A német nép, a nemzet elszámolt és leszámolt szomorú és bűnös múltjával és Európa motorja lett. Tetszik ez vagy sem, el kell fogadnunk. A békét ők nyerték meg. Nem volt könnyű az út, amit bejártak. A Győzelem napja a vesztesek szempontjából nézve.

„Minden felelősség Németországot terheli a II. világháborúért és a holokausztért. Aki ezt kétségbe vonja és más népeket is bűnösnek tart, az az áldozatok emlékét sérti meg” – nyilatkozta a német külügyminiszter a II. világháború végének 75. évfordulója alkalmából.

Még vannak Németországban, akik másképp látják hazájuk második világháborús szereplését. A demokratikus sajtó lehetővé teszi eltérő vélemény kimondását is. Lehetnek, és nyilván vannak „árnyaltabb” vélemények. Nálunk ez a szerecsenmosdatás és az önámítás szintjére süllyedt.

„Úgy tetszik, 75 év alatt a német nép, a nemzet elszámolt és leszámolt szomorú és bűnös múltjával és Európa motorja lett”

Tetszik ez vagy sem, el kell fogadnunk. A békét ők nyerték meg. Nem volt könnyű az út, amit bejártak, amíg ide eljutottak. Nincsenek illúzióim. Nyilván Németországban is erőszakoskodtak a megszállók a nőkkel, de a háborúról nem ez jut először a németek eszébe. Nyilván hősiesen harcoltak a Hitlerjugend agymosott suhancai a szovjet katonák ellen, de nem ez a német hősiesség csimborasszója s nem rendeznek emlékfelvonulást Berlin ostromának évfordulóján.

„Nem vallják, hogy a Szovjetunió velük azonos mértékben felelős a második világháború kirobbantásáért, mint az ukránok fele, akik hadosztályokkal harcoltak a németek oldalán – a szabad Európa ellen”

Nem harsogják minden fórumon, hogy Sztálin szövetséget kötött Hitlerrel s egyformán felelősek, mert tudják, hogy „tűz és víz közt béke nem lehet” – a Molotov–Ribbentrop-paktum csak időnyerés volt. Lehet, hogy ez a közel másféléves lélegzetvételnyi szünet emberek millióinak életét mentette meg, és hónapokkal, évekkel rövidítette meg a háborút.

„Mi árnyalunk, magyarázkodunk. Senki nem kényszerített bennünket, hogy hadat üzenjünk a Szovjetuniónak”

A hadüzenet átadásakor – hiteles tanúk vannak – Molotov megemlítette, ha nem lépünk be, a Szovjetunió a háború végeztével, tekintettel lesz Magyarország területi igényeire. Kevesen tudják, hogy a Szovjetunió csak 1945 augusztusában üzent hadat Japánnak. „A szovjetek hadba lépése nagyobb szerepet játszott az atombombáknál Japán kapitulációjában, mivel minden reményt szétoszlatott a háborúnak a szovjetek közvetítése által történt befejezését illetően” – írja egy mérvadó japán történész.

„De ha már beléptünk, miért nem léptünk ki időben? S miért nem biztosítottuk a hátországunkat?”

Amit a nyugati hatalmak által Hitlernek odadobott Csehszlovákia megtett londoni emigráns kormányával, Tomáš Masaryknak és  Edvard Benešnek volt szava a békekötésnél. Lengyelországot is cserben hagyták nyugati szövetségesei, ám nekik is volt emigráns kormányuk, ügyetlenül szervezett, de hősies varsói felkelésük. Több tízezren harcoltak a Vörös Hadsereg és a szövetségesek oldalán. Erről valahogy kevesebbet írnak, mint az egyébként eléggé el nem ítélhető Katyńi vérengzésről. Aminek taglalása elfedi azt a 6 és fél millió embert, akiknek elvesztését a lengyelek Hitlernek köszönhetik.

„Jugoszláviát az 1940. december 12-én, Belgrádban kötött örökbarátsági szerződés után 1941 áprilisában hitszegő módon elárultuk. Teleki Pál a szovjetek iránti rokonszenvvel nehezen jellemezhető miniszterelnök öngyilkossága  és búcsúlevele a kor szomorú dokumentuma”

„Szószegők lettünk – gyávaságból – a mohácsi beszéden alapuló örökbéke szerződéssel szemben. A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét. A gazemberek oldalára álltunk – mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem! Hullarablók leszünk! A legpocsékabb nemzet.”

Tito partizánháborút szervezett, és még ha stratégiailag nem is játszott döntő szerepet a háború kimenetelében, ez érvényes és számításba vehető tett volt. Akár a Szlovák Nemzeti Felkelés, amelyben szlovákiai magyarok is szép számmal részt vettek.

Románia, amely nálunk hatékonyabb szövetséges volt Hitler számára, háborús teljesítményéért a Führertől megkapta Besszarábiát és Észak-Bukovinát, illetve Ukrajna Dnyeszter és Déli-Bug közötti részét Transznyisztria néven, s román közigazgatás volt például Odesszában is. Mindez nem zavarta a román politikai elitet abban, hogy a nemzet érdekeit követve 1944. augusztus 23-án kiugorjanak és a szövetségesek oldalán harcolva fejezzék be a háborút. Magyarországon 27 román hadosztály harcolt a győztesek oldalán. Az eredmény közismert, a párizsi békeszerződés megerősítette Trianont.

„Mi viszont 1944. szeptember 5-én megtámadtuk a már szövetségesek oldalára átállt Romániát. Épp ésszel nehezen felfogható döntés”

Ekkor már megtörtént a normandiai partraszállás, Párizst és Rómát a szövetségesek felszabadították, senki nem hitte, hogy a németek megnyerik a háborút. A magyarok pünkösdi királysága Dél-Erdélyben két hétig tartott, következményei pedig beláthatatlanok, pontosabban beláthatók voltak. Ezután kezdeményezett Horthy egy kiugrási kísérletet. Ügyetlenségére jellemző, hogy hiába volt  negyedszázadon át az ország korlátlan ura, hadseregének intenciói alapján nevelődött tisztikara cserbenhagyta.

Fia életét féltve átadta a hatalmat Szálasinak, hogy pályafutását portugál emigrációban fejezze be. Sztálin fogságba esett Jakov fiát nem volt hajlandó kicserélni Paulusra. „Nem fogok odaadni egy marsallt egy hadnagyért” utasította vissza az ajánlatot. Jakovot német levéltári adatok szerint 1943. április 14-én a sachsenhauseni munkatáborban egy német őr parancsmegtagadás miatt lelőtte.

„Ez nem menti Sztálin bűneit, csak magyarázza, miért a 20 milliónál nagyobb emberáldozatot hozó Szovjetunió nyerte a háborút”

El kellene végre számolni múltunkkal. Ma egy két Vaskeresztet megszolgáló író kötelező tananyag. Én mégis a tizedesnek hiszek, az ’56 után egy időre szilenciumra ítélt Sinkovits Imre zseniális megformálásában. Van, aki még tudja a szerző, a karpaszományosként a felszabadítók oldalára átállt Dobozy Imre nevét? Sajnos kevesen voltak a „muszáj Herkulesek”.

Adyval lehet csak erre válaszolni:

Szegény, muszáj Herkules, állom,

Győzöm a harcot bús haraggal

S késik az álmom s a halálom.