„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Egy iráni járókelő nézi a mobilját a teheráni amerikai nagykövetség falára rajzolt graffitti előtt sétálva 2020. január 4-én
Fotó:EUROPRESS/ATTA KENARE/AFP
Kászim Szulejmáni tábornok bagdadi meggyilkolása, bár „csak” válasz a szaúdi ARAMCO-olajterminálok elleni, Iránnak tulajdonított támadásra, új fejezetet nyit a Közel-Keleten sok-sok éve zajló vallásháborúban, melynek elsődleges szereplői síita oldalról Irán, szunnita oldalról pedig Szaúd-Arábia. Utóbbi legalábbis gyanúsítható a bagdadi dróntámadás megrendelésével. Az Egyesült Államok pedig, mint már annyiszor – a múltból semmit sem tanulva, a jelenből pedig semmit sem értve -, készséggel vállalkozott a végrehajtó szerepére. Szinte magától értetődően figyelmen kívül hagyva a nemzetközi jogot, törvényeket, állami szuverenitást.
„Nincs új a nap alatt, eltekintve attól, hogy a tábornok autójába becsapódó rakéta eredményeképpen nagyjából három lépésnyire vagyunk a harmadik világháborútól”
A gyilkosság kapcsán elhangzott amerikai magyarázkodás nevetséges. Annak cáfolatára szót sem érdemes vesztegetni. Hasznosabb, ha megvizsgáljuk, mit is jelent valójában az a sokak által hangoztatott állítás, miszerint Szulejmáni tábornok elsőrangú stratégaként és kitűnő szervezőként kulcsszerepet játszott Irán regionális nagyhatalommá válásában.
A tábornok által irányított iráni különleges erők (al-Kudsz) elsősorban külföldön kifejtett aktivitása figyelemre méltó. Kiképzői, tanácsadói és fegyverszállítói tevékenységük eredményeképpen a Jemenben folyó polgárháború síita résztvevői, a húszik, eredményesen harcolnak nemcsak a kormányerők, hanem a támogató szaúdi csapatok ellen is. Hírek szerint három szaúdi dandár olyan súlyos veszteségeket szenvedett a harcokban, hogy ki kellett vonni őket a frontvonalból. Az ARAMCO létesítmények elleni támadás pedig aláássa az egyfelől eladósodott, másfelől hosszú távon – az olaj, mint stratégiai nyersanyag és energia-hordozó szerepének a technológiai forradalom következtében már középtávon valószínűsíthető csökkenése miatt – kétségbeejtő helyzetbe kerülő ország gazdasági alapjait.
„Ez az első fájó pont. Szaúd-Arábia létében érzi fenyegetve magát. A második Irak. Szulejmáni számára egyértelmű, ami az amerikaiak számára nem. Ha az iraki lakosság többsége síita, akkor a demokratikus választások eredményeképpen síita kormány alakul. Ahogy ez is történt”
Ez történt az ISIS létrejötte előtt is. Az amerikaiak Szaddám Huszein bukása után demokratikus választást szorgalmaztak. Megtörtént. Az akkori síita kormány első dolga volt, hogy minden szunnita köztisztviselőt, katonai és rendőrségi vezetőt (már akiket Paul Bremer „alkirály” korábban nem zavart el) leváltson, és általában keményen elnyomja a szunnitákat. Például lefegyverezve azokat a törzseket, akik az al-Kaida és a formálódó ISIS ellen eredményesen harcoltak, kis híján megsemmisítve mindkettőt. Ez a magatartás volt az ISIS szíriai feltámadása és megerősödése után iraki térnyerésének elsődleges oka.
Most megint síita kormány, és síita többségű parlament van, amely vasárnap távozásra szólította fel az országban táborozó valamennyi külföldi katonát, ezzel effektíve véget vetve az ISIS-ellenes koalíciónak. Az amerikaiak talán nem tudják, de a síita többségű parlament, és a főleg síitákból álló kormány Iránt tekinti természetes szövetségesének. Pláne úgy, hogy iraki entitás, vagy iraki nacionalizmus de facto nem létezik. Irak mesterségesen létrehozott állam, amely „fénykorát” a szunnita Szaddám Huszein alatt élte, akinek céljai között szerepelt az egységes arab nemzet létrehozása – természetesen iraki vezetés alatt. És aki a síiták esküdt ellensége volt. Lásd az Irán ellen vívott háború, valamint a Sivatagi Vihar hadművelet után Bászra környékén felkelt és a szövetséges koalíció által cserbenhagyott síita lakosság vegyi fegyverekkel történő lemészárlása.
„Az iráni befolyás hatékonyságának növelése, az iraki síita milíciák Teherán közvetlen irányítása alá vonása, felfegyverzése, kiképzése mind Szulejmáni nevéhez köthető”
Véleményem szerint – bár erre nincs bizonyítékom – Irán célja az Irakkal akár föderális alapon történő egyesülés, Szulejmáni ezen (is) dolgozhatott. Egy ilyen folyamat eredményeképpen Irán gazdasági szempontból megerősödne, a síita világban betöltött vezető szerepe megkérdőjelezhetetlenné válna, immáron nemcsak vallási, hanem gazdasági, katonai és politikai síkon is. Sem az Egyesült Államok, sem más állam nincs abban a helyzetben, hogy egy ilyen folyamatot – amelynek egyik kulcslépése lehet egy iraki népszavazás – megakadályozzon. Hacsak meg nem buktatja előtte azt az iráni vezetést, amely az egésznek az kezdeményezője. És aki számára egy ilyen folyamat sikere vélhetően a belső nehézségek, a lakossági elégedetlenség végét is jelentené.
„Harmadszor, Izrael szerint Szulejmáni felelős a libanoni Hezbollah és a palesztin siita szervezetek Izrael-ellenes tevékenységéért is. Izrael pedig igencsak veszélyesnek ítél egy „hatékony” Iránt, még atombomba nélkül is. Az Irakkal való egyesülésről nem is beszélve”
Ha viszont a fenti levezetés helytálló, akkor Szulejmáni megölése nemcsak válasz az ARAMCO olajtermináljai elleni dróntámadásokra, hanem nyitólépés az iráni vezetés megbuktatására indított háborúban. Ez egy hadüzenet, ahol a valódi hadviselő fél Szaúd-Arábia, harcolni viszont amerikai és esetleg izraeli katonák fognak.
Irán pedig – ha a Szulejmáni által vezényelt „projekt” bármennyire is önjáró – nem a Hormuzi-szoros lezárásával, vagy amerikaiak elleni, a világon bárhol végrehajtott támadásokkal fog válaszolni. A szoros hadszíntérré tétele ugyanis saját, kínai, indiai és japán vevők felé történő olajexportját is akadályozná.
„Ehelyett fokozza iraki befolyását az egyesülés érdekében, és újra támadhatja a szaúdi olajlétesítményeket akár drónok, akár szabotázsakciók útján”
Ha viszont a terv nagymértékben a meggyilkolt tábornoktól függ(ött), akkor Irán nyugalomra intésére komoly esély van, bár a magam részéről erősen túlzónak tartom azokat a – többek között Paul Craig Roberts által jegyzett – véleményeket, akik Oroszországtól várják a békítő messiás szerepét. Vlagyimir Putyinnak mi sem hiányzott kevésbé, mint a jelenlegi helyzet. Oroszország erőforrásai nem teszik lehetővé, hogy – akár Kínával közösen – beavatkozzon egy hosszú évszázadok óta dúló vallásháborúba azon túl, amit eddig is megtett (ISIS elleni fellépés) – bár hangsúlyozom, hogy az ISIS nem elsősorban vallási alapon állt. Az csak a látszat és a csalétek volt a világ minden tájáról érkező, elsősorban öngyilkos merénylőknek alkalmazott harcosok odacsábítására. Működése az elfoglalt területek és az ott élő lakosság kifosztását célozta. Abu Bakr al-Bagdadi sosem volt az ISIS tényleges vezetője, „csak” a szervezet arca. Szaúd- Arábiával ugyan jó viszont ápol Oroszország, de befolyása eltörpül az amerikaiaké mellett. Őket nyugalomra inteni nem tudja.
„Ebben a konfliktusban nincs „jó” vagy „rossz” oldal. Ilyesmi a hollywoodi filmekben, meg az Egyesült Államok Külügyminisztériumának nyilatkozataiban van. Vallásháború zajlik, vélt, vagy valós érdekek érvényesítése folyik, némi személyes hatalmi pozíciók védelmezése mellett”
A személyes hatalom, a presztízs féltése mindig nagyon fontos az ilyen konfliktusok során – lásd az első világháború kitöréséhez vezető folyamatokat. A felek pedig nem válogatnak az eszközökben. Sosem tették. Az esetleges további eszkaláció következtében viszont a konfliktus mindenképpen kilép a Közel-Keletről. És senki nem tudja, hol áll meg.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
