Nem csitulnak a kedélyek Európa legnagyobb atomerőműve kérdésében, az ukrán és az orosz fél immár egymást vádolja egy lehetséges nukleáris balesetet okozó provokáció tervezésével. Eközben már a nyugati sajtó szemében is egyre biztosabbnak tűnik, hogy a déli front mentén Ukrajna kicsúszott az időből, épp elég lehetőséget adva Moszkvának védelme drasztikus megerősítésére. Bár nagyobb területi változásokat nem láthatunk a Donbasszban, ellenben a harcok több helyen szabályos anyagháborúba fordultak. Még az ukrán vezérkari főnök szerint is Kijev állásait napi 40-60 ezer tüzérségi gránát találja el csak Donbasszban. Valerij Zaluzsnijhoz kapcsolódóan viszont újra felmerültek a pletykák a jelenlegi vezérkari főnök „feljebb buktatásáról”, mivel Zelenszkij egyértelműen nem tűr el maga mellett párhuzamos erőteret.

Antonio Guterres ENSZ főtitkár, illetve a török államfő személyes látogatása ellenére sem csillapodnak az Európa legnagyobb atomerőműve körüli feszültségek, sőt. Miközben az ukrán fél tovább folytatja az Energodar, illetve az erőmű elleni tüzérségi belövéseket, valamint indít öngyilkos drónokat a területre, a felajánlott megoldási javaslatok aligha fogják rendezni a helyzetet. Washington támogatása mellett Kijev nem kíván engedni az erőmű visszaszerzéséből, addig Moszkva saját szempontjából érthető módon nem hajlandó semmilyen demilitarizációra vagy egyáltalán az Energodar környéki területek feladására. Az orosz külügyminisztérium közlése szerint ugyanis Moszkva csapatainak kivonása csak még sérülékenyebbé tenné Energodart.

„Ráadásul mindkét oldal egymást vádolja egy nukleáris szennyezéssel járó provokáció előkészítésével”

Az ukrán katonai hírszerzés – GUR – szerint Moszkva, az orosz védelmi minisztérium szerint viszont Kijev az, aki augusztus 19-én az erőmű hűtőrendszere, vagy a korábbi elemzéseinkben említett szabad ég alatti elhasznált fűtőelemek tárolókazettái ellen követne el provokációt. Szerencsére maguk a reaktorblokkok nincsenek veszélyben, mivel a tervezés során olyan biztonsági előírások mellett készültek a reaktoroknak otthont adó épületek, amelyek következtében azoknak egy civil utasszállító becsapódását is át kell vészelniük. Ellenben ahogy legutóbbi jelentésünkben már kifejtettük, a hűtési rendszerek vagy a hálózati betáplálást lehetővé tevő transzformátor állomások sérülése akár vészleállást okozhat. Saját álláspontjuk megerősítése érdekében – valamint vélhetően a drámai hatás kedvéért – mindkét fél az esetleges nukleáris katasztrófa során Európára zúduló radioaktív szennyezést ábrázoló térképet hozott nyilvánosságra. Szerencsére ahogy Csernobil esetében, úgy ebben az elképzelt szcenárióban is Magyarországot jórészt megvédenék a Kárpátok hegyláncai, ellenben Lengyelország, Románia és persze Ukrajna már nem lenne ilyen szerencsés. Igaz ez az ukrán sugárvédelmi gyakorlatok mellett aligha megnyugtató. A lehetséges provokációk, illetve a további támadások fényében érdekes lehet a zaporozsjei orosz adminisztráció terve, amely szerint péntektől kezdődően kvadrokopterek segítségével folyamatos élő közvetítést kíván az erőmű térségéből biztosítani.

„Bár a Nyugat és Ukrajna folyamatosan Oroszországot vádolja az erőmű elleni támadásokkal, illetve nehéztechnika telepítésével, ám ennek ellenére mindeddig egy műholdképet sem hozott sem nyilvánosságra az állítólagos orosz katonai jelenlétről. Furcsa nemde?”

Az Egyesült Államok révén a műholdas és egyéb felderítés szempontjából abszolút fölényben lévő Ukrajna hogy-hogy nem tudott volna akár csak egy, orosz nehéztechnikát az erőmű területén állomásoztató képet publikálni? Fontos kihangsúlyozni a nehéztechnikát, mint kategóriát, mivel bár szigorúan véve az erőmű védelmét ellátó Roszgvargyija teherautói is katonai járműnek minősülnek, azok kizárólag teher- vagy személyszállításra alkalmasak, és nem tüzérségi lövegek. Ellenben ahogy azt már korábbi jelentéseinkben bemutattuk, rendszeresen tűnnek fel a roncsok közt nyugati tüzérségi gránátok, brit Brimstone rakéták, sőt egyes orosz jelentések alapján Kijev még a 30 éve nem gyártott, analóg vezérlésű korai AGM-114 Hellfire rakétákat is bevetette.

„Csak az elmúlt időszakban 50 tüzérségi gránát, illetve 5 öngyilkos drón robbant fel az erőmű területén, amely nem tartalmazza a maga Energodar városa elleni támadásokat”

Egyúttal az orosz hatóságok közlése szerint a napokban sikerült két, az ukrán tüzérség számára célkorrekciót végző informátort elfogniuk, akik a közeli 750 kV-os kapcsolóállomáson dolgoztak. Miután Oroszország majdnem hat hónap alatt továbbra sem volt képes a helyi lakosság egészében tudatosítani Energodarral kapcsolatos hosszú távú terveit, így nem meglepő, hogy egyesek még mindig inkább az ukrán oldal próbálnak kikacsintani. Orosz szempontból minél hamarabb lenne szükség Energodar átkapcsolására az oroszországi hálózatra, ám arra vélhetően augusztus vége előtt nem kerül sor. A belövések pedig ezt csak még jobban késleltetik. Ráadásul egyes, Energodarban járt Roszatom munkatársakhoz közeli források szerint maga az erőmű rendkívül rossz műszaki állapotban került orosz kézbe, és több esetben még az alapvető biztonsági előírásoknak sem felel meg. Az állítólagos javításokra félretett források a rejtélyes ukrán korrupció útvesztőjében végül még a felhasználást megelőzően felszívódtak, amiből leginkább Rinat Ahmetov oligarcha profitált. Utóbbira bizonyítékként szolgált az erőmű alkalmazottainak, még 2020-ban Zelenszkijnek címzett levele, amelyben kérték az államfőt a javítási munkálatok felgyorsítására.

„A frontok esetében legutóbbi jelentésünkhöz képest nagy változásokról nem tudunk beszámolni, a déli front egyértelműen stabil, miközben Donbasszban az ukrán parancsnokság szerint is a leghevesebb harcok az Avgyejevka-Peszki-Marjinka vonal mentén zajlanak”

Nyikolajev és Odessza térségében az elmúlt napokban fokozódtak az ukrán stratégiai fontosságú célpontok elleni orosz támadások. Többek közt tüzérségi találatot kapott a Déli-Bug folyón átívelő nyikolajevi Varvarovszkij híd, valamint egy külföldi zsoldosokat elszállásoló szabadidőközpont az Odesszai területen fekvő Zatokában. Egyes elméletek szerint a nyikolajevi támadással Moszkva sajátos módon kívánja az ukrán oldal HIMARS taktikáját alkalmazni. Avagy saját rakétatüzérségével folyamatos tűz alatt tartani a legfontosabb átkelőket. Akárcsak a herszoni Antonov híd esetében, itt sem cél a szerkezet elpusztítása, elegendő csupán az útpályát olyan mértékben megrongálni, hogy ne legyen alkalmas a forgalom számára. Ez esetben mindenképp a 300 milliméteres BM-30 Szmercs modernizációjaként létrejött Tornado-Sz jöhet szóba a 9M542 kódjelű műholdvezérelt rakétájával. Bár a HIMARS M31 GLMRS rakétájához képest a 9M542 nagyobb hatótávval és robbanófejjel – 80 vs. 120 kilométer, illetve 90 vs. 250 kg – rendelkezik, viszont irányítási rendszere fejletlenebb, így pontatlanabb. Ez pedig az említett Varvarovszkij híd esetében is látszott, ahol az egyik nyilvánosságra került felvétel alapján a rakéta a járdába csapódott. Igaz egy másik videó alapján vélhetően a hídpálya is kisebb sérüléseket szenvedett, mivel a forgalom csak korlátozott mértékben használhatja átkelőt.

„Igazából a déli front esetében a legfőbb kérdést még mindig az jelenti, hogy végül támadásba lendül-e bármelyik fél is”

Ugyanis egyik oldalról egyértelmű, hogy Kijev egyértelmű technikai és személyi hátrányban van a nagyjából 30 zászlóalj-harccsoportnyi – 25-30 ezer fő – térségbeli orosz haderővel szemben. Viszont másrészt az ukrán kormányzatot pont a saját maga által hónapok alatt hatalmasra fújt ellentámadás vezette politikai nyomása kényszerpályára, amit a közeledő, Herszon és Zaporozsje Oroszországhoz való csatlakozását lehetővé tevő népszavazások csak súlyosbítanak. Immár a nyugati sajtó is egyre hangosabban kérdőjelezi meg Ukrajna szándékait. A The New York Times helyszíni riportja alapján az ukrán csapatok is pesszimisták saját képességieket illetően, miközben az orosz logisztikát nem sikerült a HIMARS támadásokkal megtörni. Utóbbit megkérdezett szakértők is megerősítettek. A német Spiegel nemrégiben megjelent cikke szerint Ukrajna vélhetően egy átfogó déli ellentámadás helyett a krími Szaki légibázis, illetve Majszkoje környéki lőszerraktár esetében alkalmazott diverzáns taktikához folyamodva igyekszik majd inkább folyamatosan nyomás alatt tartani az orosz haderőt. Viszont az eddig tapasztaltak alapján bár ezek a folyamatos szúnyogcsípéshez hasonló csapások mindenképp zavaróak, léptékük nem fogja érdemben befolyásolni a háború alakulását. Többek közt ukrán oldalról nemcsak a képzett személyzet, de egyben az offenzívához kiemelten szükséges nehéztechnika – harckocsik, önjáró lövegek, páncélozott csapatszállítók stb. – is hiányzik. Nehéztechnika hiányában pedig egy offenzíva már a kezdetektől halálra van ítélve.

Átkelés a kahovkai vízerőművön. Mint látszik a sérülések ellenére az orosz haderő továbbra is használja.

„Illetve egyre valószínűbb, hogy Kijev egyszerűen kicsúszott az időből”

Nem tudott kellő idő alatt megfelelő léptékű támadó haderőt összevonni a déli front vonalában, amely lehetőséget teremtett Moszkvának sorai rendezésére, illetve csapatainak átvezénylésére. Az időközben átvezényelt orosz haderő pedig akkora léptékű technikai fölényt tudott kialakítani a front mentén, amelyet még esetleges létszámfölénnyel sem tudna Kijev ellensúlyozni. A tüzérség kérdését nem is említve, mivel ahogy azt már korábban bemutattuk, vélhetően a donbasszi ukrán nehéztüzérség áttelepítése majdnem a Donyeck környéki front összeomlásához vezetett. Persze másik oldalról kérdés, hogy ha már Moszkva ekkora erőket vezényelt a térségbe nem próbálkozik meg esetleg ő egy déli offenzívával. Miután az elsődleges prioritást továbbra is a Donbassz élvezi, vélhetően amíg nem kerül sor a Szoledar-Artyomovszk vonal áttörésére, Avgyejevka elfoglalására, valamint a Szlavjanszk-Kramatorszk agglomeráció érdemi megközelítésére, addig a dél kérdését úgymond takaréklángon fogja tartani Moszkva. Bár az energodari atomerőműhöz kapcsolódó események fényében nem elképzelhetetlen, hogy Avgyejevkához hasonlóan az orosz haderőnek a tervezetthez képest korábban kell támadásba lendülnie, de az mindenképp a Dnyeper jobb partjára, Nyikopol és Marganyec térségére koncentrálódna.

„A donbasszi harcokban egy sajátságos orosz taktika kialakulásának lehetünk szemtanúi”

A front északi szakaszát képző Szeverszk-Szoledar-Artyomovszk vonal mentén nagyobb változások nem történtek az elmúlt napokban. Nem megerősített jelentések szerint a Luganszki Népi Milícia 6. kozák ezredének sikerült a szoledari előrenyomulás során több ukrán megerősített állást elfoglalnia, miközben Artyomovszktól délre a harcok továbbra is a Kogyema-Zajcevo vonal mentén zajlanak. Visszakanyarodva a fentebb említett taktikához, Moszkva mintha szándékosan befékezne a nagyobb lakott települések előtt és elfoglalását csak a több hetes előkészítést követően kezdi meg. Érdemes megjegyezni, hogy Liszicsanszk és Szeverodonyeck elfoglalása előtt is mintegy egy hónapig folytatott Moszkva előkészítő műveleteket a megfelelő pozíciók kialakítása érdekében. Miután ezek a pozíciók kialakultak, az ostrom is megindult, amely így viszont hetek helyett gyakorlatilag napok, illetve maximum 1-2 hét kérdése lett. Vélhetően hasonló tempót láthatunk Artyomovszk, illetve Szoledar esetében is. A városok helyett a prioritást a környező magaslatok elfoglalása, illetve a több irányból felállított támadási pozíciók kialakítása jelenti, ahonnan aztán egyfajta lavinaként zuhanhatnak a településekre.

A donyecki agglomerációban fekvő Marjinka, Avgyejevka és Ugledar térségében továbbra is felettébb heves harcok zajlanak, a szakadár Népi Milícia egységei folyamatosan őrlik fel az ukrán védelem pozícióit, bár a többrétegű mélységi védelmi vonalak fényében mindez természetesen lassú. Az elsődleges célt egyelőre az egyes ukrán pozíciók, valamint ellátási vonalak egymástól való elvágása jelenti, amelyet követően indulhatnak meg a nagyobb szabású műveletek Avgyejevka bekerítésére. Bár térképen nem látszik a harcok hevessége, ám Valerij Zaluzsnij ukrán vezérkari főnök szerint csak a Donbassz területén napi szinten mintegy 700-800 tüzérségi támadás éri Kijev állásait. Ez nagyjából 40-60 ezer tüzérségi gránátot jelent, többségük pedig pont az említett Avgyejevka-Marjinka-Ugledar vonal mentén csapódik be. Szó szerint anyagháború folyik a régióban, ahol az orosz gránátok és rakéták tömege néz szembe a nyolc év alatt kiépített ukrán beton fedezékek és állások tengerével.

„Zaluzsnijhoz kapcsolódóan egyes jelentések szerint újra felmerült a vezérkari főnök leváltása, igaz immár egy sajátos csavarral”

Az ukrán Telegraf portál által megszellőzetett, az elnöki adminisztrációhoz közeli források információi szerint ugyanis az elkövetkező nagyszabású kormányátalakítás részeként Zelenszkij a védelmi tárcát élére Olekszij Reznyikov helyett Zaluzsnijt szánja. Ám számos országhoz hasonlóan az ukrán törvények értelmében a védelmi miniszteri tisztséget csakis civil személy töltheti be, amelyhez viszont Zaluzsnijnak nemcsak a főparancsnokságról kellene lemondania, de egyben teljes mértékben le kell szerelnie. Utóbbi pedig egyet jelentene Zaluzsnij felfele buktatásával, mivel így miniszterként nem lenne már beleszólása a haderő mindennapi operatív működésébe, illetve főképp a hadmozdulatokba. Állítólag Zelenszkij a főparancsnoki tisztségre Olekszandr Szkirszkijt, a szárazföldi erők parancsnokát nézte ki, de más források szerint a katonai hírszerzést irányító Kirilo Budanov is még versenyben van.

„Zelenszkij és Zaluzsnij nem éppen békés kapcsolata már hónapok óta köztudott”

Ugyanis az államfő a hadsereg mindennapi működésébe, illetve a hadmozdulatokba rendszeres beleszólást kíván, amely az esetek jelentős részében nem egyezik a vezérkar álláspontjával. Mint pedig az Szeverodonyeck és Liszicsanszk esetében megmutatkozott, a katonailag védhetetlen, de politikai szempontból megtartott területeket végül ugyanúgy fel kell adni, mint tette volna azt a vezérkar korábban. Ellenben a katonai vezetőkre hallgatva súlyos veszteségek elszenvedését lehetett volna elkerülni. Másrészt ott van a népszerűség kérdése, ahol az ukrán ellenállás jelképeként tisztelt haderő vezetője a társadalom szemében rendre maga mögé utasítja még az elnököt is. Ezt pedig saját szempontjából érthető módon Zelenszkij nem kezeli jól, ki nem mondott konkurenst látva Zaluzsnijban.

„Avagy ahogy a Telegraf interjúalanya fogalmazott, <a győzelemnek csakis egy apja lehet>”

Persze később az értesüléseket Olekszij Aresztovics elnöki tanácsadó az ellenzék propagandájának minősítve cáfolta, de az elkövetkező kormányátalakításra már szeptember folyamán sor kerülhet. Mindezek mellett nem lenne meglepő Zaluzsnij felbuktatása, mivel elég csak az SzBU, illetve az alá tartozó regionális alszervezetek élén történő vezércseréket megvizsgáljuk. Az elmúlt hetekben ugyanis Zelenszkij Kelet és Nyugat-Ukrajnában egyaránt összesen hét regionális SzBU vezetőt váltott le – köztük például a kárpátaljait, harkovit vagy épp lvovit –, sőt ezt megelőzően júliusban még Ivan Bakanov főigazgató is megkapta felmondó levelét

„Vélhetően Zelenszkij a folyamatos személycserékkel egy lehetséges párhuzamos erőtér kialakulását igyekszik elkerülni”

Avagy csakis ő lehet a kormányzati struktúrán belül az egyedüli hatalmi központ. Másrészt klasszikus politikai manőver az esetleges sikerteleségek/veszteségek „rákenése” a beosztottakra, hogy ezzel a hatalom csúcsán lévő személy érintetlen maradhasson. Az ukrán szempontból egyre súlyosabb donbasszi helyzet fényében pedig mindez érthető is. Igaz Jurij Knutov orosz katonai elemző szerint Zaluzsnij elmozdítása mögött egy lehetséges jövőbeli puccskísérlet megakadályozása állt, amely Szlavjanszk és Kramatorszk elvesztése után várhat Zelenszkijre. Mert persze kenheti az államfő a felelősséget a vezérkartól kezdve a minisztereken át bárkire, ám saját elhibázott döntései legalább ennyiben hozzájárultak nemcsak a mostani, de a későbbi helyzet súlyosbodásához.