Felidézünk egy 2010-es beszélgetést Nyikolaj Zlobin orosz külpolitikai elemzővel. Az ismert szakember akkor is arról beszélt, hogy Kínáról, Ázsiáról, az arabokról beszél a világ, amelyben Oroszország még keresi a helyét. Vajon azóta megtalálta-e már?

Európa a hidegháború után lemaradni látszik a globális játszmában. Európa ma egy nagy múzeum, politikai értelemben marginalizálódik. Lassan már az Egyesült Államok is elfordul tőle. Közép-Európa politikai és gazdasági értelemben is impotens, így aztán keveseket érdekel. Ma Kínáról, Ázsiáról, az arabokról beszél a világ. Oroszország azonban így is együtt fog működni az Európai Unióval, csak diktálni fogja ennek a partnerségnek a feltételeit. Nyikolaj Zlobin, a washingtoni Center for Defense Information elemzője írta le eképpen a világot még a Valdaj Klub 2010-es soros összejövetele előtt. Játsszunk egy kicsit! Utazzunk vissza egy évtizedet az időben, milyen is volt a helyzet a globális válság után, de még a Krím előtt. Nézzük meg, hogy az azóta eltelt tíz évben beteljesültek-e a politikai elemző jóslatai, és alapjaiban ma is érvényes-e a világról alkotott képe.

– Vlagyimir Putyin elnökké választásával kezdte meg a visszakapaszkodást a világpolitika nagyszínpadára Oroszország. Moszkva a régióban már megkerülhetetlen, globális hatalomként azonban még gyenge. Hol tart ez a folyamat?

– Ha azt vesszük, hogy Kirgizisztán az első sikeres orosz „színes forradalom”, akkor az elsődleges célokat Moszkva lényegében teljesítette. De említhetjük Ukrajnát, vitathatatlan a helyzet
Örményországban vagy Közép- Ázsiában. Belarusszal ugyan vannak viták, de aligha tudna mit kezdeni Oroszország nélkül, amelynek a posztszovjet térségben immár egyértelmű a befolyása.

– Beérni látszik az erőfeszítések gyümölcse. Emlékezetes müncheni beszédében Vlagyimir Putyin artikulálta az orosz érdekeket, s az akkor sokakat megdöbbentő kemény kiállás után Moszkva az utóbbi időben igazolta, hogy a finomabb eszközök alkalmazásában is járatos. Egyetért ezzel?

– Így van. Putyin igazi voluntaristaként igyekszik mindent kihozni egy adott helyzetből.

– Ha ez így van, akkor Grúzia szembenállása is meg fog törni?

– Moszkva dolgozik ezen, hiszen, mint tudjuk, Putyin nem szeret veszíteni. S Oroszország a posztszovjet térség integrátoraként egészen másképp néz ki, mint néhány évvel ezelőtt. Ez hatalmas belső energiával, tartalékokkal bíró, háromszázmilliós kiterjedt térség, amely határos az Európai Unióval, a muzulmán világgal, s Kínával is. Oroszország ereje az extenzív fejlődés, a mennyiség, a nagy területek, a hatalmas tartalékok, gyengéje ugyanakkor továbbra is a technológiai lemaradás.

– Ez az új helyzet segítheti az Európához fűződő kapcsolatok elmélyítését?

– Úgy gondolom, igen. Mutatja ezt az orosz-lengyel közeledés is, a korábbi feszültség ugyanis akadályozta a viszony javítását az unió egészével is. Moszkva e tekintetben helyes taktikát választott.

– Már csak azért is, mert rászorul az együttműködésre…

– Igen, s együtt is fog működni Európával, csak már a saját feltételei alapján. Változóban vannak ugyanis az erőviszonyok, s ezt lassan az uniónak is meg kell szoknia. Ebben egyébként nincs semmi új, hiszen Oroszország mindig is szerette diktálni a partnerség feltételeit. Olyan klubnak soha nem lesz a tagja, amelyben nem ő játssza a vezető szerepet. Így aztán elképzelhető, hogy két-három évtized múlva éppen egy ilyen klubba kéredzkedik majd be Nyugat- Európa.

– S hogy illik ebbe a képbe a Brazíliát, Indiát és Kínát is tömörítő BRIC, amelyben azért nem Oroszország az első hegedűs?

– Ez a putyini extenzív stratégia része. Beleillik a sorba, a sanghaji hatok, a vámunió vagy a posztszovjet térség kilenc tagját tömörítő Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete, az ODKB mellé. Oroszország igyekezett minél több teret elfoglalni, minden szervezetben ott lenni, ezzel sokaknak fejfájást, nyugtalanságot okozni.

– Ez is mutatja, hogy Oroszország a helyét keresi az új világrendben. Megtalálta már?

– Egyelőre nem. Két ütőkártyája van, a nukleáris ütőerő és az energiatartalékok. Az első befolyást nem határoz meg, míg a második túlságosan függővé tesz a piacoktól. Az orosz gazdaság ilyeténképpen kiszolgálja a világot, s ez Moszkvát nem elégíti ki. A válság mindenkit rádöbbenthetett az ország kiszolgáltatottságára, gyenge pontjaira. A cél, hogy Oroszország politika, katonai és gazdasági értelemben is önálló, független pólus legyen. Befolyása alatt tartsa a posztszovjet térséget, függő helyzetben Európát, egyensúlyban legyen az Egyesült Államokkal és katonai szempontból mindenképpen Kínával is. Ha ezek teljesülnek, akkor Oroszország is megtalálja magát, s helyét a világban.