//Elejtett mondat az oroszellenes sztereotípiákról
A karabahi konfliktus végét ünneplő helyiek MIngachevirben, Azerbajdzsánban 2020. november 10-én #moszkvater

Elejtett mondat az oroszellenes sztereotípiákról

MEGOSZTÁS

Elejtett mondatok VI. A politikusok beszélnek, néha sokat is. Így van ez rendjén. Ám, ha az újságíró leles egy mondatot, egy jellemzőt, amire úgyis azt fogják mondani, hogy a kontextusból kiragadták, nem ő a bűnös. Csak észrevette. De ugyanígy a sajtó elejtett mondatai is lehetnek önleleplezőek.

A karabahi konfliktus végét ünneplő helyiek MIngachevirben, Azerbajdzsánban 2020. november 10-én #moszkvater
A karabahi konfliktus végét ünneplő helyiek MIngachevirben, Azerbajdzsánban 2020. november 10-én
Fotó:EUROPRESS/Alexey Kudenko / Sputnik

Csak egy mondat. Higgyék el, néha csak egy mondat kell ahhoz, hogy lássuk a lényeget. Nézzük is meg, hiszen ha belegondolunk ebbe a mondatba, akkor például megértjük, milyen indulatok, előítéletek főtik a sajtót. S persze azt is, hogy a tények nem mindig számítanak. Sőt, azokat még maga az újságíró is sokszor csak nagyjából ismeri. Persze, ez a koncepció kiteljesítésében egyáltalán nem zavarja. Ez az oroszellenességtől fűtött (pre)koncepció adott esetben az, hogy ahová a Kreml nyúl, ott valami nagyon csúnya dolog történik.  

De nézzük az ominózus önleleplező mondatot, amellyel az ismert liberális portál „eladta” a Karabahról szóló, a maga online-os módján egyébként többé-kevésbé helytálló elemzését. A médium nevét hagyjuk, mert nem ez, hanem maga a jelenség a fontos.

„Oroszország megint átszabta Európa peremének határait”

Az első megjegyzésem ezzel kapcsolatban az lenne, hogy a magyar sajtó azért nem törte össze magát, hogy a karabahi háborút – egyelőre – lezáró történelmi megállapodásról hírt adjon. Ez van, ennyi manapság kis hazánkban a külpolitikai újságírás presztízse. Nem véletlenül hozakodott elő az említett esetben is „kattintós” címmel az újságíró, hiszen kit érdekel manapság, ha a távoli Kaukázusban ölik egymást az azeriek és az örmények. S ha már mondjuk, Orbán Viktort nem lehet belekeverni valahogy a történetbe – nem mellesleg a kormány bensőséges azerbajdzsáni és török kapcsolatai miatt bele is lehet, de jobb, ha a szerző nem ezt tette -, akkor ott van az ördögi Putyin, meg a gonosz Oroszország, amellyel sok mindent el lehet adni.

„Most abba ne menjünk bele, hogy az oroszok győztesen kerültek ki a karabahi konfliktusból megállapítás nem állja meg a helyét, mert az még messzebb vinne”

Legyen elég annyi, hogy a Karabahról beszámoló angol nyelvű cikkekben láthatóan elmerülő szerző azért helyesen megállapítja, hogy nem mindent Moszkva intézett, hiszen nagyon is ott vannak már a Kaukázusban például a törökök is. De ez manapság nem elég, hiszen ki fogja elolvasni azt a cikket, amely „csak” arról szól, hogy mi is történt a sokat szenvedett Hegyi-Karabahban. Jellemző, hogy e portál a külügyminiszter egészségi állapotáról szóló, már önmagában is érdekes témát feldolgozó cikkét is „megbolondította” a címmel, hogy „Szijjártó rottyon van”. De ez megint messze visz, hiszen az újságíró csak megpróbálja kiszolgálni a nagyérdeműt, és egyébként is, egy óra múlva már egy teljesen más témát kell „megzenésítenie”

„Szóval ott tartottunk, hogy el kell adni a témát, amelyről a tisztesség kedvéért azért csak kellett „rittyenteni” egy írást. S ekkor a szerző a homlokára csap, és előránt egyet a jó öreg oroszellenes sztereotípiákból”

Tény, Oroszország tett azért a történelme során, hogy sokan ne szeressék. Persze, az ellenfelei még többet tettek és tesznek azért, hogy még véletlenül se szeressék meg. Elég baj az, hogy még a nyugat-európai társadalmakban is komoly kultusza van Putyinnak. Még hosszasan sorolhatnánk annak az okait, hogy miért a világ egyes részeiben a zsigeri oroszellenesség, de szorítkozzunk a lényegre. Az újságíró ecsetelgeti a Kaukázusban történteket, aztán egy huszárvágással az előző mondatait is megcáfolva azzal tesz pontot írása végére, hogy „Putyinnak elég nagy győzelem az is, hogy ismét határokat rajzolhatott át”.

„Tényleg? Ne legyünk már ennyire komolytalanok! Akkor, amikor Karabah esetében Moszkva végig – érdekeiből kiindulva – éppen a nyugati fősodorban mantrázott elv, a határok sérthetetlensége mellett állt ki”

Pedig, ugye Karabah vagy három évtizede már kimondta az elszakadását Azerbajdzsántól. Ráadásul a mostani megállapodás lényegében leképezi az EBESZ úgynevezett minszki csoportjának – amelynek Oroszország mellett társelnöke még az Egyesült Államok és Franciaország is – 2007-es madridi határozatát. Arról nem is beszélve, hogy ezúttal azokat a bizonyos határokat Ilham Aliyev azeri és Recep Tayyip Erdoğan rajzolgatták, mégpedig fegyverrel, elsősorban drónokkal.

De kit érdekel ez, amikor sokkal nagyobb huzatja van annak, hogy Putyin imádja átrajzolgatni a határokat. Hát persze! Mert ez a kedvenc szórakozása! A Krím esetében sem voltak geopolitikai, biztonságpolitikai megfontolások, meg múlt és jelen a népakarat kinyilvánításának a formájában. Csak Putyin unatkozva ült Novo-Ogarjevóban az íróasztalnál és babrált a ceruzájával. Végül gondolt egyet, és Krím nas! felkiáltással átrajzolta a határokat. Tényleg? Komolyan itt tart a külpolitikai újságírás?

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.