„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
Aram Vardazaryan nézi lebombázott otthonának tetejét 2020. július 18-án az örményországi Aygepar faluban, miután Azerbajdzsán és Örményország között fegyveres összecsapások törtek ki
Fotó:EUROPRESS/Karen MINASYAN/AFP
Hosszú ideig tartó viszonylagos csend után felizzott a Kaukázus egyik ősi konfliktusa. Ismét lőnek az örmény-azeri határon. Az összecsapásoknak eddig legalább 16 áldozata van, 4 az örmény és 12 azeri oldalon. Köztük egy vezérőrnagy, ami komoly presztízsveszteség Baku számára. A generációváltás mellett ezzel is magyarázzák sokan, hogy 16 év után távozott posztjáról Elmar Mamedjarov külügyminiszter. Az azeri erők az újabb tűzszünet életbe lépése után is újabb támadást indítottak egy elveszített magaslat visszaszerzéséért, a konfliktus kiterjedésétől azonban talán azért nem kell tartani, mert abból egyik fél sem tudna jól kijönni. Az indulatok izzását jól mutatja, hogy
„Azerbajdzsán már az örmény atomerőmű bombázásával fenyegetőzik, és fasiszta államnak nevezte Örményországot. Igaz, ez a retorika az ilyen helyzetekben már megszokottnak tekinthető”
Az egy hete fellángolt konfliktus kirobbantásával a két fél egymást okolja. Az indulatok felizzását eleve magyarázza, hogy a koronavírus-járvány miatt megszakadtak a nem éppen hatékony, ám mégis csak közvetlen tárgyalások a felek között, ami a diplomáciai kapcsolatok hiányában megnövelhette a feszültséget. De az is tény, hogy ilyen helyzetekben a helyben lévő parancsnok döntése sokszor felülírja a politikusokét, és egy meggondolatlan lépés a feszültség kiéleződéséhez vezethet. Itt azonban inkább tudatos lépésekről van szó. Több jel arra mutat, hogy ezúttal Örményország lehetett a kezdeményező. S messze nem csak az „igazolja” ezt, hogy a konfliktus három nappal azután tört ki, hogy Nikol Pasinjan örmény kormányfő fia leszerelt a hadseregből.
„Logikusnak tűnik, hogy az egyre több belső problémával küszködő örmény hatalom ezekről egy konfliktus kirobbantásával igyekszik elterelni a figyelmet”
S van miről, hiszen a koronavírus-járvány egymillió lakosra kivetítve a posztszovjet térségben a leginkább Örményországot sújtja. Egyre mélyebb a gazdasági válság, a kormány pedig a napokban hosszabbította meg ismét a karantént, ami már komoly feszültséget okoz. Ráadásul egyre határozottabban rajzolódik ki Örményországban egy Pasinjan elleni egységfront.
„Amikor az örmény és az azeri katonák egymást lövik, az általában Hegyi-Karabahban történik”
A többségében keresztény örmények lakta anklávé nemzetközi jogi szempontból a muzulmán Azerbajdzsánhoz tartozik. Karabah 1991-ben függetlenné nyilvánította magát, ám ezt azóta egyetlen állam sem ismerte el. A területért folyó háborút 1994-ben fegyverszüneti megállapodás zárta le, a konfliktus negyedszázada „lefagyott”, időnként azonban ki-kiolvad. Azerbajdzsán erőteljesen fegyverkezik és nem mondott le a terület visszaszerzéséről. Örményország védi a régiót és önrendelkezést követel Hegyi-Karabahnak. A területet számára azonban puffernak is használja az egyre erősödő muzulmán szomszéddal szemben.
„A konfliktus azonban ezúttal nem Hegyi-Karabah térségében, hanem ettől északabbra, a grúz határ közelében robbant ki”
Ez is jól mutatja, hogy a két ország közötti szembenállás messze túlmutat Hegyi-Karabahon. A mostani lövöldözés térsége egyébként stratégiai szempontból kiemelten fontos, nagyjából 50 kilométer széles völgy, amelyen keresztül olaj- és gázvezetékek futnak, valamint vasútvonal vezet.
A háború szélére sodródott két országot önmegtartóztatásra szólította fel az ENSZ, az Európai Unió és Oroszország is, Törökország ugyanakkor harcias hangnemben biztosította támogatásáról Azerbajdzsánt. Kiállt Azerbajdzsán „területi épsége” mellett a napokban Bakuban tárgyaló Szijjártó Péter külügyminiszter is.
„Örményország biztonsági garanciáját Oroszország jelenti”
Moszkva két katonai támaszpontot is – Gjumriban és Erebuniban a jelenlegi szerződések alapján 2044-ig biztosított az orosz jelenlét – fenntart a kaukázusi országban, és most is közvetítőnek jelentkezett. Moszkva és Jereván viszonya ugyanakkor a Pasinjan hatalomra kerülése után érezhetően lehűlt. Örményország ugyanis nemcsak érezhető nyugati fordulatot vett, de a hatalom komolyan fellépett az orosz nyelvű csatornákkal, és az egyetlen Oroszországgal szimpatizáló párttal szemben is. Határozottan ellenséges gesztus volt a 2018-as tüntetések után az elnöki posztról távozó, Moszkvával jó kapcsolatokat ápoló Szerzs Szargszjan letartóztatása is.
Jereván most felrója Moszkvának a jelenlegi konfliktus kapcsán tanúsított visszafogottságát. Oroszországot azonban elsősorban nem a kétoldalú kapcsolatok alakulása miatt óvatos e kérdésben. Mivel egyébként Örményország és Azerbajdzsán között régóta közvítői szerepet tölt be, eleve nem is nagyon viselkedhet másképp.
„Moszkva továbbra is Jereván mögött áll, ám nem akarja elrontani az utóbbi időben határozottan jól alakuló viszonyát Azerbajdzsánnal, és még kevésbé kíván közvetett konfliktusba keveredni Törökországgal”
Bőven elég, hogy a stratégiai kapcsolatok ellenére Moszkva az Ankarával ellentétes oldalon áll Szíriában és Líbiában is. Ráadásul a két ország viszonyát most még az ősi pravoszláv kegyhely Hagia Szophia mecsetté alakítása is megterheli.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
