//Hazatért emigránsból túlteljesítő „vörös gróf”
Alekszej Tolsztoj #moszkvater

Hazatért emigránsból túlteljesítő „vörös gróf”

MEGOSZTÁS

Margó. Földeák Iván arról mesél, ami még lábjegyzetben sem kerül bele az irodalom annaleseibe. Ezúttal a már származásának hitelességével kapcsolatban is a közvéleményt megosztó Alekszej Tolsztoj ellentmondásokkal teli életét és munkásságát tárja fel. A fehérek oldalára áll 1917-ben, majd az elsők között tér haza. A szovjet kultúrpolitika ezután minden szinten ügyesen kiaknázza népszerűségét, hazai és nemzetközi írói tekintélyét. Háromszor is megkapja a Sztálin-díjat. mit lehet erre mondani? Alkalmazkodó képességénél csak írói tehetsége és hazaszeretete volt nagyobb.

Alekszej Tolsztoj #moszkvater
Alekszej Tolsztoj
Fotó:EUROPRESS/Ozerskiy Mikhail/Sputnik/AFP

Sokatmondó irodalmi márkanév. Több is volt belőle az orosz irodalomban. Ráadásul még az sem biztos, hogy vér szerinti kapcsolata van az orosz történelemben, irodalomban oly komoly szerepet betöltő családdal. Igaz, a kételyeket az emigrációnak a szovjet hatalommal, a hazatérőkkel korántsem rokonszenvező alakjai – Ivan Bunyin és Roman Gul (1896-1986) – terjesztették róla. Utóbbi az orosz irodalmi emigráció New Yorkban elhunyt vezető alakja, irodalomszervező, szerkesztő.

Lássuk a tényeket. A XIX. század utolsó évtizedei. A dekabrista utódokra visszatekintő Turgenyev-család sarja, Alekszandra büszke és karakán teremtés. Mégis szerencsétlen házasság foglya, a szamarai kerület durva és féltékeny, ugyancsak előkelő és neves származású nemesi marsalljának Nyikolaj Tolsztojnak a felesége. A gróf nem hazudtolva meg társadalmi hovatartozását, és az arisztokrácia akkoriban majdhogynem elfogadott életvitelét, gyanúba keveredik szolgálójával.

„Alekszandra otthagyja csapodár, erkölcstelen életmódot folytató urát, s a zemsztvo nyikolajevszki járási elnöke, Alekszej Bosztrom életének a társa lesz”

Együttlétüket mindjárt egy gyermek megszületésével kezdik, akinek apasága irodalomtörténeti diskurzusok tárgya lesz. Alekszandra később Alekszandra Bosztroma néven kerül be az orosz irodalomtörténetbe. Kapcsolatát azonban, mivel életének új társa zsidó vallású, csak bonyolult átkeresztelkedéssel tudta törvényesíteni. Ettől függetlenül a megszülető fiúgyermeket az új férj 15 éves koráig vér szerinti gyermekeként neveli. Akit később az anya, mint a Tolsztoj-család sarját regisztráltatja. Jobb sors reményében? Nem lett volna rá szüksége, hiszen a gyermek tehetsége révén minden bizonnyal enélkül is szép írói pályát futott volna be.

„Miként utólag igazolt származása, Alekszej Tolsztoj (1983-1945) élete sem alakult egyszerűen”

Hányattatásai következtében jól ismerte, s hitelesen is ábrázolta az arisztokrácia világát. Anyjával élve végzi el a gimnáziumot, majd Szamara következik, utána Petrográdban a Technológiai Főiskola hallgatója. Urali tanulmányútja teszi íróvá. Kevesen tudják, hogy Oroszhonban is van egy ferde torony, az Uralon túli Nyevnyjanszkban. Nem olyan híres, mint olaszországi, pisai vetélytársa, ám talán egzotikumának is szerep van abban, hogy felébred a fiatal egyetemi hallgató irodalom, írás iránti vágya. Így lesz ihlető, és írásra inspiráló tárgya első novellájának, az „Öreg torony”-nak.

Alekszej Tolsztoj egyetemi tanulmányait nem fejezi be. A diploma megvédése előtt elhatározza, hogy az írói pályát választja. Már 16 évesen versekkel jelentkezik. Első próbálkozásairól később meglehetősen lekicsinylően nyilatkozik: „gyatra Nyekraszov és Nadszon utánzatok”. Egy ideig a szimbolizmus ejti rabul. 1907-ben megjelent első kötete dekadens versek gyűjteménye. Négy évvel később „Kék folyókon túl” címen adja ki második kötetét, ami folklorisztikus ihletésű. Ezt már nem tagadja meg később sem. „Ez volt első ismerkedésem az orosz népköltéssel.” Mint az egyik legnépszerűbb gyermek és ifjúsági író sokat profitál ebből a vonzalmából.

„Egy szerencsétlen életbeli galiba kis híján elgáncsolja Alekszej Tolsztoj irodalmi pályafutását”

Mint szekundáns részt vesz két költő barátja, Makszimilian Volosin,  és később a szovjetellenes összeesküvésben való részvételért halálra ítélt Nyikolaj Gumiljov közötti párbajban, melyet a két ifjú titán a költőnek nem igazán kiemelkedő Jelizaveta Dmitrijevna tisztességének megvédéséért vívott. Az annak idején nagy port felvert eset gyorsan elfelejtődik, 1909-ben komolyabb dolgok foglalkoztatják az orosz közvéleményt, az írókat.

Alekszej Tolsztojnak hamarosan rá kell jönnie, hogy nem a líra az igazi műfaja. Mint lírikus be is fejezi pályafutását, bár gyermekeknek később is ír verseket.

1905-ös forradalom után látszólag csökken a társadalmi küzdelmek iránti érdeklődés, noha a parázs tovább izzik a felszín alatt. Petrográdon ez idő tájt tombol a modernizmus. Gomba módra szaporodnak a különböző költői irányzatok, és a nekik otthont nyújtó, kérészéletű, kis példányszámú folyóiratok. Pezseg az irodalmi élet a fővárosi irodalmi szalonokban is.

„Tolsztoj az orosz próza realista hagyományait folytatja. Műveiben a vidéki nemesség életét eleveníti meg, kritikusan, nem ritkán szatirikusan”

Ezzel kivívja a modernisták, az irodalomban nem a szociális érzékenységet és vélemény nyilvánítást, inkább az esztétikai minőséget és modernséget hirdető Zinaida Gippiusz és Merezskovszkij rosszallását. Viszont regényei, novellái elnyerik Gorkij elismerését, és az olvasók rokonszenvét. Ahogy a moszkvai „Szreda” irodalmi társaságét, ahol az orosz haladó irodalom krémje jön össze (Andrejev, Szerafimovics, Vereszajev ), és még a pályakezdő írótárs műveinek kiadására is vállalkoznak.

A háború alatt a már befutott író haditudósító. Közben utazgat is, franciaországi és angliai élményeit érdekes publicisztikai írásokban eleveníti fel. Haditudósításai a kor szelleméhez igazodva lángolóan hazafiasak.

„És akkor bekövetkezik a nagy fordulat. Alekszej Tolsztoj 1917-ben nem ismeri el a bolsevik hatalomátvételt, és a másik oldalra áll”

Gyenyikin törzskarában a propaganda osztályban dolgozik. Szinte természetes, hogy emigrál. Párizsban telepedik le. Majd átköltözik Berlinbe, amelyet akkortájt, mivel ott gyülekeztek legnagyobb számban az orosz emigránsok, „harmadik orosz fővárosnak” tituláltak.

Az író az emigrációban is dolgozik, sorra jelennek meg művei.  Ekkor születik meg a „Nyikita gyermekkora”, visszaemlékezése gyermekkorára, s nekilát, hogy nagy regényben ragadja meg a kort, 1917 hatását az orosz értelmiség életére.

Nehezen viseli az emigrációt, az elszakadást hazájától, a nélkülözést, a megszokott élettől való eltérést. Bunyin epésen nyilatkozott Tolsztoj hihetetlen „alkalmazkodó” képességéről. Ez a tulajdonsága megmutatkozott abban is, hogy mindig a körülményekhez idomulva dolgozta át műveit. Elsősorban nagy regényét, a „Golgotá”-t, amely az orosz értelmiség útkeresését, és magára találását volt hivatott megörökíteni. Igaz, a később regény trilógiává bővített mű első, még emigrációban megjelent kötete merőben más céllal és hangnemben született meg.

„Tolsztoj az első az emigránsok között, aki rádöbben, hogy a bolsevizmust el kell fogadni, mint realitást, az orosz államiság folytatását”

Úgy érzi, hogy ez az egyetlen lehetséges út, amelyen haladva az orosz nép képes megvédeni szabadságát és állami függetlenségét. 1923-ban kapcsolata annyira megromlik az emigrációval, hogy előbb egy szerkesztőségben, majd Gorkijnál kénytelen átvészelni a hazatérésig hátramaradt napokat. A repatriáláshoz az a meleg fogadtatás adta meg a végső lökést, amelyben egy rövid hazalátogatása során részesítették.

Tolsztoj megszenvedte a kirekesztettséget. A szovjet rendszerhez közeledésében nagy szerepe volt a Szmena veh (Irányváltás) mozgalomnak, amely elsősorban az emigráns értelmiségi köröket próbálta közelíteni a szovjet valósághoz, megnyerni a hazatérésre. Az más kérdés, egy későbbi kor bűne, hogy a mozgalom elindítói és vezető ideológusai, lapjának szerkesztői szinte kivétel nélkül áldozatai lesznek a harmincas évek nagy tisztogatásának.

„Tolsztojt megmenti rugalmas alkalmazkodó képesség a megváltozott korhoz, ami körülveszi”

Az írót derűs életkedve túllendíti a hazatérés és beilleszkedés gondjain. Ebben nagy szerepe van kivételes írásművészetének, nagyszerű alakformáló, és cselekménybonyolító képességének. Ezek a tulajdonságai ügyesen elrejtik gondolatiságának és értékítéleteinek enyhén szólva is laza kötődését a kor valóságához. Utóbbi fogyatékosságai nagy történelmi regénytrilógiájának a „Golgotá”-nak a harmadik részében tűnnek leginkább elő.

Úttörő jelenősége van viszont a fantasztikus irodalom népszerűvé tételében. Két regénye, az „Aelita”, illetve a krimibe oltott ”Garin mérnök hiperboloidja” mind a mai napig népszerű.

Tolsztoj hazatérte után a párt utasításait követve alaposan kiveszi részét a szovjet irodalmi életből. Gorkij halála után lesz a Szovjet Írószövetség elnöke.   Megválasztják a Legfelső Tanács tagjának és akadémikusnak is. A szovjet kultúrpolitika és kormányzat minden szinten ügyesen kiaknázza népszerűségét, hazai és nemzetközi írói tekintélyét. Rendre ő képviseli a szovjet írókat a nemzetközi antifasiszta kongresszusokon, de jár a spanyol polgárháború harcterein, és részt vesz a Franco csapatai által körbezárt Madridban egy írótalálkozón.

„Közéleti tevékenysége mai szemmel már nem igazán egyértelmű”

Mandelstam összeszólalkozik vele, és megpofozza, állítólag ezután tartóztatják le először. Tolsztoj aktívan részt vesz a Fehér-tengerhez vezető, többnyire politikai foglyok által épített csatorna létrehozását dicsőítő riportkötet szervezésében. Nevével kötik össze Anna Vürubova, a cárnő kegyelt udvarhölgye hamis emlékiratának szerzőségét. Több, a rendszernek nem tetsző író elítélésében is komoly szerepe volt. Legkevésbé dicséretes érdeme, hogy 1937-ben megjelent regényében, a „Kenyér”-ben egészen sajátos módon, a hadtörténeti hűséghez nem éppen szigorúan ragaszkodva ábrázolja a polgárháborúban a Caricinért vívott csatát, Sztálint állítva az események középpontjába.

Részint ez a fajta megközelítés, a történelem jelenkorhoz igazítása jellemzi nagy történelmi regényét, az „I. Péter”-t, amelyben az Európára ablakot vágó nagy uralkodót úgy mutatja be, hogy közben finoman sejteti habitusának és törekvéseinek rokonságát Sztálinnal. Tolsztoj meglehetősen szabadon bánt a történelmi forrásokkal, ám ragyogó írásművészete, jellemábrázoló és cselekmény formáló tehetsége elleplezi ezt. Nagyon is „kilóg az írói szándék lólába” Rettenetes Ivánról született színdarabjaiban.

„Három Sztálin-díjjal jutalmazzák munkáit”

Sok mindent az író szemére lehet vetni, de hazaszeretete kétségbe vonhatatlan. Hiteles források szerint komoly szerepe volt Sztálin 1941. július 22-i beszédének megírásában, amelyben a főtitkár regnálása alatt először polgártársakként szólítja meg országa állampolgárait, s az orosz történelem nagy alakjainak Alekszandr Nyevszkijnek, Dmitrij Donszkojnak, Kuzma Minyinnek, Dmitrij Pozsarszkijnak, Alekszandr Szuvorovnak és Mihail Kutuzovnak példájára hivatkozva hív fel a haza védelmére.  Alekszej Tolsztojt a nehéz időszakban evakuálják Moszkvából. Taskenti évei alatt mintegy félszáznál is több publicisztikai írásával járul hozzá a háború győztes befejezéséhez.

Nem egyszerű életutat és írói pályát mondhat magáénak az író. Korszakonként változó megítélése is tükrözi ezt. Egy dolog elvitathatatlan, az orosz klasszikus prózairodalom hagyományainak folytatójaként évtizedeken át volt – és azt hiszem, maradt és marad is szinte minden korosztály szívesen olvasott írója.

MEGOSZTÁS

Pályámat „külügyérként” kezdtem az Írószövetség nemzetközi osztályán. Huszonhárom esztendőt töltöttem az írók rokonszenvesen békétlen családjában, s közben mint fordító eljegyeztem magam az orosz irodalommal, kultúrával. A rendszerváltás után a szükség arra késztetett, hogy pályát váltsak. Felvettek a Magyar Országgyűlés sajtóirodájára tanácsosnak, majd a sors kirepített Brüsszelbe, ahol szintén sajtótitkárkodtam. Telt-múlt az idő. Hazatérve ismét felfedeztek, mint fordítót, írót. Másfél méter az általam fordított és írott művek hossza könyvtárszobám polcán. Írásaim száma ezernél is több. Örülök, hogy élek, hogy még tudok dolgozni, hogy még vannak barátai az írott szónak, akik előítélet nélkül nézik a hozzánk egyre közelebb kerülő nagyvilágot. Köszönet nekik az érdeklődésért. Amíg lehet, szeretném szolgálni őket.