„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Torba Tamás írása a #moszkvater.com számára
Kínai törekvés, hogy a széntüzelést fokozódó mértékben kívánják földgázzal kiváltani. LNG tartályok Oroszországban a Kara-tenger partján, az Északi-sark körzetében, Sabetta kikötőjében.
Fotó:EUROPRESS/Maxim ZMEYEV/AFP
A világ kőolaj- és termékpiacain a keresleti és kínálati viszonyokat, valamint az ezeket megjelenítő árakat egy régi játékos új szerepben feltűnése határozta meg 2018-ban. Ez a játékos az Egyesült Államok, melynek fogyasztása – és importja – a kőolaj, mint energiahordozó energiaellátásban való kulcstényezővé válása óta alakította az árakat. A hetvenes évek olajembargói Amerika ellen irányultak, a Közel-Kelet állandó feszültségének elsődleges oka pedig a mai napig az olaj. De 2018-ban döntő fordulat következett be.
Az export elsődleges célpontja Ázsia. Az amerikai, kitűnő minőségű könnyűolajból (palaolaj) finomított termékek megjelenése és rohamos térhódítása kínai, koreai, japán és egyéb ázsiai kikötőkben – Iránt is beleértve – egyre komolyabb fejfájást okoz a régiót hagyományosan ellátó közel-keleti olajtermelő országoknak. Ebben a kontextusban kell értelmezni az Egyesült Államok Közel-Kelettel szemben növekvő közönyét, továbbá Donald Trump elnök emlékezetes Twitter-üzenetét, melyben üdvözölte az olajárak csökkenését.
Nem véletlen, hogy bár az Egyesült Államok felmondta az Iránnal kötött atomalkut, mégsem vezetett be ellene újabb szankciókat. Ennek nem is lenne semmi értelme, hiszen szankciókkal a történelem folyamán még egyetlen alkalommal sem sikerült kikényszeríteni semmilyen követelést. Iránnak sokkal jobban fáj az alacsony olajár, és exportpiacainak zsugorodása, mint bármilyen szankció. Borítékolható, hogy Irán sokba kerülő külpolitikai aktivitása vagy lanyhulni fog, vagy fokozódnak a belső társadalmi feszültségek. A bevételeket otthon kell elkölteni.
Az amerikai export növekedésével egyidejűleg a világon fosszilis energiahordozók terén kínálati piac van. Ez a helyzet vezetett az árak októberben kezdődő, és máig tartó összeomlásához. A kínálat szűkítése érdekében az OPEC és Oroszországgal az élen a vele együttműködő államok decemberben napi 1,2 millió hordós kitermelés-csökkentésben állapodtak meg. Ezzel egyidejűleg megfigyelők az OPEC és más kitermelők közötti együttműködés intézményesülését, azaz valamilyen szerződéses formába öntését valószínűsítették. Ezeket az előrejelzéseket azonban Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter december végén cáfolta. Novak véleménye szerint az olajkartell kiszélesítése komoly nemzetközi jogi akadályokba ütközne, és (az ún. trösztellenes törvények miatt) kiváltaná az Egyesült Államok rosszallását.
Az árak akkor fognak stabilizálódni, ha a kereslet és a kínálat egyensúlyba kerül. A geopolitikai szempontok az olaj jelentőségének csökkenésével együtt szorulnak vissza. A kereslet fő meghatározója pedig – tekintve a kínai gazdaság lassulását – ismét az Egyesült Államok, az árak alakulását pedig jelenleg a palaolaj kitermelésének rentábilitási szintje határozza meg. Ez a fokozatosan csökkenő árszint 2018 végén 50 dollár/hordó alá süllyedt, és 2019-ben valahol 40-50 dollár/hordó között lesz. Tehát ott, ahol az Egyesült Államokban kitermelt ármeghatározó (bechmark) kőolajfajta, a WTI jegyzése áll most.
Ebből következik, hogy – minden más árbefolyásoló tényező változatlansága esetén – a kőolajárak a mostani szinteken stabilizálódhatnak. Hogy lesz-e emelkedés, vagy nem – ebben a kérdésben megosztottak az elemzők. Véleményem szerint, ha márciusban Amerika és Kína kereskedelmi megállapodást köt, akkor az olajpiacon enyhe emelkedés következhet be.
A földgázt tekintve borúsabb a kép. Keresleti oldalon reménysugár az a kínai törekvés, hogy a széntüzelést fokozódó mértékben kívánják földgázzal kiváltani. Ezért – különösen a tengerparttól távolabbi régiók ellátásában – Oroszországnak minden eszközt be kell vetnie, hogy ez orosz földgázzal történjen meg. Különösebb kockázat nélkül előre jelezhető tehát az effajta projektek, azaz gázvezetékek és a kapcsolódó infrastruktúra fejlesztésének erőltetése orosz oldalról.
A kínai tengerpartot, a sokmilliós kikötővárosokat azonban Amerika fogja meghódítani. Már ha Kína engedi. De engedni fogja, hiszen a Trump adminisztráció tárgyalási alapja mindig inkább az üzlet, mint bármi más. És itt üzlet van, méghozzá óriási.
Ebből a szemszögből vizsgálva belátható, hogy a kínai-amerikai kereskedelmi tárgyalásokon áttörést elérni leginkább ezzel a megközelítéssel lehet.
A világ egyéb tájain földgázból több mint elég van. Amerika ugyan erőlteti a gázexportot Ázsián kívül is, de belátható, hogy ez egyrészt az előbb említett készletbőség, másrészt a szállítás és a kapcsolódó létesítmények kiépítésének drágasága miatt kevésbé lesz eredményes. A politikai okokból erőltetett, gazdaságilag nem indokolt projekteknek mindig van többletköltsége, amit valakinek meg kell fizetni. Amerika sok mindenre hajlandó (volt), de Trump alatt ez a hajlandóság nagymértékben csökkent. Ő ugyanis konkrét ellentételezést vár, akár fegyvervásárlások, akár más megrendelések formájában. Amerika mindenek előtt.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
