Látványosan alakul át az utóbbi hetekben Kijev hozzáállása a háború leállításához, a konfliktus lezárásához. Az ukrán tárgyalási pozíciók változását a frontok Kijev szempontjából egyre romló állása, a mind kedvezőtlenebbé váló politikai konjunktúra, és a nyugati támogatások jövőbeli alakulása körül növekvő bizonytalanság magyarázza.

Nem alakul jól Ukrajna számára a helyzet a frontokon. Az ismét érkező nyugati fegyver- és lőszer szállítmányok valamelyest lassították ugyan az orosz előrenyomulást, ám egyre nyilvánvalóbb, hogy a háború menetének megfordításához, az elveszített területek visszaszerzéséhez ez nem elegendő. Ráadásul mind az ukrán, mind pedig a nyugati társadalmakban egyre nyilvánvalóbb a háborús elfáradás. Arról már nem is beszélve, hogy az amerikai nelpolitikai helyzet alakulása sem sok jót ígér Kijevnek, hiszen az elnökválasztás esélyesének számító Donald Trump számára finoman szólva sem az első számú prioritás Ukrajna. Ugyan nagy kérdés, hogy győzelme esetén sikerül-e áttörnie a az amerikai külpolitikát formáló fősodor ellenállását, ám ez nem változtat azon, hogy Trump a támogatások csökkentésére, a háború intenzív szakaszának leállítására törekszik majd.

„Ebben a helyzetben Volodimir Zelenszkij nem tehetett mást, mint alkalmazkodva a realitásokhoz, szép lassan változtatott a hozzáállásán a tárgyalásokhoz, és elkezdte előkészíteni az ukrán társadalmat a kompromisszumokhoz”

Egyre visszafogottabb hangnemet üt meg az Oroszországgal folytatandó esetleges tárgyalásokkal kapcsolatban. Már nem zárja ki, hogy leüljön akár Vlagyimir Putyinnal is, meghívná Moszkvát a novemberre tervezett következő „békecsúcsra, nem beszél az elvesztett területek visszaszerzéséről, és győzelemként állítja be az államiság megőrzését, valamint Ukrajna csatlakozását a NATO-hoz és az Európai Unióhoz. Kijev közben egyre nyitottabb Kína irányában, és megpróbálja rendezni a nem túl jó viszonyát Donald Trumppal.

Zelenszkij ebben a szellemben nemcsak Trumpot hívta fel, de elküldte a külügyminiszterét is Pekingbe, ahol Dmitro Kuleba a többnapos látogatása során kínai kollégájával, Vang Jivel tárgyalt. A látogatás központi témája a háború lezárása, és Kína abban játszott szerepe volt. A tárgyalásokat követő nyilatkozatokból kiderült, hogy Ukrajna kész tárgyalni Oroszországgal. Persze csak akkor – teszik hozzá Kijevben -, ha Oroszország tisztességesen áll ezekhez. Jelenleg úgy látják, hogy ez még nem így van. De kiderült a tárgyalásokat értékelő nyilatkozatokból az is, Kijev meglehetősen átlátszó módon úgy próbál változtatni az álláspontján, hogy azt közben változatlannak állítja be, így továbbra is ragaszkodik a saját békecsúcs formátumához, legfeljebb azt esetleg valamilyen formában összevonná a kínai-brazil kezdeményezéssel. Már csak azért is, mert Oroszország vélhetően csak így hajlandó részt venni egy „békecsúcson”. Kuleba kínai útjából és az ezt megelőző kijevi megnyilvánulásokból kiviláglik az is, hogy Ukrajna olyan helyzetet igyekszik teremteni, amelyben már nem ő, hanem Moszkva látszik a tárgyalásokat blokkoló félnek.

„A hangsúlyok lassú eltolódása tehát érzékelhető, Kijev már nem ragaszkodik a korábbi merevséggel a pozícióihoz, a kínai nyilatkozatokból azonban az is kiderül, hogy azokra a bizonyos béketárgyalásokra azért nem holnap kerül sor, hiszen a konfliktus politikai rendezéséhez még nem értek meg a körülmények”

Ahhoz, hogy megérjenek, orosz részről feltehetően még szükség van a jelenleginél komolyabb előrehaladásra a frontokon. De Moszkva sem akar a végtelenségig háborúzni, mert az az amerikai forgatókönyvnek megfelelően végső soron gyengítené Oroszországot, és azért a társadalom tűrőképessége sem végtelen. Ráadásul a Kremlnek azt is figyelembe kell vennie, hogy a „globális Dél” ugyan nem fogadja el a konfliktus nyugati feltételek szerinti lezárását, ám alapvetően a globális viszonyok konszolidálásában érdekelt. Ukrajnát a társadalom eltökéltségének a gyengülése és a nyugati támogatások alakulása kényszeríti a tárgyaló asztalhoz. A nyugati blokknak a háború folytatása melletti kitartását a társadalmi támogatás gyengülése, a háborús elfáradás mellett a képességek hiánya, és az amerikai választásokkal jó eséllyel előálló új helyzet gyengítheti.

„Azzal ma már mindenki tisztában van, hogy ez a háború az első vagy a második világháborúval ellentétben feltehetően nem az egyik fél összeomlásával, teljes vereségével, hanem tárgyalásokkal ér véget. A politikai rendezéshez azonban még mindegyik fél a jelenleginél jobb pozíciókban reménykedik, ami szintén azt sejteti, hogy még nem értek meg a feltételek a tárgyalásokhoz”

Ettől azonban már nem vagyunk olyan messze, mint mondjuk jó egy éve. Alekszej Csesznakov orosz politikai elemző szerint már „csak” két lépésre. Igaz, két nagy lépésre. A moszkvai Politikai Konjunktúrák Központjának tudományos tanácsát vezető politológus úgy látja, hogy Kijev azért nagy utat tett meg eddig. Emlékezzünk csak arra, hogy 2022. szeptember 30-án Zelenszkij még azt az ukázt írta alá, amely megtiltja számára a tárgyalásokat Vlagyimir Putyinnal. Ez volt Ukrajna részéről a tagadás fázisa, amelyet a harag kiömlésének időszaka követett. Miközben Kijev készült a nagy ellentámadásra, egymást érték az ukrán politikusok részéről a keményebbnél keményebb kijelentések. Mihajlo Podoljak elnöki tanácsadó például már arról beszélt, hogy rövid időn belül a Krímben fog beszélgetni az újságírókkal. Kijev ebben az időszakban hallani sem akart semmiféle tárgyalásokról, és visszautasított minden ezirányú próbálkozást. Ehelyett azt a célt tűzte ki maga elé, hogy minél több oroszt öljön meg.

„Aztán az ellentámadás kifulladásával szép lassan megérkezett Kijevbe a valóság, és ukrán részről megkezdődött az alku időszaka”

Ma Zelenszkij már ott tart, hogy tárgyalna Moszkvával, és kimondatlanul, de kész akár a területveszteségekre is a rendezés érdekében. E kompromisszum készség azonban részben még mindig taktikai, és a célja, hogy Moszkvát állítsa be a béke akadályának. A valóság azonban nagy kényszerítő eszköz, hiszen a fronton nem sikerült megállítani, csak lelassítani az orosz erők előrenyomulását, a társadalom hangulata pedig a mind kínzóbb áram kimaradások és az erőszakos mozgósítás következtében egyre rosszabb. Ehhez jön még a gazdasági és a szociális helyzet romlása, valamint a Trump lehetséges győzelmével kapcsolatos aggodalmak. Így Kijev lassan elér a negyedik, leginkább a depresszióval jellemezhető etapba, amelyet majd követhet a végső stádium, annak a ténynek az elkerülhetetlen elfogadása, hogy a konfliktust az ukrán feltételek mellett nem lehet lezárni.

„Ez még fájdalmas folyamat lesz, hiszen az ukrán hatalmi elit mindent megtett annak érdekében, hogy reális lehetőségként ültesse el az emberekben a visszatérést az 1991-es határokhoz, és a gyors NATO-tagságot. Ezzel szemben el kell fogadni majd a fájó és kiábrándító valóságot, hiszen enélkül nem lehet leülni tárgyalni”

Ennek az előkészítése kezdődött meg az információs térben, ehhez jön a háborús elfáradás, és az ukrán társadalom jelenleg ott tart, hogy a KMISZ ukrán közvélemény-kutató szerint egy év alatt háromszorosára nőtt, és immár 32 százalék azoknak az aránya, akik hajlandók lennének területi engedményekre a háború mielőbbi befejezése érdekében. A képet tovább árnyalja, hogy három potenciális békecsomagról is megkérdezték az ukránokat. A legkevésbé népszerű a háború jelenleg leginkább reálisnak tűnő forgatókönyve, amelynek értelmében Ukrajna lemondana az oroszok által ellenőrzött területekről, valamint a NATO-tagságról, belátható időn belül csatlakozhatna ugyanakkor az Európai Unióhoz. Ez a szcenárió 38 százalék számára volt elfogadható. Ha ehhez a csomaghoz Ukrajna NATO-tagsága is párosul (tehát a területekről továbbra is lemondana Kijev, bár nem hivatalosan, csak ténylegesen), akkor 47 százalékra nő a támogatók aránya, amennyiben pedig Herszon és Zaporizzsja megye is visszatérne az EU és NATO-tagság mellett (tehát csak a Krím, illetve Donyeck és Luhanszk megyék orosz kézen lévő területeiről mondana le Ukrajna), akkor már 57 százalék számára elfogadható a területvesztés. Az első változat áll a legközelebb az orosz elképzelésekhez, míg a harmadik lényegében a közelmúltban a volt brit miniszterelnök, Boris Johnson által felvázolt „béketerv”. Ez is azt mutatja tehát, hogy szép lassan közeledik a politikai rendezés ideje, azonban egyelőre még nem értek meg rá a körülmények.

♦

Boris Johnson „béketerve”. Bár az ukrán sajtó egyenesen Donald Trump béketerveként – talán azért, mert Johnson azután állt elő ezzel a tervvel, hogy találkozott Donald Trumppal – interpretálta a volt brit miniszterelnöknek a Daily Mailben a konfliktus rendezéséről megjelent, a 2022-es isztambuli megállapodás főbb elemeit és a republikánus jelölt elképzeléseit ötvöző elképzeléseit, Boris Johnson cikke egyelőre nem több ötletelésnél. Figyelemre méltó ugyanakkor az írásban, hogy már Kijev egyik legelkötelezettebb támogatója sem említi a béke feltételeként az orosz kártérítést, Vlagyimir Putyin eltávolítását a hatalomból, és az 1991-es határok visszaállítását sem.

„„Ez egyben azt jelenti, hogy már Boris Johnson sem tekinti célként Oroszország legyőzését, sőt kimondottan ajánlja Moszkva és a Nyugat kapcsolatainak a helyreállítását”

Emellett az is feltűnő, hogy Putyinhoz hasonlóan nem tűzszünetről, hanem teljes körű rendezésről beszél, amely magában foglalja Oroszország és Ukrajna új határainak megállapítását és nemzetközi elismerését. Enélkül ugyanis elképzelhetetlen Ukrajnának a brit exkormányfő által kilátásba helyezett NATO-tagsága, és az orosz-nyugati kapcsolatok helyreállítása, ebből logikusan következően a szankciók feloldása.  De nézzük a Johnson által felvázolt béketerv főbb pontjait.

– Ukrajnát tovább támogatják nyugati fegyverekkel, hogy elérhesse a 2022. február 24-i vonalakat (1991-es határokról tehát már nincs szó).

– Ukrajna az Európai Unió és a NATO tagja lesz.

– Az ukrajnai orosz nyelvű lakosság széleskörű jogokat kap. 

– Feloldják az Oroszország elleni szankciókat, és helyreállítják a nyugati-orosz bizalmi viszonyt.

– Az amerikai hadsereg európai jelenlétét a jövőben egy megerősített ukrán hadsereg válthatja fel, illetve tehermentesítheti.