//Medvegyev még mindig kulcsfigura?
Vlagyimir Putyiun és Dimitrij Medvegyev a Kremlben, egy megbeszélésük után 2020. március 15-én #moszkvater

Medvegyev még mindig kulcsfigura?

Az orosz elnök számára a fontos az elit bizonytalanságban tartása. Ezzel Putyin továbbra is a kezében tarthatja a szálakat, és az erő pozíciójából dönthet a jövőjéről. Interjú Ilja Grascsenkov moszkvai politológussal.

Az Alkotmánybíróság jóváhagyta az alkotmány módosításait, köztük a Vlagyimir Putyin újraindulását lehetővé tevő változást is. Így már semmi akadálya nincs annak, hogy Putyin 2036-ig elnök maradjon. Egyáltalán nem biztos azonban, hogy akar. Erről beszélgettünk Ilja Grascsenkovval, a moszkvai Regionális Politikai Fejlődés Központjának igazgatójával.

Ilja Grascsenkov #moszkvater
Ilja Grascsenkov

– Egészen más politika konstrukció rajzolódott ki az alkotmány módosításának a bejelentésekor. Aztán jött a hirtelen váltás. Nem gondolja, hogy Putyin kicsit túlcselezte magát?

– Kezdettől fogva két verzió volt. Aztán Putyin egy mozdulattal keresztülhúzta mindezt, hogy kiszámíthatatlanságával kezében tartsa a kezdeményezést. Így a következő években is ő mozgatja a szálakat, közben pedig eldönti, hogy melyik forgatókönyv mellett dönt.

– Miért indította ilyen korán a politikai átmenet elindítását?

– Mert azt gondolta, minél tovább vár, annál kisebb tere marad manőverezni. A társadalomban egyre inkább az a kép alakult ki Putyinról, hogy megöregedett, beteg, elvesztette a kezdeményezést, és lassan olyan lesz, mint Brezsnyev. Egyrészt ezzel a húzással ennek vetett ezzel véget, másrészről láthatóan egyre inkább idegesítette, hogy a környezete egy bizonyos szcenáriót rá akar erőltetni.

– Milyen lehetséges forgatókönyvekről beszélhetünk?

– Az első, és leginkább nyilvánvaló, hogy Putyin élete végéig elnök marad. Ezt elsősorban a környezetében lévő „szilovikok” támogatják. Ezek a tábornokok ugyanis az üzletemberekkel ellentétben a hatalmukat nem igazán tudják enélkül átmenteni. Putyin számukra a befolyásuk, a státusuk megtartását jelenti. A másik lehetséges forgatókönyv, hogy Putyin 2024-ben nem indul újra, és az Államtanács élén tartja a „nemzet atyjaként” irányítja az országot. Ezt a verziót egyáltalán nem lehet kizárni most sem.

– Ez esetben a kulcskérdés, hogy ki lehet az utód?

– Putyin számára a legkomfortosabb megoldás Dmitrij Medvegyev lenne. Vele az a gond, hogy miként lehet visszajuttatni a hatalomba. Az exkormányfő ugyanis eléggé lejáratódott a társadalom szemében. De nem kedveli az elit sem. Medvegyevet úgy lehetne helyzetbe hozni, ha Putyin 2024 előtt lemondana, s alelnök híján ez esetben a Nemzetbiztonsági Tanács alelnökét, azaz Medvegyevet választások nélkül ki lehetne nevezni.

– S van még harmadik szcenárió is?

– Igen, ami azért meglehetősen toxikus. Eszerint Putyin lelép a színről, örökös szenátorként a háttérből, vagy a duma elnökeként a hatalmi párton keresztül irányít. Ezt azonban én nem látom járható útnak.

– S melyiket tartja a legvalószínűbbnek?

– A legegyszerűbb, ha Putyin a lehető legtovább elnök marad.

Vlagyimir Putyiun és Dimitrij Medvegyev a Kremlben, egy megbeszélésük után 2020. március 15-én #moszkvater
Vlagyimir Putyiun és Dimitrij Medvegyev a Kremlben, egy megbeszélésük után 2020. március 15-én
Fotó_EUROPRESS/ Dmitry ASTAKHOV/SPUTNIK/AFP

– Akkor ismét csak felmerül a kérdés, miért volt szükség akkor az egész eddigi hercehurcára?

– Nézze, Oroszországban a hatalom gyakorlása mindig úgynevezett szpecoperációkon keresztül folyik. Ennek pedig a központi eleme, hogy a célt senki se tudja, és ebben a bizonytalanságban széles az elnök mozgástere. Most is ez zajlik. Elindult valami, aztán lett belőle más. S valójában még most sem tudjuk, mi jön ezután.

– Azt azért ennek tudatában nem kellett volna kijelenteni, hogy nem fog indulni…

– Nem is ő akar maradni, hanem e szcenárió szerint a nép kéri erre. Ezzel a feladat meg van oldva. A hatalmat biztos kézzel lehet megőrizni. Az elmúlt két hónapban pedig jól összezavartak, úgy is fogalmazhatnék, lebénítottak mindenki, majd jött a 180 fokos fordulat.

– S ezzel kész? A játszmának vége?

– Egyáltalán nem. Messze nem vagyok ugyanis biztos abban, hogy Putyin valóban él is majd a felkínált lehetőséggel. Ezt a „felkérést” most elfogadta, hogy az erő pozíciójából dönthessen a jövőjéről.

– Említette, hogy Putyin betegségéről is keringenek hírek. Mennyire lehet ez igaz?

– Nem tudjuk. Minden esetre vannak, akik szerint azért gyorsultak fel az események, mert kevés idő maradt. Ha ez igaz, a mostani lépés csupán arra volt jó, hogy Putyin erős pozícióban maradjon addig, amíg át lehet adni a hatalmat Medvegyevnek.

– Ön szerint tehát Medvegyevre nagyon oda kell figyelni?

– Leírni semmiképpen sem lehet. Ő továbbra is kulcsfigura. Putyin bízik benne, ráadásul az elit egyik csoportjához sem tartozik. Nem is szilovik és nem is liberális.

– A Nyugat biztos megörülne egy ilyen váltásnak. Sokan úgy gondolják ugyanis, ha Putyin már nem lesz elnök, az utóddal majd meg lehet egyezni. Valóban?

– Igen, reménykednek. Ennek van is bizonyos realitása. Az ostromlott erőd teóriájának a hívei ugyanis nem tudják, hogyan kell pénzt csinálni, míg a velük szembenállók nagyon is tudják. Ha pedig az elitnek a pénz és a Nyugattal szembenállás között kell választania, akkor az előbbit választja.

– Lebegtették az előrehozott parlamenti választásokat is. Miért került ez mégis le a napirendről?

– Ez szerintem a zsarolás része volt. A „szilovikok” a duma elnökén Vjacseszlav Vologyinon keresztül így akarták elérni, hogy az elit e része a helyén maradjon. Ha ugyanis még az idén szavaznak, a jelenlegi képviselők többségét újraválasztják. Úgy gondolták belengetik Putyinnak az örökös elnökséget, cserébe a választások előrehozásáért. Az elnök azonban ebbe nem ment bele. Putyinnak ugyanis a jelenlegi duma nem igazán felel meg. Lojális ugyan, ám nem adott pillanatban ez a lojalitás elillanhat. Ott állnak az elnök mögött, amíg az védi őket. Ám ha nem így van, akkor a képviselők egy része belső ellenzékké válhat. Putyinnak erre a dumára nincs szüksége. A képviselők összetétele meg fog újulni.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.