//Lukasenko színháza
Egy férfi megy leadni szavazatát a Belarusz elnőkválasztás előválasztásán 2020. augusztus 4-én, Hlybokaye városában, MInszktől 170 kilométerre #moszkvater

Lukasenko színháza

MEGOSZTÁS

Fordulatokban gazdag, feszült előadást hozott a belarusz elnökválasztás kampánya. A rendező az élet mellett maga a belarusz elnök, aki a látszólag logikátlan és őrültnek tűnő jelenetekben is megmutatta, hogy igazi színházi ember.

Egy férfi megy leadni szavazatát a Belarusz elnőkválasztás előválasztásán 2020. augusztus 4-én, Hlybokaye városában, MInszktől 170 kilométerre #moszkvater
Egy férfi megy leadni szavazatát a belarusz elnökválasztás előválasztásán 2020. augusztus 4-én, Hlibokaje városában, Minszktől 170 kilométerre
Fotó:EUROPRESS/Sergei GAPON/AFP

Már csak egyet kell aludni, és a tervek szerint legördül a függöny. A belarusz elnökválasztás címén zajló előadás igazán színesre sikeredett. A nézők nem unatkozhattak, hiszen volt ebben a darabban váratlan fordulat bőven. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen már a felvezetés is érdekes volt.

„Alekszandr Lukasenko traktorozással, vodkával és sporttal harcolt a koronavírus ellen”

Komolyra fordítva a szót, a belarusz elnök – mindenek előtt az amúgy sem fényesen muzsikáló gazdaság leállásának következményeitől tartva – úgy harcolt a COVID-19 ellen, mint a svédek. Az persze tévedés, hogy sehogy, de tény, hogy karantént Belaruszban nem vezettek be, zajlottak a rendezvények, és még a foci bajnokságot sem fújták le. Ebből ugyan tragédia nem lett, hiszen a fertőzések és a halálos áldozatokat tekintve a lakosság arányában nézve azért nem Belarusz áll a legrosszabbul a posztszovjet térségben. A világ egészéről nem is beszélve.

„Ez a fősodorból erősen kilógó sajátos hozzáállás azonban próbára tette a lakosság egy részének idegeit”

Szó, ami szó, a gazdaság nem omlott össze, a választásokat is ki lehetett írni a nyár közepére, a hatalom ellenzékének azonban muníciót adott a járvány. Főképp úgy, hogy a társadalom politikai értelemben aktívabb részének már enélkül is elege volt az 1994 óta országot irányító „Bátykából”. Azért mondom, hogy az aktívabb részének, mert azért a többség fenntartásai ellenére is még inkább a stabilitást részesíti előnyben. Főképp úgy, hogy látja, mihez vezetett a szomszédos Ukrajnában a Majdan.

„Így aztán az elégedetlenség kitapintható növekedése, a változás utáni vágy nyilvános megjelenése ellenére Lukasenko tekinthető a választások esélyesének”

Úgy tűnik azonban, hogy Belarusz nagyhatalmú ura nem szokott hozzá a tiltakozásokhoz, és sokszor nem nagyon tudott volna mit kezdeni azzal, hogy reális kihívói is akadtak. Így aztán mintha kissé ideges lett volna. Egyes lépéseit látva azt is mondhatnánk, hogy kapkodott, ha azonban figyelmesebben vizsgáljuk a sokak által őrültnek tartott viselkedését, akkor rájöhettünk, hogy a furcsaságok mögött nagyon is kitapintható a logika.

„Lukasenko nem bolondult meg, hanem nagyon is átgondolt politikai játszmába kezdett. Még akkor is egy ízig-vérig politikust láthattunk, ha néha kétségkívül megremegett a keze, és úgy tűnt, hogy a korábbiaknál idegesebb, és nem mindig ura a helyzetnek”

A kampány célegyenesbe fordulásával igazi színházi előadás kezdődött, amelyben a látszólagos összevisszaság mögött ott volt a rendezői akarat. A nagyérdemű mindjárt a szereposztáson meglepődhetett. Eltűntek a korábbi évekből ismert ellenzéki figurák, és a rendszerből léptek elő nagyon is komolynak tűnő szereplők.

„Ezt látva volt, aki azt gondolta, hogy Lukasenko ravaszsága van a háttérben, és így építi fel a következő időszakra, a kezdődő átmenetre kiszemelt kulcsfigurákat. Mások szerint nem erről van szó, hanem a hatalmon belül jelentek meg a törésvonalak. Mindehhez jött az a verzió, hogy hosszú idő után Moszkva indított ellenjelöltet az egyre renitensebb „Bátyka” ellenében”

Az első felvonásban aztán mindjárt felszökött a feszültség. Végül heten gyűjtötték össze a jelöléshez szükséges 100 ezer aláírást, ám csak öten maradtak, hiszen a választási bizottság a két legkomolyabb kihívót kigolyózta. Valerij Cepkalóról, Lukasenko korábbi tanácsadójáról, egykori washingtoni nagykövetről, és a minszki Csúcstechnológiai Park megálmodójáról, és Viktor Babarikóról, a Gazprombank belarusz fiókjának korábbi igazgatójáról van szó. S ha ehhez még hozzávesszük, hogy rendzavarás vádjával már május végén előzetesbe helyezték Szergej Tyihanovszkijt, a járványból kinőtt „Ország az életért” mozgalom jelöltjeként induló internetes vloggert, akkor

„a három legkomolyabb kihívó ki is esett a versenyből”

Ekkor jött be a képbe az orosz szál, hiszen Babarikóról maga Lukasenko jelentette ki, hogy Moszkva embere, és ő bizony a szláv testvérrel szemben is megvédi az ország szuverenitását, Cepkalo pedig maga menekült Moszkvába. Versenyben hagyta ugyanakkor a férje helyett induló Szvetlana Tyihanovszkaját. Ráadásul úgy, hogy esetében tényleg több hiba is volt a beadványban.  A nyugati sajtó a nem igazán karizmatikus Tyihanovszkajába vetette minden reményét. Tyihanovszkaja miatt azonban nem igazán fájt Lukasenko feje. Annak ellenére, hogy első nagygyűlésén több ezren megjelentek, majd nemrégiben már 60 ezer ember volt rá kíváncsi Minszkben.

Figyelmeztető volt a hatalom számára az is, hogy 26 éve nem volt olyan tiltakozás az elnökválasztás előtt, mint Babariko letartóztatását követően. A tüntetők élőláncot alkottak Minszkben és más nagyvárosban, a rendszerellenes ellenzék papucsokkal tüntetett, lecsapnivaló csótányként ábrázolva az államfőt. Közben elterjedt, hogy Lukasenko népszerűsége mindössze három százalékos, ami így nem igaz, ám azért korábban ilyen hírt elképzelhetetlennek tartottunk volna.

„Sokan már azt kezdték el fejtegetni, hogy Lukasenko nagyot hibázott azzal, hogy alábecsülte Tyihanovszkaját, és nem golyózta ki még időben”

De tényleg? A társadalomban láthatóan meglévő elégedetlenséget le kellett valahogy vezetni. S a változást akarók megkapták azt a jelöltet, aki be is vallotta, hogy nem politikus, és ha győz, akkor legfeljebb annyi lesz a feladata, hogy új választásokat ír ki. Úgy tűnik, a kényszerjelölt inkább a feszültség levezetésére kellett. Szóval, a rendező kemény kézzel vezette a színészeket. Sokszor úgy, hogy azok észre sem vették. Közben a színen át-átszaladt egy-egy állig felfegyverzett rohamosztagos, de ettől még nem mondanánk, hogy régen láttunk ilyen pergő, váratlan fordulatokban gazdag, feszültségtől vibráló előadást.

„Lukasenko, a nagy rendező azonban emelte a téteket. Miközben az ellenzék a rendőrök szigorú felügyelete mellett tüntetett, ő ellenségeket keresett”

S aki keres, az talál is. Még ha nem is azt, akit az elmúlt 26 év alapján sokan vártak tőle. Nem a Nyugatban látta meg a hatalmára törő ellent, hanem Oroszországban. Ez az elmúlt másfél-két év vitái után nem is lenne olyan meglepő, ám a Kremlnek hiába van már láthatóan elege a „Bátykából”, helyette csak rosszabbat kaphat. Egyelőre legalábbis. Meg aztán rossz üzenet lenne, ha éppen ő szervezne Majdant a szomszédban. Ettől függetlenül az azért egyáltalán nem zárható ki, hogy egyes moszkvai körök, így a Gazprom vagy a Rosznyefty holdudvarában tényleg Lukasenko elmozdításáról álmodoztak.

„A belarusz elnök minden esetre nyílt háborúba kezdett Moszkva ellen”

Gondolt egy nagyot, és letartóztatott és terroristának nevezett 33 állítólagos orosz zsoldost, akik a verziója szerint azért jöttek, hogy zavargásokat szítsanak az országban. Elkezdődött a huzavona, hogy az állítólag a Kremlhez közelálló oligarcha, Jevgenyij Prigozsin magánhadseregének (CSVK Vagner) tagjai miért is jöttek. Átutazóban voltak Törökországba, Venezuelába vagy Líbiába, netán megbeszélt „lebuktatásról” van szó, vagy tényleg Lukasenko ellen küldték őket. Közben „kiderült”, hogy a Donbasszban harcolt ukrán állampolgárok is vannak köztük. A belarusz elnök ukrán kollégájával telefonon egyeztetve tovább feszítette a húrt, és bedobta ezen „terroristák” kiadását Kijevnek. Az orosz média már kígyót-békát mondott Lukasenkóra, és az a legfinomabb volt, hogy árulónak nevezte. A Kreml a helyzethez képest higgadt volt, lényegében hallgatott. Akárcsak Babariko letartóztatásakor. Ami azért volt feltűnő, mert a birodalom ilyen megalázását a Kreml azért nem szokta csendben tűrni.

„Közben nemcsak az oroszok „küldtek” tanácsadókat és katonákat Tyihanovszkaja támogatására, hanem már „megjelentek” amerikai állampolgárok is az ellenzék soraiban”

Kezdett helyreállni a rend, de ekkor még inkább úgy tűnt, hogy Lukasenko vabankra játszik, és felvillantja Moszkva előtt, hogy vagy őt támogatja, vagy jön helyette a senkinek sem kívánatos káosz. Eközben az orosz sajtóban is megjelent egy új verzió a „vagnerosokról”. Az orosz állambiztonságra hivatkozó értesülések szerint az incidenst az ukrán titkosszolgálatok „provokálhatták ki” azzal a céllal, hogy konfliktust szítsanak Moszkva és Minszk között. Az elsőként a Komszomolszkaja Pravda által tálalt verzió szerint az elfogott férfiakat líbiai olajobjektumok őrzésére kezdték el toborozni egy Mar nevű, már 2018-ban megszűnt katonai magáncég nevében, a munkaközvetítő külön feltűntetve a feltételek között, hogy a harci tapasztalat, különösen a Donyec-medencében szerzett, előnyt jelent. Később az úticél Venezuelára változott, ahová a jelentkezők a Minszk-Isztambul-Havanna-Caracas útvonalon jutottak volna el, a repülőjegyeket pedig július 13-án Kijevben készpénzért vette meg egy, az ukrán fővárosban bejegyzett utazási iroda.

„Közben Lukasenko és Putyin telefonon beszéltek, és megegyeztek abban, hogy a helyzetet a két ország együttműködését jellemző kölcsönös megértés szellemében fogják rendezni. A nézőkben pedig újabb fordulatként kezdett az tudatosulni, hogy az egészet az ukránokra tolják, és ha katarzis nincs is, a belarusz-orosz testvéri kapcsolatok, ha sérültek is, de megmenekülnek”

Az elnök kockáztatott, de tény, hogy elvitte a show-t. A kampány hajrájában mindenki a „vagneresekről”, nem pedig az ellenzékről beszélt. Itt tartunk most, egy nappal a függöny legördülése előtt. Most jön a finálé, a választás, amely lényegében már napok óta folyik, és továbbra is Lukasenko az esélyese. Ám ha 60-65 százaléknál sokkal nagyobb arányban nyer, akkor az egész előadás dugába dőlhet. De még ez sem biztos, hiszen az egyik főszereplő, Tyihanovszkaja már alig várja a darab végét. Mint a napokban egy  ellenzéki  lapnak fogalmazott, ha tudja, hogy ez vár rá, bele sem kezd az egészbe. A nézők igazán jól szórakoztak – igaz, ezt a szereplők annyira azért nem mindig élvezték – és most arra várnak, hogy a függönyök legördülése után még lesz-e látványosságban részük az utcán.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.