//Egy botrányos futurista emlékére
Vlagyimir Majkovszkij 1920-ban #moszkvater

Egy botrányos futurista emlékére

MEGOSZTÁS

1930. április 14-én lett öngyilkos Moszkvában Vlagyimir Majakovszkij szovjet-orosz költő. Megítélése igencsak változatos, sokan a kommunista állam irodalmi kiszolgálóját látják a mai napig benne, míg mások korszakos zseninek tartják.

Vlagyimir Majkovszkij 1920-ban #moszkvater
Vlagyimir Majkovszkij 1920-ban
Fotó:EUROPRESS/Sputnik/Shterenberg Abram

A Szovjetunió irodalomtörténetének első majd három évtizedében három korszakos orosz költő is eldobta magától az életet. Bármilyen furcsa, de ők hárman annak ellenére meghatározói voltak eme korszak irodalmának, hogy szinte semmiben sem értettek egyet.

Szergej Jeszenyin alig múlt el harminc, amikor 1925-ben előbb felvágta az ereit, majd felakasztotta magát egy leningrádi hotelszobában. Népszerűsége a korábbi orosz irodalomhoz visszanyúló dallamos népdalszerű költészetből eredt, ráadásul az öngyilkossági költeménye miatt utánzók egész sora követte őt a halálba. Noha tekintélyes költőnek ismerte el Jeszenyint a kor másik nagy költője, Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij, politikai nézetkülönbségük miatt utóbbi – a Szovjet-Oroszország udvari és költőfejedelem szerepében tetszelgő Majakovszkij – az élére állt annak, hogy Jeszenyint bírálja azért, mert állítólag a halálát a parasztság-ellenes kommunista politika bírálata okozta.

„Öt esztendővel később, 1930. április 14-én aztán Majakovszkij is öngyilkos lett. Főbe lőtte magát”

Ő is írt búcsúverset,amelyből kiderült, egy szerelmi ügy miatti mélységes magányérzet és kétségbeesés miatt fordította maga ellen a fegyverét. Ugyanakkor máig nem derült ki, hogy a vers címzettje vajon ki lehetett azon három hölgyből, akikkel egyszerre volt viszonya.

A harmadik a sorban Marina Cvetajeva volt, aki radikális antikommunistaként egészen 1939-ig emigrációban élt, ám ekkor férjét, Szergej Efront követve visszatért a Szovjetunióba. A rájuk nehezedő szegénységet és nyomort egészen 1941-ig bírta, amikor a halálba menekült. Cvetajeva számára Majakovszkij annak ellenére csodálatra méltó ember volt – többször is tekintélyromboló költőnek és merész hősnek nevezte –, hogy a politikai gondolkodásával sosem értett egyet. Sőt, Cvetajevát kifejezetten megrendítette Majakovszkij öngyilkossága.

„A ma kilencven évvel ezelőtt a halálba menekülő Majakovszkij megítélése a legváltozatosabb hármójuk közül”

A grúziai Bagdadiban 1893. július 19-én született férfi sokoldalú művész volt, hiszen a tehetsége miatt felvételt nyert még 1911-ben a Moszkvai Festészeti, Szobrászati és Építészeti Intézet festő szakára – grafikái, karikatúrái, plakátjai egyaránt nagy tehetségről tanúskodtak –, míg első versei 1912-ben jelentek meg, majd ugyanebben az évben Pofonütjük a közízlést címmel kiadták első versgyűjteményét is. Színészként sem utolsó, hiszen 1913-ban ő játszhatta el Szentpéterváron a saját maga írt monodrámájának főszerepét. 1916-ban megírta A háború és a világ című versét, amelyben egyrészt megjósolta a forradalom közelségét – igaz, egy világméretű összefogásról prófétált –, és ez a költeménye az, amelyben közéleti költő szerepét öltötte magára.

„Az orosz forradalom kitörésekor szívvel-lélekkel a bolsevikok pártjára állt, és a kommunista párt lelkes szószólójaként többféle módon is hallatta hangját”

Majd 1919-1921 között háromezer plakátot rajzolt az Orosz Távíró Ügynökség (ROSZTA) részére, karikatúrákat készített, ontotta a forradalmi verseket, tanító célzatú könyveket írt gyerekeknek, járta az országot, előadásokat tartott és szavalt. Politikai elköteleződése miatt műveinek többsége meglehetősen propaganda ízű volt. Nem véletlenül ragadt rá a forradalom költője elnevezés, ugyanis a rendszert kiszolgáló forradalmi és harcos költeményeit népszerűsítették elsősorban.

„Holott az orosz költői nyelv megújítójának számít, újfajta ritmusokat, költői formákat fedezett fel, s munkásságának egészét tekintve az irodalomtörténészek a huszadik század egyik legnagyobb lírikusának tartják”

Majakovszkij 1922 és 1930 között bejárta Nyugat-Európát, az Egyesült Államok és Mexikó városait, találkozott Picassóval és Aragonnal is. 1928-ban belépett a Proletárírók Oroszországi Szövetségébe (RAPP), ám éppen ez a szövetség támadta innentől kezdve a leginkább. Nem véletlen, hogy a Gőzfürdő című darabja megbukott, majd a Húsz év munkája címmel rendezett kiállításáról a hivatalos irodalmi közvélemény nem vett tudomást, útlevélkérelmét is elutasították. Mindez és a szerelmi bánata vezetett el ahhoz a bizonyos halálos lövéshez…

Költészetének, alakjának megítélése a mai napig ellentmondásos. Talán éppen amiatt, mert 1935 körül elkezdődött az állami Majakovszkij-kultusz, egyes műveit kötelező olvasmánnyá tették. Sok mindent elvállalt, ám azt élete végéig hangoztatta, hogy ,,sohasem volt bértollnok”.

„Öngyilkossága igencsak kínosan érintette a szovjet hatalmi elitet, mivel a nevét gyakran azonosították a kommunizmussal és a szovjet rendszerrel. Nem véletlen, hogy a hivatalos álláspont szerint meg nem nevezett és pontosabban meg nem jelölt „ellenségek” kergették őt a halálba”

Nem véletlen, hogy Majakovszkijt tartották, és némi túlzással tartják még ma is a futurizmus legnagyobb költőjének. Ugyanakkor egy botrányos futuristának, aki kopaszon és sárga ingben volt képes elszavalni a költeményeit. Kísérleti költő volt, akinek lépcsősen tördelt sorai egyediek, életműve mind az európai avantgárd, mind a XX. századi orosz költészet szempontjából kulcsfontosságú.

MEGOSZTÁS