Nagy valószínűséggel most is elül a csatazaj Koszovóban, mint máskor, de számítani lehet rá, hogy újra felforrósodik a helyzet, mert Belgrádnak és Moszkvának érdeke a feszültség fenntartása. Mindaddig így is lesz, amíg a hosszú távú megoldást ki nem őrlik a nagypolitika malmai. Az Egyesült Államok méri itt össze erejét Oroszországgal, a közvetlen szereplők, az albánok és a szerbek pedig a helyüket akarják biztosítani a majdani európai hatalmi konstellációban.

Gyetvai Mária írása a #moszkvater.com számára

A nyugati sajtó, de leginkább a szerb, úgy állítja be az elmúlt napok koszovói eseményeit, hogy azokért a koszovói fél a hibás, mert minden ok nélkül véres összetűzést provokált a jogosan tiltakozó szerbekkel és a Koszovóban állomásozó nemzetközi erőkkel (KFOR). De tudjuk, semmi sem úgy kezdődik, hogy „Pistike  visszaütött”. Az első lépést, vagyis ütést a szerb kisebbségtől jött, amikor a soraikból delegált önkormányzati tisztviselők, rendőrök, bírák és parlamenti képviselők kivonultak a koszovói intézményekből, tiltakozásul azért, hogy az albán fél is bevezette azoknak a bírságolását, akik koszovói lakos létükre szerb rendszámtáblákkal közlekednek. Egyébként ez Szerbiában már több mint 10 éve hatályban van a koszovói rendszámok esetében.

Az önkormányzati választást a négy észak-koszovói szerb lakta járásban ebből az okból írták ki idén áprilisra. A szerbeket annak bojkottjára szólította fel az ottani legnagyobb szerb politikai erő, a Szerb Lista. A részvétel ennek okán alacsony, mindössze 3,47 százalékos volt, és – természetesen – mivel szinte kizárólag csak albánok indultak, őket is választották meg.

„A mostani véres összetűzésbe torkolló tiltakozást az váltotta ki, hogy az új önkormányzati vezetők el akarták foglalni hivatalukat”

A szerb fél elsősorban az EU-ra és a KFOR-ra irányította nyilait. Alekszandar Vucsics,  elnök szerint az utóbbi garanciát vállalt arra,  hogy megvédi a szerbeket, ehelyett azonban őket, és nem az illegitim albán vezetőket akadályozta meg abban, hogy belépjenek az önkormányzati objektumokra (ezek és a szerbek hivatalai egyébként  több helyen ugyanabban az épületben vannak). A neki szekundáló miniszterelnök, Ana Brnabić pedig az EU szemébe vágta, hogy hatalombitorlókat védelmez. Arról, hogy mennyire voltak védtelenek a KFOR-katonákra támadó szerbek, lehetne vitatkozni.

„Gondosan megtervezett akciónak tűnt. A mintegy 200 fős kemény mag maszkkal takarta el arcát, amit nem spontán húzott elő a kukából, és lőfegyvereket is használt”

Legalább is nagyon valószínű, hogy tőlük származtak azok a lövedékek, amelyek KFOR-katonákat sebeztek meg. Egy volt albán titkosszolgálati vezető a hírhedt orosz Wagner-csoport tagjait vélte felfedezni köztük. Ez egyáltalán nem lehetetlen, egyrészt azért, mert a rezsim hű szerb média nagyon igyekezet nevetségessé tenni ezt az állítást. Másrészt pedig azért, mert az orosz magánhadsereg tagjai köztudottan jelen vannak Szerbiában.

„Míg a szerb félnek mindenért az albánok hibásak, az albánoknak a szerbek”

Albin Kurti, koszovói miniszterelnök a pozsonyi Globsec konferencián azt mondta, lehet új választásokat tartani, de az eredmény aligha lesz más. Belgrád nem tűr meg más szerb politikai erőt Koszovóban,  mint amit ellenőrizni tud.  Ez a Szerb Lista, amely minden más politikai kezdeményezést csírájában  elfojt, a választásokat pedig bojkottálja.

„Az EU már az áprilisi választási eredmény kihirdetésekor figyelmeztetett, hogy az alacsony részvétel miatt a legitimitása kétségbe vonható”

De arra a kérdésre, hogy a jelen körülmények között hányat kellene még tartani ahhoz, hogy az eredmény elfogadható legyen, nincs válasza. A nemzetközi politika szereplői sem egyformán interpretálják a történteket, de általában a koszovói albán felet hibáztatják. Az ismert pártfogók beálltak  Szerbia mögé.  Moszkva a koszovói szerbek jogaiért fejezte ki aggodalmát. Ez érthető, már csak azért is, mert számára ez lehetőség, hogy felhívja a figyelmet, miért is emelt kezet Ukrajnára, ahol sárba tiporták az orosz ajkú lakosság jogait. Macron francia elnök pedig arra használta fel ezt az alkalmat, hogy Németország elé nyomuljon a Nyugat-Balkán sorsának alakításában. Megunta a „társbérletet”, hogy az utóbbi fél évben a vele közösen jegyzett javaslat alapján tárgyaltak Belgrád és Pristina viszonyának rendezéséről. Ez, az 1972-es kelet-és nyugatnémet egyezség mintájára, anélkül oldotta volna meg a koszovói-szerb problémát, hogy Belgrádnak el kellett volna ismernie szakadár tartománya függetlenségét. Macron a megállapodások be nem tartásáért ítélte el Pristinát.

„De mi is a helyzet azokkal a megállapodásokkal? Idén februárban Brüsszelben a felek az Európai Unió közvetítésével elvileg elfogadták a már említett francia-német egyezség mintájára készült megállapodást. Ennek kiegészítése volt a márciusban Ohridban tárgyalt dokumentum”

A felek ezt is elfogadták, de Vucsics nem írta alá egyiket sem. Ezeknek sarkalatos pontjai, az a vállalás Szerbia részéről, hogy elismeri Koszovó területi integritását, nem akadályozza nemzetközi szervezeti tagságát, továbbá a „megfelelő szintű önrendelkezés” biztosítása a koszovói szerbek számára. Az utóbbi megfogalmazással kapcsolatban többen tápláltak vérmes reményeket. Elsősorban azokban a jugoszláv utódállamokban, amelyek megtapasztalták, mit jelent a területükön egy szerb „állam az államban” (Bosznia-Hercegovina és Horvátország). Azt vélték felfedezni benne, hogy  az Egyesült Államok, aki Oroszország mellett a legfontosabb tényező ebben konfliktusban, végre nem favorizálja annyira Szerbiát, mint korábban.

„Ez a megfogalmazás – legalább is elvileg – kevesebbet ígér, mint amit Szerbia követel a koszovói szerbek számára, a teljes területi autonómiát. Ezt  egyszer már lenyomtak az albánok torkán (2015, párizsi megállapodás), a koszovói Alkotmánybíróság azonban semmissé nyilvánította”

A Szerb Járások Közössége (ZSO) csak Koszovó függetlenségének elismerése után kerülhet napirendre, mondják az albánok, Szerbiának viszont a ZSO „conditio sine qua non”. A remény nem igazolódott be, hiszen nemcsak az EU, akinek megbízottai (Lajčák, vagy például Borrell) a koszovói kérdés rendezésében egyáltalán nem pártatlanok, hanem  Washington is szó nélkül „zsebre tette”, hogy Szerbia anélkül állt fel a tárgyalóasztaltól, hogy aláírta volna az egyébként egynek minősülő  két megállapodást. Kurti igyekszik reálpolitikát folytatni, ezért általában enged a Nyugat nyomásának, mint például a rendszám ügyben. Most milyen engedményt tehet? Lemond arról, ahogy Kurti fogalmazott, hogy kiterjessze a koszovói állam hatalmát az ország egész területére?

„A mostani csetepaté ismét cselekvésre ösztönözte az Egyesült Államokat, de most új „műsorral” jelentkezett. Blinken külügyminiszter szankciókat  helyezett kilátásba Koszovó ellen, amiért önkényesen, Washington megkérdezése nélkül intézkedett”

Első lépésként kizárta a Koszovó területén jelenleg folyó Defender Europe 2023 nemzetközi hadgyakorlatból. Hogy mit találhat ki még, annak gátat szab, hogy több szempontból rá van utalva az albánokra. Szerbia vonatkozásában egy régi ígéret köti, de növekszik irányában a gyanakvása is. Ezért nemzetközi határőrizettel biztosította be magát Montenegróban, ahol június 11-én parlamenti választások lesznek. Washington az eredmény kialakításában is „könyékig” benne van, de egyáltalán nem biztos, hogy az a párt, amelyikbe most reményét helyezi, távol fogja tartani magát Belgrádtól és Moszkvától.

„Most az albánok, mint az oroszbarátságra kevésbé hajló nép, az Egyesült Államok reménysége a Nyugat-Balkánon. Három támaszpontja van albán lakta területen. Nem volna jó velük összevesznie. Ugyanakkor elismerte, hogy a szerbek a délszláv népek „Piemontja”, amely kifejezés az I.világháború előtt volt használatban, s már előre utalt a világégés után, szerb dominanciával  létrejövő délszláv gyűjtőállamra”

A NATO 700 fővel növeli a KFOR létszámát. Ez még mindig messze az eredeti 50 ezres csapatkontingenstől, de egy lépéssel közelebb a pristinai amerikai nagykövet által jövendölt nemzetközi protektorátushoz Észak-Koszovóban, ami erősen csorbítaná Koszovó önállóságát.

Albánia ennek nem biztos, hogy örülne. Abban a reményben lépett be ugyanis a Szerbia által promotált Nyugat-Balkán nevű regionális összefogásba, hogy hamar megvalósíthatja az albán lakta területek egyesítését. Az önfejű Kurti neki is útjában van, de ezt az árat talán sokallná azért, hogy megszabaduljon tőle. Ha bejön a nagykövet jóslata, és Észak-Koszovóból egy újabb Palesztina lesz, ne feledjük, a brit mandátumnak ott az lett a vége, hogy a zsidó államé lett a terület, és a palesztinok hontalanná váltak. Európa ötletgazdagságát pedig a legjobban az illusztrálja, hogy az öt nyugati ország nagyköveteiből álló úgynevezett Kvinta azt javasolta, az albán polgármesterek egyelőre ne a hivatalukból végezzék a tevékenységüket. Ez már túltesz az I. Balkáni Háborút 1913-ban lezáró londoni nagyköveti konferencián is. Annak eredményeképpen végül is létrejött a független Albánia, de a balkáni albán lakosság csak mintegy felét tudhatta a határai között. Ha Albánia most jól helyezkedik, nem lehet még egyszer megtenni vele.