//Drogpolitika és Afganisztán
„Ahogy megnőtt az amerikaiak érdeklődése a közép-ázsiai energiahordozók iránt, rövidesen Afganisztán lett a világ fő heroinforrása” #moszkvater

Drogpolitika és Afganisztán

MEGOSZTÁS

A hidegháború ködében volt egy rejtett szörnyűség, ami az atomfenyegetésnél is jobban szétroncsolta a nyugati világot. Mégpedig a megállíthatatlanul terjedő kábítószer használat és -kereskedelem, amely szorosan összefonódott az olaj érdekekkel és a nagypolitikával.

Pap Krisztián írása a #moszkvater.com számára

„Most lehetőségünk van arra, hogy Szovjetunió megkapja a maga vietnámi háborúját.”

(Zbigniew Brzezinski)

„Ahogy megnőtt az amerikaiak érdeklődése a közép-ázsiai energiahordozók iránt, rövidesen Afganisztán lett a világ fő heroinforrása” #moszkvater
„Ahogy megnőtt az amerikaiak érdeklődése a közép-ázsiai energiahordozók iránt, rövidesen Afganisztán lett a világ fő heroinforrása”
Fotó:EUROPRESS/Javed TANVEER/AFP

Ma már határozottan ki lehet jelenteni, hogy a második indokínai háború (1964-1975) kirobbantása az érdekcsoportok közül a hadiiparnak, a hadseregnek, a CIA-nak és az olajkartellnek állt az érdekében. A háború közel 200 milliárd dollárba került az amerikai adófizetőknek, és ennek a döntő része a hadiipari komplexumban landolt. A hadsereg pedig új fegyvereket kapott, gyorsan jöttek a kitüntetések és előléptetések. Az 1950-es években a dél-kínai tengeren ígéretes kőolajfúrásokat kezdtek amerikai-japán cégek, és a lelőhelyek kiaknázását csak akkor kezdhették volna meg, ha Vietnám „baráti” ország.

„Az Egyesült Államok szuperhatalmi státuszának talán legfontosabb támaszát a külföldi olajtól való függősége, és a nemzetközi olajpiacok ellenőrzése jelentette a petrodolláron keresztül”

Tehát az Egyesült Államok stratégiai gondolkodása már 1946 óta olaj alapú volt, és a Szovjetunió visszaszorítására tett erőfeszítések mögött jelentős mértékben az olajforrások feletti ellenőrzés szándéka állt. (1.) Ez a szándék nyilvánult meg Irak 1991-es megtámadásában, majd 2003-es megszállásában, amit megelőzött, illetve kiegészített Afganisztán lerohanása. Megfigyelhető, hogy az amerikai katonai beavatkozások általában olajrégiókban történnek, amelyet viszont a kábítószer kereskedelem gyors növekedése követett. A CIA (Központi Hírszerző Ügynökség) szerepét vizsgáljuk meg most jobban, ugyanis 1964-ben már javában létezett a burmai-laoszi-thai határzónában az Aranyháromszögnek nevezett óriási máktermő terület, vagyis az heroin alapanyagát itt termelték meg.

„A mesterségesen gerjesztett hidegháborús feszültség idején az amerikaiak a dominó elméletet vették alapul, tehát ha létrejön egy kommunista állam, akkor azt a környező államok is követni fogják”

Ez Vietnám esetében sem igazolódott. Az események sorrendje érdekében meg kell jegyeznünk, hogy az amerikai érdekek a Távol-Keleten főleg Laosz és Vietnám esetében jelentkeztek. A laoszi királyságban 1959-től kezdődően elhúzódó belpolitikai válság jött létre, kormányváltások és puccsok követték egymást, harcok zajlottak az éppen uralmon levő kormányzat és az úgynevezett semlegesek valamint a kommunisták között. Azonban a laoszi destabilizációs kísérletek, hogy a CIA segítségével egy amerikabarát kormányt hozzanak létre, kudarcot vallottak. Sőt, az amerikai beavatkozásoknak lehet tulajdonítani, hogy 1975 áprilisában Kambodzsában a vörös khmerek kerülnek hatalomra, majd két héttel később Dél-Vietnámból teljesen kiűzik az amerikabarát kormányzatot, ezt követően Laoszban augusztus 23-án a kommunista Pathet Lao bevonult a fővárosba, Vientianéba és decemberben kormányt alakított. (2.) Vagyis éppen az ellenkezője történt annak, amit Washingtonban kitaláltak, hiszen az amerikai beavatkozások okozták a kommunista, vagy baloldali erők megerősödését a térségben.

Korábban már megemlítettük, hogy az 1940-es évek végén a CIA ügynökei megszervezték a szicíliai-amerikai maffia segítségével, hogy a Kínából származó ópiumot az amerikai gettókban adják el a fekete közösségnek.

„Az üzlet beindult, és egyre jobban ment, azonban Mao Ce-tung hatalomra kerülésével a kínai Jünnan tartomány elérhetetlen lett, ezért új területet kellett létrehozni, és ez lett az Aranyháromszög a Burma, Laosz, Thaiföld hármas határon”

A terület és az üzlet biztosítására a CIA külön hadseregeket bérelt fel, főleg a kínai nacionalista hadsereg, a Koumintang száműzöttjeit, de az antikommunista laoszi mong hadurak is segítségükre voltak. A CIA megszervezte a szállítást és politikai és rendőri védelmet adott ezeknek a drogbáróknak, hogy az érintett államok ne avatkozzanak be. A CIA külön szállító vállalatokat hozott létre, mint a SEA (South-East Asia) Supply és az Air Americát, amelyek ópiumot vittek Thaiföldre, és fegyvereket, felszerelést vittek vissza.

„Szinte minden háború, amit az Egyesült Államok 1945 után folytatott, drámai emelkedést hozott a kábítószer kereskedelemben, és egyben az államokon belüli fogyasztásban”

Ezt hozta a burmai szerepvállalás az 1950-es évektől, majd Vietnám (Laosz), majd Afganisztán, Kolumbia, végül 2001-től újra Afganisztán. A Burma és Laosz térségében a második világháború előtti évi körülbelül 40 tonna termést 1962-re felvitték 300-400 tonnára, és a vietnámi háború idején a termelés egy időben elérte az 1200 tonnát. Vietnám elvesztésével a CIA figyelme áthelyeződött az Arany Félholdnak nevezett Közép-Ázsiai régióra.

Afganisztán és az Arany Félhold

Délkelet-Ázsiában kialakult egy minta, amelyet főleg az angolszász hírszerző szolgálatok és az adott helyszíneken lévő kábítószer kereskedők közötti kapcsolat jelentett. Ez a minta ismétlődött Afganisztánban, majd Nicaraguában és Koszóvóban is. Afganisztánban a CIA azt a módszert választotta, hogy felbérelte a Pakisztánban élő, radikális iszlám hívő Gulbuddin Hekmatyart, aki Pakisztánban az ISI (Szolgálatok közti Hírszerzés – pakisztáni hírszerzés) védelme alatt legalább hat heroin labort felügyelt. Az új lehetőséggel élve az észak-nyugati tartományokban heroin laboratóriumokat nyitott 1979 elején.

„A radikális iszlám nem volt népszerű Afganisztán törzsi társadalmában, de a kábítószer bevételek miatt elfogadták. Afganisztánban ezt megelőzően csak korlátolt mennyiségben termeltek heroint, azt is Irán számára, és sem itt, sem Pakisztánban nem volt jelentős a fogyasztók száma. Azonban mindössze öt éven belül a közép-ázsiai ópium kereskedelem hirtelen átalakul”

Az 1980-as évek elejére Afganisztán a világ második legnagyobb ópium termelőjévé vált, a pakisztáni-afgán határ volt a vezető heroinforrás Európa és Amerika számára, és a tömeges heroinfüggőség söpörte végig Pakisztánt. (3.)

A téma neves kutatója, Alfred McCoy szerint a változást ,a globális kábítószer piaci nyomás, a helyi politikai erők és a titkos műveletek eredménye váltotta ki, vagy az olyan események, mint az 1979. februári iráni forradalom, amely az első olyan az esemény sorozatban, amely megváltoztatta a régió politikáját és kábítószer-forgalmát. Ugyanis miután a teheráni tömegtüntetések megdöntötték a sahot, az ország ópiumforgalma feletti ellenőrzése összeomlott, miközben elnyomó apparátusát elsöpörték. Utódja, Khomeini ajatollah, az új iszlám rezsim vezetője „első osztályú árulónak, és a társadalomra veszélyesnek” minősítette a kábítószer-kereskedőket. (4.) Azonban a kábítószer nem ugyanolyan szigorú tiltás alá esett, mint az alkohol, ami kétértelműséget teremtett, és a kábítószert nyíltan árulták Teherán utcáin, nem maradt ugyanis más szórakozás. A drogtermelés is megugrott, és CIA elemzői szerint az iráni drogboom egy új Aranyháromszöget hozott létre Iránból, Pakisztánból és Afganisztánból. (5.) Közép-Ázsiából a drog többnyire Törökországon és Bulgárián keresztül jutott el Európába és Amerikába.

Az Ügynökség elemzőinek azonban csak félig volt igazuk. A drog kizárólag Afganisztán és Pakisztán határvidékéről származott, és mint Peter Dale Scott írta, 1979-től a „CIA segített abban, hogy Hekmatyart egy időre Afganisztán és talán a világ legnagyobb heroin kereskedőjévé tegye”. (6.)

„Majd a következő években az ópium termelés megugrott az afgán-pakisztáni Arany Félhold területén. Pakisztán ópium termelése 1978-ra az 1971-es 90 tonnáról 800 tonnára emelkedett, míg az afgán 40 tonna 400-ra ugrott”

És még az időjárási tényező is segíthette az új drog régió létrejöttét, mert 1979 után Délkelet-Ázsiában a monszun esőzések két évig elverték a termést, és a piac pangott. Pakisztán és Afganisztán határterületéről 1979 előtt szinte semmilyen heroin nem jutott el az Egyesült Államokba, hivatalos amerikai források szerint azonban 1980-ra az Egyesült Államok heroinjának 60 százalékát ez szolgáltatta. (7.) Ezt az összefüggést a CIA távol tartotta a mainstream médiától, emiatt 1990-ig az Egyesült Államok tisztviselői nem vizsgálhatták a pakisztáni hírszerző szolgálat, Hekmatyar és a régió kábítószer csempészeinek a kapcsolatát, „mivel az Egyesült Államok kábítószer politikája Afganisztánt alárendelte az ottani szovjet befolyás elleni háborúnak”. (8.) Hekmatyar kiválasztását később rossz döntésnek nyilvánították.

A szovjet intervenció hatása

McCoy szerint az iráni sah uralma az a rezsim volt, amely „a hidegháború alatt Amerika katonai helyettesítőjeként szolgált a stratégiai fontosságú Perzsa-öbölben, a Nyugat olaj ellátásának kapujában”. (9.) Amikor az iráni sah megdöntése, és a majd nyolc hónappal későbbi szovjet beavatkozás bekövetkezett Afganisztánban, akkor „az Egyesült Államok befolyásának erre a hirtelen eróziójára válaszul a Carter-adminisztráció az afgán ellenállás megsemmisítésével, és agresszíven a fundamentalizmus szovjet közép-ázsiai muzulmánjainak felkelésével válaszolt.” (10.)

„Valahogy így kapcsolódott össze a drog kereskedelem újraindítása és az amerikai olaj érdekek védelme a nagypolitikával”

Ugyanis az amerikaiak afganisztáni politikát 1979 és 1991 között az iráni forradalomtól való félelem uralta, amelyet Zbigniew Brzezinski, Carter elnök nemzetbiztonsági tanácsadója részben „a Perzsa-öböl olajmezőit fenyegető szovjet fenyegetésnek” tartott. (11.) A néhány hónappal későbbi szovjet invázió súlyosbította ezt a félelmet. Brzezinski A nagy sakktábla című könyvében megírta, hogy a szovjet invázió előidézte „az Egyesült Államok katonai jelenlétének nagyarányú kiépítését a Perzsa-öbölben, és elkötelezettségét a Perzsa-öböl térségének védelme mellett”. Ez az 1980. januári Carter-doktrína formájában jelentkezett, amely szerint

„bármely külső erő kísérlete a Perzsa-öböl térsége feletti ellenőrzés megszerzésére az Amerikai Egyesült Államok létfontosságú érdekei elleni támadásnak minősül (12.)”

A hivatalos verzióval ellentétben, az amerikai segítség megindulása nem a szovjet intervenció után kezdődött, hanem fél évvel korábban. Brzezinski beismerte a Le Nouvel Observateurnek 1998-ban, hogy Carter elnök 1979. július 3-án írta alá az első irányelvet a kabuli szovjetbarát rezsim ellenfeleinek a titkos megsegítéséről. Mint hozzátette, még aznap írt egy feljegyzést az elnöknek, amelyben elmagyarázta neki, hogy véleménye szerint ez a segítség szovjet katonai beavatkozást fog előidézni. (13.) Újságírói kérdésre, hogy tudatosan provokálták a szovjeteket a katonai lépésre, a nagy stratéga a következőt válaszolta:

„Ez nem egészen az. Nem erőltettük az oroszokat a beavatkozásra, de tudatosan növeltük annak valószínűségét, hogy beavatkoznak”

Ez nagyon lényeges mondat, gyakorlatilag két világháború kirobbantásának, és több kisebb katonai konfliktus kódját adta meg a lengyel származású Brzezinski. A szovjetek akkoriban azzal is indokolták az intervenciót, hogy az Egyesült Államok titkos szerepvállalása ellen akarnak harcolni, amit persze senki nem hitt el. Majd újabb kérdés az idézett interjúban:

„Nem bánt meg semmit?” „Mit bánjak meg? Ez a titkos művelet kiváló ötlet volt. Az volt a hatása, hogy az oroszokat az afgán csapdába sodorta, és azt akarja, hogy ezt bánjam meg?”

– hangzott Brzezinski válasza. Majd a nemzetbiztonsági tanácsadó úgy folytatta, hogy azon a napon, amikor a szovjetek hivatalosan átlépték a határt, írt Carter elnöknek, hogy most lehetőségünk van arra, hogy Szovjetunió megkapja a maga vietnámi háborúját. Brzezinski ezután még megjegyzi, hogy Moszkvának majdnem 10 évig kellett cipelnie ezt a nem támogatható háborút, egy olyan konfliktust, amely a szovjet birodalom demoralizálódását, és végül felbomlását eredményezte.”

Az előbbi kérdésben talán az is benne volt, hogy vajon megérte-e rászabadítani egy országra egy véres és kegyetlen háborút azért a kétséges haszonért, hogy a Szovjetuniót demoralizálják. A kellemetlen kérdések itt nem álltak meg: „És azt sem bánja meg, hogy támogatta az iszlám fundamentalizmust, fegyvert és tanácsot adott a jövő terroristáinak?” Brzezinski azonban magabiztosan azzal vágott vissza, hogy

„mi a legfontosabb a világtörténelem szempontjából, a tálibok vagy a szovjet birodalom összeomlása? Néhány felkavart muszlim, vagy Közép-Európa felszabadítása és a hidegháború vége? (14.)”

A Szovjetunió összeomlását alapvetően az elhibázott marxista gazdaságpolitika okozta, és a szovjet társadalmat leginkább az állandó pénztelenség demoralizálta, majd amikor Ronald Reagan 1983-ban bejelentette az SDI-programot (Stratégiai Védelmi Kezdeményezés), más néven a „csillagháborús tervet”, ami egy álterv volt, de bejött, mert ez olyan magas költségeket jelentett volna a szovjeteknek, amit már nem tudtak vállalni. Az afganisztáni háború, az 1985-ös szaúdi olajár válság, vagy a csernobili katasztrófa viszont mind siettethették Mihail Gorbacsovot a szükséges lépések megtételében.

Brzezinski egyébként azt is kimondja a könyvében, hogy Közép-Ázsia geostratégiai jelentőségét a földgáz- és olajkészletek hatalmas koncentrációja adja, emiatt pedig az amerikai olajcégek komoly tárgyalásokat folytattak Azerbajdzsánban és a térség többi államában. Mint Sheila Heslin, az NSC (Nemzetbiztonsági Tanács) energia szakértője 1997-ben a Kongresszusnak elmondta, az Egyesült Államok közép-ázsiai politikája „lényegében az volt, hogy megtörje Oroszország monopóliumát az olaj [és a gáz] szállítása felett, és őszintén szólva a nyugati energiabiztonság előmozdítása az ellátás diverzifikációja révén”. (15.)

„Érdemes megjegyezni, az Egyesült Államok nagyon aggódott amiatt, hogy a Perzsa-öböl a szovjetek kezére kerül”

A Truman-kormányzat már 1949-ben egy „olajmegtagadási” stratégiát fogadott el, amelynek értelmében szovjet invázió esetén felrobbantották volna az olaj létesítményeket, és az olajforrásokat eltömítették volna, ezzel gátolva a szovjet tankok mozgását. (16.)

Ha a jelenleg zajló ukrán-orosz háborúra gondolunk, és az Északi Áramlat csővezeték „megrongálására”, akkor azt is mondhatnánk, a Szovjetuniót ugyan sikerült padlóra küldeni, de a helyébe lépő putyini Oroszország sokkal erősebb ellenféllé vált. Az új Oroszország már gazdaságilag annyira erős, hogy sem szankcionálni, sem pedig bedönteni nem lehet, ezért kellett tehát egy mesterséges konfliktussal elszigetelni.

Szigorúan piszkos tervek

„Ahogy megnőtt az amerikaiak érdeklődése a közép-ázsiai energiahordozók iránt, rövidesen Afganisztán lett a világ fő heroinforrása”

Oroszország részletes tájékoztatást nyújtott be 2001 márciusában az ENSZ Biztonsági Tanácsának az al-Kaida és Oszama bin Laden heroinkapcsolatáról és más vonatkozásokról, de az Egyesült Államok nem ezen információk alapján cselekedett. Inkább hallgattak, majd kiderült, hogy a NATO-t felhasználva az ország megszállására készülnek, amely során a heroin termelést – amit a tálibok teljesen be akartak tiltani – megháromszorozták. (17.) Ugyanis „a CIA együttműködése és támogatása az iszlamistákkal, például bin Ladennel legalább 1971-ig nyúlik vissza, amikor a CIA csatlakozott a szaúdi hírszerzéshez a Muszlim Testvériség és szövetségesei támogatásában a kommunizmus elleni világméretű kampányban.” (18.) Úgy tűnik, hogy az Ügynökség segítette a Muszlim Testvériséget önkéntesek toborzásában a világ minden tájáról. Amerikai kormányhivatalnokok szerint bin Laden kapcsolatba lépett az orosz maffiával, és ennek révén terjeszkedni tudtak a volt szovjet tagköztársaságokban Közép-Ázsiától Németországig.

„Tehát amikor megtörténik a 9/11-es terrortámadás, és megindul Afganisztán ellen a katonai intervenció, akkor az amerikaiak egy kiépült, átmenetileg gyengén működő droghálóztatót is megszereznek, miközben az Északi Szövetség égisze alatt háromszorosára növelik a máktermesztést”

A tálibok és bin Laden kábítószerből származó bevételét 1999-ben az amerikaiak 8 milliárd dollárra becsülték. Az Egyesült Államok és az ENSZ követelésére, miszerint a tálibok állítsák le az ópium termesztést, válaszul Omar Molla, a tálibok legfelsőbb vezetője 2000 júliusában elrendelte a teljes tilalmat, ennek következtében „a világ tiltott ópium termelésének mintegy 70 százalékát gyakorlatilag egy csapásra kiirtották”. (19.) Mivel 1999-ben az ENSZ Afganisztán ópiumtermelését 4600 tonnára tette, amelynek 90 százaléka Európába irányult a Balkánon keresztül.

Miután 1996-ban a tálibok elfoglalták Kabult a tádzsik törzsi vezető Burhanuddin Rabbani Afganisztán északkeleti részében létrehozott egy kormányt Északi Szövetség néven, amely Afganisztánnak alig 10 százalékára terjedt ki. Az Északi Szövetséget több állam is támogatta, így Oroszország, Irán, India, az Egyesült Államok stb., míg a tálibokat Pakisztán. A londoni Observer magazin szerint az ópium ellátás eltolódását, válságát a tálibok által 2000-ben bevezetett termesztési tilalom okozta.

„A tilalom idején a máktermelés egyetlen forrása az Északi Szövetség birtokában lévő terület volt, ahol megháromszorozták a termelését és beültetett hektárok száma 2458-ról 6342-re ugrott (20.)”

Scott összegzése szerint „az Egyesült Államok 2001-es afganisztáni katonai intervencióját az ópium ellátás világpiaci helyreállítása kísérte”, ahogy ezt az Egyesült Államok megtette a Távol-Keleten Laosz esetében az 1960-as évektől, és Közép-Ázsiában 1979-1980-ban. Ennek kapcsán jegyezte meg a téma másik szakértője, Paul Stares, hogy „a kábítószer-ellenőrzés nyilvánvalóan a nagyobb stratégiai céloknak lett alárendelve”. (21.)

A kanadai Scott lényegesnek tartotta kiemelni, hogy drogfogyasztás növekedése nem feltétlenül az Egyesült Államok magas szintű tervezésének tudatos célja volt, hanem a politikai döntések közvetlen következménye. A kérdés az, „vajon az illegális kábítószer kereskedelem egymást követő válságai rábírtak-e néhány kábítószer csempész amerikai érdekcsoportot és szövetségest arra, hogy sikeresen szorgalmazzák az Egyesült Államok részvételét egy ázsiai háborúban?” (22.)

„A kérdés azért volt jogos, mert tudatos döntések születtek, időről-időre, hogy az Egyesült Államokat a helyi drog meghatalmazottakkal <drug proxies> szövetségre léptessék. Ahogy ez Laoszban, Thaiföldön, Afganisztánban vagy Kolumbiában megtörtént, ahol ezek a meghatalmazottak kihasználták védettségüket, és fokozták a drog kereskedelmet”

Ráadásul a szovjet-afgán háború következménye lett, hogy „Pakisztánt a világ legnagyobb heroin szállítójává tette, és 1989-re a drogok legalább évi 4 milliárd dollár devizát hoztak, annyit, mint Pakisztán összes legális exportja együttvéve”. Ez azt jelentette, hogy „az 1980-as évek közepére a heroin feldolgozása és exportja mintegy 8 milliárd dollár értékű feketegazdaságot hozott létre Pakisztánban, ami fele akkora, mint a hivatalos gazdaságé, és Pakisztán katonai közigazgatása a teljesen kibontakozó kábítószer-kormányzattá fejlődés jeleit mutatta. A pakisztáni szenvedély betegek száma eközben az 1979-es nulláról 1988 végére 1,2 és 1,7 millió közé emelkedett.” (23.) Ilyen gyors ütem lehetetlen lett volna az ISI védelme, a CIA finanszírozása és fegyverszállítása nélkül, amely az ISI-t egy kis katonai részlegből egy modem hírszerző hálózattá emelte. „Az Egyesült Államok összejátszott ennek az új heroin forrásnak a kifejlesztésében, mert attól tartottak, hogy aláássák a CIA munkaszövetségét a mudzsahedinekkel.” (24.)

„A pakisztáni hírszerzés tehát mélyen érdekelt volt a kábítószer kereskedelemben, és az „ISI egyértelműen lehetővé tette Hekmatyar számára, hogy kábítószert használjon, s így növelje befolyását más afgán parancsnokokkal szemben, amelyek felett az ISI kevésbé rendelkezett. (25.)”

Úgy tűnik, hogy olyan terv született, hogy az afgán háborút átvigyék szovjet területre és ennek előzményeként a szovjet csapatok között többféle kábítószert kezdtek terjeszteni, hogy így könnyebben átjuthassanak és harcolhassanak. Konkrétan 1984-ben a CIA igazgatója William Casey titkos látogatásán ezt javasolta a megdöbbent pakisztáni hírszerzésnek, „akik – részben Casey által inspirálva – önállóan kezdtek kiképezni afgánokat, és a CIA-készletekből szétszórt csapásokat hajtottak végre a szovjet területen lévő katonai létesítmények, gyárak és tároló raktárak ellen”. (26.)

A Casey szerepéről mit sem tudó amerikai tisztviselők ezeket a rajtaütéseket „hihetetlen eszkalációnak” nevezték. Mohammed Yousaf pakisztáni dandártábornok szerint „így történt, hogy az Egyesült Államok, a háború jelentős eszkalációját indította el, amely a következő három évben számos határokon átnyúló rajtaütéssel és szabotázs misszióval tetőzött” az Amu Darjától északra. A támadásokat kiterjesztették Tádzsikisztánra és Üzbegisztánra, az akciók vezetője pedig nem más volt, mint Hekmatyar. Ugyanakkor üzbégre fordított Koránokat osztottak szét, amelyeknek szerepük volt az iszlamizmus elterjedésében.

„A háborús eszkaláció kiterjesztése mögött vélhetően olaj érdekeltségek álltak”

Scott szerint Casey olaj érdekeltségű (,,oilman”) volt, és 1984-ben texasi jobboldali olaj érdekeltségek már a Kaszpi-medence olajforrásait kezdték figyelni. A határokon átnyúló gerillákat, akiket üzbégekből és tádzsikokból verbuváltak, akik idővel olyan heroinból finanszírozott iszlamista csoportokká fejlődtek, mint az IMU, amely 1990-ben „Közép-Ázsia csapása” lett. (IMU – Üzbegisztán Iszlám Mozgalma. 1998-ban alapított iszlám terrorista csoport, főleg Afganisztánban és Pakisztánban voltak aktívak.) Scott szerint

„általában véve az olaj a fő tényező annak magyarázatában, hogy az Egyesült Államok miért hajlik elsősorban a beavatkozásra, és ha mégsem tud egy olaj vagy gáz forrást megszerezni, akkor azt – mint az az ukrán-orosz háború kapcsán is megfigyelhető – megpróbálja elszigetelni”

Miután az Egyesült Államoknak Afganisztánt sem sikerült megtartani, mert a tálibok ugyanolyan fanatikusan harcoltak, mint a vietkongok, ezért 2021-ben innen is ki kellett vonulniuk, ezzel elveszett az a cél, hogy Közép-Ázsiában hozzáférést szerezzenek a Kaszpi-tenger hatalmas olaj- és gázmezőihez, és biztosítsák az azok feletti ellenőrzést. A globális drogkereskedelmi érdekeket tehát az olaj érdekeltségek egészítették ki, vagy éppen írták felül.

Források:

1.Peter Dale Scott: Drog, oil and war. The United States in Afghanistan, Colombia, and Indochina. 2003.

https://en.wikipedia.org/wiki/Pathet_Lao

  1. Alfred McCoy: The politics of heroin. CIA COMPLICITY IN THE GLOBAL DRUG TRADE. 2003. 470. o.
  2. McCoy, 471. o.
  3. McCoy, 471. o.
  4. Scott, 27. o.
  5. McCoy 471. o.
  6. McCoy idézi a Washington Post, 1990. május 13-ai cikkét, 486. o.
  7. McCoy, 473. o.
  8. McCoy, 473. o.
  9. Scott, 29. o.
  10. Scott, 30. o.
  11. Scott, 35. o.
  12. Scott, 35. o.
  13. Scott, 31. o.
  14. Scott, 36. o.
  15. Scott, 31. o. 
  16. Scott, 32. o.
  17. Scott, 33. o.
  18. Observer, 2001. November 25.www.observer.co.uk/Distribution/Redirect-Artifact/
  19. Paul Stares, Global Habit: The Drug Problem in a Borderless World (Washington, D.C.: Brookings Institution. 1997. idézi: Scott, 33.o.

21.Scott, 43. o.

  1. Scott, 47. o.
  2. Scott idézi Michael Griffin könyvét Reaping the Whirlwind: The Taliban Movement in Afganistan, 2001. 46. o.
  3. Scott, 49. o.
  4. Scott, 49. o.
MEGOSZTÁS