Ki bírja tovább a háborút?

Az orosz és az ukrán társadalom sem bízik a háború gyors lezárásában. Kérdés azonban, hogy melyik bírja tovább? Miközben az ukrán lakosság hősies küzdelmet folytat a téllel és a rakétákkal, addig az oroszok nagy részét az infláción kívül még meg sem érintette igazán a háború. Az erőforrások tekintetében is hasonló a helyzet. Így kimondhatjuk, hogy az ukrán oldal kimerítését célzó orosz felőrlő stratégia növekvő nehézségek mellett, de működik. A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg.

„Gyengül a társadalom kitartása is. Az Ukrajnában maradt/rekedt mintegy 25 milliós lakosság hangulatát alapvetően meghatározzák az energetikai infrastruktúrát érő mind intenzívebb orosz támadások, ám a társadalom az egyre súlyosabb körülmények között sem törik meg”
Fotó:EUROPRESS/YURIY DYACHYSHYN/AFP

Egyre többet halljuk az utóbbi időben, hogy Oroszországnak az ukrán civil lakosság megfélemlítésére és a kapituláció kikényszerítésére irányuló téli stratégiája nem hozta meg a kívánt eredményt. A kiterjedt rakéta- és dróntámadások, valamint az energetikai infrastruktúra elleni csapások ellenére az ukrán társadalom ellenállása nem gyengült érdemben. Ehhez még hozzáteszik, hogy közben Oroszország hatalmas emberi és gazdasági veszteségeket szenved el Ukrajnában anélkül, hogy ezzel arányos területi előnyöket érne el.

„Mindebből ezek az elemzések azt a következtetést vonják le, hogy az orosz a legyőzhetetlenség mítosza omladozik”

Úgy látják, Ukrajna katonai támogatásának a növelésével, a gazdaság és a társadalmi kohézió gyengítésével Oroszország akár meg is roppantható, így a béketárgyalásokon kompromisszumokra, az európai-ukrán feltételek elfogadására kényszeríthető. Ahogy Boris Pistorius német védelmi miniszter is nyilatkozott, Oroszország nem lesz képes sokáig háborúzni. Kifogyóban van az erőforrásokból, és ha a Nyugat megvonja tőle az olaj és a gáz eladásából származó bevételeket, azzal közelebb hozható a háború lezárása. Hasonlóképpen gondolkodik az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, aki ezzel a kincstári optimizmussal igyekszik megágyazni a 20. szankciós csomagnak. De Kaja Kallas még bízik Oroszország legyőzésében is, míg mások legfeljebb a kifárasztásában és a gyengítésében.

„Abban egységes az európai fősodor, hogy a háborút most nem lehet lezárni, viszont a katonai, valamint a szankciós nyomás fokozásával Moszkvát térdre lehet kényszeríteni, de legalábbis meg lehet akadályozni abban, hogy a béketárgyalásokon diktálja a feltételeket”

Az európai fősodor tehát mára eljutott addig a felismerésig, hogy az első világháborúhoz hasonló anyagháborúval állunk szemben, ám mintha alábecsülnék az immár jó két éve működő orosz felőrlő stratégia hatékonyságát. Arról pedig mintha nem akarna tudomást venni, hogy a háború elhúzódásával saját magát is gyengíti, Ukrajnát pedig teljesen kimerítheti. Oroszország ezzel szemben abból indul ki, hogy az idő neki dolgozik, mivel a nagyobb tartalékai miatt tovább fogja bírni a háborút, mint Ukrajna és a mögötte álló Európa. Kijev és az őt támogató európai „tettrekészek” ugyanakkor az orosz előrehaladás lassúságát tévesen patthelyzetként, kudarcként értékelik. Persze, azt sem lehet kizárni, hogy taktikai okokból csak annak állítják be. Ez utóbbit támasztja alá a fegyverszünet folyamatos sürgetése, ezzel pedig Ukrajna összeomlásának az elkerülése.

„A felőrlő stratégia működésének hatékonysága szempontjából azonban nem csupán a frontvonal mozgásait, hanem a hátországot, a mögöttes erőforrások kimerülését is figyelembe kell venni. Egy állam összeomlása ugyanis e logika alapján több, egymással összefüggő területen – demográfia, gazdaság, pénzügyek, társadalmi kohézió, politikai stabilitás és haderő – egyszerre jelentkező válság eredőjeként következik be. Ebből a szempontból fontos tényező a társadalom állapota, kitartása”

Ha a demográfia alakulását nézzük, akkor Ukrajna már vesztett, hiszen nagyjából 10 millióan hagyták el az országot, és a menekültek döntő többsége nem is szándékozik a háború végeztével sem visszatérni. A demográfiai dimenzióban tehát egyre mélyül a válság, amelynek jelei a már említett tömeges migráció, a rendkívül alacsony termékenységi ráta, a férfi/nő arány torzulása , a hadköteles bázis szűkülése és a társadalom elöregedése, amely közvetlenül aláássa a hosszú távú fenntarthatóságot. Ez a helyzet rövid távon meghatározza a hadsereg élőerő tartalékait, közép- és hosszú távon pedig komoly hatással lesz a munkaerő piacra. Pedig az ország gazdasági és pénzügyi helyzete enélkül is kritikus, az állam működése folyamatos külföldi támogatás nélkül nem tartható fenn. Egy ideje már megrendült a politikai stabilitás is. Zelenszkij mozgásterét a korrupciós botrányok beszűkítették, és állandó küzdelmet folytat a parlamenti többség megtartásáért. Ezt a helyzetet külső és belső erők is kihasználják a nyomásgyakorlásra.

„Gyengül a társadalom kitartása is. Az Ukrajnában maradt/rekedt mintegy 25 milliós lakosság hangulatát alapvetően meghatározzák az energetikai infrastruktúrát érő mind intenzívebb orosz támadások, ám a társadalom az egyre súlyosabb körülmények között sem törik meg”

Ugyan egyes nyugati lapok, így a The New York Times szerint a megérett a helyzet a békére, a társadalom egysége bomladozik, így a lap kissé túlzott optimizmussal úgy látja/láttatja, lényegében már csak az elkerülhetetlen elfogadásáról­ – a Donbassz elvesztéséről – van szó, és csak csomagolás kérdése, hogy a vereséget valami másnak tüntessék fel. A négy éve tartó szenvedés érezteti a hatását, így a háborútól megfáradt lakosság megbízható biztonsági garanciákért cserébe egyre nagyobb hajlandóságot mutat a területi engedményekre, ám egy friss közvélemény-kutatás szerint még így is csak 40 százalék támogatná – 9 százalék könnyedén, további 31 százalék pedig kész elfogadni azt kompromisszumként – a Donbassz átadását, míg 52 százalék kategorikusan elutasítja a javaslatot.

A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KIIS) által végzett felmérés eredményeiből emellett az is kiderül, hogy a megkérdezettek mindössze 4 százaléka számít arra, hogy a háború a következő hetekben véget ér, további 16 százalék ezt 2026 első felére, 18 százalék pedig az év végére teszi. A fennmaradó 43 százalék 2027-re, vagy még későbbre várja a háború végét. Ugyanakkor 65 százalékuk azt mondja, hogy kész elviselni a háborút, ameddig csak szükséges, a válaszadók 90 százaléka szerint pedig intenzíven kellene támadni Oroszország mélységi területeit”

„Az otthon maradt ukránokat tehát inkább megacélozta a háború. A frontra ugyan egyre kevesebben mennének, ám a kapitulációt sem fogadnák el. A hosszú ideje harcolók között pedig még mindig vannak olyanok, akik már-már az irracionalitást súrolva nemcsak kitartanak, de még a győzelemben is hisznek”

Még távolabb áll a megroppanástól az orosz társadalom, amelynek döntő többsége mellett még mindig elmegy a háború. Még az egyre gyakoribb drón támadások is csak a lakosság 8 százalékát aggasztják. Így aztán nem meglepő, hogy az állami Közvélemény Alapítvány (FOM) friss felmérése alapján az oroszok többsége (54 százalék) nyugodt hangulatot érzékel a közvetlen közvetlen környezetében, míg 38 százalék számol be szorongásról a családja, a barátaik és kollégái körében. Az egyik legutóbbi felmérésében a válaszadók 64 százaléka mondta, hogy kiegyensúlyozottnak érzi magát, 15 százalék pedig egyenesen kiváló hangulatban van.

Mindez annak is köszönhető, hogy a gazdaság ugyan már stagnál, ám bizonyos iparágakban, például a védelmi iparban és a katonai szerződésekben részt vevő vállalatoknál a bérek emelkedtek. Ezt a hatást azonban egyre inkább felemészti az infláció, az emberek elkezdenek spórolni, és abban reménykednek, hogy a helyzet hamarosan javul. Ezért aztán az sem meglepő, hogy a szorongás fő forrása sem a háború, hanem a jövőkép bizonytalansága mellett a gazdasági tényezők, így az élelmiszerek, az áruk és szolgáltatások árának emelkedése.

„A hatalom ebben a helyzetben érthető módon arra törekszik, hogy megakadályozza a mindennapi gazdasági szorongás és a geopolitikai napirend összeolvadását a köztudatban. Ez egyrészről az erő felmutatása és helyzet uralásának a demonstrálása a külpolitikai pályán, miközben a mindennapi feszültségek csökkentése érdekében célzott társadalmi-gazdasági intézkedéseket hoznak”

Elgondolkoztató az is, hogy a különböző felmérésekben megkérdezettek mintegy fele már lezárná a háborút, és a Kremltől független Levada Központ kutatása alapján 66 százalék kimondottan támogatja a tárgyalásokat, ám a döntő többség – főképp az idősebb korosztályok – csak győzelemmel tudja ezt elképzelni. A Kremlt tehát a társadalmi nyomás nem szorítja a kompromisszumokra, a gyors békére. A legtöbben úgy vélik, hogy ez a háború még legalább egy vagy több évig fog tartani. Az oroszok meg vannak győződve arról, hogy Ukrajna beadja a derekát és kapitulál. Csak Putyin feltételei szerint tudják elfogadni a háború végét, és az elnök döntését 70 százalék elfogadná. Amikor azonban úgy merül fel a kérdés, hogy mit éreznének, ha Putyin kivonná a csapatokat az elfoglalt ukrán területekről, a kép megfordul, és 60 százalék ezt határozottan elítélné.

„Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a többség békét szeretne, de nincs a háború ellen sem, mivel megérti, hogy Putyin áldozatok árán is el akarja érni az eredetileg kitűzött célokat. A társadalom hangulatát inkább az apátia jellemzi. A legtöbb ember elhatárolódik a háborútól, a lakosság nagyjából fele már nem követi a róla szóló híreket sem. Ez valójában védekező reflex, hiszen úgysem tudnak semmit megváltoztatni, ezért nem is akarnak beszélni róla”

Az elfáradás és Trump elnök békeerőfeszítései miatt ugyanakkor lassú csökkenő trendet mutat a háború folytatásának a támogatottsága. A társadalomnak 26 százaléka van emellett, ez azonban még mindig a lakosság negyede, és ez a hangos kisebbség Putyint is bírálja, és keményebb fellépést vár tőle. A Kreml tehát ezt a hangulatot sem hagyhatja figyelmen kívül már csak azért sem, mert a háború győzelemként nehezen eladható lezárása aláásná a rendszer legitimációját.

Az oroszok elsősorban Donald Trumptól várják a háború lezárását. Mint a Levada igazgatója, Lev Gudkov egy interjúban rámutatott, olyan elnököt látnak benne, aki megérti Oroszország érdekeit, és hajlandó nyomást gyakorolni Ukrajnára. Ezért Trump újraválasztása után az Egyesült Államok iránti szimpátia meredeken megnőtt. Annak ellenére, hogy a Kreml sikerrel fogalmazta át a „különleges katonai műveletet” az egész Nyugat elleni háborúvá. Ez a konfrontáció most mindent elhomályosít. Így Ukrajnát csupán a válaszadók 16-17 százaléka teszi felelőssé a harcokért, miközben mintegy 70 százalék a NATO-t okolja. Eközben az oroszok teljesen mentesítik magukat a háborúval kapcsolatos felelősség alól.

„A nyugati fősodor tehát hiába reménykedik abban, hogy az orosz erőforrások kimerülése és a társadalmi elégedetlenség növekedése belátható időn belül engedményekre kényszerítik majd a Kremlt”

Az orosz gazdaság nehézségei ugyan egyre inkább érezhetők, ám még kezelhetők, és a társadalom konformista hangulata is csak erősíti a stabilitást. Vlagyimir Putyin bizalmi indexe továbbra is közel 80 százalékos. Ezzel szemben Ukrajna ugyan kitart, ám minden értelemben jóval közelebb áll a kimerüléshez. Ezzel a realitással kell számolniuk azoknak, akik még mindig abban bíznak, hogy ez a helyzet megfordulhat. Az orosz felőrlő stratégia lassan, de működik.

(A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg, itt olvasható.)

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com