Kezdőlap » x-demokrata » Hadüzenet Puskinnak, következik Petőfi
Becsengettek. Tanóra a kárpátaljai Nagyszőlős iskolájában 2017. szeptember 12-én #moszkvater

Hadüzenet Puskinnak, következik Petőfi

Kijev erőszakos ukránosító politikája már a kisebbségek identitásának a megőrzését veszélyezteti

Becsengettek. Tanóra a kárpátaljai Nagyszőlős iskolájában 2017. szeptember 12-én #moszkvater
Becsengettek. Tanóra a kárpátaljai Nagyszőlős iskolájában 2017. szeptember 12-én
Fotó:Székelyhidi Balázs

Becsengettek. Elkezdődött a tanév a kárpátaljai iskolákban. Sok gyerek szembesülhet meglepődve már most az új oktatási törvény életbe lépésével őket életbe vágóan érintő változásokkal. S a neheze még előttük van. Az anyanyelvű oktatás szép lassan visszaszorul az általános iskola első négy osztályába, majd a trendeket figyelve onnan is kikopik. Hiába ígérte meg Kijev, hogy az átmeneti időt kitolják 2023-ig, a parlament csak nem akarja ezt megszavazni. Így pedig már 2020-től beköszöntenek az Ukrajnában élő kisebbségek számára a hideg napok. Az anyanyelvű oktatás megszűnik, elsorvad.

S ez csak a kezdet. Jön a nemzetiségi nyelvek használatát a közszférában, a hivatalokban, a társadalmi érintkezésben, a sajtóban korlátozó, az ukránt kötelezővé tevő nyelvtörvény. Ez a szabályozás érinti még az igehirdetést is, így a katolikus és református papok a „külföldi ügynökökhöz” hasonló státusba kerülhetnek. S hogy mi várhat még a kisebbségekre, azt mutatja a lvivi megyei önkormányzat döntése, amellyel a Krím visszavételéig moratóriumot hirdetett az orosz nyelvű kulturális produkciókra.  S ahogy hadat üzentek Puskinnak vagy az egyébként Kijevben született Bulgakovnak, úgy megtehetik ezt Petőfivel és Máraival is. S ha ez a kurzus marad, akkor meg is teszik. Lviv már most azt szeretné, ha az említett moratórium az egész országra kiterjedne.

A Kárpátok régiója határos különböző regionális és globális erőközpontokkal. Ebből eredően történelme bonyolult, sokszor tragikus fordulatokat vett. A lakosság háborúk sorától szenvedett, s ezek következtében hol az egyik, hol pedig már egy másik állam polgáraivá váltak. Ki sem kellett a 20. században mozdulni ahhoz a faluból, hogy Csehszlovákia, a Magyar Királyság, a Szovjetunió majd Ukrajna fennhatósága alatt éljenek. Az itt élő népek ennek ellenére évszázadokon át megőrizték nemzeti, kulturális és vallási identitásukat. Egészen mostanáig, amikor a jelenlegi kijevi hatalom mindent ukránosító politikája veszélyezteti ezt. Ugyanúgy, mint történt az a török hódoltság idején.

Magyarok már több mint ezer éve élnek a Kárpátalján. Őslakosok. Az egymást követő generációkat hagyományosan elválaszthatatlan szálak kötötték Magyarországhoz. Még a kommunista szovjet időkben sem szakadt meg ez a hagyomány, amelyet a nacionalizmus béklyójában vergődő jelenlegi ukrán rendszer minden erővel igyekszik széttörni. Nemzetállamról álmodik, s ennek jegyében ukránosítaná Kárpátalját is.

„Petro Porosenko nacionalizmussal kokettáló rezsimjének hatalomra kerüléséig az ukrán törvények, ha nem is túlságosan nagylelkűen, de biztosították a nemzeti kisebbségek jogait. Ma Ukrajna egyre inkább csak az ukránoké”

A magyar többségű települések utcáin grasszáló agresszív, Bandera náci eszméitől megrészegült nacionalista verőlegények ezt a helyiek értésére is adják. „Vésd az eszedbe idegen, hogy itt az ukrán az úr” – skandálják a menetelő fekete egyenruhások.

A Kárpátalján élő magyarok érdekeinek védelmében Budapest elvi álláspontra helyezkedett. S a magyar kormány az amerikai és egyes uniós körök rá nehezedő nyomása ellenére is kitartott eme álláspont mellett. Pedig egyedül tartja a „frontot” a Budapestről e kérdésben Varsót, Bukarestet vagy Szófiát tudatosan leválasztó Kijevvel szemben. Pedig a Kárpátalján élő lengyeleket, románokat vagy bolgárokat ugyanúgy érinti az erőszakos ukránosítás, mint a magyarokat. A közös kiállás mégis elmaradt. Ami az orosz kártya e kérdésben is elmaradhatatlan kijátszását és a liberális erők európai befolyását látva nem meglepő. Ennek ellenére érthetetlen, miért nem tudnak a nemzeti kisebbségekre vonatkozó európai normák betartatása érdekében legalább a visegrádiak közösen nyomást gyakorolni Kijevre?!

E helyütt érdemes megjegyezni, hogy a NATO-hoz tartozó nemzetek kisebbségeinek a törvény alól i kivonását felvető nem túl szerencsés magyar javaslat sem segített. Ez az elképzelés e kisebbségek problémáját időlegesen talán megoldaná, ám a többi kisebbséggel szemben diszkriminatív, közvetett módon jogosnak tekinti az orosz nemzetiségűek kiszorítását, szembe megy az európai normákkal és sérti a népek egyenjogúságának elvét.  Az ilyen megalkuvó „összekacsintások” helyett Kijevet az illetékes nemzetközi szervezeteken, az EBESZ-en és az Európa Tanácson keresztül kellene jobb belátásra bírni. Nem összemosva a nemzetbiztonsági kérdéseket a nemzeti kisebbségek jogait érintő politikával.

S hogy mennyire értelmetlen akár elvtelen engedményeket is belengetni Kijevnek, azt mutatja az ukrán kormány minden magyar javaslatot negligáló hozzáállása a kérdéshez. Érzékletesen megjelenítik ezt a magatartást a 112 Ukraina csatornán elmondott szavaival a rada nemzetbiztonsági és védelmi kérdésekkel foglakozó bizottságának a titkára. Ivan Vinnik a humán szférát érintő agresszióval, a magyar nyelvi-kulturális értékek terjesztésével vádolta meg Budapestet. Mondja ezt akkor, amikor az ukrán állam az iskolák, az egészségügy megfelelő működtetésétől állampolgárainak megvédéséig lényegében képtelen ellátni számos alapfeladatát Kárpátalján, a magyar állam pedig az iskolák támogatásával, ukrán gyerekek balatoni üdültetésével, utak építésével és a járványt megelőzendő nagy mennyiségű klór szállításával segíti a régiót. A politikus Magyarországgal szemben kemény fellépést követelve arról beszél, hogy mindez erősen emlékeztet arra, amit Oroszország tett a Krímben. Közben elfeledkezik arról, hogy az ukrán hadsereg egységei éppen erődemonstrációt tartanak a Kárpátokban.

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.