
Ukrán csapatok BM-21 Grad rakéta-sorozatvetővel nyitnak tüzet az orosz állásokra valahol Kelet-Ukrajnában 2022. július 19-én
Fotó:EUROPRESS/Anatolii Stepanov/AFP
A hétvége folyamán tovább folytatódtak a stratégiai jelentőségű ukrajnai célpontok elleni orosz támadások. Többek közt több találat érte Odessza és Nyikolajev iparnegyedeit, de hétfőn a zatokai vasúti híd is ismét az orosz cirkáló rakéták célkeresztjébe került. Utóbbi esetében vélhetően a támadás célja az esetleges helyreállító munkálatok megakadályozása volt. Odessza térségében a lőszerraktárakat ért csapások során az orosz védelmi minisztérium közlése szerint egy újabb Harpoon hajó elleni rakétákat tároló épület semmisült meg, míg a Donyecki területen fekvő Konsztantyinovkában az ukrán idegenlégió egyik ideiglenes laktanyája. Orosz becslések szerint a konsztantyinovkai támadás embervesztesége meghaladhatja a 250 főt, míg a technikai állomány 17 eszközzel csökkenhetett. Bár többen a július 17-én hajnalban, a görögországi Kavala településnél lezuhant szerb fegyverzetet szállító – de lajstrom szerint ukrán – An-12BK szállítógép katasztrófáját is az ukrajnai háborúval kapcsolják össze, az vélhetően inkább valamelyik közel-keleti konfliktusban lehetett érdekelt. Noha hivatalosan Banglades számára szállított a repülőgép 11,5 tonnányi kiképzési fegyverzetet, egyes információk szerint a végcél a délkelet-ázsiai ország helyett Jemen vagy Libanon lett volna.
„Az igazi érdekességet mégis az egyik ukrán HIMARS indító állítólagos kilövése jelentette”
Noha egy korábbi esetről mi is beszámoltunk, arról azóta sem érkezett igazán értékelhető felvétel, így az akkori állítás valóságtartalma kérdéses. Ezzel szemben most úgy tűnik, hogy Moszkva tisztább – ám továbbra sem teljesen kivehető – videós bizonyítékot szállított. A védelmi tárca által közzétett anyag ugyanis a donyecki Krasznoarmejszk – ukrán kommunikációban 2016 óta Pokrovszk – térségében egy HIMARS-hoz hasonló kontúrokkal rendelkező indító, és egy lőszerszállító jármű megsemmisítését mutatja be.
Az állítólagos kilövés pillanatai
Noha maga a találat a felvételeken nem látható, az incidensre vélhetően mindenképp valamelyik dedikált légi indítású páncéltörő rakétával – esetleg cirkáló rakétával – került sor. Amennyiben tényleg sikerült a HIMARS-t – és mellette a rakéták újratöltésére szolgáló MTVR MK34 járművet – is kilőni, azt főképp kommunikációs szinten jelentene orosz sikert. Avagy Moszkva az M777 után újabb példával mutathatná be, hogy a csodafegyverek sem kilőhetetlenek. Viszont a korábbiak fényében érdemes a közlést egyelőre kellő távolságtartással kezelni. Maga a kilövés emellett beleillene Szergej Sojgu napokban ukrajnai látogatása során kiadott parancsába, amely kiemelt prioritást ad a nagy hatótávolságú ukrán fegyverzet megsemmisítésének. Bár maga a közlés inkább a civil infrastruktúrát nevezte meg, mint védendő állományt, ugyanolyan jelentősége van ennek hadászati szempontból is. A HIMARS-sal ellentétben viszont egy lengyel AHS Krab önjáró tüzérségi löveg mindenképp az orosz támadások áldozatául esett, mivel arról épp egy ukrán katona posztolt ki egy egyértelműen azonosítható videót.
Az orosz támadás során megsemmisült Krab tüzérségi lövegről készült videó
„A frontok tekintetében Harkov környezete stabil, Nyikolajev térségében mindkét oldal újabb erőket von össze, Donbasszban pedig még nem történt meg a várt áttörés”
Hasonlóan az eddigiekhez, a délnyugati front egészét még mindig főképp tüzérségi párbajokkal kísért helyi jelentőségű pozícióharcok jellemzik. Míg az orosz haderő a többrétegű védelmi vonalakat erősíti – amelyek egyes helyeken mindössze 15 kilométerre futnak Nyikolajevtől –, addig Kijev egyértelműen tovább fokozza csapatösszevonásait az Ingulec folyó mentén, illetve Krivoj Rog térségében. A Kígyó-sziget elleni ukrán tüzérségi műveleteket végrehajtó állomány a napokban érkezik meg az odesszai Vilkovo térségéből a nyikolajevi frontra, amelyet további műszaki alakulatok követnek. Mindezek mellett viszont fontos megjegyezni, hogy a folyamatos orosz tüzérségi csapások jelentős emberveszteséget okoznak az ukrán oldalnak.

A nyikolajevi harcok állása 2022. július 19-én
Forrás:Telegram
„De a tüzérség terén Kijev sem tétlen”
Keddre virradóan HIMARS rakétatüzérséggel végrehajtott támadás érte a Herszont és Aljoskát összekötő Antonov hidat, amely a kahovkai vízerőmű kivételével az egyetlen orosz kézen lévő folyami átkelő a Dnyeperen. Orosz szempontból szerencsére a beérkező hat rakétából ötöt sikerült a telepített légvédelemnek elfognia. Ám egy mégis elérte célpontját, bár a helyszínen készült felvételek alapján viszonylag könnyen javítható károkat okozott az úttestben, maga a tartószerkezet nem sérült. Amennyiben az építmény komolyabb károkat szenvedett volna, azzal rendkívüli módon megnehezedne mind a herszoni, mind a Nyikolajev környéki orosz csapatok ellátása, sőt gyakorlatilag megszűnne az összeköttetés Oroszországgal. Vélhetően az esetleges ellentámadás előkészítéseként a híd elleni támadások folytatódni fognak, hogy az orosz logisztika minél nehezebb helyzetbe kerüljön. Illetve a támadás kiváló példája annak, hogy az orosz vezetéssel ellentétben Kijev belátja a hidak megsemmisítésének jelentőségét, és igyekszik azokat vagy a visszavonulás során, vagy nagy hatótávolságú fegyverzettel semlegesíteni. Ellenben Moszkva még mindig nem kezdte meg az ukrán kézen lévő átkelők szisztematikus támadását, pedig azzal drasztikusan könnyíthetne mind a donbasszi csapatain, mind a későbbi előrenyomuláson.
Az Antonov hidat ért támadás utóhatásai
„Donbasszban az előzetes jelentésekkel ellentétben még nem történt meg a Szeverszk-Szoledar-Artyomovszk védelmi vonal feltörése”
Habár a Luganszki Népi Milícia korábban Szeverszk elfoglalásáról számolt be, később azt „operatív kontrollra” helyesbítette. Lényegében ez érdemi változást a korábbiakhoz képest nem jelent, avagy a terület az orosz-szakadár tüzérség lőtávolságán belül helyezkedik el. Szeverszk esetében az ostromot nehezíti, hogy Artyomovszkhoz vagy Szeverodonyeckhez hasonlóan a város egy mélyedésben fekszik, így könnyen belőhető tüzérséggel a környező magaslatokról. Így viszont a város feletti ellenőrzés megszerzéséhez először mindenképp az egyelőre még ukrán kézen lévő magaslatokat kell elfoglalni, ahová Kijev erői mélyen beásták magukat. Az elaknásításról nem is beszélve.

A Szeverszk környéki topográfia
Forrás:Telegram
Szeverszkhez kapcsolódóan egyes ukrán értesülések szerint a város elfoglalását követően – az artyomovszki műveletekkel párhuzamosan – Moszkva egy általános támadást fog megindítani a Szlavjanszk-Kramatorszk agglomeráció ellen. Elsődleges cél a terület bekerítése, majd ezt követően a kialakult katlan fokozatos felszámolása. Kérdés persze utóbbi mennyiben reális, mivel elsődlegesen a Szeverszk-Szoledar-Artyomovszk védelmi vonalat szükséges feltörni nagyobb mélységben, illetve legalább Artyomovszkot bekeríteni. Utóbbival ugyanis blokkolni lehetne a donbasszi ukrán logisztika jelentős hányadát.
„Szintén Szlavjanszkhoz kapcsolódóan, az ukrán kormányzathoz közeli források jelentése szerint Washington a további fegyverszállítások szempontjából feltételül szabta a térség megtartását, méghozzá minden áron”
Ugyanis Szlavjanszk elestével a beérkező fegyverzet volumene vélhetően drasztikusan le fog csökkenni. Mindez egyik oldalról logikusnak tűnik, hisz a Donbassz kulcsát jelentő térség elfoglalását követően gyakorlatilag drasztikusan könnyebb terep és harctéri viszonyok várnának Moszkvára. Ráadásuk mindez kvázi az ukrán haderő részleges összeomlásával érne fel, arról nem is beszélve, hogy a legnagyobb harcértékű csoportok folyamatosan magas veszteségeket szenvednek. Másrészt viszont a napokban beterjesztett amerikai 839 milliárd dolláros 2023. évi védelmi költségvetés számait tekintve már előre milliárd dolláros nagyságrendű összeg van elkülönítve az Ukrajna számára nyújtandó katonai segítségnyújtás részére. Utóbbi alapján pedig aligha valószínű, hogy az angolszász hatalmak – élükön Washingtonnal – kihátrálnának Kijev mögül.

A Szeverszk-Szoledar-Artyomovszk vonal melletti harcok állása 2022. július 18-án
Forrás:Telegram
„Szeverszkhez hasonlóan viszont Avgyejevka esetében is kissé elhamarkodott volt a harci sikerek bejelentése”
Ugyanis a Donyecki Népi Milícia szerint a szövetséges erőknek a Konsztantyinovka-Avgyejevka autóút elvágásával sikerült részlegesen bekeríteniük az Avgyejevka környéki ukrán alakulatokat. Viszont az útvonal már jóval korábban használhatatlan volt az ukrán védelem számára, miután a donyecki csapatok megszerezték a Novobahmutovka és Novoszelka-2 települések feletti ellenőrzést. A szomszédos Kamenka elfoglalása stratégiai szempontból nem változtatott a helyzeten. Továbbra is az ukrán utánpótlás elvágásához mindenképp szükséges egy északi irányú mélyebb bekerítés Orlovka irányába Krasznogorovka és Ocseretyino települések elfoglalásával.

A kelet-ukrajnai harcok állása 2022. július 18-án
Forrás:southfront.org
„Putyin iráni látogatása kapcsán sorra röpennek fel a pletykák az esetleges drónbeszerzésről”
Bár elsőre mindez furcsának tűnhet, mindenképpen hangsúlyozni kell, hogy mind Ukrajnában, mind általánosságban az orosz haderő Achilles-sarka a dróntechnológia. Más országokkal szemben Moszkva részben az anyagi keretek miatt, részben pedig az eltérő fejlesztési fókuszok következtében hosszú ideig hanyagolta a kérdést. Kisebb léptékben utóbbi már Szíriában is megmutatkozott, de Ukrajnában vált igazán égetővé. Ezt a pár nappal ezelőtt még a védelmi ipart felügyelő – azóta pedig a Roszkoszmoszhoz átigazolt – miniszterelnök-helyettes, Jurij Boriszov, valamint a frissen státuszt emelkedő Gyenyisz Manturov is elismerték. Előbbi egyértelműen rámutatott arra a problémára, hogy Moszkva egyszerűen a többi szereplőhöz képest túl későn kapcsolódott be a drónfejlesztésekbe, így érthetően van ledolgozni való hátránya. Bár technológiai szempontból úgy tűnik a ZALA Aero termékeivel – mint a Kub cirkáló muníció (loitering munition) – vagy az Inohogyec és Sz-70B Ohotnyik támadó drónokkal kezdenek felzárkózni az orosz típusok, ám itt ütközik ki a szovjet-orosz fejlesztések egyik notórius problémája. Ugyanis hiába van meg a technológia, ha nincsen meg hozzá kellő darabszám. Egyszerűen egy Ukrajna méretű konfliktushoz csak a támadó drónokból százas nagyságrendben kellene használni, míg mondjuk a tüzérségi felderítők esetében ütegenként kéne minimum egy darab. Nem véletlen, hogy a réskitöltő szerepet felderítő szempontból ukrán és orosz oldalon is a kereskedelmi forgalomban kapható DJI Mavic 3 típus tölti be, amelyeket sokszor a hátország adománygyűjtései biztosítanak. Hiába zajlik a Kronstadt csoport Moszkva melletti üzemében három műszakban az Inohogyec – korábbi nevén Orion – gyártása, az még mindig nem tudja kielégíteni a felmerülő harctéri igényeket.
Inohogyec gyártása Dubnában
„Ekkor jött a képbe a perzsa állam”
Kérdés persze, miért pont Iránra esett a választás? Hiszen a nemzetközi drónpiac koronázatlan királya a Moszkvával szintén jó viszont ápoló Kína, bár a Középső Birodalom külpolitikáját tekintve a kérdés meg is válaszolta magát. Kína inkább gazdasági, mintsem katonai téren segíti ki Oroszországot, avagy nyíltan nem kíván a jelenleginél mélyebben belefolyni a konfliktusba. Persze ez nem jelenti azt, hogy Peking nem biztosít lehetőséget mind a szankciók kijátszására, mind az adott termékek – értve itt például az elektronikát – helyettesítésére, csak éppen ennek megvannak a saját határai. Kína inkább csak a fű alatt, csendben, mintsem nyíltan üzletel. Irán esetében viszont ez a probléma egyáltalán nem áll fenn. A nyugati világ számára gyakorlatilag pária államként nincsenek meg Teherán oldaláról azok a megkötések, mint Pekingben, sőt. Mindezt pedig csak kiegészíti a két országnak a szíriai polgárháború során elmélyült kapcsolata.
„Ráadásul a perzsa drónok török társaikhoz hasonlóan több konfliktust is megjártak”
Teherán az eszközeit többek közt Szíriában, Irakban, de legfőképp Jemenben vetette be, ahonnan számos sikeres támadást indított a szaúdi és emirátusi csapatok védelmi állásai, illetve kritikus infrastruktúrája ellen. Irán az évek során a globális drónfejlesztések jelentős szereplőjévé lépett elő, a paletta szinte mindegyik szegletét lefedve az öngyilkos drónoktól kezdve egészen a felderítőkig. Moszkvának pedig pont felderítő, támadó, illetve öngyilkos drónokra van szüksége. Ezek a csapásmérő feladatok mellett részben a megmaradó ukrán légvédelem túlterhelésében vehetnek részt, ahogy a kiemelt jelentőségű célpontok – így például HIMARS indítók – megsemmisítésében. A CNN információi szerint orosz tisztviselők már júniusban látogatást tehettek a Kásán katonai repülőterén, főképp a Shahed-191 és Shahed-129 típusok iránt érdeklődve.

Az állítólagos látogatásról készült amerikai műholdfelvétel
Forrás:US Government
„Ironikus módon ezek nem mások, mint az amerikai RQ-170 Sentinel és MQ-1 Reaper drónok másolatai”
Ugyanis a 2010-es évek elején Irán a zsákmányul ejtett példányok technológiai visszafejtésével – reverse engineering – sikeresen másolta le a típusokat, majd némi változtatást követően gyártásba vette. Míg a Shahed-129 1700 kilométeres hatótávolsággal, illetve 400 kilogramm terhelhetőséggel rendelkezik, addig a Shahed-191 maximális hatótávolságát 1500 kilométerre becsülik. Viszont utóbbi a felhasznált anyagok és a csupaszárny kialakítás következtében alacsony észlelhetőségű, így a hagyományos drónokkal szemben sokkalta később tűnik fel a radarokon. A The New York Times becslései szerint mintegy 300 drón szállításáról köthettek megállapodást az orosz és iráni felek, amelyet persze egyelőre mindkét oldal hevesen tagad. Ahogy az is kérdés, vajon pénzbeli vagy egyéb ellentételezést nyújt Moszkva a drónokért cserébe, mivel Teheránnak Izraellel és az Egyesült Államokkal szemben modern légvédelmi rendszerekre, valamint vadászgépekre lenne szüksége.
Shahed 129 működés közben az Iszlám Állam szíriai állásai ellen
„Viszont, ha az üzlet meg is köttetett, az iráni drónok egyáltalán nem azonnal jelenhetnek meg majd a harctéren”
Ahogy minden újonnan hadrendbe állított típus esetében, úgy az iráni drónok kezelésének elsajátítása is hosszabb időt vesz igénybe. A puszta repülési manőverek – felszállás, leszállás, kezelőszervek stb. – betanulásától kezdve a bevetési profil tervezésén át az alkalmazott fegyverrendszerek használatáig. Mert biztos, hogy az iráni drónokkal együtt a hozzájuk tartozó támadófegyverzet is érkezik. Vélhetően már megkezdődött az első orosz személyzet kiképzése az iráni bázisokon. Bár nem elképzelhetetlen az sem, hogy a karabahi háború török stratégiájának mintájára kezdetben az orosz kezelőket a nagyobb tapasztalattal rendelkező iráni kollégáik kísérik.
„Geopolitikai téren a legnagyobb kérdés az, vajon a drónszállításoknak milyen kihatása lesz a közel-keleti erőviszonyokra, illetve magára Izraelre”
Először az Egyesült Államok a lehetséges iráni drónszállítás kapcsán újabb szankciókkal fenyegette meg a perzsa államot, amely viszont jelen helyzetben ez már gyakorlatilag játék a szavakkal. Ha úgy nézzük Teherán kisebb-nagyobb léptékben 1979 óta az amerikai büntetőintézkedések hatálya alatt áll, míg Oroszország történelmi szinten rekorder az ellene kivetett 10 ezer feletti szankcióval. Amúgy sem valószínű, hogy az egykori, Bécsben megkötött, majd felrúgott atomalku újjáéledjen, plusz mindkét ország hadiipara független Washingtontól.
„Lényegében akár azt is mondhatjuk, hogy az Egyesült Államok a szankciózással túljátszotta magát, olyan helyzetet teremtve, mikor már mindkét félnek mindegy, mit mondanak Washingtonban”
Vélhetően ezt megérezve a Fehér Ház a korbács helyett a mézes madzagot vette elő, avagy az olajipart érintő szankciók feloldását ígérve, ha Irán tartózkodik az orosz fegyverszállításoktól. Hiába tűnik mindez csábító ajánlatnak, Washington korábbi politikáját tekintve Amerika bármikor kész felrúgni korábbi vállalásait, és visszatérni a szankciók nyelvéhez. Ezt pedig Irán abszolút pontosan tudja. Hasonló kérdés Izrael hogyan reagálja le az eseményeket, miután az ukrajnai háború némileg megtépázta az egymás érdekeinek kölcsönös tiszteletben tartására alapuló orosz-izraeli kapcsolatokat. Ugyanis nem elképzelhetetlen, hogy a drónszállítások hatására Izrael végül beleegyezik a saját licensze alapján, Németországban gyártott Eurospike páncéltörő rakéták ukrajnai szállításába. Vagy a Harop öngyilkos drónokéba. A kategóriájának legfejlettebbjeként ismert fegyverek tömeges megjelenése potenciálisan alapvetően írhatná át a háború realitásait. Bár utóbbi lépés is egy felettébb veszélyes kétélű fegyver, mivel az izraeli válaszra egy sokkalta kellemetlenebb orosz viszontválasz érkezhet.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
alf says:
A BRICS kiterjesztésével létrejövő Észak-Déli kereskedelmi út Kaszpi tengertől az Indiai óceánig terjedő együttműködést jól kiegészíti a drónüzlet.