//Fokozódik a helyzet Montenegróban
„Az egyre mélyülő káosz miatt nő az elkeseredés a lakosságnak abban részében, amelyik aggódik az ország függetlenségéért. Tízezrek tüntettek több ízben a parlament előtt, a rendőrség alkalmanként az indokoltnál erélyesebben lépett fel ellenük, legalábbis a szervezők szerint” #moszkvater

Fokozódik a helyzet Montenegróban

MEGOSZTÁS

Koszovóban átmenetileg elült a csatazaj, de máris veszélyesen növekszik a feszültség Montenegróban. Belgrád tetszőlegesen gerjeszti itt is, ott is. Koszovóban nincs kilátása arra, hogy rövidesen neki kedvező véget érjen, Montenegróban viszont igen, hacsak a Nyugat közbe nem lép.

Gyetvai Mária írása a #moszkvater.com számára

„Az egyre mélyülő káosz miatt nő az elkeseredés a lakosságnak abban részében, amelyik aggódik az ország függetlenségéért. Tízezrek tüntettek több ízben a parlament előtt, a rendőrség alkalmanként az indokoltnál erélyesebben lépett fel ellenük, legalábbis a szervezők szerint” #moszkvater
„Az egyre mélyülő káosz miatt nő az elkeseredés a lakosságnak abban részében, amelyik aggódik az ország függetlenségéért. Tízezrek tüntettek több ízben a parlament előtt, a rendőrség alkalmanként az indokoltnál erélyesebben lépett fel ellenük, legalábbis a szervezők szerint”
Fotó:EUROPRESS/Rusmin Radic/ANADOLU AGENCY/AFP

Koszovóban lebontották a barikádokat, cserébe azért, hogy a Nyugat több engedményre rábeszélte Pristinát, amelyekkel saját főhatalmát korlátozta Észak-Koszovó területe fölött. Ez persze nem mehet így a végtelenségig, de amíg valami megoldás nem körvonalazódik az ukrán fronton, addig jól jön a Nyugat figyelmének megosztása Ukrajna és a Balkán között.

„Montenegróban viszont <a helyzet fokozódik>, de itt más a cél és a kilátások is. Míg Koszovóban Szerbia saját területének – a szerb lakosságú Észak-Koszovónak – a lehatárolására törekszik, addig Montenegrót egészben szeretné bekebelezni”

Van is esély a sikerre, de arra is, hogy rákényszerül az osztozkodásra, azt azonban még nem tudni pontosan, kivel. Koszovó lakossága túlnyomórészt albán, a szerbek elkülönülten élnek az északi rész négy járásában, amelyeknek területi autonómiájáért, távlatosan Szerbiához csatolásáért harcolnak. Montenegróban más a helyzet. A lakosság túlnyomórészt szerb és pravoszláv vallású.

Az egyes országrészeknek azonban eltérő a történelmi múltjuk. A tengerparton például Velence uralmának köszönhetően laknak katolikus horvátok, sőt katolikus albánok is. Az ország középső, hegyes vidéke évszázadokon át kvázi független volt, saját uralkodóval és csupán adófizetési kötelezettséggel a Portának. A Berlini Kongresszuson, 1878-ban nyerte el teljes a függetlenséget. A keleti rész, amelyet Nikola király a két Balkáni Háború eredményeképpen ragasztott hozzá, szerb lakosságú.

„Erre a népességre és a  Szerb Pravoszláv Egyházra támaszkodva Belgrád egyre közelebb kerül ahhoz, hogy ismét magához láncolja Montenegrót, amelynek – s vele együtt a tengeri kijáratnak – az elvesztését  nem tudta kiheverni”

A „dohányon” – többek szerint csempészett cigarettán – vett függetlenséget levezénylő Milo Djukanović, jelenlegi államfő, és az általa vezetett Szocialisták Demokratikus Pártja (DPS) 30 éven át tartotta sikeresen fedő alatt az országot szétfeszítő indulatokat, elsősorban a Szerbiához húzók mesterkedéseit az újabb közös állam összehozására. Ezek Montenegró NATO-tagságával vettek igazán lendületet. A szerb párti ellenzék egy elvetélt puccsal próbálta a sorsdöntő lépést megakadályozni.

„Próbálkozásainak gyümölcse 2020-ban érett be, amikor egy szűken megnyert választáson színes koalíciókba tömörült kis pártok sokaságának sikerült letaszítani trónjáról a DPS-t”

Az azóta két oszlopba fejlődött – egy nyíltan szerb és orosz párti, és egy az előző vezetés által kezdeményezett uniós csatlakozás iránt elkötelezettséget mutató – akkori ellenzék azóta két kormányt állított ki, és buktatott meg. Közben folyamatosan számolja fel a független Montenegró intézmény rendszerét, a korrupció elleni harc örvén – amelyet egyébként maga is buzgón művel – lefejezi és diszkreditálja a közigazgatást, az igazságszolgáltatást és az oktatást. A „fékek és ellensúlyok” szerepét betöltő intézmények, mint például az Alkotmánybíróság működésének ellehetetlenítésével visz át a parlamenten olyan törvényeket, amelyekkel felülírja az Alkotmányt, és korlátozza a köztársasági elnök jogkörét.

Ezzel kikényszeríti, hogy a megbuktatott Abazović-kormányt egy hasonló irányultságú (értsd: szerb és orosz) kabinet váltsa fel, Miodrag Lekić veterán diplomatával, a Demokratikus Szövetség (DEMOS) elnevezésű törpepárt elnökével az élén. Lekić pragmatikus ember, egyszerre vette védelmébe Szlobodan Milosevics rezsimjét, és sajnálkozott afölött, hogy Montenegrónak osztoznia kell a szankciók sújtotta Szerbia sanyarú sorsában. Az előbbivel kivívta a szerbek és a szerb párti montenegróiak, az utóbbival pedig a demokratikus ellenzék rokonszenvét. A 76 éves politikus gyors kormányalakítást ígér, csaknem teljesen ugyanazoknak a pártoknak a részvételével, amelyek az előzőben is benne voltak, és persze azt is, hogy az ország külpolitikai irányvonala nem fog változni. Ezt persze, már csak az ő előélete okán is, kevesen hiszik el.

„Az újabb és újabb, kérészéletű  kormányok felállításával a fő cél a választások mellőzése – az azokat alkotó pártok közül többen át sem lépnék a parlamenti küszöböt -, valamint az időhúzás. Kifulladásig tartó küzdelem, amíg végképp nem erodálódik a DPS. Egyrészről azért, mert potenciális szövetségeseinek, az uniós tagság mellett elkötelezett kis pártoknak kicsi a támogatottsága, másrészt, mert az EU tekintélye hanyatlóban van”

A sok kis párt részvétele miatt eddig is nehézkes volt a kormányalakítás. Már vannak jelei annak, hogy a beharangozott január 20., mint végső dátum szemfényvesztés. A nemzetbiztonsági szolgálatok felügyeletére, ami már korábban is próbakőnek bizonyult, most is ketten pályáznak: a kormányzásra készülő pártok legnagyobbika, a Demokratikus Front (DF) egyik tagja, a Mozgalom a Változásokért (PzP) vezére, Nebojša Medojević, és a jelenlegi ügyvezető miniszterelnököt adó Egyesült Reform Akció Polgári Mozgalom (GP URA). Medojević azzal fenyegetőzik, hogy megvonja támogatását a kormánytól, ha nem ő lesz ennek a területnek a gazdája, az URA pedig azzal, hogy ha benne lesz a kormányban, akkor Medojević nem felügyelheti a nemzetbiztonsági szolgálatokat.

„A totális <letámadás> része, hogy január 20-ig tervezik kiírni a köztársasági elnökválasztást is, amelytől azt remélik, hogy végleg megszabadulnak Djukanovićtól”

Korrupciós vádakkal bíróság elé állítják, és leültetik bizalmi emberei mellé – mint amilyen például a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke -, akik már egy ideje rács mögött vannak. Az októberben megtartott helyhatósági választásokon, megfelelő koalíciós partnerek híján a DPS hiába ért el viszonylag jó eredményeket, sok helyütt kiszorult a hatalomból, így például a fővárosban, Podgoricában is. A választással kapcsolatos óvásokat elbírálni képes Alkotmánybíróság híján azonban az Állami Választási Bizottság nem hajlandó kihirdetni a választás eredményét, s addig nem alakulhat meg az új hatalom a győztes „Európa Most” Mozgalom vezetésével.

Ennek a kivédésére szolgál a módosított önkormányzati törvény, amely szerint ha a választásokat követő 60 napon belül nem alakul meg az új önkormányzati vezetés, kényszerigazgatást kell bevezetni. Ezzel a fővárosban is szabad kezet kap a szerb párti parlamenti többség, amely egyébként egyetlen mandátumon nyugszik, de még minden a NATO-szövetségesek és az EU által is hevesen ellenzett törvényt el tudott fogadtatni a parlamentben.

„Az egyre mélyülő káosz miatt nő az elkeseredés a lakosságnak abban részében, amelyik aggódik az ország függetlenségéért. Tízezrek tüntettek több ízben a parlament előtt, a rendőrség alkalmanként az indokoltnál erélyesebben lépett fel ellenük, legalábbis a szervezők szerint”

Aggodalommal figyelik a Montenegróban kialakuló helyzetet a NATO-ban és az EU-ban is. Gabriel Escobar, a délkelet-európai ügyek felelőse a State Departmentben, figyelmeztette Podgoricát, ne merészeljen az elnöki jogköröket korlátozó vitatott törvénymódosítás alapján kormányt alakítani. Tanja Fajon, szlovén és Alexander Schallenberg, osztrák külügyminiszter már azzal mentek az EU külügyi főmegbízottja, Josep Borrell megbízásából Podgoricába, hogy a csatlakozási tárgyalások leállítását helyezzék kilátásba, ha ez mégis megtörténne.

„Válaszul az augusztus óta ügyvezetőként kormányzó Abazović-kabinet abba az irányba tereli a közhangulatot, hogy Montenegró olyan szekér után fut, amelyik nem is akarja felvenni”

Úgy tűnik ugyanakkor, hogy az Egyesült Államokban azért mégis szeretné a jó hírét megmenteni. Decemberben a Bipartizan Solutions Inc.-t megbízta az Egyesült Államok bizonyos intézményei (mint például a Külügyminisztérium, a Fehér Ház és a Nemzetbiztonsági Tanács) és Montenegró kapcsolatainak erősítésével.

Az EU-ban ezzel nem foglalkozik, hiszen  a DF bejelentette, hogy perelni fog egy EP-képviselőt, amiért beleavatkozik Montenegró belügyeibe. Ellencsapásként az Európai Bizottság olyan megállapodás aláírását tervezi, amelynek értelmében  a Frontex állandó erőket telepítene a nyugat-balkáni partnerországok, köztük Montenegró tengeri és szárazföldi határaira. Ezek végrehajtó jogosítványokkal rendelkeznének, mint például a konkrét határellenőrzés, személyek nyilvántartásba vétele stb.

„Történne mindez a migráció megfékezése örvén, de Montenegró történetesen nem a fő útvonalon fekszik”

Az albánok nem a hegyeken keresztül törve áramlanak Nyugat-Európába, például Nagy-Britanniába, és nem is  a montenegrói parti vizeken hajózva. Ott valami mástól tart az Egyesült Államok és az EU, különösen azután, hogy a podgoricai kormány bejelentette, teljesen birtokba akarja venni a Bar kikötőjét.

MEGOSZTÁS