„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Dmitrij Trenyin írása a #moszkvater.com-on
„Ukrajna Európa számára mindössze eszköz, egyfajta <feláldozható anyag>, a háború nem korlátozódik Ukrajnára, és nem is ott ér véget”
Fotó:EUROPRESS/OLGA MALTSEVA/AFP
Oroszország számára a háború előtti időszak 2014-ben, Kína számára 2017-ben, Irán számára pedig 2023-ban ért véget. Azóta a háború mértéke a mai formájában és intenzitása folyamatosan növekszik. Ez egyáltalán nem „második hidegháború”. A Nyugat Oroszország elleni háborúja 2022-től döntő jelleget öltött, és az ukrajnai forró, de közvetett konfliktus frontális nukleáris összecsapássá válása a NATO-országokkal egyre valószínűbbé válik. Donald Trump visszatérése a Fehér Házba lehetőséget nyitott egy ilyen összecsapás elkerülésére, de az év közepére az európai országok és az amerikai „héják” erőfeszítései nyomán a kilátás egy nagy háborúra ismét veszélyesen megnövekedett.
„A jelenlegi világháború több konfliktus összessége, amelyek a vezető hatalmakat – az Egyesült Államokat a szövetségeseivel, Kínát és Oroszországot – érintik. A formák változékonysága ellenére ennek a világháborúnak az oka hagyományos módon a világ erőviszonyainak megváltozása”
A Nyugat, miután úgy érezte, hogy az új hatalmi központok (elsősorban Kína) felemelkedése és Oroszország nagyhatalomként való helyreállítása veszélyezteti a dominanciáját, ellentámadásba lendült. Amerika és Európa számára ez még nem az utolsó, de minden bizonnyal döntő ütközet.
A Nyugat képtelen beletörődni a világhegemónia elvesztésébe. Itt nem csupán geopolitikáról van szó. A nyugati ideológia – a politikai-gazdasági globalizmus és a társadalmi-kulturális poszthumanizmus – eleve elutasítja a sokféleséget, a nemzeti vagy civilizációs identitást és a hagyományt. A modern Nyugat számára az univerzalizmus feladása katasztrófát jelent; nem áll készen a regionális státuszra. Ezért a Nyugat összeszedve jelentős erőforrásait és a meggyengült, de még meglévő technológiai fölényére támaszkodva igyekszik elpusztítani azokat, akiket ellenfélnek nyilvánított.
Az „elpusztítani” nem túlzás. Amikor az előző amerikai elnök, Joe Biden ezt a szót használta Lula da Silva brazil elnökkel folytatott beszélgetésében, őszintébb volt, mint amikor védelmi minisztere, Lloyd Austin „Oroszország stratégiai vereségéről” beszélt. A Nyugat által támogatott Izrael megmutatta, mi a megsemmisítő háború. Először Gázában, majd Libanonban és végül Iránban. Az, hogy az Iráni Iszlám Köztársaság területén lévő célpontok megsemmisítésére ugyanazt a mintát használták, mint június 1-jén az orosz katonai repülőterek elleni támadásnál, nem véletlen.
„Az is törvényszerűnek tűnik, hogy – minden jel szerint – az Egyesült Államok és Nagy-Britannia mindkét szabotázsban érintett volt. Washington és London ugyanis Oroszországot, Iránt, Kínát és Észak-Koreát a Nyugat kibékíthetetlen ellenfeleinek tekinti. Ez egyben azt is jelenti, hogy kompromisszumokra a folyamatban lévő háborúban nincs mód; legfeljebb átmeneti <szélcsend> lehetséges”
A világháború lángjai már két helyen csapnak fel, Kelet-Európában és a Közel-Keleten. Hosszú ideje körvonalazódik egy harmadik gócpont is, mégpedig Kelet-Ázsia (Tajvan, a Koreai-félsziget, a Dél- és Kelet-kínai-tenger). Oroszország közvetlenül részt vesz az európai konfliktusban, érdekeltségei érintettek Iránban, és valamilyen formában a Távol-Keleten is bekapcsolódhat. Ez a három tűzfészek azonban nem minden. Újabbak is felüthetik a fejüket az Északi-sarktól egészen Afganisztánig, nemcsak az országok határain, hanem azokon belül is. A korábbi háborús stratégiák, melyek az ellenfél akaratának megtörése és ellenállási képességének felszámolása mellett a területek ellenőrzésére is törekedtek, ma már nem időszerűek. A modern stratégiák célja nem az ellenséges államok megszállása, hanem a belső destabilizáció és a káosz kiprovokálása.
A Nyugat stratégiái
A Nyugat Oroszországgal szembeni stratégiája – a „stratégiai vereség okozására” tett sikertelen kísérlet után – az, hogy gazdaságilag és pszichológiailag kimerítse a háborúban, megingassa az orosz társadalmat, aláássa a vezetésbe és politikájába vetett hitet, és ezzel új zavargásokat provokáljon.
„Az ellenfél abból indul ki, hogy erőfeszítéseinek akkor kell a csúcsra érniük, amikor a legfőbb hatalom átadása esedékes. A cél eléréséhez a Nyugat (és proxyjai) a módszereket illetően gyakorlatilag semmiben sem korlátozza magát. Abszolút mindent megengedettnek tart”
A háború sokrétűvé vált. A mind kifinomultabb drónok széles körű alkalmazásának köszönhetően bármely ország teljes területe, bármely létesítménye és minden polgára sebezhetővé vált a célzott csapásokkal szemben. Ilyen csapásokat mérnek stratégiai infrastruktúrára és stratégiai nukleáris erőkre; nukleáris komplexumok és atomerőművek objektumaira; gyilkosságokat követnek el politikusok, tudósok, közéleti személyiségek, diplomaták (beleértve a hivatalos tárgyalókat is), újságírók és – fontos hozzátenni – családtagjaik ellen. Tömeges terrortámadásokat szerveznek, célzott – nem véletlen! – tűz alá kerülnek lakónegyedek, iskolák és kórházak. Ez a szó szoros értelmében totális háború.
A totális hadviselési módszerek az ellenfél dehumanizálásán alapulnak. A külső áldozatokat – beleértve a saját szövetségeseket, nem is beszélve a proxyk körében lévőkről – nem veszik figyelembe. Az ellenséges élő erő és a lakosság egyszerűen csak biológiai tömegnek számít. Csak a saját veszteségek a fontosak, hiszen ezek befolyásolhatják a kormányzat választási támogatottságát.
„Az ellenfél abszolút gonosznak minősül, amelyet szét kell zúzni és meg kell semmisíteni. A gonoszhoz való viszony nem politikai, hanem morális kérdés. Ebből következik, hogy az ellenfél iránt semmiféle, még külsődleges tiszteletre sincs szükség, ahogyan az a hidegháború idején megszokott volt. Ehelyett a gyűlölet fokozása a cél”
Az ellenséges vezetés definíció szerint bűnöző, és az ellenséges országok lakossága kollektív felelősséget visel az általa eltűrt vezetőkért. A Nyugat által elfoglalt nemzetközi struktúrák (szervezetek, ügynökségek, törvényszékek) az elnyomó apparátus részévé váltak, amely az ellenfelek üldözésére és megbüntetésére irányul.
Az embertelenné tétel alapját az információ totális ellenőrzése és a módszeres, csúcstechnológiás „agymosás” adja. A történelem átírása – beleértve a második világháborút és a hidegháborút is –, a jelenlegi helyzetről szóló nyílt hazugságok, az ellenféltől származó bármilyen információ tiltása, valamint a saját polgáraik üldözése és ellenséges ügynökké bélyegzése, akik megkérdőjelezik az egységes narratíva helyességét – mindez a nyugati társadalmakat a hatalmon lévő elitek kényelmes manipulációs tárgyaivá változtatja. Ezzel párhuzamosan a Nyugat és a proxyjai, kihasználva az ellenséges táborban gyakran lazább rendszert, ügynököket toboroznak, hogy belső konfliktusokat – társadalmi, politikai, ideológiai, etnikai, vallási és egyéb jellegűeket – provokáljanak.
Ukrajna eszköz Európa kezében
Az ellenfél ereje a globális (már posztnacionális) elit kohéziójában és a lakosság sikeres ideológiai befolyásolásában rejlik. A Trump alatti Egyesült Államok és a Nyugat többi része közötti szakadékot nem szabad eltúlozni. Magában a „Trump-táborban” is történt megosztottság, miközben Trump közeledik korábbi kritikusaihoz. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a „mélyállam” számos kulcsfontosságú lépést tesz a hivatalban lévő elnök megkerülésével. Ez komoly kockázati tényező.
„A Nyugat továbbra is jelentős katonai erővel és globális erődemonstrációs képességekkel rendelkezik. Fenntartja technológiai vezető szerepét, pénzügyi hegemóniáját, és uralja az információs teret”
Háborús „színpada” mindent magában foglal – a szankcióktól a kibertérig, a biotechnológiáktól az emberi gondolkodás területéig. Stratégiája az, hogy az ellenségeket egyenként veri meg. A Nyugat Jugoszlávián, Irakon és Líbián gyakorolt, amelyekért senki sem állt ki. Most Oroszországgal közvetett háborúban áll. A Nyugat által támogatott Izrael megtámadta Iránt. Észak-Korea és Kína pedig a várólistán vannak.
A „forró” ukrajnai háború egyre inkább Európa és Oroszország közötti közvetlen háborúvá alakul. Az európaiak valójában már régóta és mélyen bekapcsolódtak a konfliktusba. Brit és francia rakéták csapódnak be orosz célpontokba, a NATO-országok hírszerzési adatai eljutnak Kijevbe, az európaiak részt vesznek az ukrán fegyveres erők kiképzésében, valamint katonai, diverzáns és terrorista műveletek közös tervezésében. Sok uniós ország szállít fegyvereket és lőszereket Kijevnek.
„Ukrajna Európa számára mindössze eszköz, egyfajta <feláldozható anyag>, a háború nem korlátozódik Ukrajnára, és nem is ott ér véget”
Az ukrán emberi erőforrások apadásával a NATO és az EU más kelet-európai országok – különösen a balkániak – erőforrásait is bevonja. Ennek célja, hogy Európának időt adjon arra, hogy középtávon felkészüljön az Oroszországgal vívott háborúra.
Az „orosz kérdés”
Adódik a jogos kérdés, ez vajon védekezésre vagy támadásra való felkészülés? Lehet, hogy az európai elit egy része saját, az „orosz fenyegetésről” szóló propagandájának áldozatául esett, de a többség számára a hatalom megőrzése a tét a háborús hisztéria közepette.
Természetesen nem szabad várni 1812. június 24-ének vagy 1941. június 22-ének szó szerinti megismétlődését. Lehetnek (és valószínűleg lesznek) provokációk a Balti-tengertől a Fekete-tengerig, valószínűek a kísérletek egy „második front” megnyitására Transznisztriában, a Transzkaukázusban vagy máshol.
Különösen veszélyes lehet, ha az európaiak nagy erejű fegyvereket adnak át Kijevnek, miközben azt állítják majd, hogy Ukrajna maga gyártotta azokat. Ugyancsak aggasztóak a Finn-öbölből vagy Kalinyingrádból való kijutás blokkolására irányuló kísérletek, valamint az Oroszország stratégiai létesítményei elleni újabb szabotázs akciók.
„A lényeg az, hogy az európai eliteknek ismét lett egy céljuk, így vagy úgy megoldani az <orosz kérdést>”
Semmiképpen sem szabad félvállról venni vagy lenézni az európaiakat. Mivel Európa számos területen kudarcot vallott, vezető rétege ideges és mozgósítja erőit. Az, hogy Európa elvesztette a stratégiai gondolkodás képességét, vezetői pedig az óvatosságot, sőt a józan észt is, még veszélyesebbé teszi. Az európai uralkodó körök Oroszországgal szembeni ellenségessége nem egy múló konjunktúra, amit hamarosan felvált a „üzleti hozzáállás”.
„Nem csupán arról van szó, hogy Oroszország, mint ellenségkép segít az eliteknek összekovácsolni az Európai Uniót és leszámolni a belső vetélytársakkal. Sem csupán a régi fóbiákról és sérelmekről. Ennél sokkal fontosabb, hogy Oroszország nem csupán egy <jelentős más>, akadályozza a Nyugat (beleértve Európát is) hegemóniájának helyreállítását. Civilizációs alternatívát képvisel, ami zavarja a hétköznapi európaiakat, és korlátozza az európai elitek lehetőségeit a világ többi részének kizsákmányolására. Épp ezért az egyesült Európa komolyan célul tűzte ki Oroszország összezúzását”
Ezért hosszú háború áll előttünk. Olyan győzelem, mint 1945-ben, Ukrajnában nem lesz. A szembenállás más formákban folytatódik, sőt, nem kizárt, hogy katonaiban is. Stabil szembenállásra – vagyis békés együttélésre – sem számíthatunk, mint a hidegháború éveiben. Épp ellenkezőleg, a következő néhány évtized nagyon dinamikusnak ígérkezik. Továbbra is harcolnunk kell Oroszország méltó helyéért az alakuló új világrendben.
Mi a teendö?
Mi a teendő? Visszaút nincs, és nyugalom sem látható előre. Eljött a döntések, tettek ideje. Ez nem az félmegoldások ideje – a félmegoldások katasztrófához vezetnek.
A legfontosabb számunkra a front meggyengítése nélkül erősíteni a hátországot. Erők mozgósítására van szükség, de nem a félévszázados utasítások mintájára, hanem „okosan”. Félig-meddig harcolva biztosan veszítünk. Stratégiai előnyünk a magabiztos politikai vezetés, annak kell maradnia, és rendkívül fontos, hogy „zökkenőmentesen” reprodukálódjon. Pontosan kell tudnunk, hová és milyen úton haladunk. Gazdasági, pénzügyi és technológiai politikánknak teljes mértékben meg kell felelnie a hosszú távú szembenállás kemény valóságának, demográfiai politikánknak (a születési rátától a migrációig) pedig meg kell állítania és visszafordítania a számunkra veszélyes tendenciákat. A lakosság hazafias összefogása, minden társadalmi csoport gyakorlati szolidaritása, és az igazságérzet erősödése kell, hogy a vezetés és a társadalom elsődleges feladatává váljon.
„Meg kell erősítenünk külső szövetségeinket és partnerségeinket”
A nyugati (Belarusz) és keleti (Észak-Korea) katonai szövetségek jól teljesítettek, de nincs hasonló szövetségesünk délen. Ezért a geopolitikánk déli rétegének megerősítésén kell dolgoznunk. Józanul és alaposan elemeznünk kell az Izrael, valamint Irán és regionális szövetségesei közötti háború eredményeit és következményeit. Az ellenfél egységes blokként eljárva arra törekszik, hogy egyenként számolja fel az ellenségeit. Ebből nekünk és partnereinknek nyilvánvaló következtetést kell levonnunk. Nem a nyugati formátumokat másolva, hanem szorosabb koordinációt és hatékonyabb együttműködést elérve.
„A Trump-adminisztrációval lehet és kell is taktikai játékot játszani. Ez már hozott is bizonyos taktikai gyümölcsöket, például hozzájárult az Egyesült Államok ukrajnai konfliktusba való bevonódásának csökkentéséhez”
Ugyanakkor emlékezni kell, a taktika – nem stratégia. A párbeszédre való készség sokakat elbátortalanít, a „fényes múltba” való gyors visszatérésről álmodoznak. Az amerikai politikai elit ezzel szemben általában továbbra is ellenségesen viszonyul Oroszországhoz. Semmilyen új enyhülés nem lesz az Egyesült Államokkal, és az előző is rosszul végződött. Igen, az amerikai külpolitikai stratégia „birodalmi” jellegűről „nagyhatalmi” jellegűre való átalakításának folyamata valószínűleg Trump távozása után is folytatódik. Ezt figyelembe kell vennünk és a gyakorlati politikában felhasználnunk.
„Az Oroszország elleni harc élharcosainak, azaz Nagy-Britanniának, Franciaországnak és Németországnak világossá kell tenni (nem csupán szavakkal), hogy ők is sebezhetőek, és az ukrajnai konfliktus újabb eszkalációja esetén nem maradhatnak sértetlenek”
Ugyanezt az üzenetet kell eljuttatni az oroszellenes háború „első órájának aktivistáihoz” is – a finnekhez, a lengyelekhez és a balti államokhoz. Az ő részükről érkező provokációkra azonnali és erőteljes katonai válaszlépéssel kell reagálni. Célunk, hogy félelemet (megmentő félelmet) ébresszünk az ellenfélben, letörjük a gőgjét, és gondolkodásra, megállásra kényszerítsük.
Általánosságban elmondható, hogy saját választásunk és logikánk szerint kell cselekednünk. Bátran kell eljárni, nem feltétlenül tükörképesen vagy csak válaszként. Ha az összecsapás elkerülhetetlen, megelőző csapásokat kell mérnünk. Kezdetben hagyományos eszközökkel. Szükség esetén, mindent alaposan mérlegelve, speciális, azaz nukleáris eszközökkel is. A nukleáris elrettentés nemcsak passzív, hanem aktív is lehet, magában foglalva a nukleáris fegyver korlátozott alkalmazását.
„Az ukrajnai háború tapasztalata azt mutatja, hogy a döntéshozatali központoknak nem szabad immunitást élvezniük. Ott nagyon visszafogtuk magunkat a csapásokkal, s ezzel az ellenfélben hamis képet alakítottunk ki a határozottságunk szintjéről. A ránk kényszerített harcban a győzelemre kell törekednünk, azaz az ellenséges tervek teljes megsemmisítésére”
Nemcsak az ellenfél légvédelmét kell áttörnünk Ukrajnában (és ha szükséges, máshol is), hanem azt az információs kupolát is, amellyel a Nyugat befedte magát. A posztszovjet Oroszország lemondott a más országok belügyeibe való beavatkozásról. Háborús időben ez megengedhetetlen luxus. Nem szabad arra számítani, hogy valahol hagyományos jobboldali vagy „normális” baloldali erők kerülnek hatalomra, és minden magától rendeződik.
„Belülről kell megingatnunk ellenfeleink egységes frontját, és ki kell használnunk a különböző államok, erők és személyek érdekeinek, valamint ambícióinak ellentmondásait”
Európa nem egységes. A vezető mag (Anglia, Franciaország, Németország) és az aktivista-provokátorok csoportja (Finnország, Lengyelország, Baltikum) mellett vannak disszidensek (Magyarország, Szlovákia – amíg ott a jelenlegi kormányok vannak hatalmon), akiknek száma növekedhet (például a volt Osztrák-Magyar Monarchia méretére), valamint egy meglehetősen nagy „passzív” csoport a dél-európai országok (Olaszország, Spanyolország, Görögország, Ciprus) közül. Összességében nagy a tere az információs-politikai munkának. A NATO és az EU számunkra ellenséges szervezetek, az EBESZ nagyrészt haszontalan, de nekünk aktívan párbeszédet kell felajánlanunk minden józanul gondolkodó európai erőnek, és koalíciókat kell létrehoznunk az életért, a békéért, az emberségért. Oroszország nem fogja „foglyul ejteni” Európát, de meg kell békítenünk.
(A szerző a Nemzeti Kutatási Egyetem „Felsőfokú Közgazdasági Iskola” Világháborús Gazdasági és Stratégiai Intézetének igazgatója”
(A cikk eredetileg itt jelent meg, https://profile.ru/politics/epoha-vojn-tretya-mirovaya-uzhe-nachalas-no-ne-vse-eto-ponimajut-1726525/ oroszból Péli Éva fordította.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
HandaBandy says:
Alea iacta est, legalábbis Brüsszel részéről. Ugye a lőtéri kiskutya sem gondolja komolyan, hogy ebből az orbitális, projekttált pénzből amit most és elvileg a mezőgazdaságból vesznek ki majd iskolák, hidak meg utak fognak épülni Kijev alsón és nem bombára, ágyúra meg rakétára fog elmenni. Nem kérem, ez a már jól előre bejelentett, erőn felüli katonai támogatás első lépcsőjét fogja jelenteni. Na jó, a tanácsadók, “bonyolítók” s egyéb léhűtők, a vitákat elkerülendő, már az elején lekanyarítják (értsd: ellopják) a maguk 15-25 %-át, mindkét oldalon. Hiszen hát Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, ugyebár. Meg hát a profizmus fő ismérve, hogy pénzért csinálják. Senkinek egy szava sem lehet, katonásan mondva “lett szólva előre, hogy csak akkor lesz további stukker ha a delikvens tejel” és ez csak az első lépés. A következő már a hitelfelvétel lesz.
Eddig csak bosszúsan legyintett az ember amikor ezeket a rém aktuális és praktikus, a szülőképes férfiakkal megspékelt gender/woke őrületeket kellett bambán vigyorogva éljenezni. Vagy a behívott, idecsalogatott, lényeg, hogy megérkező óriási, megszállásszerű migránstömegeket – amiről már az első másodpercben tudott volt, hogy kezelhetetlen méretű, hatású és költségű lesz – kellett a józan paraszti ész ellenében demokráciadiadalként üdvözölni. De ez a megmagyarázhatatlan és féktelen pro ukrán hangulathirdetés már minden léptéket túlszárnyal. Az EU nekifut egy Salto Mortale-nak és nincs háló a manézsban. Persze, no risk – no fun. Csakhogy generációk jövőjéről van szó, a magunkét is beleértve. És a népek még mindig csak tapsolnak és tapsolnak és tapsolnak és senki sem meri feltenni a kérdés, hogy ez voltaképp miért is jó … mint egy aggot NSDAP gyűlésen. Tényleg kíváncsiak vagyunk megint a Bundestag kormos falaira, most kiegészítve az Élysée-palotában levőkkel?
Köszönöm a türelmet.
Globidealizmus says:
Ez már a harmadik világháború? – vagy a harmadik esélyünk a békére?
A Moszkvatér cikkének drámai elemzése egy „láthatatlan világháborút” tár elénk – de van egy másik lehetőség is: egy látható világbéke.
❗️A világrend átrendeződik – ez igaz.
❗️A bizalmatlanság, az információs manipuláció és az erőpolitika valóban egyre veszélyesebb szintet ér el.
De ha minden nemzet csak győzni akar – akkor mindenki veszíteni fog.
A GRM808 EI – Én + AI Etikai Kódexe szerint nem az a legerősebb, aki csapást mér, hanem aki utat mutat az igazság, az együttműködés és a méltóság felé.
Nem az az intelligens rendszer, amely legyőz, hanem amely etikus döntést hoz.
🔍 Igen, a világ háborúban áll – de nem csak fegyverekkel.
Ez egy erkölcsi világháború, amely az emberiség jövőjéért zajlik.
Az igazi kérdés tehát nem az, kit kell legyőzni.
Hanem az, hogy:
👉 Milyen etikai rendszer szerint fogunk túlélni?
👉 Képesek vagyunk-e olyan együttműködést teremteni, ahol AI és ember nem fegyverként, hanem iránytűként működik?
Cickányvadász says:
Nem. Ez a háború a globális dominanciáért, illetve az ellen folyik. Hasonló, mint az állatvilágban: gyakran brutális élet-halál harc, aminek nincs kézfogás a végén.
brüsszelita says:
Fölösleges olyan háborút elemezni, ami nem háború. Mert ez egy olyan gusztustalan cirkusz, amikor katonákat küldenek a húsdarálóba ahelyett, hogy stratégiai-hadműveleti szinten oldanák meg a helyzetet. Álljon itt két idézet ehhez, az első ebből a cikkből, a másik “A legyőzöttek menete” címűből, mely utóbbihoz a kommentek le vannak tiltva sajátságos szerkesztési elveket mutatva:
“Az ukrajnai háború tapasztalata azt mutatja, hogy a döntéshozatali központoknak nem szabad immunitást élvezniük. Ott nagyon visszafogtuk magunkat a csapásokkal”
“A Bagratyion kezdetén sok szovjet partizán aktivizálta csapatait a Belorusz SZSZK területén. Elsősorban a német kommunikációs és vasúthálózatokat rombolták. Június 19-étől nagy számban robbantottak fel vasúti pályákat, melyek jelentős zavaró hatást váltottak ki.”
Nem is kommentálom, pedig lenne mit, és nemcsak ennyit. Itt az is elég legyen, hogy kesztyűs kézzel bánnak az ukrán vezetéssel, amit csak az ukrán vasúti infrastrukrura mélységi támadásának hiánya überel, hadd érjen a frontra a nyugati és egyéb hadianyag és fegyver! Már korábban is írtam, hogy a hős szovjet partizánok Ukrajnában alszanak, nem úgy mint korábban Belaruszban, bár lehet, hogy ott a nácik kesztyűs kézzel bántak velük, könnyű volt a dolguk. Most viszont állnak még a Dnyeper hídjai, de vég nélkül lehetne az olyan alibiket sorolni, amikkel iparszerűen hülyítenek bennünket, azzal még a fegyvergyártáson is túltesznek!
Cickányvadász says:
Már tudják mire megy ki a játék és elszánták magukat. Támadni fogják az ellenség hátországát, döntéshozóit. Megelőző csapásokra is vállalkoznak, akár ukrajnán kívül is. Különösen keményen a leghangosabb úszítóknál…
Nagyon helyes…
Tuco says:
“Megelőző csapásokra is vállalkoznak, akár ukrajnán kívül is. Különösen keményen a leghangosabb úszítóknál…
Nagyon helyes…”
A NATO-tagországokra mért “megelőző” orosz csapások a harmadik világháborút jelentenék, nagy valószínűséggel nukleáris háborút. Olyan háborút, amelynek a túlélői sajnálni fogják, hogy nem a pusztultak el a legelején. Ha ez Ön szerint helyes, akkor Ön itt a háborús uszító. Szerencsére az oroszoknak (ellentétben Önnel) több eszük van, mint hogy ezt megtegyék.
Peterdi Nagy László says:
Azt hiszem, hogy “Brüsszelita” Úr elégedetlensége hamarosan szertefoszlik. Mindaddig, amíg Trump elnök úr be nem fejezi a műsorát, nem lehet vége az előadásnak.
Stier Gábor says:
Ez is egy vélemény.
brüsszelita says:
Ez nem egy, hanem sok vélemény. Sokan felteszik ezeket a logikus a kérdéseket az orosz közösségi fórumokon és a Jútúbon, de nincs rájuk racionális válasz, csak hablaty. Vagy pedig dogovrnyák, ahogy ott mondják, azaz titkos megállapodás, ami még rosszabb, és messzire vezet, mert mély a nyúl ürege, ahova a bomba se hatol le, csupán csak az árulás szele!
De hogy ne menjek messzire, már napi több száz dróncsapásra is képes az orosz hadsereg, be is mondják szorgalmasan aznap hány raktárat semmisítettek meg. Viszont annyi raktár és fegyvergyár a világon nincs összesen, ahányat Ukrajnában kilőttek, – mit lőnek az orosz legények, a szántöldeket? Merthogy a nyugati fegyverszállítmányokat meg vasutat nem, de az energetikai létesítményeket sem, mert a mozdonyok és trolibuszok az ukrán falvakban és városokban vidáman pöfögnek. De ha grafitszállal megszórják a transzformátor állomásokat mint azt tették az amerikaiak Szerbiában az is elég lenne, hogy éjszaka Ukrajna helyén egy fekete lyuk legyen, Kapu Tibor pedig sírva fakadjon a látványtól, meg attól, nehogy belezuhanjon.
Tuco says:
Remélem, hogy ezt a fórumot olvassák az oroszok is, mert az Ön személyében azonnal megtalálhatják Valerij Vasziljevics Geraszimov hadseregtábornok, orosz vezérkari főnök méltó utódját. :D
csakafidesz says:
“Brüsszelita” Úr és a logika.. Még Ruzsa Imre logika órái is érthetőbbek voltak, mint az idelökött, hevenyészett vélemények. Minden esetre szótagolva a válasz, hogy “brüsszelita” úr is megértse. A-dró-nok-szá-ma nem fel-tét-lenül korrelál az ered-ményes-séggel. Az pedig, hogy a végén ki nevezhető győztesnek, vagy nyertesnek végképp nem függ a drónok számától.
Amúgy az oroszok azért nem verik szét Ukrajnát, mert azzal nem tudnak mit kezdeni. 1945-ben bebizonyosodott, hogy többet ér egy épségben hagyott ország, mint egy földig bombázott. (Ezt persze a Fejlett Nyugat is tudta és grátisz porrá rombolta azt a Drezdát amelyik a szovjet övezetbe került.)
brüsszelita says:
Senki nem mondta, hogy Drezdát rombolják le, de még az ukrán városokat sem, azokat hagyják meg a szellemeknek, mert már úgyse lakik bennük senki sem. Azt viszont igen, hogy a vasúti csomópontokkal és energiaközpontokkal többre mennének, nem kell féreéteni a szavaimat, ezt hívom én hablatynak.
Ugyanakkor az energiát eddig is bombázták – hivatalosan. Mert ha egy hőerőműnek vagy áramelosztónak rendesen odacsapnak, abból nem lesz Kőmíves Kelemen történet, amit reggel lerombolnak az estére felépül, vagy fordítva, már nem emlékszem, mert a tornaórákról hiányoztam az isiben, de a nagyfeszültségű távvezeték is így van ezzel. A vasúti híd és pályaudvar pedig végképp nem Kelemen, bombázták is a szövetségesek a világháborúban rendesen, láttam a tévében, mert a tesiórákat szovjet háborús filmek miatt lógtam el. Persze csak hivatalosan, de az oroszok is így bombáznak Ukrajnában, nekik az ötéves terv a vérükben van.
Meg a propaganda, ezért nem bántják a távközlési átjátszóállomásokat és adótornyokat, Zelenszkij hadd csicseregjen minden nap a tévében, mert nem lehet csak szovjet háborús filmet nézni állandóan!
csakafidesz says:
“… az ukrajnai forró, de közvetett konfliktus frontális nukleáris összecsapássá válása a NATO-országokkal egyre valószínűbbé válik. Donald Trump visszatérése a Fehér Házba lehetőséget nyitott egy ilyen összecsapás elkerülésére, de az év közepére az európai országok és az amerikai „héják” erőfeszítései nyomán a kilátás egy nagy háborúra ismét veszélyesen megnövekedett.”
—————————————————————————-Ilyen szavak hallatára szoktam ideges lenni. Mit mondott Jézus a keresztfán? “Bocsájtsd meg nekik Atyám, mert nem tudják mit cselekszenek.”
Úgy látom az emberek egyre kevésbé vannak tisztában a bármennyire is “korlátozott” atomháború tényleges hatásaival. Rendben, Csernobil környékén tényleg van fű, de ez senkit nem tévesszen meg. Csernobil csak robbanás volt, nem maghasadásos, vagy magfúziós robbanás. Igaz rengeteg rádióaktív anyag került a levegőbe, de nem változtatta plazma állapotra egy egész kontinens fölött a légkört a termonukleáris robbanás százmillió hőmérsékletűre! Az oxigén nem tűnt el a levegőből. és sorolhatnám. Egyetlen nyamvadt magfúziós “hidrogén” bomba sokkal nagyobb pusztítást végezne!
Hagyjunk már fel ezekkel a dolgokkal, mert a Föld tényleg élettelen bolygóvá válik egy “korlátozott” atomháború után is.
brüsszelita says:
Nem eszik olyan forrón a kását, mert először pukkantanának egy látványos légköri atomot az oroszok Novaja Zemlján vagy valamelyik másik Jeges-tengeri szigeten a miheztartás végett, ha durvulna a helyzet. Szerintem be van készítve nekik, már csak gyufa kell a kanóchoz, attól észhez térnének a nyugati álmodozók. Merthogy ősidők óta nem volt ilyen, amióta az atomcsend egyezményt aláírták valamikor a hatvanas évek első felében, habár Izrael meg kis-Napóleon pár évig még utána is garázdálkodhatott, nem emlékszem a részletekre, mert még hátulgombolós voltam. Mindenesetre Novaja Zemlján robbantották az ún. Cár bombát, vagy 500 megatonnát, az orosz vezérkar a Kóla félszigetről nézte onnan vagy ötszáz kilométerre, annyira be voltak sz@rva tőle. Most viszont a nyugati stratégáknak szaladna tele a gatyája, mert ezt azért nem gondolták volna, ilymódon az eset a lovagiasság szabályai szerint el lenne intézve.
HandaBandy says:
Az 500MT tényleg egy kicsit barokkos, de ha maradunk a számmisztikánál 60 az az 50 MT. Nem mintha sokat nyomna a latban, de így is a többszöröse volt a Castle Bravo-nak. Namármost a Cár idején éppenhogy lett az USA-nak interkontinentális petárdája, így kénytelenek voltak fogcsikorgatva belátni, hogy ebben a SZU több mint pariban van.
A felrobbantott Cár egy T. gazdaságos változat volt (110 helyett 60MT) mert a geológusok nem tudták megmondani, hogy lehet-e komolyabb tektonikus hatása a robbanásnak. Többek közt ezért esett a választás Новая Земля-ra mert azt elég stabilnak ítélték meg. Hiába no, a világ békéje a fegyvereken nyugszik.
Tuco says:
Ugyan min változtatna egy újabb orosz nukleáris robbantási teszt? Szerintem semmin. A világ eddig is tudta, hogy az orosz atomfegyverek működnek.
A Cár-bomba 50MT hatóerejű volt és nem 500, jó lenne utánanézni ezeknek a dolgoknak (kb. 10 mp guglizást igényel) mielőtt leírja őket, mert ez ilyen és ehhez hasonló dolgok komolytalanná teszik azt, amit ír. 500MT-ás atomfegyver nem volt és nem lesz, mert katonailag semmi értelme. A Cár-bomba se fegyver volt, hanem egy egyedi erődemonstrációs eszköz.