furcsaság.

– Az eddig elmondottakból is látszik, hogy Ukrajnában meglehetősen mély a politikai válság. Egyetért ezzel?

– Igen. A válság szembetűnő, és egyre mélyebb. Ahogy mondtam, egy éve sem volt minden nyugodt, de akkor a katonai sikerek a belső feszültségeket eltakarták, és Zelenszkij akkor még Amerika és a Nyugat kedvence volt, hősként tekintettek rá, így aztán sok mindent elnéztek neki. Ma ez már nem így van, így aztán azok a belpolitikai problémák, amelyek egy éve is jelen voltak, most jobban látszanak, élesebben kiütköznek.

– Ez egyben azt is jelenti, hogy erősödik Ukrajna önállósága? A Nyugat másfelé figyel, Zelenszkij csalódott, elkezdi játszani a saját játékát, és idegesen be-beszól Washingtonnak. Minden rosszban van valami jó, nem?

– Nézze, Zelenszkij a külső szereplőkre, a transznacionális korporációkra figyelő, hozzájuk igazodó komprádor elit arca. Ahhoz, hogy Ukrajna szuverén legyen, ahhoz szuverén elitre van szükség. Ezt pedig jelenleg nem látom.

– Én sem. Elnézést a pikírt megjegyzését. Menjünk tovább, hiszen mindaz, amiről idáig beszéltünk, felszínre került a nyugati sajtóban is. A Times Ukrajnáról szóló, meglepően reális és kritikus riportjában, és Zaluzsnij Economistnak adott interjújában, illetve a magazinban megjelent két írásában is. Hogyan értékeljük a vezérkari főnök megnyilvánulásait? Egyfajta segélykiáltásként, hiszen a politikai vezetés érezhetően őt teszi felelőssé az ellentámadás kifulladásáért, és már a leváltása is felmerült a médiában?

– Egyértelmű, hogy a Bankova Zaluzsnijjal akarja elvitetni a balhét. A leváltásáról szóló hírek szerencsére csak pletykák, ám az biztos, hogy a vezérkari főnököt le akarják járatni. Zaluzsnij ebben a helyzetben előre menekült, és a cikkekben kifejtette az elképzeléseit a háború menetéről, jövőjéről, amellett rámutatott arra, hogy valójában kik is a felelősök azért, hogy Ukrajna ide jutott.

– Zaluzsnij rámutatott a Nyugat, az ukrán politikai elit felelősségére, és elismerte a hadsereg hibáit is. Egyetért ezzel az értelmezéssel?

– Alapvetően igen. Arra próbált rámutatni, hogy nem ő a felelős egyedül az ellentámadás kudarcáért. Reálisan leírta a jelenlegi front helyzetet, részletesen elemezte a sikertelenség okait, felvázolta a preferenciákat, és felsorolta mindazt, ami az áttöréshez elengedhetetlen.

– Akkor egyetért azzal, hogy ezek a cikkek valójában segélykiáltásként értelmezhetők?

– Tökéletesen. Ez így van.

– Zaluzsnijt egyébként megint csak jó ideje Zelenszkij lehetséges utódjaként is emlegetik. Mi lesz Zelenszkijjel? Lesznek-e jövő márciusban választások?

– Ez most a fő kérdés. A Nyugat egyre nagyobb nyomást gyakorol Zelenszkijre a választások megtartása érdekében, az elnök azonban eddig ellenáll ennek a kérésnek, nyomásnak, azonban előbb-utóbb be kell adnia a derekát. Ez lehet a kiút a jelenlegi belpolitikai válságból.

– Nem gondolja, hogy a választások Zelenszkijnek is érdekében állnának, hiszen most még újraválasztanák, az idő előrehaladtával azonban egyre csökken majd erre az esélye?

– Jól látja. Zelenszkij népszerűségét a háború biztosítja. Amennyiben a háborúnak vége, a támogatottsága azonnal nagyot fog zuhanni. Már csak azért is, mert akkor már felvethető az ő felelőssége is. Zelenszkij ezt nagyon jól tudja. Néhány hete romániai látogatásán beszélt arról, hogy amennyiben folytatódik a háború, akkor újra indul, hiszen ez a kötelessége, ám ha véget ér, akkor nem.

– S ha már a lehetséges tűzszünetnél tartunk, akkor mit szól azokhoz a kiszivárogtatásokhoz, hogy a Nyugat állítólag egyre nagyobb nyomást gyakorol az elnökre, és készítik fel a tárgyalásokra? Én jelenleg nem látom, hogy a Nyugat be akarná fejezni a háborút?

– Ez most tényleg nem látszik. Nagyon sok függ azonban Joe Biden és Hszi Csin-ping közelgő találkozójától. Amennyiben San Franciscóban sikerül néhány fontos kérdésben megegyezni, az Ukrajna jövőjére is kihathat. Nem véletlen, hogy az ASEAN csúcstalálkozójára meghívták Oroszországot is.

– Miként befolyásolhatja mindez Ukrajna jövőjét?

– Az orosz-ukrán háborút a Kelet és a Nyugat közötti szembenállás kontextusában kell vizsgálni. Ha például valamelyest enyhül a „globális Dél” és a „globális Észak” szembenállása, akkor az ukrán  kérdés is megoldódhat, méghozzá Kijev feje fölött. Ukrajnát kész tények elé állítják, hiszen az ország a nyugati segítség nélkül nem tud létezni.

– Egy tűzszünethez azonban Oroszország is kell, Moszkva pedig mintha Ukrajna kifulladására, és a Nyugat elfáradására várna. Úgy gondolja, hogy az idő neki dolgozik, és így elérheti eredeti céljai nagy részét. Tehát nem biztos, hogy az orosz erők idő előtt leállnának. Vagy azokat a bizonyos célokat így is elérhetik?

– Akár. Én úgy gondolom, hogy jó esetben már az idén megkezdődhetnek a tárgyalások – ezek egyébként alacsonyabb szinten lényegében végig folytak – egy esetleges tűzszünetről. Ehhez, ahogy már említettem, a lökést az amerikai-kínai csúcs adhatja meg. Ezek a tárgyalások Oroszország és a Nyugat között zajlanának, csak egy későbbi fázisban Moszkva és Kijev között.

– Amennyiben leáll a háború, az Ukrajna legfőbb gondját, az állam működtetésének feladatát még nem oldja meg. Ez a Nyugat pénzügyi segítsége nélkül elképzelhetetlen. Adott esetben ez a feladat az Európai Unióra hárulna?

– Minden bizonnyal.

– Itt nem egy-két évről, hanem évekről beszélünk…

– Természetesen. Lerombolt üzemek, infrastruktúra, megszakadt gazdasági kapcsolatok, elveszített piacok mellett Ukrajna hosszú ideig képtelen lesz a saját lábára állni.

– Nem gondolja, hogy ebben az esetben Ukrajnát a terület vesztéssel járó békekötésért, a NATO csatlakozás elmaradásáért cserébe felveszik az Európai Unióba? Annak ellenére, hogy Ukrajna jelenleg nagyon-nagyon messze van attól – messzebb, mint az az Európai Bizottság friss jelentéséből következne –, hogy megfeleljen a tagság kritériumainak, készen álljon a csatlakozásra. S akkor arról még nem beszéltünk, hogy az Európai Unió készen áll-e a befogadására.

– Nem zárom teljesen ki, de a jelen állás szerint a csatlakozásig hosszú lesz az út. Ezt úgy 2030-2035-re teszem, addig viszont sok minden változhat az Európai Unión belül. A kérdés tehát akkor úgy is felmerülhet, hogy egyáltalán érdemes-e Ukrajnának abba az EU-ba belépni.