Járókelők Moszkva üzleti negyedében
Fotó:EUROPRESS/AFP/Maksim Blinov/Sputnik
Az Oroszországban immáron 10 éve jelenlévő, több mint 6 milliárd forintot kezelő, orosz részvényekre specializálódott részvényalapjuk eddigi eredményeit mutatták be a napokban az Aegon Alapkezelő befektetési szakemberei, akik egyúttal betekintést nyújtottak döntéseik stratégiájába is.
Pálfi György, a részvényalap portfólió menedzsere elmondta, hogy 2009-es piaci megjelenésük – bár igen nehéz volt akkoriban bárkit is meggyőzni arról, hogy Oroszország ígéretes befektetési lehetőséggé válhat – az időzítés szempontjából igencsak szerencsésnek mondható. E lépésre ugyanis közvetlenül azután került sor, hogy a moszkvai tőzsde indexe (MICEX) 70 százalékkal zuhant, a rubel pedig 60 százalékkal értékelődött le. A devizatartalékok 200 milliárd dollárral csökkentek, és az orosz-grúz konfliktus miatt a befektetői bizalom megrendült.
Ám hála az innen gyorsan emelkedő olajárnak, és a javuló globális környezetnek, a következő évben bekövetkező recessziós mélypontot hamar maga mögött hagyta az orosz gazdaság. A felívelést azonban a 2014-es ukrán válság, a kialakuló orosz-ukrán konfliktus és a Krím-félsziget státuszának megváltozása miatt az Egyesült Államok és az EU által bevezetett szankciók megtörték. Ezt a válságot az orosz központi bank jól kezelte. Az alapkamat megemelése és a lebegő árfolyamrendszer bevezetése mellett egyúttal rendbe tették az addig igencsak hektikus bankrendszert is. A bankok közel fele elvesztette működési engedélyét, devizakitettségük csökkent, a szektor jövedelmezősége növekedett.
Naffa Helena vezető elemző az általuk kedvelt részvényeket két csoportra osztotta, jelesül a nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő osztalékot fizető, világszinten is hatékonyan működő, export orientált bányaipari és energetikai részvényekre (Gazprom, Lukoil, Rosznyefty, Novatek, Norilszkij Nyikel). A másik csoportba a belső fogyasztás és technikai fejlődés által vezérelt növekedési papírok tartoznak (Szberbank, Yandex, Lenta, Magnyit, stb.). Naffa megjegyezte, hogy nem egy cégnél jártak személyesen is, és tapasztalataik szerint az Aegon által preferált társaságok működésére úgy a vállalatvezetés, mint a költségek menedzselésének terén jellemző a világszínvonalú hatékonyság. A Szberbankot például kiemelten innovatív pénzintézetnek tartják, akinek saját fejlesztésű, e-bankolás mellett más területekre is (pl. kiskereskedelem) optimalizált applikációja a Google Store-ban kiemelkedő számú letöltéssel bizonyítja sokoldalúságát.
Érdekes példaként említette, hogy a világ legjövedelmezőbb olajtársasága a szaúdi Aramco a minap – egy kötvénykibocsátás kapcsán – hozta nyilvánosságra, hogy egy hordó olaj felszínre hozatala Szaúd-Arábiában 2,8 USD-be kerül, ami a világon a legolcsóbb . Ezzel összehasonlítva a Rosznyefty ugyanezen mutatója 3 USD/hordó, míg például a hazai MOL Nyrt-é 6-7 USD/hordó körül van. A cseppfolyósított földgáz (LNG) piacán pedig a Novatek azért van előnyös helyzetben, mert az Északi Jeges-tenger mellékén fekvő lelőhelyeken a gáz mínusz 160 fokra hűtése lényegesen olcsóbb, mint például Katarban.
A pozitív példák közé sorolható a Yandex taxi mobil alkalmazása is, mely az utas számára rendeléskor megadja nemcsak a fuvar pontos árát, (ami menet közben nem változik!), hanem a várható menetidőt is (amit a budapestihez nem mérhető, iszonyatos moszkvai forgalomban is be lehet tartani).
A szigorú monetáris és fiskális politika, a nagyarányú tartalékképzés megteremtette a lehetőséget arra, hogy – a termelékenység növekedésével, és további technológiai fejlődéssel – az orosz gazdaság továbbra is sikeresen kezelje a szankciók következtében kialakult helyzetet, és újabb befektetési lehetőségeket kínáljon a kockázatot kedvelő piaci szereplőknek.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater