„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”

Lányát készítik Navalnij utódjának

2024. jún. 24.
Stier Gábor

MEGOSZTÁS

Lányát, a Stanford Egyetemet nemrégiben elvégző Darját készítik fel nyugati kurátorok arra, hogy tovább vigye az elhunyt Alekszej Navalnij örökségét, és első lépésként átveheti az Oroszországban szélsőségesnek nyilvánított Korrupcióellenes Alapítvány vezetését. A hír egyben azt is jelenti, hogy a Nyugat továbbra sem tett le arról, hogy beavatkozva a belügyekbe bomlassza, és a hatalom ellen fordítsa az orosz társadalmat. Eközben a mindinkább elfelejtett, egyre realistább Mihail Hodorkovszkijt oroszsága miatt támadják az ukránok.

„Darja Navalnaját a neves Stanford elvégzése után nem érdekli az amerikai karrier, és inkább az apja örökségét vinné tovább. Ebben érthető módon az alapítvány szponzorai is támogatják” #moszkvater

„Darja Navalnaját a neves Stanford elvégzése után nem érdekli az amerikai karrier, és inkább az apja örökségét vinné tovább. Ebben érthető módon az alapítvány szponzorai is támogatják”
Fotó:EUROPRESS/Julien WARNAND/POOL/AFP

Bár a rendszeren kívüli orosz ellenzék tagjai börtönben vannak, de legfőképpen külföldi emigrációba szorultak, a nyugati sajtó időről időre foglalkozik a helyzetükkel, és interjúkban fejtik ki véleményüket az oroszországi folyamatokról. Alekszej Navalnij halála után pedig elsősorban az érdekli a nyugati médiát, hogy ki veszi át az ellenzék vezetését. Olvashattunk arról, hogy az utódlási harc nem mentes belső feszültségektől sem, és a jelenleg alapvetően Litvániában élő, a Korrupcióellenes Alapítvány körül tömörült ellenzékiek közül nem mindenki nézte jó szemmel az özvegy Julija Navalnaja aktivitását. Az alapítványt manapság Marija Pevcsih vezeti, ám az RT értesülése szerint a helyére a nyugati támogatók már az elhunyt politikus lányát szánják. Az orosz fősodor média egyébként nem nagyon foglalkozik az emigrációba szorult ellenzékkel, ám e cikk megjelenésének a ténye is jelzi, hogy azért Moszkvában is figyelik, mi történik a Kremllel legélesebben szemben álló politikai körökben.

„Az RT most azzal az értesüléssel rukkolt elő, hogy a nyugati kurátorok az egykor Navalnijhoz köthető Korrupcióellenes Alapítvány élére a lányát, Darját készítik fel”

Darja Navalnaja a Stanfordon végzett, és apja halála után anyjával egyetemben személyesen Joe Biden amerikai elnök is fogadta. Darja Navalnaja még 2019-ben nyert felvételt és ösztöndíjat a Stanfordra, ahol az éves tandíj 82 ezer dollár. Hogy mennyire tudatos a felkészítés, azt mutatja, hogy Darja még a tanulmányai alatt a Korrupcióellenes Alapítványnál volt gyakorlaton. A hír kapcsán azt is megjegyzik, hogy Darja bekötöttsége egyértelmű, és a kurátorok úgy látják, sokkal hatékonyabban kézben tartható, mint például az alapítványt jelenleg vezető Pevcsih. Az RT ellenzékhez közel álló körökből úgy értesült, hogy

„Darja Navalnaját a neves Stanford elvégzése után nem érdekli az amerikai karrier, és inkább az apja örökségét vinné tovább. Ebben érthető módon az alapítvány szponzorai is támogatják”

Navalnij halála után felmerült az is, hogy a felesége, Julija veszi át a rendszeren kívüli orosz ellenzék vezetését, ám értesülések szerint ezt az özvegy alkohol problémái miatt elvetették, és így került előtérbe a lánya, Darja.

„S ha már Putyin ellenzékénél tartunk, akkor az is feltűnő, hogy az egykori idolt lassan már a nyugati sajtó is elfelejti”

A Svájcban és Angliában élő Mihail Hodorkovszkij legutóbb például azzal került be a hírekbe, hogy a Time újságírójának Simon Shusternek panaszkodott arról, milyen gyűlölet veszi körül a közösségi média ukrán szegmensében, és milyen méltánytalan támadások érik. Mint a Jukosz egykori tulajdonosa fogalmazott, azért kezdték ki, mert nem akar harcolni az Ukrajnát támogató orosz önkéntesek soraiban. „Gyűlölet mindenütt. Sok ukrán szemében én is csak egy orosz vagyok, aki rátámadt a hazájára” – ecsetelte. Azt már az újságíró jegyzi meg, Hodorkovszkij nem érzi, hogy az ukrán nép értékelné az erőfeszítéseit, az orosz hatalommal szembeni kiállását. „Mire mennének vele, ha fegyvert fognék?! Ráadásul nem is lövök igazán jól” – replikázott a 2013 óta – tíz évi börtön után ekkor kegyelmezett meg neki Putyin – külföldi emigrációban élő üzletember, aki ellen az orosz hadseregről terjesztett hamis információk miatt ismét elfogató parancs van érvényben.

„Ami pedig az ukránokat illeti, feltehetően szimplán azért gyűlölik Hodorkovszkijt, mert orosz. Pedig ha utána néznének, mit gondol a háborúról, akár még okuk is lehetne az ellenszenvre”

Az orosz ellenzék egyik jelenleg Kijevben élő ismert személyisége, Ilja Ponomarjov posztolta nemrégiben, hogy Hodorkovszkij nem tartja reálisnak azt, hogy Ukrajna megnyerje ezt a háborút. Sőt, úgy gondolja, hogy még az idén elveszítheti Harkivot/Harkovot is. Mit lehet erre mondani? Hodorkovszkijt lehet szeretni vagy nem szeretni, de azt nem lehet állítani róla, hogy ne lenne racionális. S még egy, kimondottan siker orientált. Nem fog olyan állítani, amelyet később a fejére olvashatnának. Ponomarjov emlékeztet arra, hogy az emigrációban élő orosz ellenzék egyik találkozóján arról beszélt, ha egyszer hatalomra jut, akkor nem a teremben ülőkből lesznek a miniszterek. Inkább a jelenlegi kormányfő Misusztyinban bízna, mert bízik a tudásában, míg az ellenzékieket elküldené tanulni.

De messze nem ilyen racionális mindenki, aki Putyin miatt elhagyta Oroszországot. Az ismert rocker, a jelenleg Izraelben élő Andrej Makarevicset például nemrégiben az ismert humorista páros, a telefonbetyárkodó Vovan (Vlagyimir Kuznyecov) és Lexus Alekszej Sztoljarov) húzta csőbe. A Masina Vremenyi alapítóját a háborúról faggatták, és

„Makarevics azt ecsetelte nekik, hogy számolja a napokat Ukrajna győzelméig”

Sok sikert kívánt az ukrán hadseregnek, és elmondta, a győzelem első napján elmegy Kijevbe, és hatalmas koncertet ad a tiszteletükre. Mindehhez még hozzátette, soha nem kíván már visszatérni Oroszországba. Hihetünk neki, hiszen az összes oroszországi ingatlanját eladta, vagy átíratta a fia nevére. Persze, ígéretét könnyen tarthatja, mert ki is tiltották Oroszországból.

MEGOSZTÁS

Stier Gábor
1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.

Hozzászólások kikapcsolva

    KAPCSOLODÓ CIKKEK

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    CÍMKÉK