Múltidéző. Az ember keres valamit a könyvespolcon, persze nem találja, ám a kezébe akad egy másik kincs. Olyan, amelyiket már el is felejtette. Például a hányatott sorsú Jurij Dombrovszkijnak A szükségtelen tudományok fakultása című műve. Fellapoztuk.

Jurij Dombrovszkij neve nemcsak nálunk, hanem hazájában is ismeretlenül csengett sokáig. Annak ellenére, hogy életművével rászolgált az elismerésre. Már akkor szót emelt az emberi méltóság védelmében, mikor ezért nem lelkesedtek a Szovjetunióban. Személyes sorsa, az átéltek súlya garantálja művei hitelességét. Négyszer tartóztatták le s tizenöt évet töltött börtönökben, lágerekben és száműzetésben. Kezdetben verseket ír, majd két regénye után, amely nem kelt különösebb feltűnést, 1964-ben Tvardovszkij folyóiratában megjelenik a „Régiségek őrzője”.

„A sztálini időkről szóló művek sorában az egyik legjobb, leghitelesebb, művészi igénnyel megformált regény”

Ennek ellenére a Szovjetunióban csak a rövidített változat látott napvilágot, és mindössze egyetlen recenzió született róla. Dombrovszkij elvonult az irodalmi élettől, csupán egyszer hallatta szavát. Azok között az írók között volt, akik tiltakoztak Danyiel és Szinyavszkij pere ellen. 1978-ban, halála évében adják ki Párizsban legjelentősebb művét, „A szükségtelen tudományok fakultását”, ezt az eredeti, sajátos hangú önéletrajzi elemekkel átszőtt regényt.

Georgij Nyikolajevics Zibin visszatérő hőse az írónak. A fiatal archeológus már a „Régiségek őrzőjében” felbukkan. A harmincas évek elején játszódik a regény. Az Alma-Atába érkező tudós imádja a szakmáját. Számára az élet és a régészet, a hétköznapok s az emberi kultúra története
szétválaszthatatlan. Egy római kori város feltárását vezeti.

„A Szovjetunióban tízéves késéssel megjelent „A szükségtelen tudományok fakultása” a történetet mintegy folytatva, a harmincas évek második felének világába vezet bennünket”

Mint a felütésként olvashatjuk, „ez a szomorú história azon a rossz hírű, forró, szörnyű jövővel fenyegető nyáron történt, amikor a Népek Vezére, Joszif Visszárionovics Sztálin születésétől számított ötvennyolcadik, a Krisztus utáni 1937. esztendőt írtuk”.

A cím arra utal, hogy a Szovjetunióban a jog és a törvény fiktív dolgok. Ebben a világban nem érvényes semmilyen szabály sem, feleslegessé vált minden jogi és morális norma. Dolidze vizsgálóbíró mondja az egyik kihallgatás során, hogy

„a jogi kar, ahol ő tanult, „a szükségtelen tudományok fakultása, a jog pedig a formalitások, a papírok és perrendtartások tudománya. S nekünk még azt tanították, hogy a legfontosabb az igazság!”

A történet szokványos, ezért háttérbe is szorul. Kornyilov, Zibin munkatársa és barátja ritka leleteket ás ki. A múzeumban őrzött kincsekből eltűnik néhány, s Zibint elviszi az NKVD. Sokáig vallatják, kínozzák. Végül az eltűnt tárgyak megkerülnek s a körülmények is kedvezően alakulnak. Moszkvában letartóztatják Jezsovot, s az alma-atai belügyi szerveknél is tisztogatás folyik. A moszkvai ügyek mintájára konstruált helyi „előadás” így elmarad. Az előléptetésről álmodó nyomozó kegyvesztett lesz, a letartóztatottakat pedig szép csendben kiengedik.

„Dombrovszkijt azonban nem a téma politikuma foglalkoztatja elsősorban. A totalitárius rendszer természete, életvilága tárul fel előttünk”

Péter, s az árulás témája regény a regényben, amely ,A kereszt hosszú szögei” címet viseli, s Kornyilov erkölcsi bukásáról szól. „Mi történt Krisztus második elárulójával? Ő hogy bűnhődik?” – hangzanak a súlyos kérdések. Újszerűen közelíti meg a szerző a hősnek és fogvatartóinak a viszonyát is. Hullámzóak, elmosódóak a határok, melyek hóhér és áldozat között húzódnak. Az író nem a végrehajtókat, hanem a rendszert gyűlöli. A felháborodás és a fájdalom táplálja Dombrovszkij prózáját.

„Ahhoz, hogy az ember szabaddá váljon, meg kell ismernie az igazságot”

Ez nehéz és fájdalmas folyamat volt a Szovjetunióban, de ez a regény egy lépéssel közelebb visz hozzá. Kár, hogy a művet magyarul csak a Szovjet Irodalom című folyóirat, megszűnése előtti utolsó számaiban olvashatta a nagyközönség. Hiába, akkor a rendszerváltás utáni forgatagban a konjunktúra már nem kedvezett a szovjet témájú könyveknek, még akkor sem, ha azok művészi megformálásúak voltak.