Eurázsia Központ
BrahMos rakéták a köztársaság napi parádén, 2025 januárjában, Újdelhiben
Fotó:EUROPRESS/Sajjad HUSSAIN/AFP
Az Indiában 2025. január végén tett állami látogatása során Prabowo Subianto indonéz elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök megállapodott a védelmi gyártás és a tengeri biztonság terén folytatott együttműködés kiterjesztéséről, amelynek csúcspontjaként Subianto kiemelt vendégként részt vett az indiai köztársaság napi ünnepségeken.
„Bár egyik vezető sem említette konkrétan Kínát, Modi hangsúlyozta, hogy India és Indonézia elkötelezett a nemzetközi jog szerinti <hajózás szabadságának> fenntartása mellett, amely azt az elvet jelenti, hogy a hajók szabadon, akadályok nélkül közlekedhetnek a nemzetközi vizeken”
A találkozót megelőzően egyre erősödtek a találgatások, hogy Jakarta véglegesíti az India és Oroszország által közösen gyártott BrahMos cirkálórakéták beszerzését. Ha ez megtörténik, Indonézia lesz a Fülöp-szigetek után a második ország, amely beszerezheti a közepes hatótávolságú rakéták szárazföldi változatát, valamint egy hadihajókra szánt változatot. Bár a rakétaüzletet Prabowo látogatása alatt nem véglegesítették, az indiai média kormányzati forrásokra hivatkozva megírta, hogy a tárgyalások most már „előrehaladott állapotban” vannak az évekig elhúzódó egyeztetések után.
„Indonézia eddig hagyományosan Európából és az Egyesült Államokból szerezte be rakétáit”
Prabowo védelmi miniszteri hivatali ideje alatt (2019-2024) kerülte az Oroszországgal vagy Kínával kötött katonai megállapodásokat, és főként Olaszországból, Svédországból, Belgiumból, az Egyesült Államokból és Dél-Koreából szerzett be fegyvereket. Ezért, ha a BrahMos és India közötti üzletet véglegesítik, az „elég komoly tettet” jelentene Indonézia számára egyben kiegyensúlyozza Indonézia pozícióját a nyugati országokkal szemben.
A Délkelet-Ázsiával való szorosabb kapcsolatok kiépítése India számára is kiemelt fontosságú volt az „Keleti cselekvés” politika keretében, mivel Delhi olyan regionális hatalomként kívánja magát pozícionálni, amely Kína ellensúlyaként szolgál. India a védelmi ügyleteket életképes stratégiának tekinti céljai eléréséhez, különösen mivel a kereskedelem terén nehezen tud versenyezni Kínával.
„Gyakorlati szempontból a két parti őrség közötti szorosabb tengerbiztonsági kapcsolatok, és a haditengerészetek közötti potenciálisan nagyobb hadgyakorlatok az Indiai-óceán régió számára nyereséget jelentenek, mivel India és Indonézia közös tengerbiztonsági szolgáltatóvá válhat”
A BrahMos rakétákról folytatott tárgyalások a jelentések szerint 2009 óta megrekedtek, elsősorban a költségvetési megszorítások miatt. Éppen ezért ahogy Indonézia elkészíti új, 2025-2029-re szóló védelmi stratégiai tervét, alapos megfontolásra lesz szükség annak meghatározásához, hogy a költségvetésben hogyan lehet további forrásokat elkülöníteni a katonai kiadásokra.
Az írást jegyezte: Klemenits Péter
(A szerző az Eurázsia Központ tudományos főmunkatársa, a cikk itt olvasható.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
csakafidesz says:
Ebben a beteg világban mindenki ész nélkül fegyverkezik. Persze senki nem gondolja át komolyan, hogy 1945 óta a fegyverek, az atomfegyvert is beleértve mekkorát fejlődtek. Én koromnál fogva is fel tudom mérni valamennyire milyen volumenű ez a fejlődés. Amikor iskolás voltam a karórám felhúzós orosz ‘Neva’ volt, a lakásunkban egy csöves rádió és egy vezetékes telefon voltak a kommunikációs eszközök. Anyám 1958-ig teknőben mosott, porszívót Hollandiából hoztak 1960-ban a rokonok. Ennyi. Ja igen, az első televíziónk egy folyton búgó fekete-fehér gép, 1961-ből és akkor csak öt napon volt adás (hétfőn, pénteken szünetelt).
Vessük össze a mai korral! Szinte képtelenség.
A fegyverek fejlődése és gyarapodása ennél is nagyobb léptékű.
Bármilyen háború értelmetlen és emberek tömeges halálához vezet. Senki nem akar meghalni mások hatalmi ambíciójáért.