Arszenyij Szivickij minszki elemző szerint az alkut felrúgó Oroszország részéről növekvő nyomása a Nyugattal és Kínával az együttműködés erősítésére készteti Belaruszt

Feszültté vált a viszony Oroszország és legszorosabb szövetségese Belarusz között, miután Moszkva bejelentette, hogy a még 1999-ben aláírt, ám azóta sem kiteljesedett államszövetség elmélyítése nélkül nem ad további gazdasági engedményeket. Minszk ezt a lépést úgy értelmezi, hogy Moszkva „le akarja nyelni”, és a szuverenitását félti. A vitás kérdésekről az év végén kétszer is tárgyalt a két államfő Vlagyimir Putyin és Alekszandr Lukasenko. Sikertelenül. Az álláspontok nem közeledtek. Valóban csupán gazdasági kérdések húzódnak meg a viták mögött, avagy többről van szó?  Hogyan látja a két szláv testvér között kialakult viszályt egy belarusz elemző? Arszenyij Szivickijt, a minszki Stratégiai és Külpolitikai Kutatások Központjának igazgatóját kérdeztük.

-A jelenlegi vita érezhetően elüt a korábbiaktól. Hogyan írná le a most zajló alkudozást? Miről szól igazából ez a huzakodás?

– A probléma alapvetően az, hogy Oroszország felülvizsgálja a ’90-es évek közepén stratégiai megállapodás jellegét. Ennek az alkunak a lényege, hogy Minszk lemond az európai integrációról és a NATO-tagságról, Moszkvával együtt részt vesz a posztszovjet térség integráció folyamataiban, és nyugati irányban ellát bizonyos, Oroszország szempontjából fontos védelmi funkciókat. Mindezért cserébe Belarusz engedményt kapott az orosz energiahordozók importjában, árui számára korlátozás nélkül kinyílik az orosz piac, és Moszkva részéről lényegében korlátlan pénzügyi-hitelezési segítségre számíthat. tehát azért, hogy a többi volt szovjet tagköztársasággal ellentétben semmilyen stratégiai fenyegetést nem teremt Oroszországnak, gazdasági előnyöket élvez. Durvábban fogalmazva, a geopolitikai lojalitásért cserébe Minszk gazdasági támogatást kap Moszkvától. Nos, a Kreml 2014-től kezdve ezt az alkut kezdte el fokozatosan felülvizsgálni.

– Az alkut teljes mértékben megváltoztatná Ön szerint Moszkva, vagy annak csak egyes részeit írja felül?

– Nemcsak az olaj- és a gázár megemeléséről van szó. Moszkva akadályokat emel a belarusz mezőgazdasági és ipari termékek oroszországi exportja elé is. Emellett lényegesen kisebb mértékben biztosít hiteleket Minszknek.

– Elfogyott a türelem, avagy a megváltozott nemzetközi helyzet kényszeríti a keménykedésre Moszkvát? Netán a szankciók miatt a Kreml már nem képes automatikusan dotálni a belarusz rendszert? Miért éppen most tört ki ez a vita?

– Az egészet az olajszektorban bejelentett úgynevezett adómanőver váltotta ki. Jelenleg Belarusz vámmentesen vásárolja az olajat Oroszországtól, Ez az „integrációs kedvezmény” Minszknek nagyjából 30 százalékos megtakarítást jelent. Ám az elkövetkező hat évben, 2019-től 2025-ig az olajszektorban fokozatosan kivezeti az exportvámot, közben pedig megemeli az ásványkincsek kitermelésére kivetett adót. Ezzel az úgynevezett adómanőverrel automatikusan megemelkedik az olaj ára, s 2025-re eltűnik az úgynevezett „integrációs kedvezmény”. Ugyanakkor Belarusznak teljesítenie kell vállalt kötelezettségeit, így lemond az euroatlanti integrációtól és a posztszovjet integrációt támogatja. Minszk éppen ezért az adómanőver kompenzálását kéri, hiszen ez 70 dolláros olajárral számolva összességében 10-12 milliárd dolláros veszteséget jelent számára 2025-ig. Ez egyértelműen rontaná a szociális és a gazdasági helyzetet, ezért a félelmek belarusz oldalról érthetőek. Az Oroszországgal közös integráció nem ronthatja a kilátásokat. Ennek akkor van értelme, ha az integráció minden értelemben erősíti Belaruszt.

– Eddig csak gazdasági kérdéseket említett. Egyértelműnek látszik ugyanakkor, hogy az Oroszország és a Nyugat között megnövekedett feszültség, ennek Moszkvát a „nyugati front” megerősítésére sarkalló következményei miatt megnőtt az integráció tétje…

– A gazdasági mellett Minszk érez egyfajta katonai-politikai nyomást is. Moszkva egyoldalúan megerősítené a kontrollt Belarusz felett. Példaként említhetnénk az orosz katonai bázis létrehozásának a tervét, amelyet Moszkva 2015-ben éppen a választások előtt egy héttel aktualizált. Katonai szempontból ilyen bázisra nincs szükség, ez csak és kizárólag a Belarusz feletti geopolitikai ellenőrzést erősítené. Ne feledjük el, 2015-ben még szó sem volt „Fort Trumpról”, amerikai katonai bázisról Lengyelországban, és a NATO csapatok baltikumi telepítéséről sem született döntés. A bázis létesítéséről szőtt orosz tervek tehát nem a régió katonai-politikai helyzetének változásait követték. Itt még meg kell említeni, hogy 2015-től a Kreml egyoldalúan megnövelte a belarusz határ közelében állomásozó katonai kontingensek létszámát, és orosz oldalon kiépítette a teljes határzárat. A Kreml egyértelmű ultimátumot adott, amelynek értelmében szó sem lehet a belarusz gazdaság érdemi segítéséről az úgynevezett szövetségi állam keretein belüli integráció elmélyítése nélkül.

– Amiről az 1999-ben megkötött szerződés is szól, csak soha nem teljesítették…

– Az orosz ultimátum lényegében visszatérés ehhez, a közös állam létrehozásához, amely egyben közös intézményeket, valutát, parlamentet, hadsereget stb. is feltételez. Ez a jelenlegi körülmények között egyértelműen aláásná a belarusz szuverenitást, a függetlenséget, amelyben Alekszandr Lukasenko objektív és szubjektív okoknál fogva sem megy bele.

– Vannak, akik szerint a mostani vita szorosan összefügghet azzal a ténnyel, hogy 2024-ben lejár Vlagyimir Putyin sorrendben második elnöki mandátuma, így nem indulhat újra az államfői posztért. A szövetségi állam megteremtése azonban áthidalná ezt az alkotmányos akadályt. Mit gondol erről?

– Egyes Kremlhez körüli politológusok szerint ez a hatalom tranzitjának egyik lehetséges forgatókönyve. Emellett azonban még van vagy három. Így egy formális utód megválasztása, az Államtanács, mint kollektív irányító testület megteremtése, és az alkotmány megváltoztatása. Ezzel együtt nem zárnám ki, hogy a hatalom átadása Oroszországban e felsorolt szcenáriók kombinációjaként zajlik majd. Vlagyimir Putyin és a kormányzó elit népszerűsége komolyan esik, ott tart, ahol 2013 végén, tehát az ukrán konfliktus előtt volt. Közben Oroszországban egyre nagyobbak a szociális és gazdasági gondok. S a helyzet a belső szerkezeti problémák, és a nem éppen kedvező külső környezet miatt az elkövetkező években csak romlik, ami a Kremlt új szociális megegyezés felé löki. A „krími konszenzus” ugyanis már nem működik, erejét vesztette, ezért aztán új társadalmi szerződésre van szükség. A felmérések azt mutatják, hogy az oroszok egyre inkább a szociális és gazdasági problémákra koncentrálnak. Így aztán, mivel a Kreml a gazdaság fellendülését nem ígérheti, ez a társadalmi szerződés csak a geopolitikai sikereken alapulhat. Ebben az értelemben az orosz stratégák egy része Belaruszra, mint a népszerűségtől a szociális paktumon át a hatalom átadásáig belső problémák széles spektrumát megoldani képes variációként tekint.

– Értem, ilyen alapon felhozhatjuk az orosz álláspont keményedésére azt is, mint teszik azt egyesek, hogy ezzel  lehetne „eladni” a várhatóan kompromisszumos megegyezést a Kuril-szigetekről…

– Igen, egy másik verzió szerint a Kreml azzal, hogy a szövetségi államon belül bekebelezi Belaruszt, kompenzálhatja a két Kuril-sziget átadását Japánnak.  A tárgyalások ugyanis errefelé haladnak. A területvesztés azonban a várhatóan megnövekvő japán befektetések ellenére is Putyin népszerűségének az esésével járna. Még egy indok tehát, amiért szükség van egy új geopolitikai sikerre. Ez lehet Belarusz integrálása.

– Azt teljesen kizárja, hogy Moszkva egyszerűen megelégelte a belarusz gazdasági modell vég nélküli dotálását?

– Az orosz sajtó az elmúlt években tényleg gyakran felemlegeti, hogy Moszkva az elmúlt években közvetett módon 120-150 milliárd dollárral támogatta Belaruszt. Ez megalapozhatja a Kremlben azt az érzést, hogy lényegében már megvásárolta Belaruszt, és már csupán a Lukasenko faktor akadályozza meg abban, hogy birtokba is vegye.

– Úgy gondolom, Moszkvát valójában a megromlott nemzetközi helyzet készteti a nyugati szárny biztosítására, az államszövetség gyakorlati megvalósítására…

– Orosz katonai-politikai körökben tényleg megerősödött az a hit, hogy a Nyugat el akarja szakítani Oroszországtól Belaruszt. Ezért aztán úgy gondolják, hogy valamit tenni kell annak érdekében, hogy Minszket az orosz befolyás alatt tartsák. S hogy mit, arról nemrégiben a moszkvai MGIMO biztonságpolitikai elemzői is elgondolkodtak. Azt javasolták, hogy egy Oroszországhoz a jelenleginél még lojálisabb politikust kell Belarusz élére segíteni. Olyat, aki kész az integráció elmélyítésére. Ha azonban a hatalomváltás elmarad, akkor 2024 közeledtével a Kremlnek készen kell állnia a krímihez hasonló katonai beavatkozáson alapuló forgatókönyv végigvitelére.

Úgy tűnik, Minszkben manapság inkább csak a keménykedő moszkvai hangokat hallják meg. Tényleg félnie kellene Belarusznak a legközelebbi szövetségesétől?

– Normális, hogy ezek a szcenáriók azért óvatosságra intenek, s aggodalomra adnak okot. Főképp akkor, ha ezekkel a felvetésekkel párhuzamosan a gazdasági szférától a katonai-politikai kérdéseken át az információs térig a Kreml konkrét lépéseit látjuk. A Minszk és Moszkva között megnövekedett feszültség elkerülhetetlenül külpolitikájának, gazdasági kapcsolatainak diverzifikálására, a Nyugattal és Kínával az együttműködés erősítésére készteti Belaruszt. Ez azonban semmiféle geopolitikai fordulatot nem jelent a belarusz külpolitikában. Minszk már csak azért sem fordul a Nyugat felé, mert ezzel újabb érvet adna Oroszország kezébe az Ukrajnához hasonló erőszakos beavatkozáshoz. Másodszor, Belarusz intézményi kapcsolatai a Nyugattal annyira gyengék, hogy ez középtávon teljes mértékben kizárja az ország euroatlanti integrációját. Ez persze nem jelenti azt, hogy Belarusz az Oroszország részéről erősödő nyomás ellensúlyozására nem keresi a politikai és gazdasági kapcsolatok szorosabbra vonásának lehetőségét a Nyugattal és Kínával.