„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Pető Zoltán gondolatai a #moszkvatérnek a margón kívülre
(Shayat Cout Pho)
Az illusztrációt mesterséges intelligencia készítette a cikk szövege alapján
A napokban láttam egy érdekes előadást. Összevetették a feudális társadalmi viszonyokat a jelenlegi digitalizálódó világ függőségi viszonyaival. Meglepő párhuzamokat domborítottak ki. Míg a középkorban a járadék tartotta fenn a gazdasági mechanizmust, addig a digitális feudalizmusban a szolgáltatás igénybevétele iránti elkötelezettség (előfizetés). Anno voltak a kiszolgáltatott munkások (jobbágyok, parasztok, iparosok), ma a platformok felhasználói.
„A tulajdon valaha a feudális urak kezében volt, ma pedig a platformok tulajdonosai kezében. Régen a föld birtoklása jelentette a függőségi viszonyok kiindulási pontját, ma pedig az adatok feletti felügyelet uralása”
Gyorsan le is vonhatjuk az elhamarkodott következtetést – a helyzet ugyanaz, csak másképpen nevezzük, mások a tételek, de az ember, mint a folyamat kulcsfigurája, ugyanúgy két félre szakad, birtokosra és a tőle függő kiszolgáltatottra. Persze mondhatjuk, hogy bárkiből lehet birtokos, hiszen semmi mást nem kell tennie, mint birtokot szerezni. Akkor miért nem birtokló mindenki? Hát azért, mert létezik egy olyan kifejezés, hogy kiszolgáltatottság. Márpedig ha valaki kiszolgáltatott, akkor kell, hogy legyen valaki, akinek ki van szolgáltatva. Tehát az egyensúly csak mindkét fél meglétekor alakul ki. Nagyon kacifántosnak tűnik ez a magyarázat, de hozok egy példát. Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején úgy hozta a sors, hogy meglátogattuk egy Amerikába tévedt rokonunkat. Nekem feltűnt, hogy minden egyes lépésünk után fizetni kellett valakinek, valamekkora összeget. Valahogy mindig lerántottak. Előbb arra gondoltam, hogy én vagyok lúzer, aztán a rokon elmagyarázta, hogy ez egy rendszer. Ma ők, holnap te. Lényeg, hogy találj magadnak egy olyan pozíciót, amire valaki valamikor rászorul. Napokban beszélgettem egy szobrászművész barátommal, akinek éppen most támadt veseköve. Elmesélte, hogy az urológusok egy vagyont zsebelnek be az ő nyomorán. Keserűen megjegyezte, de jön még kutyára dér, mikor ők szeretnének megrendelni tőlem egy köztéri szobrot!
„Na, most vagyok beleesve a kétségekbe! Tehát ha akarom, ha nem, rá fogok szorulni valakire, és valaki énrám is rám fog fanyalodni. Vagy szobor – vagy vesekő. Hol van akkor a szuverenitás!? Egyáltalán, mi az a szuverenitás?”
Utánanéztem. Nagyjából annyi magyarázatott találtam, ahányan saját értékrendjük szerint értelmezni szeretnék a szuverenitás fogalmát. Olyan tehát, mint a demokrácia és a jótékony pofon. Nekem a következő, AI által generált megfogalmazás áll a legközelebb: A szuverenitás (főhatalom) egy állam függetlenségét, önállóságát és legfőbb hatalmát jelenti saját területe és népessége felett, amely külső kényszer nélkül hozhat döntéseket. Magában foglalja a belső jogalkotást és a külső kapcsolatok önálló alakítását. A 21. században kihívást jelentenek rá a globalizáció, a nemzetközi integrációk és a külföldi befolyásolási kísérletek.
A szuverenitásnak három szintje van: állami (területi egység, biztonság és védhetőség, valamint az államvezetés függetlensége), társadalmi (értékek őrzése, kulturális örökség, történelem, nyelv, vallás) és szociális-gazdasági (rendelkezésre álló nyersanyag, energiaforrás, valamint munkaerő, továbbá technológiák és mindezek felhasználásának, hasznosításának színvonala).
„Egy állam szempontjából három alapvető szuverenitást különböztetünk meg. Nulla szuverenitás – mikor teljes függőség uralkodik, s az adott állam ki van szolgáltatva idegen hatalmak döntéseinek. Bázis szuverenitás – független főhatalomi irányítás az idegen hatalmak döntései alapján. Haladó szuverenitás – saját döntések és platformok kialakítása”
Szóval, én azt látom kifényleni, hogy akinek van ereje megteremteni a saját platformot, az automatikusan csorbítja mások szuverenitását és egy lejjebb kategóriába taszítja. Ha erőtlen és szervilis kategóriában vergődsz, akkor pedig kezdheted a nulláról – vagy még lejjebbről.
Mi a helyzet az úgynevezett államközösségekkel? Tegyük fel például az Európai Unió közösségét. Anno, mikor az ötlet felmerült, (meglátásom szerint) bizonyára két cél lebeghetett az alapítók orra előtt. Kiharapni egy darabot a másik szuverenitásából és úgy tenni, mintha mindez egy közös cél érdekében lenne szükséges. Mi volt a közös cél? Hát megteremteni egy közös, újabb főhatalmat, amely a világpolitikában és a világgazdaságban haladó szuverenitást birtokol. A másik cél pedig egy hatalmi egység terjeszkedése, növekedése a folyamatos fejlődés érdekében. Ha ilyen nemes célok lettek kitűzve és mondhatni minden feltétel rendelkezésre állt – miként kutyulhatott el a helyzet odáig, hogy ma ez EU-t már tényezőkét sem említik az átalakulásban lévő világhatalmi rendezkedésben? Egy orosz mondás jut eszembe, amelyet a volt miniszterelnök, Viktor Csernomirgyin emlegetett valaha: „Azt akartuk, hogy jobb legyen, de úgy sikerült, mint mindig.” A végeredmény pedig olyan, mint amikor a rinocéroszt keresztezik az orrszarvúval. (Rhinocerotidae. A „rinocérosz” a görög eredetű tudományos elnevezés. rhinos = orr, keras = szarv)
„Nálam jóval okosabb elmék biztosan sokkal értelmesebb magyarázatot is be tudnak mutatni, de én úgy vélem egy tudatos sorvasztás áldozata lett itten ez az egész gyülekezet. A <globális Nyugat> belső pozícióharcai több sebezhető pontot találtak Európán, s ezek kihasználásával, mind állami, mind társadalmi és gazdasági züllesztését hajtottak végre, mely csapások egyértelműen a világhatalmi versenyből való kizárását irányozzák”
Függőség elvén szolgáltatja ki a főhatalomnak, az Egyesült Államoknak. Mondhatnánk, hogy mindez azért történhetett meg, mert nem voltak észnél azok, akiknek észnél kellett volna lenni – de én inkább azt mondom, hogy éberek voltak azok, akik időben felismerték, hogy a világ hatalmi viszonyai bizony hamarosan át fognak alakulni, és a legsebezhetőbb egység ebben a folyamatban a heterogén összetételű Európai Unió.
Csak pár tétel, ami egy hatalmat hátrébb sorolja a rangsorban. Nincs hadserege, tehát nem képes megvédeni ön és közösségi egységét. Mint látjuk, a NATO távolról sem európai hadtest, és messze sem az európai érdekek mentén ólálkodik. Az EU-nak nincs gazdasági egysége és közös gazdasági érdeke. A tagállamok hierarchia mentén sorakoznak fel egymás alatt, és nem egymás mellett, holott egységes direktívák mentén kellene, hogy szervezzék saját gazdaságukat a közösség kölcsönös érdekeinek megfelelően. A hierarchiában magasabban lévő saját érdekek, az ezt kiszolgáló, egyre bonyolultabb közös szabályozások rendre eltapossák az egységet, s homályossá teszik a közös célt.
„Azonban, a legfontosabb tényező nem más, mint az Egyesült Államok. Ott a tengeren túlon szorgos munkával lebontották ezt az egész EU-nak nevezett építményt – távmunkában”
Proxy irányítás az EU vezetésén keresztül. Migráns áradat a társadalmi egység megbontására. Zöldítés, narancs-sárgítás, szivárványosítás, genderítés, demokratikus maszlagosítás. Ugyanis, ha valakinek, akkor éppen az USA-nak semmi érdeke nem fűződött/fűződik ahhoz, hogy az EU, mint szuverén főhatalom beleszóljon a világ hatalmi viszonyainak alakulásába. Ennyi. Innentől pedig a Brüsszeli Főhatalom nem főhatalom többé. Vissza lett minősítve a „Bázis szuverenitás” szintjére. Mi történik ilyenkor a hierarchiában? Hát az, hogy a tagállamok is eggyel visszább esnek a ranglétrán és (aki hagyja magát) azok a „Nulla szuverenitás” kategóriába kussolják magukat – önként.
„A nagyhatalmak? Ők pedig igyekeznek maguk körül létrehozni a <Haladó szuverenitást>, hogy továbbra is tényezők lehessenek a hatalmi osztozkodáskor. Első lépés az erőfitogtatás. Egy főhatalom akkor válik azzá, mikor képes kilépni a deffenzivitásból – aki csak arra képes, hogy megvédje magát, azt meg is fogják támadni, hogy kiderítsék egyáltalán képes-e az ilyesmire”
(lásd Nyugat-ukrán-orosz konfliktus) Egy nyílt sisakos (akár proxy) háborúban, vagy akár lokális provokációkban felmérettetnek az erőviszonyok, melyek alapot adhatnak az adok-kapok osztozkodáshoz.
Miről is szól ez az egész világhatalmi fészkelődés, amin éppen most megy keresztül földünk népessége? Én, ahogyan sajátos látásmódom szerint vélem, az alábbi új világrendet vizionálom, melyet az erőviszonyok, a népesség és a perspektívák szempontjából látok kirajzolódni. Négy fő hatalmi gócpont köré összpontosulnak a „Bázis szuverenitások” – geopozicionális, érzelmi, valamit illúzionális kötődések alapján. Ezek Kína – valamint a távol-keleti (Kelet-Ázsia és Délkelet-Ázsia) országok többsége. A napokban Peking bejelentette, hogy képes megvédeni, ernyőt biztosítani azon „Bázis szuverenitással” bíró államokat, aki tőle kérnek segítséget. Az Egyesült Államok és a Nyugat további államai. E körhöz tartozik majd az Európai Unió jelenlegi társulata – mindaddig, míg ez az egység egyben képes maradni és a „Nulla szuverenitással” bíró államok elviselik sorsukat. Nagy kérdés Dél-Amerika. Mennyire képes az USA érvényesíteni a Monroe doktrínát? Mennyire tud egységessé válni a „globális Dél”? Annyi azonban bizonyos, hogy Dél-Amerikában, s így az amerikai kontinensen nem sok esélyét látni egy másik, saját „Haladó szuverenitás” létrejöttének.
„A harmadik kör pedig Oroszország és vonzásköre. Véleményem szerint e csoport akkor fog igazán kialakulni, mikor az EU, mint politikai és gazdasági egység eléri a végóráját”
Azon „Nulla szuverenitású” államok, akik képesek lennének eggyel feljebb kategóriába kapaszkodni, minden valószínűség szerint át fognak pártolni ehhez a társulathoz. Szerintem az ex-szovjet tagállamok is új zoknit fognak húzni. A negyedik kategória pedig – meglehet meglepő, de szerintem – India lesz. Nagyságánál és potenciáljánál fogva képes és még képesebb lesz igazi főhatalmi szuverenitást kiharcolni. Ekkor pedig köré is oda fognak gyűlni mindazon államok, akik megelégszenek a második kategóriás szuverenitással – a védelmi ernyő érdekében. Tovább lehetne még találgatni, hogy például Törökország, az arab világ, vagy Japán, esetleg a Dél-afrikai köztársaság és úgy Afrika egésze hova fog csoportosulni – de ezt a titkot ne vegyük el a jövőtől, hagyjunk neki is valamit…
Ha már körbe szaladtunk a mérvadóbb országokon, érdemes még egy kört vetni például szomszédunkra, a nagy vadak által széttépett Ukrajnára. Én úgy vélem, hogy jelen pozíciójában ez az ország egy negyedik, a „Nulla szuverenitás” alatt elhelyezkedő kategóriában küzd valami apró és észrevehető önállóságért.
„Azt mindenképpen érdemes észrevenni, hogy az a harc, ami jelenleg a Nyugat-Ukrajna-Oroszország zászlaja alatt zajlik nem Ukrajna szuverenitásáról szól. Sokkal inkább érinti a világ nagyhatalmi rivalizálás témakörét, valamit az erők felmérését. Azt pedig, hogy Ukrajna melyik főhatalom érdekkörébe fog tartozni, egyelőre még igen nehéz lenne megmondani”
Találgatni azonban lehet. Én úgy vélem, hogy egy vélhetően kialakuló USA- Oroszország alku során, akár még (a megmaradt területek új állammá formálódása után) az Amerikai Nyugat Hűbériség társulathoz is betagozódhat, mint harmadkörös „Nulla szuverenitással” bíró elkötelezett. Szomorú helyzet. Egyelőre pedig azt kell kivárni, hogy a konfliktus elérje a nyugvópontját. Egy háborút ugyanis egy megsemmisítő csapás, vagy az tudja befejezni (kompromisszumok mentén), aki elkezdte. Az első tételre kevés esélyt látni. A másodikra sem, mivel a kezdeményező mára már maga sem tudja, hogy milyen végeredmény elérésével lenne elégedett, így a stabilitás kialakulása még kéreti magát.
Azt, hogy ki mekkora szeletet bír majd kikanyarintani a világ hatalmi tortájából, egyelőre roppant nehéz megmondani. Ráadásul egy folyamatos rendeződéssel állunk szemben, ahol szinte naponta változik a tortaszeletek nagysága. Egy azonban biztos (szerintem), hogy ez a négy kés fogja szelni a cukormázas hatalmas kör-süteményt az elkövetkezendő évtizedekben.
Gondolom, mindenkiben felmerült az előző sorok olvasása közben, hogy kishazánkkal mi is lesz ebben a hatalmas ficergésben? Hát, biztos mindenkinek van egy jó és egy rossz ötlete. Attól függ tehát minden, hogy adott pillanatban melyiket húzzuk elő a zsebből. Addig is megosztok egy frappáns gondolatot, ne higgy az érzelmeknek, csak ideiglenesek. A düh és a fájdalom, mint minden más ezen a világon, magától elmúlik.
„Ha pedig valaki abba a hitbe ringatja bele magát, hogy Kelet-Közép-Európa, esetleg a Balkán, vagy a kontinens más, a Lajtától errefelé eső része valaha is a Nyugat része lehet, akkor az jó eséllyel pályázhat az idei udvaribolond válogatáson”
Tudom, fenn kell tartani az illúziót, s főleg a lelkesedést – mert jól esik. De érdemes részleteiben őszintének lenni önmagunkkal – a nyugati életforma bizony roppant idegen errefelé, mint kakason a farzseb. A nyugatról jövő ideológiai tanítások célja nem az, hogy hizlalják az identitásunkat (mint a szuverenitás egyik alappillérét), hanem hogy kialakítsák bennünk a mézesmadzag igényt.
Na, de ne legyünk ilyen komolyak! Jöjjön az orosz anekdota.
Barátnők beszélgetnek.
– Képzeld, hétfőn becsöngetett hozzánk egy jóképű alak. Megkérdezte tőlem, hogy itthon van-e a férjem. Mikor közöltem, hogy nincs, kézen fogott berángatott a hálószobába és két órán keresztül vidámkodtunk. Kedden ismét becsöngetett, s a férjem után érdeklődött. Mondtam, hogy csak én vagyok itthon, újabb két órás vidámkodás következett. Így ment ez egész héten. Tudod, nekem ez egyre gyanúsabb! Mit akarhat ez a jóember az én férjemtől!?
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
Krötinger says:
Ki gondolta volna, hogy az ön által alkotott ” illúzionális kötődés” fogalma egy napon teljesen pontosan meg fogja jelölni az EUrópai kapcsolatrendszert és az EU külpolitikai cselekvéseinek mibenlétét, lényegét? Javasolnám ennek a megjelölésnek a felvételét a politikai tudományok szakterminológiájába!