Megszűnt az Ogonyok. Az orosz sajtó legendás brandje volt, 121 év után azonban a tulajdonos anyagi nehézségeire hivatkozva megszüntette az egyik legnépszerűbbnek számító színes hetilap kiadását. Az egyik utolsó olyan lap volt, amelyik a felgyorsult világban is ragaszkodott az olvasmányossághoz, a témák alapos és érthető körüljárásához. Hozzám nagyon közel állt a hetilap. Nemcsak olvasni szerettem, de még a diploma munkámat is a folyóirat 1926-os évfolyamának elemzéséből írtam.

Bár egy ideje már egyre hangosabban beszéltek róla, kellemetlen újévi meglepetésként érte a szerkesztőséget a hetilap megszűnése. S tegyük hozzá mindehhez, hogy sok olvasót is. Még akkor is, ha egyre nagyobb gondot okozott az elegáns kiállítású lap megjelentetése. Ha fogy is a nyomtatott sajtó tábora, és az idő nem is a Gutenberg galaxisnak dolgozik.

„Az Ogonyok szerkesztősége a kiadó honlapján jelentette meg, hogy 121 év után december 21-én megjelent a lap utolsó nyomtatott száma, még lesz egy online szám, és vége. A szerkesztőség munkatársait a Kommerszant Kiadóház a gazdálkodás optimalizálására hivatkozva elbocsátotta. Megköszönik a közös munkát, az olvasóktól azonban nem búcsúznak, mert még remélik, hogy találkoznak”

Az Ogonyokot 1899-ben alapították a Birzsevije vedomosztyi képes irodalmi-művészeti mellékleteként. 1908-tól heti húsz oldalon jelent meg, majd 1918-ban megszűnt. Köszönhetően a hetilappal sokáig összefonódó Mihail Kolcov erőfeszítéseinek, 1923-ban újraindult, 1930-ig hetilapként, majd ezután 1941-ig havi három alkalommal jelent meg. A háború kezdetétől ismét hetilappá alakult. Közben 1925-től a Szovjetunió felbomlásáig mellékleteként az Ogonyok Könyvtára sorozatban illusztrált publicisztikai és művészeti kiadványok jelentek meg. A saját kiadó megszűnése után 1930-tól 1990-ig a Pravda kiadójához tartozott, Kolcov 1938-as letartóztatása után pedig még szorosabb lett ez a kötelék. majd a szerkesztőség lett a tulajdonos.

Az úgynevezett vékony folyóiratok jellegüknél fogva nagyon alkalmasak egy adott politikai irányvonal népszerűsítésére. Így volt ez az 1917 előtti időkben is, és tömegformáló erejükről a fiatal szovjet hatalom sem mondott le. Alekszandr Voronszkij vagy Anatolij Lunacsarszkij mellett elsősorban az Ogonyok akkori főszerkesztőjének, Mihail Kolcovnak az érdeme, hogy e közkedvelt folyóirattípust nemcsak a szovjet hatalom céljait szolgálta, de a körülményekhez képest olvasható hetilapként meg is tartotta.

„Népszerűségének csúcsát a glasznoszty idején érte el a lap. Nyugodtan fogalmazhatunk úgy, hogy a Vitalij Korotyics fémjelezte Ogonyok a Jegor Jakovlev vezette Moszkovszkije novosztyival együtt peresztrojka motorja volt”

Az 1980-as évek végének, az 1990-es évek elejének egyik legnépszerűbb lapja lett a Szovjetunióban, majd Oroszországban. Mint az 1986-ban a lap élére került Vitalij Korotyics fogalmazott, az Ogonyok a ’80-as évek közepéig a fodrászatok kedvenc kiegészítője volt, főszerkesztőjeként egy a ’70-es években Szolzsenyicin és Szaharov ellen többedmagával nyílt levélben fellépő, a KGB több akciójában is részt vállaló szovjet író Anatolij Szofronov szomorú reputációjával . Korotyics azonban a szovjet újságírás ideologikus kommentárjain túllépve, a tényekre, a dokumentumokra támaszkodva élő lapot varázsolt az Ogonyokból.  Olyan témákat hozott be, mint a kereskedelmi maffia, a piacgazdaság, a szövetkezetek fejlődése, a javító-nevelő intézmények reformja vagy a kulturális élet problémái. Itt jelentek a korábban tiltott dokumentumok, és a hetilap rengeteget tett a történelem úgynevezett fehér foltjainak eltüntetéséért. A példányszám ezekben az években 1,5 millióról 4,5 millióra emelkedett.

„A lap 1990 után a szerkesztőség tulajdonába került, és a pénzügyi nehézségek növekedésével a példányszám 74 ezerre esett vissza”

Egymást váltották a tulajdonosok, mígnem 1999-ben a lap Borisz Berezovszkij lapcsoportjához került. A 2000-es éveket Viktor Losak vezetésével élte meg a lap, amely 2009-ben a lapcsoportban bekövetkezett tulajdonosváltás miatt ismét komoly gondokkal küszködött. Ekkor került ismét egy lapcsaládba a Kommerszant napilappal, de immár a Kommerszant Kiadóházban, amely 2006 óta az ismert üzletember Aliser Uszmanov tulajdonában van.

Az Ogonyok ismét felívelő ágba került, majd a maga visszafogottságával, családias hangnemével inkább az közéleti porblémákra, semmint a politikára fókuszálva szép lassan marginalizálódott az egyre harsányabb stílust felvevő médiapiacon. Így az újabb tízéves ciklus végén megint jöttek a bajok. A 2017-ben még 82 ezres példányszám 2019-re 57 ezerre esett, és a kiadó most bezárta a lapot. Ebben szerepet játszhatott, hogy az Aeroflottal egy ideje meglévő együttműködés révén az eladások nagy része a repülőtereken történt és a lapot osztották a járatokon is. A járvánnyal azonban ez lényegében megszűnt. A Kommerszant Kiadóházban nincs tovább számára hely. A brand a tulajdonában marad, de a szerkesztőséget szélnek eresztették.

Hogy lesz-e máshol hely az Ogonyok és értékes archívuma számára, azaz lesz-e még folytatás, az a jövő zenéje. Egyelőre csak azt rögzíthetjük, hogy eltűnt az orosz világ egy darabja.