„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Becsengettek. Tanóra a kárpátaljai Nagyszőlős iskolájában 2017. szeptember 12-én
Fotó:Székelyhidi Balázs
S ez csak a kezdet. Jön a nemzetiségi nyelvek használatát a közszférában, a hivatalokban, a társadalmi érintkezésben, a sajtóban korlátozó, az ukránt kötelezővé tevő nyelvtörvény. Ez a szabályozás érinti még az igehirdetést is, így a katolikus és református papok a „külföldi ügynökökhöz” hasonló státusba kerülhetnek. S hogy mi várhat még a kisebbségekre, azt mutatja a lvivi megyei önkormányzat döntése, amellyel a Krím visszavételéig moratóriumot hirdetett az orosz nyelvű kulturális produkciókra. S ahogy hadat üzentek Puskinnak vagy az egyébként Kijevben született Bulgakovnak, úgy megtehetik ezt Petőfivel és Máraival is. S ha ez a kurzus marad, akkor meg is teszik. Lviv már most azt szeretné, ha az említett moratórium az egész országra kiterjedne.
A Kárpátok régiója határos különböző regionális és globális erőközpontokkal. Ebből eredően történelme bonyolult, sokszor tragikus fordulatokat vett. A lakosság háborúk sorától szenvedett, s ezek következtében hol az egyik, hol pedig már egy másik állam polgáraivá váltak. Ki sem kellett a 20. században mozdulni ahhoz a faluból, hogy Csehszlovákia, a Magyar Királyság, a Szovjetunió majd Ukrajna fennhatósága alatt éljenek. Az itt élő népek ennek ellenére évszázadokon át megőrizték nemzeti, kulturális és vallási identitásukat. Egészen mostanáig, amikor a jelenlegi kijevi hatalom mindent ukránosító politikája veszélyezteti ezt. Ugyanúgy, mint történt az a török hódoltság idején.
Magyarok már több mint ezer éve élnek a Kárpátalján. Őslakosok. Az egymást követő generációkat hagyományosan elválaszthatatlan szálak kötötték Magyarországhoz. Még a kommunista szovjet időkben sem szakadt meg ez a hagyomány, amelyet a nacionalizmus béklyójában vergődő jelenlegi ukrán rendszer minden erővel igyekszik széttörni. Nemzetállamról álmodik, s ennek jegyében ukránosítaná Kárpátalját is.
A magyar többségű települések utcáin grasszáló agresszív, Bandera náci eszméitől megrészegült nacionalista verőlegények ezt a helyiek értésére is adják. „Vésd az eszedbe idegen, hogy itt az ukrán az úr” – skandálják a menetelő fekete egyenruhások.
A Kárpátalján élő magyarok érdekeinek védelmében Budapest elvi álláspontra helyezkedett. S a magyar kormány az amerikai és egyes uniós körök rá nehezedő nyomása ellenére is kitartott eme álláspont mellett. Pedig egyedül tartja a „frontot” a Budapestről e kérdésben Varsót, Bukarestet vagy Szófiát tudatosan leválasztó Kijevvel szemben. Pedig a Kárpátalján élő lengyeleket, románokat vagy bolgárokat ugyanúgy érinti az erőszakos ukránosítás, mint a magyarokat. A közös kiállás mégis elmaradt. Ami az orosz kártya e kérdésben is elmaradhatatlan kijátszását és a liberális erők európai befolyását látva nem meglepő. Ennek ellenére érthetetlen, miért nem tudnak a nemzeti kisebbségekre vonatkozó európai normák betartatása érdekében legalább a visegrádiak közösen nyomást gyakorolni Kijevre?!
E helyütt érdemes megjegyezni, hogy a NATO-hoz tartozó nemzetek kisebbségeinek a törvény alól i kivonását felvető nem túl szerencsés magyar javaslat sem segített. Ez az elképzelés e kisebbségek problémáját időlegesen talán megoldaná, ám a többi kisebbséggel szemben diszkriminatív, közvetett módon jogosnak tekinti az orosz nemzetiségűek kiszorítását, szembe megy az európai normákkal és sérti a népek egyenjogúságának elvét. Az ilyen megalkuvó „összekacsintások” helyett Kijevet az illetékes nemzetközi szervezeteken, az EBESZ-en és az Európa Tanácson keresztül kellene jobb belátásra bírni. Nem összemosva a nemzetbiztonsági kérdéseket a nemzeti kisebbségek jogait érintő politikával.
S hogy mennyire értelmetlen akár elvtelen engedményeket is belengetni Kijevnek, azt mutatja az ukrán kormány minden magyar javaslatot negligáló hozzáállása a kérdéshez. Érzékletesen megjelenítik ezt a magatartást a 112 Ukraina csatornán elmondott szavaival a rada nemzetbiztonsági és védelmi kérdésekkel foglakozó bizottságának a titkára. Ivan Vinnik a humán szférát érintő agresszióval, a magyar nyelvi-kulturális értékek terjesztésével vádolta meg Budapestet. Mondja ezt akkor, amikor az ukrán állam az iskolák, az egészségügy megfelelő működtetésétől állampolgárainak megvédéséig lényegében képtelen ellátni számos alapfeladatát Kárpátalján, a magyar állam pedig az iskolák támogatásával, ukrán gyerekek balatoni üdültetésével, utak építésével és a járványt megelőzendő nagy mennyiségű klór szállításával segíti a régiót. A politikus Magyarországgal szemben kemény fellépést követelve arról beszél, hogy mindez erősen emlékeztet arra, amit Oroszország tett a Krímben. Közben elfeledkezik arról, hogy az ukrán hadsereg egységei éppen erődemonstrációt tartanak a Kárpátokban.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
Zavarkó Balázs says:
A napokban kaptam az önkormányzattól egy levelet Találtam benne egy részt, amelyet az ukrán vezetés figyelmébe ajánlanék : Nemzetiségi .civil szervezet nevében eljárva, vagy ha egyébként a nemzetiségek jogairól szóló törvény hatálya alá tartozik, jogosult használni nemzetiségi nyelvet. A nemzetiségi nyelven benyújtott kérelem tárgyában hozott magyar nyelvű döntést kérésére a kérelemben használt nyelvre lefordításra kerül.
Igy is lehet a nemzetiségekkel együtt élni. Ez a normális. Szerintem az ukránok félnek, hogy több “Krim” is lehet. De az, hogy ellenséget csináljanak minden nemzetiségből, ez felháborító
Kárpátaljára is igaz az erdélyi jelszó : Mi ezer éve élünk Erdélyben és száz éve Romániában. Csak ebben az esetben a száz év csak 28 év