„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Egy pár tardicionális albán sapkában, melyeken Albánia és Koszovó zászlaja látható, egy ünnepségen Koszovóban 2018. április 17-én
Fotó:EUROPRESS/AFP/Armand Nimani
Albánia bátorítja a Belgrád és Pristina közti végleges megállapodást, mivel ez lehetővé teszi majd Albánia és Koszovó egyesülését – jelentette ki a héten Edi Rama albán miniszterelnök a pristinai televízióban, majd hozzátette, egy ilyen megegyezést az Európai Unió és az Egyesült Államok is támogatna. Aki persze ismeri Rama gondolkodását, pontosan tudja, hogy a politikus már hosszú ideje dédelgeti a két ország uniójának álmát, amiről múlt év februárjában – Koszovó kikiáltásának 10. évfordulója alkalmából – egész hosszan beszélt a koszovói parlamentben.
Hogy is nézne ki ezek szerint Nagy-Albánia? Rama szerint első lépésként a kül- és biztonságpolitika lehetne közös Albánia és Koszovó között, ehhez társulna a vámunió és az egységes oktatási rendszer. De az albán kormányfő nem állna meg itt. Szerinte egy napon a két országnak a nemzeti egység jelképeként egy elnöke lesz. Rama akkor még azt mondta, tisztában van azzal, hogy elképzelései jelenleg nem megvalósíthatóak. – Ugyanakkor mindaz, amiről álmodni lehet, meg is valósítható – tette hozzá sejtelmesen.
Márpedig a jelek szerint a nagy albán álom megvalósítása máris megkezdődött. December végén Ramush Haradinaj koszovói miniszterelnök bejelentette a Facebook-oldalán, hogy mostantól megszűnt a határ Koszovó és Albánia között. Mint hangsúlyozta, boldogan írta alá az erről szóló megállapodást, amely szavai szerint a „közös európai jövő” nevében született Albániával. Így innentől csak egy közös ellenőrzőpont marad, a munkát márciusra fejezik be, ekkora már a schengeni övezethez hasonlóan teljesen eltörlik a határt Albánia és Koszovó között. Nem kellett sokat várni a szerb kormány reakciójára, amely ugyan az elmúlt időszakban óriási erőfeszítéseket tett a Koszovóval kötendő megállapodásért, a határnyitásban óriási veszélyt lát, amelynek a valódi célja nem más, mint Nagy-Albánia létrehozása. De mennyire reális ez a forgatókönyv?
A görög Epiruszt, a jugoszláv Koszovót és Nyugat-Macedóniát, valamint Montenegró déli sávját is magába foglaló államalakulat azonban csak néhány évet élt, a háború után pedig a győztesek hallani sem akartak egy ilyen országról. A szocializmus kezdeti időszakában ugyan kemény ellenállást tanúsítottak a Titónak behódolni nem kívánó koszovói albánok, az ötvenes évek közepére teljesen kifulladt a harcuk. Nagy-Albánia ötlete így csak a rendszerváltás után került elő, kezdetben az albán nacionalisták, később pedig a milosevicsi retorikai eszköztárban, ahol egyfajta ultima ratioként előszeretettel hivatkoztak erre, különösen amikor fegyveresen léptek fel a koszovói függetlenségi törekvések ellen. A Nagy-Albániától való félelemben ráadásul más országok is osztoznak, különösen Macedónia, ahol nagyszámú albán kisebbség él. Úgy tűnik azonban, hogy napjainkra áttört a gát. A közvélemény-kutatások szerint Koszovó és Albánia lakosságának túlnyomó többsége már egyértelműen támogatná a két terület egyesülését.
Ám a közös akarat még mindig nem elegendő ahhoz, hogy az albánok (ismét) egy országban éljenek. Ismert: annak idején Koszovó függetlenségének egyik feltétele éppen az volt, hogy a legfiatalabb európai ország a jövőben nem vehet át albán állami jelképeket. Mégis, aki napjainkban Koszovóba látogat a különböző állami ünnepeken, egyre többször fedezheti fel a hivatalos zászló mellett a fekete kétfejű sast ábrázoló vörös lobogót, egyfajta nem hivatalos jelképként. A koszovói kormány természetesen ezt nem tilthatja meg, legfeljebb önmagára vonatkozóan tarthatja kötelezőnek ezt a vállalást. Ám a koszovói alkotmányban más módon is igyekeztek elejét venni annak, hogy a jövőben egyesülni tudjon a két ország. Így az alkotmányból kihagyták a népszavazás lefolytatásának lehetőségét, ugyanis sokan attól tartottak, hogy ez egyenes út ahhoz, hogy a koszovói albánok megszavazzák az egyesülést (az albán alkotmány természetesen lehetőséget ad a népszavazásra). Nem kétséges ugyanakkor, hogy az efféle alkotmányjogi rendelkezések csak ideiglenesen gátolhatják meg a két ország akaratának érvényesülését, hiszen ennek megváltoztatásához voltaképpen „csak” parlamenti felhatalmazás szükséges.
Ugyan Koszovó legfontosabb szövetségese az Egyesült Államok, Washington azonban egyelőre hallani sem akar egy ilyen alakulatról, akárcsak az Európai Unió, amely sokkal inkább a két ország közös európai jövőjében látja a megoldást arra, hogy az albánságot számos határ választja el egymástól. Oroszország még ennél is élesebben ellenzi a nagyalbán álmot, hiszen nem kétséges, hogy az egyesüléssel gyakorlatilag Koszovó is a NATO részévé válna (Albánia 2009-ben csatlakozott a katonai szövetséghez).
Jól látja ezt a szerb kormány is, amely látva a fejleményeket, újabban azon dolgozik, hogy olyan megoldást találjon a szerb-albán konfliktus elsimítására, amely hosszú távon is kezelné ezt a problémát. Mint legutóbb Milovan Drecun, a szerbiai parlamenti Koszovó-ügyi bizottság elnöke elmondta, amennyiben nem sikerül megállapodni Pristinával, nagyon gyorsan egy Nagy-Albánia megalakulásának lehetünk majd szemtanúi. Sőt, tulajdonképpen már most is ez történik, hiszen a Koszovó és Albánia közötti határ eltörlése már ezt jelenti. A nemzetközi színtéren zajló események azonban arra utalnak a politikus szerint, hogy még ebben az évben sikerül kompromisszumos megoldást találni Belgrád és Pristina számára, ami megakadályozhatná Nagy-Albánia megalakulását, vagyis hogy Albánia határai rövidesen már a Kopaonik csúcsain húzódjanak. – Bizakodva várhatjuk a megoldást ebben az évben, annak ellenére, hogy választások várhatóak Európában, hiszen a kezdeményezés, hogy ezt a kérdést kompromisszummal oldják meg, az Egyesült Államoktól ered, ők pedig nem fogják megengedni maguknak azt a luxust – mondta Drecun, aki azt már nem osztotta meg, hogy egy szerb-albán megegyezés (amelynek végeredménye csakis Koszovó elismerését jelentheti) miként is akadályozhatná meg Nagy-Albánia létrejöttét.
A jogi és világpolitikai erőviszonyok egy cseppet sem zavarják az albán politikusokat, akik ha kell, készek arra, hogy a „fű alatt” valósítsák meg Nagy-Albániát, aminek a létrejötte ugyan egyelőre utópia, de Pristina és Tirana közeledése már eddig is számos váratlan meglepetést hozott. Míg augusztusban Marko Djuric, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetője komolytalannak és felelőtlennek minősítette Pandeli Majko albán diaszpóraügyi miniszter nyilatkozatát, miszerint Albánia és Koszovó között 2019-től megszűnik a határellenőrzés, immáron kész tény a zavartalan átkelés a két ország között. Ezért sokan arra számítanak, hogy a határok lebontása csak az első lépés volt, amivel csak tesztelték a közvéleményt. Mindezt egy sor bilaterális szerződés követheti majd, amellyel ha jogilag nem is, de facto mégis megvalósítható a két ország egyesülése.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
