„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
Peterdi Nagy László írása a #moszkvater.com számára
„Itt van az ideje, már közeledik, egészséges,
hatalmas förgeteg támad, már úton van…”
„Néhai Vlagyimir Viszockij néptribun/énekes özvegye, a most 87 éves Marina Vlady, írt egy könyvet a Cseresznyéskertről. A regény napjainkig folytatja a darab szereplőinek történetét. Igazából számára is az asszonyok az igazi hősök. Úgy fejeződik be, hogy a cseresznyéskert elárverezése után Ljubov Andrejevna visszamegy Párizsba a ”
Fotó:EUROPRESS/Anne-Christine POUJOULAT/AFP
Az első szovjet tank 1956. november 5-én, pontosan a születésnapom hajnalán fordult be a diákszállónk udvarára. Az egyetemi és főiskolás zászlóalj tagjainak a hetente egyszer egy tanórán, senki sem mondta még el, hogy a harckocsiknak nem csak a tornyukon, de alul is van egy közlekedő nyílásuk. Vendégeink természetesen, azon másztak ki, és türelmesen kivárták, amíg mi ellövöldöztük az utolsó töltényünket is. Aztán figyelmesen összeszedték az általunk hősies pátosszal eldobált fegyvereket, és betereltek bennünket az üres úszómedencébe. Egy piros képű, pocakos kis őrnagy némi habozás után felmászott a trambulinra, köszöntött bennünket a Nagy Októberi Szocialista Forradalom alkalmából, és kifejezte meggyőződését, hogy a legközelebbi évfordulót már méltóbb körülmények között ünnepelhetjük.
„Engem a szociális származásom miatt sokáig nem vettek fel az egyetemre, és évekig az Érc (Urán)bánya Vállalatnál dolgoztam”
Mint öntudatos, sőt nagyszájú bányamunkást, aztán már felvettek. Beszélhetett hát nekem a kis őrnagy bármit is! Rávettem Laci bácsit, a diákotthon igazgatóját, hogy ássuk el a kertben, ami még megmaradt a hosszú, „dióverő” szovjet puskákból. Minden születésnapomon megnézem, hogy nincsen-e ásás nyoma azon, a még mindig alig látható besüppedésen. A fiaim megbocsátón nevetgélve szállítanak oda-vissza. Nekem meg összeszorul a torkom. Eljönnek-e majd nélkülem is? Vagy a mi Hruscsov hazudta demokráciánk helyett, beérik majd a Trump félével is? Közben pedig, én is elkötelezett „pragmatista” lettem.
„A gőzgép és az elektromosság többet ad az embereknek, mint Tolsztoj összes eszméi… – vallotta Csehov, miután első könyvéért, a Szahalin-szigeten létesített minta fegyenctelepről írott dokumentum kötetért felvette a honoráriumot, és egy csinos kis birtokot vett érte magának Moszkva mellett”
Ha csak nem kell odaadjuk értük a nagyapánkat és az unokáinkat! Ismerem jól a többi idézetet is. Ezt a förgeteg-dolgot is én találtam ki, ha Tuzenbach főhadnagy úr, egy eloroszosodott német báró, emlegeti is a Három nővérben. A darab végén le is puffantja szépen egy, Irina finom lelkére, valamint a báró túl fennkölt szövegére féltékeny, a fentihez hasonlóan pocakos és komplexusos őrnagy. Ebből több, nehezen orvosolható dolog következik számunkra ma is.
Vannak itt azért egészen egyszerű, emberi dolgok is. „Színházi forradalmunk” Csehovhoz képest túl korán végrendelkező középnemzedéke az utóbbi években a Hamletet, Az ember tragédiáját, a Bánk bánt és Lear királyt foglalta le magának, a színházi forradalom, és akkor már az egész „rendszerváltás” afféle levezetéseként. Zsótér Sándornak már csak a Meggyeskert maradt. A rendezőnek és Ungár Júlia dramaturgnak köszönhetően, így született meg viszont, a mű végleges magyar címe: Meggyeskert. (Ők nyomozták ki, hogy Közép-Oroszországban a – németben meggyet is jelentő – cseresznyefák csupán a nagybeteg szerző képzeletében voltak találhatók ilyen nagy mennyiségben és fehéren ragyogó, menyasszonyi szépségben, együtt. Sajnos, a szöveg így sem hasonlítható Tóth Árpád költői fordításához. De hát, nem a szövegen múlik a dolog. (Legalább is, a fiatalok így gondolják. De sok múlik a színpadon kialakult harci helyzeten is.)
„A jobb fülűek közülük többen is észrevették, hogy a ’80-as, ’90-es évek <forradalmárjai>forgatókönyvükben kifelejtették a Sirály után következő nagy művek közül az ikonikus Három nővért, amely közvetlenül jeleníti meg a tűzvészt, amit végül is, megint csak a katonák oltottak el. Ráadásul, a mindig döntő jelentőségű orosz nehéztüzérség tisztjei közben megdöbbentően mai gondolatokat fogalmaztak meg szolgálati panellakásaik szalonjában”
A három „tábornoklány” pedig, gyorsan összekapaszkodva, egymást bátorítva, szembe fordult a már-már kitörő fergeteggel. Amint azonban a nemzetközi helyzet fokozódni kezdett, az ezred elmasírozik a „lengyel királyságba”, és a lányok magukra maradnak.
Nem, nem egészen! Csehov igazi barátai jól tudják, hogy az imént felsorolt darabokban mind fiatal lányok járnak-kelnek, a boldogabb jövőnek az ütegparancsnok által rossz helyen keresgélt, és a páncélos őrnagy által már véglegesen le is mészárolt hordozói. Ők testesítik meg a hitet és türelmet, a tudatosságot és egyszerűséget, amelyek az író egyre bizonyosabb meggyőződése szerint, elengedhetetlenek egy bárhol és bármikor, bármilyen jövő felépítéséhez.
„Néhai Vlagyimir Viszockij néptribun/énekes özvegye, a most 87 éves Marina Vlady, írt egy könyvet a Cseresznyéskertről. A regény napjainkig folytatja a darab szereplőinek történetét. Igazából számára is az asszonyok az igazi hősök. Úgy fejeződik be, hogy a cseresznyéskert elárverezése után Ljubov Andrejevna visszamegy Párizsba a <szeretett férfihoz>”
Amíg tart a pénzből. Aztán már csak a Lopahin folyósította kegydíjból éldegél egy külvárosban, majd hazatér meghalni. Ánya végig járja azonban a maga útját. A szociáldemokrata Trofimovval Moszkvába megy, és a nők egészségügyi felvilágosításával foglalkozik. A bolsevik forradalom véget vet persze minden ilyesfajta értelmiségi népboldogításnak. Ánya és Petya végül is a sztálini önkény áldozatai lesznek. A kislányukat, Milicát a gazdag jaroszlavli nagynéni neveli fel Párizsban, hogy aztán táncosnőként keresse a kenyerét. Az ő kislánya pedig, akiben némi empátiával magát Marina Vladyt ismerhetjük fel, színésznő lesz. És a könyv utolsó lapjain a Cseresznyéskert főszerepét játssza, természetesen.
„Játék: milyen kétértelmű szó! Komédiázni – így talán helyénvalóbb lenne… Komédia: megosztani az örömöt, a boldogságot, nevettetni, elfelejteni dolgokat, ez segít a túlélésben…”
Marina Vlady kétségkívül nagyobb színész, mint író. És éppen ezért, könyve hitelesebb tanú minden tudományos monográfiánál. Arra vezet rá bennünket, hogy a Meggyeskert a háború, az árverés és a nemzedékváltás utáni, az EU és a NATO által a boldoggá tett, jövendő Európa szépségeiről szól. Arról, hogy a legtöbb profitot besöprő fegyvergyárosok sem érezhetik majd győztesnek magukat egy olyan háború után, amelyben az emberi kultúra, maga az emberiség léte volt a tét.
A szépasszony párizsi inasa, Jása (Pásztor Dániel) csupasz ülepének elbűvölő látványával teszi érthetővé Dunyasa számára, hogy mit gondol Oroszországról. De nálunk ez még nem szokás. Hogy a Morcsányi Géza fordítása alapján, Tarnóczy Jakab rendezte ízetlen, vagy az igazi ízét még ki nem forrott előadást vastapssal jutalmazták, én azzal magyarázom, hogy nézőterét azok a fiatalok töltötték most meg, és hogy ezúttal jórészt a kaposvári panel lakótelep másfél szobás, nagymama nélküli fiatal értelmiségi lakóinak, a „szocialista iparvárosok építőinek” gyermekei és unokái váltottak jegyet. Őket ugyanis vasárnap délelőttönként a klasszikus matinéira, engem azonban már szülinapi ajándékként vittek el rá az unokáim, így hát jogom van belekóstolni nekem is.
Abból indulok ki mindig, hogy miről szól a darab most, itt, ezzel a közönséggel. Most ráadásul, a legelső sor közepén, szinte a színpadon ültünk, közvetlenül annak fizikai valóságában.
„A Cseresznyéskert egy 12 szólamú, kegyetlen szimfónia. Szimfónia az elmúlt idők traumáiról, a jelen nehézségeiről, a jövő kérdéseiről, egy korszak végéről”
– írja a színlap. Annyi biztos, hogy 12 szereplője van, „és egy arra járó”… És a közönség? Az lemaradt a színlapról, de szerencsére, nem maradt ki a másfél éves színházi együttlétből! Az árverés estéjén rendezett bálon a kaposvári színház szalonjában a vasárnap délelőtti klasszikus matinékon felnőtt, ma vagány pesti srácok és csajok szüleivé lett, az egykori városépítő értelmiség gyerekei ropják itt most a rockot. De mi lesz, ha beköszönt a boldog multipoláris világ?
Az előadás végére belejöttek a színészek is, meg a közönség is az „együtt lélegzésbe”, és elkezdtünk gondolkodni Csehov és Marina Vlady igazságain. És volt közöttünk egy fiatal lány, Ánya (Rujder Vivien), a cseresznyéskert jog szerinti örököse, aki így vigasztalja az oresnyikoktól kétségbeesett édesanyját, az ezúttal is kiváló Ónodi Esztert.
„A cseresznyéskert oda van …igaz… de mégis minek sírni? … hiszen nézd…. az életünk még megmaradt, és megmaradt a te szép, tiszta, drága lelked! … Gyere velem! …. gyere, gyönyörűségem! … menjünk el innen! … majd ültetünk mi magunknak egy másik cseresznyéskertet!”
Szép, szép! De a kertet nem csak birtokolni, hanem művelni is kell ám! Erről jut eszembe, mi lesz a Pálmai Anna játszotta Várjával, Ljuba fogadott lányával, a másik örökössel? Nagyvonalúan az árverés nyerteséhez, Jermolajhoz (Vizi Dávid) adták volna férjhez, de annak alighanem messzebb menő tervei vannak ezen a vonalon. A rendes, szorgalmas lány házvezetőnőként helyezkedett el egy sokgyermekes családnál. De az évek ebben a korban igen gyorsan szállnak…
Egyszóval, maradt még elég tennivaló a bársonyos, színházi forradalom következő nemzedékei számára is. Én megfogadtam mindenesetre, hogy bármit szól is hozzá a „mélyállam”, és bárkit nevez is ki még Trump a kormányába, én bizony megpiszkálnám ezt az öröklési dolgot jogilag is. Továbbá, a Maryna Vlady életkorát megélt öreg inas, a 87 éves Firsz (Szacsvay László) elmaradt társadalombiztosításának és gyógykezelésének ügyét is, akit nemes egyszerűséggel bezártak az üresen maradt házba. A széplelkűséggel álcázott, felelőtlen menekülésnek is legyen határa!
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
Dr. Nemes András says:
Nem, Putyinnak nincs vége, és mostanában nem is lesz. Legalább is így gondolom, és remélem.
Ugyanis: egyrészt az emberek általában nem hülyék, Szíriában sem. Ha azt látják majd ott is, hogy a fényességes és dicsőséges Nyugat mindenhol káoszt és pusztulást okoz ahova csak beteszi a lábát, önvédelmi reflexei be fognak indulni.
Másrészt: az orosz nép pláne nem hülye. Ősi kultúrnép. Pontosan tudja, Putyin mit tett és tesz, nem véletlen a cirka 80%os folytonos támogatottsága.
Harmadrészt: pár szövetségese valóban elbukhat, ez a mérleg egyik oldala, miközben 40 ország vár arra, hogy az oroszok által fémjelzett BRICS tagja legyen. Tudom jól hogy a BRICS sem mindenható, de tény, hogy lényegesen több ország keresi az oroszok kegyeit, ha nem is nyiltan, akár a színfalak mögött is, mint amennyi bedobja a törülközőt.
Putyin nem hülye – pontosan tudja, Szíria mekkora csapda a Nyugatnak, a törököknek meg pláne. Erdogan pont elég kétkulacsos ahhoz hogy tudja, valamilyen alku révén meg kell tartania Putyint is, hiszen az EU-nak nem kell – a legnagyobb NATO tagként.
Végül: Szaud-Arábia kilépett a petrodollár egyezményből, és szintén BRICS tag lett. Ez mindennt elárul a tendenciákról.
Nemes András