„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Péli Éva írása a #moszkvater.com számára
Erich Vad
– Friedrich Merz német kancellár arra figyelmeztet, hogy Oroszország Ukrajna után nem áll meg, és Németország is sorra kerül. Mennyire tartja reálisnak ezt a forgatókönyvet?
– A dominóelméletet, miszerint Oroszország Ukrajna után további országokat támadna meg, elfogadhatatlan narratívának tartom. A háború fő oka az Egyesült Államok vezette Nyugatnak az Ukrajna NATO-csatlakozását célzó politikai és katonai előkészületei voltak. Ezt Donal Trump is is megerősítette, miután az Egyesült Államok elnökeként hivatalba lépett.
„Oroszországnak egyszerűen nincsenek katonai képességei a NATO megtámadására”
Három és fél éve próbálja elfoglalni a viszonylag kicsi Donbasszt, és még mindig nem ért célba. A bevetés alatt álló orosz erők messze nem elég erősek ahhoz, hogy elfoglalják egész Ukrajnát. Épp ellenkezőleg, az európai NATO-országok, még az Egyesült Államok nélkül is, egyértelmű fölényben vannak Oroszországgal szemben a hagyományos hadviselés terén. A lengyel-belarusz határon például a lengyel erőknek három és félszeres fölényük van Belarusszal szemben. Ezen kívül nincs egyetlen hivatalos dokumentum sem, amely azt bizonyítaná, hogy a Kremlnek szándékában állna megtámadni a NATO-t. A „közvetlen orosz veszély” gondolata egyszerűen nem támasztható alá a katonai erőviszonyokkal.
– Véleménye szerint melyek voltak az elmúlt évek legfontosabb politikai mulasztásai vagy hibás döntései, különösen a Nyugat részéről, amelyek előkészítették a talajt az ukrajnai háborúhoz? Hisz beszélgetéseiben gyakran hangsúlyozza, hogy a háborúk nem csak úgy egyik napról a másikra szoktak kitörni.
– Orosz szempontból a NATO keleti bővítése mindig is kritikus és elfogadhatatlan volt. Kezdetben megpróbálták az így létrejött stratégiai romlást diplomáciai kezdeményezésekkel ellensúlyozni. Ilyenek voltak például Oroszország felvétele a G8-ba és a WTO-ba, valamint a NATO-Oroszország Alapító Okirat aláírása. Az akkori légkör nagyon nyugodt volt. Azonban ezek a kapcsolatok igen erősen megromlottak, különösen Ukrajna és Grúzia NATO-tagságának kilátásba helyezése miatt. Már 20 évvel ezelőtt is világosan látható volt, hogy ez Oroszország számára potenciális háborús ok. De William Burns, az akkori moszkvai amerikai nagykövet jelzései is egyértelműek voltak, hiszen a diplomata egyértelműen rámutatott, hogy Ukrajna NATO-tagsága „sötétvörös vonal” Oroszország számára. Angela Merkel 2008-ban a bukaresti NATO-csúcstalálkozón felismerte ezt. Tudta, hogy Ukrajna felvétele gyakorlatilag háborút provokálna Oroszországgal, és ezt akkor megakadályozta. Ha nem így cselekedett volna, valószínűleg már 2008-ban háború tört volna ki Ukrajnában, ahogyan az ugyanezen év augusztusában a grúz háborúban megmutatkozott.
– Katonai szakértőként hogyan értékeli azokat a jelenlegi terveket, amelyek Németországot „hadrafoghatóvá” tennék?
– Teljes mértékben helyeslem, hogy a honvédelem érdekében a német fegyveres erőket ismét működőképessé tegyék. Ennek részeként kulcsfontosságú a sorkötelezettségről szóló vita. A tervezett svéd modell, amely az önkéntességen alapul, ígéretes megközelítésnek tűnik, de a legfontosabb, hogy a Bundeswehr vonzóbbá váljon a szolgálatra, ezzel növelve a hadsereg erejét.
„Meglepőnek tartom, hogy egyes német politikusok, akik soha nem szolgáltak a hadseregben, és nincs katonai tapasztalatuk, mégis agresszív háborús retorikát folytatnak. Ezek a politikusok gyakran ugyanazok, akik az elmúlt években aktívan hozzájárultak a Bundeswehr gyengítéséhez”
Fontos megjegyezni, hogy az alaptörvény egyértelműen kimondja, a Bundeswehr feladata a védelem. Németország biztonságát nem a Hindukusban, Maliban, a Dnyepernél vagy az indo-csendes-óceáni térségben védelmezzük. Németország NATO-tagsága is az alaptörvényben rögzített védelmi elven alapul. Sajnos a szövetség eredeti védelmi célját aláásta az a tény, hogy az előző amerikai kormányok offenzív bővítési politikát folytattak Ukrajna és Grúzia irányába.
– A Klaus von Dohnanyival közösen írt könyvükben különbséget tesznek a védelem és a biztonság között. Mi az alapvető különbség, és ki fenyegeti Németországot és az Európai Uniót?
– Klaus von Dohnanyi joggal hívta fel a figyelmet arra, hogy a biztonság több, mint csupán a védelem. Míg én a hadsereg felől közelítem meg a dolgokat, katonai-stratégiai szempontból, a biztonság magában foglalja a párbeszédet, az érdekek kiegyenlítését, a megegyezést, és a bizalomépítő intézkedéseket a potenciális ellenféllel. A NATO a hidegháború alatt sem kizárólag a katonai védelemre fókuszált, hanem folyamatosan fenntartotta a párbeszédet a Szovjetunióval.
„Bár a helyzet sokat változott, Németország továbbra is csatatérré válna egy Oroszországgal vívott európai háborúban, akárcsak a hidegháború idején. Mi vagyunk a NATO logisztikai központja és felvonulási területe, ráadásul amerikai főhadiszállásokat is befogadunk. Sok politikus nem érti, hogy egy esetleges ukrajnai háborús eszkaláció esetén a konfliktus kellős közepén találnánk magunkat. Ez számunkra nem ésszerű opció”
Éppen ezért párbeszédet és tárgyalásokat kell folytatnunk Oroszországgal, hogy kilábaljunk ebből az értelmetlen háborúból. Évek óta nincs olyan katonai megoldás, ami kielégítené Ukrajnát, és a fegyverszállítások folytatása is értelmetlen. Szükségünk van egy politikai koncepcióra, ami kiutat mutat. Ezért vagyok hálás Donald Trumpnak, amiért hivatalba lépése után kezdeményezte a tárgyalásokat. Ezzel szemben csalódtam az európaiakban, mert közel három és fél éve semmi másra nem gondolnak, mint a fegyverszállításra. Ez túl kevés. Orbán Viktor volt az egyik azon kevés európai politikus közül, aki a 2024-es magyar uniós elnökséget egy békekezdeményezésre használta fel, amiért azután Brüsszel keményen bírálta őt.
– A „Komoly helyzet Németország számára” című könyvében az Egyesült Államokkal való kapcsolatokra utalva azt szorgalmazza, hogy Németországnak „le kellene válnia, emancipálódnia, és önállóan gondolkodnia”. Hogyan lehetne ezt a gyakorlatba átültetni, és milyen konkrét lépéseket kellene tennie a német kormánynak egy önálló külpolitika kialakítása érdekében?
– Ez nehéz kérdés. A biztonságpolitikában elengedhetetlen a nemzeti érdekek figyelembevétele, amit a németek teljesen elfelejtettek. Ma már túlságosan is az erkölcsi alapokon állnak, és azt mondják, „a gonosz oroszok megtámadták Ukrajnát, és ez elfogadhatatlan”. Még ha ez igaz is, ezzel nem lehet politikát csinálni. Míg 80 évvel ezelőtt mi voltunk a hadviselés „világbajnokai”, ma a moralizálásban vagyunk világbajnokok. A moralizálás pedig gyorsan kettős mércéhez vezet, ami egyre nyilvánvalóbbá válik.
„Újra meg kell tanulni a stratégiai és politikai érdekek kategóriáiban gondolkodni, aminek véleményem szerint semmi köze a nacionalizmushoz. Egyszerűen jobban kell gondolnunk magunkra, hiszen amennyiben az ukrajnai háború eszkalálódik, egy európai háborúban mindent elveszítünk, amit eddig felépítettünk”
– Németország nem válhatna-e a béke világbajnokává azáltal, hogy történelmi tapasztalatai és minden lehetősége – beleértve a gazdaságiakat is – révén a békéért száll síkra?
– Az alaptörvény békére kötelez bennünket. Ez tiltja, hogy a világ bármely pontján fegyveres erőkkel beavatkozzunk, vagy fegyverekkel, sőt háborúval teremtsünk békét. Ez az alapelv mindig is a német megközelítés része volt, és ehhez kell visszatérnünk. Ennek ellenére szükségünk van egy működőképes hadseregre. Nem támogatom a teljes leszerelést, és azt, hogy „békegalambokkal járkáljunk” fel és alá. A NATO-nak nem elhanyagolható tagállama vagyunk. A kilépés és az egyedül maradás is nagyon nehéz lenne. De figyelnünk kell arra, hogy a NATO ne váljon az amerikai katonai beavatkozások közvetítő szervévé, hanem őrizze meg eredeti, védelmi szövetségi jellegét. Ez különösen Németország feladata. Így is hozzájárulnánk a nemzetközi békéhez.
– Azt bírálja, hogy a nyugati államoknak nincs egyértelmű politikai koncepciójuk a kilépésre a háborúból. Hogyan nézne ki egy reális koncepció?
– Nem látok a jövőbe, de jelenleg úgy tűnik, az egyetlen reális lehetőség egy „befagyott konfliktus”. Ez azt jelentené, hogy beszüntetik a harcokat, fegyverszünet jön létre, majd a csapatok szétválasztása egy akár 1300 kilométer hosszú demarkációs vonalon. Ebbe a helyzetbe beilleszthető lenne egy megfigyelő misszió is, akár európai részvétellel, amit szerintem Oroszország is elfogadhatónak tartana.
„Tulajdonképpen Ukrajna már most megosztottnak tekinthető hatalmi és gazdasági szempontból. Keleti része orosz ellenőrzés alatt áll, míg a nyugati gazdaságilag amerikai befolyás alatt van”
Kevesen tudnak arról a megállapodásról, amely az ásványkincseket 50-50 százalékos arányban osztja meg az Egyesült Államok és Ukrajna között. Azonban, ha Washington továbbra is támogatja Kijevet, az amerikai részesedés nőni fog. Ez gazdaságilag rendkívül jövedelmező a számukra. Tényleg ébernek kell lennünk, mert ez Európának egyéltalán nem kedvező helyzet.
– Ön egy „befagyott konfliktusról” beszél, mint reális forgatókönyvről. Ilyen esetben szóba jöhetne egy megfigyelő misszió vagy akár békefenntartó csapatok küldése. Katonai szempontból milyen feltételeknek kell teljesülniük ahhoz, hogy egy ilyen misszió sikeres legyen? És mindez mit jelentene Németország és az európai biztonság számára?
– A fegyverszünet az első és legfontosabb feltétel. Ezt követően pontosan kidolgozott mandátumra van szükség, amely meghatározza a csapat feladatait, összetételét és ukrajnai állomásozását. A jelenleg tárgyalt európai csapatnak egyrészt biztonsági garanciát kell nyújtania Ukrajnának, másrészt pedig összeegyeztethetőnek kell lennie Oroszország biztonsági érdekeivel.
„A csapat kiküldése előtt erről tárgyalni kell Oroszországgal. A misszió elfogadásának megkönnyítése érdekében ideális esetben nem csak a NATO tagok adnának csapatokat, mivel Oroszország alapvetően elutasítja a NATO jelenlétét Ukrajnában”
– Az EU országai jelenleg biztonsági garanciákról tárgyalnak Ukrajna számára, amelyek az azonnali NATO-tagságot helyettesítenék. Katonai szakértőként hogyan ítéli meg ezeket az ígéreteket? Különböznek-e az ilyen garanciák elvileg egy NATO 5. cikk szerinti segítségnyújtási ígérettől, és mennyire lennének hitelesek egy jövőbeli konfliktusban, a kollektív védelem kötelezettsége nélkül?
– Ukrajna számára a legjobb biztonsági garancia egy amerikai-orosz megegyezés, mert ennek a két nagyhatalomnak a döntései befolyásolják leginkább a konfliktust. Egy fegyverszünet és egy későbbi béke megkötéséhez mindkét fél egyetértésére szükség van. Egy ilyen egyezség hiányában valószínűleg nem lesz európai békefenntartó csapat, és így tartós béke sem Európában.
– Ön megemlíti, hogy a fegyveripar profitál a jelenlegi helyzetből. Ugyanakkor a német gazdaság stagnál. Fennáll-e a veszélye annak, hogy a hadiipar támogatása elvonja a figyelmet Németország súlyos gazdasági problémáiról, különös tekintettel a gazdaság stagnálására?
– A háború mindig is üzlet, különösen a fegyvergyártók számára. Az ágazat nyilvánvalóan profitál a hatalmas állami beruházásokból, amelyek pont akkor valósulnak meg, amikor a német gazdaság már négy éve stagnál. Különösen riasztó, hogy egyes autógyárak is átállnak a fegyvergyártásra, és a startup szektor is egyre inkább erre a területre fókuszál.
„A hit, miszerint a gazdaságot így lehetne újra fellendíteni, rövidlátó és veszélyes. Könnyen lehet, hogy gazdasági érdekből mélyebben belekeveredünk egy konfliktusba. Ez a megközelítés különösen rövidlátó, ha figyelembe vesszük, hogy az itt gyártott fegyvereket és lőszereket végül a saját országunkban használhatják fel”
Ez alapvetően nem egy „jó üzlet”. Az amerikaiak mindig is világszerte harcoltak, és fegyvereik nagy részét exportálták. Ez a fejlődés egyenesen egy európai háborúba sodor bennünket, amelyet sok politikus valósággal megidéz a szavaival. Nagyon oda kell figyelnünk, nehogy egyszer csak a háborúban ébredjünk fel. Ahogy Angela Merkel is mondta: „A végétől kell gondolkodni” – és pontosan ezt kell tennünk most.
– Klaus von Dohnanyival a beszélgetésben egyetért azzal, hogy 2013/14-es Majdan eseményeket a Nyugat, mindenekelött az Egyesült államok befolyásolta. Fennáll-e annak a veszélye, hogy hasonló külső befolyásolási mechanizmusok érvényesülnek a jövő évi magyarországi választásokon is?
– Meg vagyok győződve arról, hogy az ilyen mechanizmusok léteznek a nemzetközi kapcsolatokban, ideértve Magyarországot is. Ezek a beavatkozások lehetnek erőszakmentesek vagy erőszakkal együtt járók. Az Egyesült Államok, a világrendet fenntartó nagyhatalomnak tartott önképükből fakadóan, évtizedek óta gyakorolják ezt. Főleg Latin-Amerikában, de máshol is mindig arra törekedtek, hogy baráti kormányokat telepítsenek, és ellenségeseket távolítsanak el. A könyvemben idéztem Lindsay A. O’Rourke munkáját, aki az Egyesült Államok hidegháború alatti, 1945-től 1990-ig tartó rezsimváltó műveleteit elemezte.
„O’Rourke 66 ilyen műveletet dokumentált, amelyek célja az volt, hogy kívánatos kormányokat juttassanak hatalomra, és ellenségeseket buktassanak meg.
Ehhez nemcsak katonai erőt vetettek be, hanem titkosszolgálati akciókat is, amelyek során jelentős pénzösszegeket juttattak az adott ellenzéknek. Ez bevett gyakorlat. Ez a megközelítés ma is releváns, amikor Oroszországot azzal vádoljuk, hogy 2022 tavaszán „rezsimváltó műveletet” próbált végrehajtani Kijevben. Az oroszok akkoriban nem hosszú háborút akartak, hanem egy gyors, döntő csapást, hogy egy Oroszországgal baráti kormányt juttassanak hatalomra. Ez a művelet azonban katonai okokból kudarcot vallott. Az oroszok egyszerűen nem mesterei ennek – de az Egyesült Államok igen.
„Magam is az amerikai fegyveres erőknél kaptam kiképzést, és tudom, hogy a <rezsimváltó műveletek> a magukat világrendet fenntartónak tartó nagyhatalmak repertoárjának részei”
Hasonló minták látszanak jelenleg Venezuelában is, ahol nemcsak egy illegitim elnökről vagy drogkartellekről van szó, hanem kézzelfogható gazdasági érdekekről. Az Egyesült Államok számtalan nagyszabású katonai beavatkozására – a sok titkos műveleten kívül – példa a Karib-térség, Panama, Grenada, Irak, Szíria, Afganisztán és Líbia. Oroszország pontosan azt próbálta meg Ukrajnában, amit az Egyesült Államok tökéletesített. Nem egy nagy háborút, hanem egy gyors, döntő csapást akart végrehajtani. Ez kudarcot vallott, akárcsak Amerikának az a kísérlete, hogy Ukrajnát a NATO-ba vigye. Most az a kérdés, hogyan lehet politikailag kijutni ebből a helyzetből.
– A Klaus von Dohnanyival közösen írt könyvük címe: „Háború vagy béke. Németország a döntés előtt.” Ön szerint mi a legvalószínűbb forgatókönyv az elkövetkező években, és mit tehetnek az egyszerű emberek az eszkaláció ellensúlyozására?
– Sok bátorítást kapok az emberektől az utcán, a vonaton vagy a repülőtéren, és ezért nagyon hálás vagyok. Támogatásuk mindig megerősített, különösen azokban az időkben, amikor a mainstreamtől eltérő nézeteim miatt erősen támadtak. Ezt a felmérések is alátámasztják, hiszen a németek nagy többsége elutasítja az Oroszországgal vívott háborút, és az ukránok többsége is véget szeretne vetni neki.
„Az emberek nem akarnak háborút, de a tapasztalataim azt mutatják, hogy egy válságos helyzetben nem kérdezik meg őket”
Ha egy amerikai elnök, például Trump, azt a parancsot adná, hogy „Induljunk háborúba”, engedelmeskednünk kellene, akár akarjuk, akár nem – ilyenek az erőviszonyok. Szerencsére ő a békéről beszél. Paradox módon most mintha az európaiak lennének azok, akik folytatni akarják az eszkaláció és a végtelen fegyverszállítások útját. Ez az út azonban nem vezet ki a konfliktusból, hanem egyenesen egy nagyobb háborúba visz.
„Értelmetlen tétlenül nézni ezt a fejlődést. Ezért vállalom a nyilvános vitát, interjúkat adok és könyveket írok, még akkor is, ha ez kényelmetlen. Célom, hogy megállítsam ezt a veszélyes folyamatot”
Hogy meg tudjuk-e őrizni a békét, az bizonytalan. A jövő mindig nyitott, és német érdekek szempontjából nézve rémálom lenne, ha Európa előbb vagy utóbb egy Oroszországgal vívott háborúba torkolló helyzetben találná magát.
♦
Klaus von Dohnanyi/ Erich Vad: Krieg oder Frieden. Deutschland vor Entscheidung.
Westend Verlag, 144 S., 20 €
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
Peter Solyom says:
“Ez tiltja, hogy a világ bármely pontján fegyveres erőkkel beavatkozzunk, vagy fegyverekkel, sőt háborúval teremtsünk békét”
Hát igen.
Az addig volt igaz amíg a 8 osztályos végzettségü taxisóför, Joschka Fischer nem küldte ki a Bundeswehrt Jugoszláviába.
Azután az öt követő (de Fischernél semmivel sem okosabb külügyérek) sokat tettek azért hogy a német hadsereg ott legyen Afganisztánban is
(merényletek és támadások során voltak halottjaik is).
Majd kedvet kaptak kaptak Koszovóban is beleártani magukat a helyiek csetepatéiba….
Mazsola a tortán ukránok “sokoldalú” kiképzése Németországban
(katonai és kommandó is, az utóbbit az oroszok nyugodtan besorolhatják terrorista támadások és terroristáknak nyújtott segitség csoporba
brüsszelita says:
Mindig csodálkozom, milyen rövid az emlékezet, és mennyire szeretjük becsapni magunkat. Sok évre előre prognosztizálhatók azok a tendenciák, amik többnyire be is jönnek, de amikor odaérünk mégis rácsodálkozunk, kifogást keresünk, pánikba esünk, és minden propagandának, hazugságnak, rémhírnek bedőlünk, az információs zavarkeltésben elveszünk:
Itt van, tessék, nem magad mondtad tíz éve, hogy ez lesz? … Dehogy, nem ezt mondtam, meg nem is úgy gondoltam, és különben se lehet tudni mi lesz ebből, csak óvatosan. Mint a bölcs rabbi: Neked is igazad van fiam, és neked is, meg nekem is, vitassuk meg, hogy hárman se jussunk semmire, de arra azért vigyázzunk, nehogy megsértsük egymást, mert a píszí az igazságnál fontosabb, a szélsőségek viszont veszélyesek.
Szerintem meg az ilyen viták veszélyesek. Korábban például el nem tudtam képzelni, hogy lehet háborúba küldeni az embereket meghalni, de most már érzem miről szól a történet, még ha lehetett is látni tíz évre visszamenőleg. Megy az egyrészt és másrészt, mindent elönt a hazugság, mi meg komolyan vesszük, és az igazságot keresünk bennük, miközben az Overton-ablakot egyre tágabbra nyitjuk, pontosabban nagyra nyittatják velünk. Aki nem tudja mi az, nézze meg a szótárban, a lényege, hogy a legnagyobb hülyeséget is el lehet hitetni, magunkévá lehet tenni, ha sokat rágjuk, és a lehetetlent a közbeszédbe beemeljük.
Hiszen Oroszország jelentős (sokszoros) hátrányban van hagyományos fegyverzet tekintetében a NATO-hoz, de még az európai tagállamokhoz képest is, a katonai költségvetése is kisebb az európai hadseregek összesített költségeihez viszonyítva, akármit is hazudjon róla a nyugati propaganda. De ennyi emberrel és fegyverrel különben sem tudná elfoglalni nemhogy Európát, de Ukrajnát sem, még ha fel is szívná magát. Ugyan le tudja győzni az ukrán hadsereget, ami idő, áldozat és akarat kérdése, különösen ha az összeomlik közben, de nem a területfoglalás az elsődleges célja.
Ekkora területet ilyen erővel megtartani egyébként se lehet, nagyobbat meg nem küld oda, mert az az orosz rezsim és társadalom belső stabilitását kezdené ki, ugyanakkor Ukrajna nyugati határainál véget is érne a szárazföldi csapatai képessége és lehetősége egy vég nélküli gerillaharcba bonyolódva bele.
Persze Oroszország átállhat hadigazdaságra, kihirdetheti a hadiállapotot és mozgósíthat, a présen tudna még csavarni párat. Minden jel szerint az európai politikusok nagy része ezt akarja, ezért riogat azzal, hogy Oroszország lerohanja, miközben megszorít, fegyverkezik, provokál és uszít ellene.
Miért nem mondjuk ki, hogy HAZUDNAK az EU politikusai, amikor orosz veszéllyel riogatnak, ami nem szolgál mást, mint az ukrán háború folytatását, kiterjesztését és eszkalálását nagy fokú fegyverkezéssel, az európai életszínvonal jelentős csökkenésével, a brüsszeli centralizáció erőltetésével és a tagországok háborúba való bevonásával. Magyarán egy átfogó európai háború kirobbantását tervezik, ami szikraként szolgálhat a világégéshez, ha már London és az oda befészkelt globalista erők a Közel-Keleten arra egyelőre képtelenek voltak – hát majd Brüsszel besegít nekik, úgyis Londonhoz tartozik.