Kezdőlap » x-demokrata » Franciaország (is) visszatér a Balkánra?
Emmanuel Macron francia és Alekszandar Vucsics szerb elnök a felújított "Hálából Franciaországnak" emlékmű előtt a belgrádi Kelemegdán parkban tartott ünnepségen 2019. július 15-én Fotó:EUROPRESS/Ludovic Marin/AFP #moszkvater

Franciaország (is) visszatér a Balkánra?

Az ambiciózus Macron kihasználná, hogy uniós versenytársai belső gondjaikkal vannak elfoglalva, a Balkánon azonban erős fegyverkezés közepette Oroszország és Amerika feszül egymásnak

Gyetvai Mária írása a #moszkvater.com számára

Emmanuel Macron francia és Alekszandar Vucsics szerb elnök a felújított "Hálából Franciaországnak" emlékmű előtt a belgrádi Kelemegdán parkban tartott ünnepségen 2019. július 15-én Fotó:EUROPRESS/Ludovic Marin/AFP #moszkvater
Emmanuel Macron francia és Alekszandar Vucsics szerb elnök a felújított “Hálából Franciaországnak” emlékmű előtt a belgrádi Kelemegdán parkban tartott ünnepségen 2019. július 15-én
Fotó:EUROPRESS/Ludovic Marin/AFP

Mostanság az EU minden „nehézsúlyú tagja” saját belső ügyeivel van elfoglalva. Nagy-Britannia a kilépéssel és az általa kavart belpolitikai hullámokkal küszködik, Németország a gazdasági recesszió és annak várható politikai következményei miatt aggódik, és igyekszik gátat vetni a jobboldal további erősödésének. Olaszország, amint egyébként egész Európa, főleg a migráns probléma megoldásával birkózik. Érthető tehát, hogy Emmanuel Macron, Franciaország ambiciózus elnöke, miután átmenetileg legyűrte az otthoni nehézségeket, felbátorodott, s kezdeményezően lépett ki az európai politikai porondra.

„Hátha valamit visszaszerezhetne a régi francia gloire-ból”

Ettől a nemes céltól vezetve békülékenységre és párbeszédre szólított fel Moszkva iránt, miután az EU engedelmesen követve az Egyesült Államok példáját, szankciókkal sújtotta Oroszországot. Jóllehet, Párizs közismerten a legnagyobb akadálya az EU balkáni bővítésének, 18 évnyi szünet, és a NATO-légicsapásokban játszott vezető szerep után elmerészkedett Oroszország egyik fő védencéhez. Belgrádban igyekezett országa jóindulatát mutatni az uniós tagságra már ugyancsak régen várakozó Szerbiának.

„Bár ez a belgrádi látogatás nem kapott különösebb médiafigyelmet, talán mégis több van benne, mint amennyi első látásra tűnik”

Alekszandar Vucsics államfővel folytatott tárgyalásainak fő témája – a híradások szerint legalábbis – elsősorban a két ország közötti gazdasági kapcsolatok voltak. Mintegy 20 megállapodást írtak alá, elsősorban a szerbiai francia beruházásokról a hadiiparba és különböző infrastrukturális projektekbe. Bár ezek közül a belgrádi metró építése kapta a legnagyobb nyilvánosságot, a hadiipar is fokozott figyelmet érdemel. Egyrészt azért, mert a szerb gazdaság legdinamikusabban fejlődő ágazata, másrészt azért, mert Szerbia az utóbbi néhány évben jelentősen megnövelte védelmi kiadásait, hagyományos fő patrónusa, Oroszország pedig bőkezű ajándékokkal (tankok, páncélozott járművek, repülőgépek stb.) járult hozzá védelmi képességének erősítéséhez.

„Olyannyira, hogy Szerbia légiereje az első helyre került a volt jugoszláv tagköztársaságok között”

Párizs van-e most olyan helyzetben, hogy erre rátromfoljon, egyelőre nem tudni. De ne felejtsük el, hogy Szerbia vonatkozásában volt már példa orosz-francia összefogásra is.  Közismert, mind Moszkva, mind pedig Párizs tevőlegesen hozzájárult ahhoz, hogy Szerbia a győztesek oldalán ülhessen és jelentős területi gyarapodást érhessen el az I. világháborút lezáró béketárgyalásokon. Az már kevésbé, hogy milyen szerepet vitt Párizs a szerb hadseregnek a Monarchia elleni háborúra való felkészítésében. Mihajlo fejedelem uralkodása idején (1860-1868) például Szerbiának francia volt a védelmi minisztere.

„Akkor valamivel könnyebb dolga volt Franciaországnak, mert nem sürgölődtek annyian Szerbia körül. Most valóságos fegyverkezési verseny folyik a Balkánon, természetesen a béke megőrzésének jegyében”

Annyiban visszaköszön a múlt, hogy ismét két nagyhatalom feszül egymásnak. Az egyik most is Oroszország, de ellenlábasa ezúttal az Egyesült Államok. Hatalmi harcában Moszkva a közös hit és kultúra ürügyén a pravoszláv népességű utódállamokra támaszkodik. Azt nem tudta megakadályozni, hogy Montenegró és Macedónia átálljon a Nyugat oldalára, de még áll a legnagyobb bástya, Szerbia és persze a boszniai Szerb Köztársaság. 2012-ben humanitárius és katasztrófa-elhárítási központnak álcázott katonai támaszpontot létesített Nišben (ahol egyébként a szerb szárazföldi erők parancsnoksága is van), nem messze Koszovó határától, s arra készül, hogy a boszniai Szerb Köztársaság területén is építsen egyet.

Orosz paramilitáris alakulatok tagjai tanítják fegyverforgatásra „hazafias” táborokban a szerb fiatalságot. Belgrád 2020-ig a sorkatonaság visszaállítását tervezi. Ezt a lakosság 65 százasléka támogatja, amiben nagy szerepe van a kormány és a hozzá közel álló médiumok propagandájának, miszerint Szerbiát minden oldalról veszély fenyegeti.

„Az Egyesült Államok az orosz befolyás elleni harcában elsősorban az albánokra támaszkodik”

A két EU-tag utódállam mára veszített jelentőségéből. A nagyhatalmi szembenállás fő színtere a Közel-Keletre helyeződött át, ezért őrájuk kevesebb figyelem hárul. A legnagyobb szerb antagonista horvátoknak Amerika fricskát is adott azzal, hogy nem járult hozzá 12 használt F 16-os repülőgép megvásárlásához Izraeltől. Arra hivatkoztak, hogy nem adható ki az ott beépített korszerű elektronika. Szlovénia hadászati szempontból nem tényező. Tavaly nagy port vert fel, hogy hadseregét nem találták alkalmasnak NATO-műveletekben való részvételre. Washington szemére veti oroszbarát politikáját is.

A fent említett orosz tervek okán, hogy ti.  bázist létesítene Bosznia-Hercegovina (BiH) területén, némileg felértékelődött Szarajevó. Ehhez persze hozzájárul az iszlám országok befolyásának látványos növekedése is. Sajtóforrások szerint Amerika páncélosokat és helikoptereket ajándékoz neki, összesen 200 millió USD értékben. A Jane magazin szerint a boszniai haderő nagy előnye a szerbbel szemben, hogy erősen motivált. Kérdés persze, hogy mire. A legkézenfekvőbb válasz, hogy az iszlám terjesztésére.

„Az Egyesült Államok új kedvencei, az albánok viszont hatékony eszköznek bizonyultak a délszláv utódállamok sakkban tartására”

Albánia jelentősen megnövelte a hadserege korszerűsítésére fordított kiadásait. Decemberben pedig a koszovói parlament egyhangúlag megszavazta az addig csak könnyűfegyverzettel rendelkező Koszovói Biztonsági Erők (KSF) hadsereggé alakítását. A döntés egyik indoka a növekvő mértékű szerb fegyverkezés volt. Az 5 ezer fősre tervezett koszovói haderő, a „birodalmi” albánnal együtt katonailag is jelentékeny tényezővé teszi az albánokat a Balkánon. Az Egyesült Államok rendelkezik egy támaszponttal Koszovóban (Bondsteel). Ha megvalósul az általa is szorgalmazott területcserés rendezés Koszovó és Szerbia között, újabbra tehet szert a Koszovóhoz csatolandó, túlnyomórészt albánok lakta Preševo-völgyben. Az ún. Déli Bázis (Baza jug) akkor aligha maradhat szerb kézen. Ha ehhez hozzávesszük még az egykori Jugoszláv Néphadsereg gyakorlóterét Kumanovóban és Krivolakban ( Észak-Mecedónia) – előbbit a  NATO bérli, az utóbbin pedig amerikai tisztek segítik a macedón katonák  kiképzését -, akkor

„egyre kevésbé bizakodhatunk abban, hogy belátható időn belül béke lesz a délszláv térségben”

Ha az egyébként is torzsalkodó délszláv utódállamok között valami kirobban, biztosan nagyobb lesz a lángja, mint 1991-ben volt.