//Lesz-e állami ideológia Oroszországban?
„bár az ukrajnai háború az ellenségkép – az ukrán nacionalizmus és a Nyugat – révén többé-kevésbé egységbe tömörítette az oroszokat, arra a kérdésre nem adott megfelelő választ, hogy kik is az oroszok, és mi a helyük a világban és a történelemben” #moszkvater

Lesz-e állami ideológia Oroszországban?

MEGOSZTÁS

Az ukrajnai „különleges hadművelet” egyik következménye az ideológiával kapcsolatos oroszországi viták megélénkülése. Bár az Oroszországi Föderáció alkotmánya tiltja bármelyik ideológia állami szintre emelését, egyre több vezető részéről merül fel az igény ennek módosítására, és a Kreml is egyre határozottabb vonásokkal rajzolja körbe világnézetét. Az ideológiáért folytatott küzdelem azonban nemcsak a rendszer és kritikusai között húz határvonalat, de a rendszer támogatóit is megosztja, és rég elfeledett küzdelmek kiújulásával fenyeget.

Kosztur András írása a #moszkvater.com számára

„bár az ukrajnai háború az ellenségkép – az ukrán nacionalizmus és a Nyugat – révén többé-kevésbé egységbe tömörítette az oroszokat, arra a kérdésre nem adott megfelelő választ, hogy kik is az oroszok, és mi a helyük a világban és a történelemben” #moszkvater
„bár az ukrajnai háború az ellenségkép – az ukrán nacionalizmus és a Nyugat – révén többé-kevésbé egységbe tömörítette az oroszokat, arra a kérdésre nem adott megfelelő választ, hogy kik is az oroszok, és mi a helyük a világban és a történelemben”
Fotó:EUROPRESS/Natalia KOLESNIKOVA/AFP

Tavaly több magas beosztású orosz állami tisztségviselő – például Konsztantyin Csujcsenko igazságügyi miniszter és Alekszandr Basztrikin, a Nyomozó Bizottság vezetője – is felvetette, hogy Oroszországnak megoldást kell találnia az állami ideológia kérdésére. Ennek lényege, hogy miközben – vélik legalábbis többen – egyre nagyobb igény van arra, hogy valamilyen formában rögzítsék az orosz állam világnézeti alapjait, az orosz alkotmány 13. pontja tiltja, hogy bármelyik ideológia államivá váljon, vagy kötelező jelleget kapjon.

Az 1990-es években született alaptörvény ezen pontját, amely a kommunista párt több évtizedes monopóliumára adott válasz volt, sokan elavultnak tartják, mivel,

„bár az ukrajnai háború az ellenségkép – az ukrán nacionalizmus és a Nyugat – révén többé-kevésbé egységbe tömörítette az oroszokat, arra a kérdésre nem adott megfelelő választ, hogy kik is az oroszok, és mi a helyük a világban és a történelemben”

A Kreml persze az állami ideológia explicit rögzítése nélkül is arra törekedett az elmúlt két évben, és sok szempontból már azt megelőzően is, hogy felrajzolja az orosz állam világnézeti alapvetéseit. Vlagyimir Putyin beszédei és a nemrégiben kiadott stratégiai dokumentumok alapján ezek közé az alapvetések közé sorolható, hogy

„Oroszország egy állam-civilizáció, önálló – tehát a Nyugattól és Kelettől is eltérő – fejlődési úttal, emellett egy soknemzetiségű nép otthona, amelyet az orosz nyelv és kultúra egyesít”

Ha az állam-civilizáció jelleg felvetése elsősorban a külső kihívásokra hivatott választ adni, leginkább arra a kérdésre, hogy követnie kell-e Oroszországnak a nyugati politikai és társadalmi fejlődést (a Kreml válasza határozott nem), addig a soknemzetiségű nép fogalma az olykor egymásnak feszülő orosz etnikai nacionalizmus, és a nemzetiségi szeparatizmusok méregfogát akarja kihúzni.

„Szintén az alapvetések közé tartozik a hagyományos értékek (család, hazafiság, vallás stb.) védelme, valamint az orosz történelem folytonossága is”

Utóbbival kapcsolatban jelzésértékű a három történelmi orosz zászló – a jelenlegi, Nagy Péter idejéből eredeztetett trikolór, a birodalmi zászló és a Szovjetunió vörös lobogója – egymás mellett történő elhelyezése Szentpéterváron. Bár Putyin elnök a közvélekedés ellenére korántsem rajong a Szovjetunióért és főleg a bolsevikokért, a szovjet örökség megtartása több szempontból is fontos a Kreml számára. Egyrészt, a szovjet időszak antikolonialista és antiimperialista hagyományai jól összecsengnek Moszkva jelenlegi, az úgynevezett globális Dél felé forduló külpolitikájával, ráadásul Ázsia, Afrika és Latin-Amerika országaival az oroszok a legtöbb esetben éppen a hidegháború éveiben alakítottak ki jó kapcsolatokat. Ezzel összefüggésben érdemes megjegyezni, hogy néhány nappal ezelőtt Szergej Nariskin, az orosz Külügyi Hírszerző Szolgálat vezetője még a Kominternt is pozitív példaként említette, mint amelytől Oroszország sokat tanulhat mai nemzetközi politikája alakításakor, a szovjet örökség használható részének beépítését a kortárs orosz külpolitikába tehát komolyan gondolják.

De belpolitikai jelentősége is van a kérdésnek. Az utóbbi évek felmérései szerint nem csupán Sztálin, de Lenin megítélése is jelentősen javult az orosz társadalmon belül – némi meglepetésre a fiatalok körében is.

„A válaszok alapján az oroszok 67 százaléka szerint pozitív vagy inkább pozitív Lenin történelmi tevékenységének mérlege, az elmúlt két évtizedben pedig folyamatos növekedés tapasztalható ebben a tekintetben”

2006-ban még mindössze 40 százalék volt a Leninről pozitívan vélekedők aránya, és még 2017-ben is csak 56 százaléknyian voltak. Lenin megítélése az 55 évnél idősebbek körében a legjobb (74 százalék szerint pozitív), őket a 18 és 24 év közöttiek követik (68 százalék).

Nőtt azoknak az aránya is, akik a mauzóleumban hagynák Lenin holttestét, ők jelenleg 45 százalékot tesznek ki, míg 21 százalék a Kreml falában, 18 százalék pedig a szentpétervári temetőben helyezné örök nyugalomra Lenint. A mauzóleumban maradást támogatók aránya a mérések 1997-es kezdete óta jelenleg a legmagasabb, 2012-ben mindössze 25 százalék támogatta Lenin maradását. A bolsevik forradalom atyjának a mauzóleumban maradása a 18 és 24 év közöttiek körében (!) a legnépszerűbb, 54 százalékuk hagyná ott Lenint, őket az 55 év felettiek követik 50 százalékos aránnyal.

Ráadásul az oroszok többsége minden más társadalmi berendezkedéssel szemben a szocializmust favorizálja a felmérések szerint. A szociális igazságosság problémájának aktualitása pedig a szovjet időszak irányában lojális emlékezetpolitikán túl jóléti intézkedések sorához és az oligarchákkal szembeni, egyelőre még óvatos elnöki bírálatokhoz is vezettek.

„Az orosz történelem <fehér> és <vörös> lapjai azonban néha nehezen összeilleszthetőek, és míg a Kreml arra törekszik, hogy a hazafiasság és a jelenkori problémák nevében némiképp összebékítse az összebékíthetetlennek tűnő nézeteket, mások a konfliktusok kiéleződésétől tartanak, vagy éppen felvállalják azt”

Nemrég Zahar Prilepin ismert orosz író vizionált polgárháborút Oroszországban az ukrajnai konfliktus lezárta utánra, amely szerinte ismét a fehérek és vörösök között fog majd kirobbanni. Prilepin ebben a jobboldali, monarchista erőket tartja felelősnek, akik továbbra is erőltetnék a szovjetellenességet és az utolsó cár kultuszát.

Prilepin kritikáinak fő célpontja – kimondatlanul, de egyértelműen – a Cargrad tévécsatorna köre volt, és annak egyik jelen alakját érintette az az április végén nagy médiafigyelmet kiváltó vita, amely Ivan Iljin 20. századi orosz emigráns filozófus, a fehér mozgalom egyik ideológusa körül robbant ki. A vita oka az, hogy az Orosz Állami Humántudományi Egyetem diákjai petíciót indítottak annak érdekében, hogy az egyetem keretein belül működő Ivan Iljin Felső Politikai Iskola oktatási-kutatási központ nevét megváltoztassák, és arról az egyetemi hallgatók dönthessenek.

„A petíció szerint Iljin a fasiszta és a nemzetiszocialista nézetek támogatója volt”

A központot tavaly nyáron hozták létre, annak vezetője Alekszandr Dugin filozófus, az említett Cargrad egyik alapítója. Dugin és az egyetem rektora, Alekszandr Bezborodov is kiállt a jelenlegi névadás mellett. Dugin szerint a petíciónak semmi köze az egyetemi diáksághoz, és az ügyet külföldi hálózatok generálták, ugyanazok, akik megölték a lányát és vele is végezni akartak. A rektor szintén ukrán ügynökökről beszélt az eset kapcsán, és megerősítette a hírt, hogy három diákkal magyarázatot írattak az ügy miatt az egyetemen. A diákok mellett az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja, valamint az amellett működő Lenini Kommunista Ifjúsági Szövetség (LKSZM, Komszomol) állt ki, az Állami Duma több képviselője is jelezte, hogy támogatja a névváltoztatást. Gyenyisz Parfenov kommunista képviselő pedig nevetségesnek és komoly emberekhez méltatlannak nevezte a rektor, illetve Dugin védekezését, miszerint külföldi ügynökök állnak a petíció mögött. Vlagyimir Iszakov kommunista képviselő pedig a főügyészhez és a tudományos miniszterhez fordult, hogy azok vizsgálják meg Iljin szövegeit, nem alkalmasak-e a nácizmus rehabilitációjára.

Ivan Iljin 1922-ben emigrált Oroszországból, sokáig Berlinben élt, ahol üdvözölte a Hitler hatalomra jutását, később azonban elhagyta Németországot, miután publikálási és előadási lehetőségei egyre korlátozottabbá váltak. Szovjetellenes, monarchista nézeteket képviselt.

„Oroszországban a Szovjetunió felbomlása után kezdték publikálni műveit, az utóbbi években Vlagyimir Putyin orosz elnök is többször hivatkozott rá”

A vitához a közösségi és hagyományos médián keresztül a kortárs orosz politikai gondolkodás sok alakja is csatlakozott, többen közülük idézték Dugin 2021-es, Martin Heidegger. Az orosz filozófia lehetősége című könyvének állításait, amely szerint Iljin csak az európai nacionalizmusokat másolta, azok karikatúra-jellegű átültetésével próbálkozott.

Az ügyben még Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő is megszólalt, aki azt mondta, a Kreml megőrizné semlegességét a vitában, hozzátéve, Putyin valóban többször idézte Iljint, és Dugin sértegetését elfogadhatatlannak tartják.

„A Kreml tehát megpróbál egyensúlyozni a feltámadó ideológiai szembenállásokban, és egyelőre nincs is nehéz dolga, hiszen a háború mindkét (vagy akár több) tábor radikálisabb szereplőit leköti – a közös cél többé-kevésbé háttérbe szorítja a vitáikat”

Arra sem vehetünk mérget, hogy a háború után ez a szembenállás nagyobb jelentőségre tesz szert, hiszen a társadalmi hátországa a „fehér” és „vörös” ideológiáknak relatíve csekély – igaz, a kommunisták egy időben számíthattak a protestszavazók jelentős részének támogatására, jelentőségük mára valamelyest csökkent. Így kétséges, hogy az ideológiai szembenállás nagyobb megrázkódtatásokhoz vezethet Oroszországban – más kérdés, hogy egy esetleges nagyobb megrázkódtatás viszont felerősítheti ezeket a harcokat is, ahogyan az 1917-ben is történt. Jelenleg azonban ennek sincs nyoma, és úgy tűnik, a Putyin által felkínált, egyelőre nem néven nevezett, de „fehér” és „vörös” elemeket egyaránt magában foglaló világnézet az orosz társadalom nagy részének támogatottságát is élvezi.

(A szerző a XXI. Század Intézet vezető kutatója.)

MEGOSZTÁS