„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Posta Ákos István írása a #moszkvater.com számára
„A 440 ezer fős város a legnagyobb olyan település, amelyet az oroszok a 2022. február 24-én kezdődő <különleges hadművelet> során elfoglaltak”
Fotó:EUROPRESS/Yuri KADOBNOV/AFP
A 100 oldalas kötetben mariupoliak mesélik el szemtanúként, hogy mit éltek át a város ostromakor. A megszólalók között van óvónőtől, költőnőn, sportszervezőn át orvosokig a társadalom különböző rétegeiből.
„A 440 ezer fős város a legnagyobb olyan település, amelyet az oroszok a 2022. február 24-én kezdődő <különleges hadművelet> során elfoglaltak”
A Kalmiusz folyó torkolatánál, az Azovi-tenger partján lévő ipari és egyetemi város különösen fontos kikötő is. A szovjet politikus és Sztálin nászura, Zsdanov a város szülötte. Halálától a rendszerváltásig az ő nevét viselte a település.
A Harkovi Emberi Jogi Csoport ukrán interjú kötetében 24 történet van, amelyből tízet választottak ki és fordítottak angolra. Ezen a nyelven önálló kötetben adták ki a szemtanúk elbeszéléseit. A történetekből kirajzolódik a város elfoglalásának kronológiája. A város különböző negyedeiből érkező elbeszélők más és más helyzetbe kerültek, mégis egységes a kép: nagyon nehéz volt elhagyni a várost, a katonaság pedig csak egy későbbi szakaszban vonult be a városba. Lényegében véve a repülőkből végezték a bombázásokat, előkészítve a terepet a szárazföldi erőknek. Külön érdekessége a könyvnek a március közepén találat ért – máig vitatott, hogy mi is történt valójában – Drámai Színházban történtek leírása vagy éppen a lebombázott kórházban szenvedők sorsának pár mondatban történő felvillantása.
„Az érdekes és hiteles olvasmány olykor megdöbbentő eseteket is bemutat, mint például, amikor a már három napja temetetlenül fekvő hullát a saját kutyája kezdi felfalni”
Van ugyanakkor, amit túlzásnak érzek. Az egyik hölgy egy általa csak hallott esetet mesélt el, ahol az oroszok azért vágták le az ujjait egy ukránnak, akinek még akkor is működött a mobiltelefonja, amikor másoknak már töltője sem volt, hogy ne tudja bepötyögni a facebookra, hogy „Éljen Ukrajna!”
Ez már számomra túl sok…
„Visszatérő eleme az interjúknak, hogy a riportalanyokból az oroszokkal kapcsolatos negatív érzelmeiket, gondolataikat igyekeznek előhozni. Így a kötet hangneme egyértelműen oroszellenes”
Volt, aki azt mondta, hogy a saját, oroszországi rokonai is elhiszik a propagandát és nem is keresik a kapcsolatot vele, egy orvos pedig nem törvényszék előtt akarja látni Putyint, hanem holtan… Ezzel érdekes ellenpont volt annak a csecsen katonának a bemutatása, aki felfogta, hogy hoppácska, nem stimmel, amit a toborzáskor mondtak… Nagyon fontos a kötetben a különbség tétel az orosz és a Donyeck Népköztársaságból érkezett egységek viselkedése között.
„A különböző leírások az oroszokat egyértelműen képzettebbnek és tisztességesebbnek írják le, mint a szakadár területről érkezetteket”
Persze ezt sem általánosítja, hiszen mutat pozitív példákat onnan is. Némi kritika éri azért az ukrán politikai szereplőket és a közszolgálati rádiót is. Ez utóbbi volt ugyanis sokszor az egyetlen elérhető hírforrás, ugyanakkor sokszor teljesen érdektelen műsorokat sugárzott ebben a helyzetben.
A könyv érdekes kortörténeti dokumentum annak ellenére, hogy a világsajtót bejárt Azovsztalban történtekről csak annyi szó esik, hogy az egyik megszólaló szerint az üzem sokkal jobban fel volt készülve a lehetséges orosz támadásra, mint az ukrán állami szervek…
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
Bérces Zsolt says:
Jó ez a figyelemfelkeltő a könyv iránt. Azonban nem derül ki, hogy magyarul is elérhető, avagy csak angolra fordították le az ukrán kiadást.
Stier Gábor says:
Csak angolra