„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Dmitrij Trenyin írása a #moszkvater.com számára
„Eközben Oroszország, India és Kína – a három vezető nem nyugati ország Eurázsiában, valamint a kontinens számos más fontos független szereplője – folytatta gazdasági felemelkedését, valamint együttműködésük megszilárdítását”
Fotó:EUROPRESS/GIANLUIGI GUERCIA/POOL/AFP
Még két évtizeddel ezelőtt a nagy eurázsiai kontinenst a történelem során először egy olyan hatalom uralta, amely maga nem Eurázsia volt. A kontinens nyugati részén ugyanis az Egyesült Államok vezette NATO éppen Big Bang-bővítésen ment keresztül, hét új tagot vett fel a Balti-tenger, a Fekete-tenger és az Adria között. Az Egyesült Államok által inspirált és támogatott színes forradalmak -először Grúziában, majd Ukrajnában – rámutattak a szövetség következő lehetséges jelöltjeire. Eurázsia déli részén az Egyesült Államok, miután lerohanta Irakot, Bagdadból irányította a régiót. Az afgán tálibok legyőzése után az amerikai erők Kabulban is gyökeret eresztettek, és a szomszédos közép-ázsiai országokban, Üzbegisztánban és Kirgizisztánban lévő katonai bázisok is támogatták őket.
Eurázsia vezető hatalmai közül Kína éppen azon volt, hogy sikeresen integrálódjon a globális gazdaságba, ahol még mindig a washingtoni konszenzus volt a törvény. India a <fábiánus szocializmus> utolsó maradványait vetette le, és kitárta karjait a globalizáció felé, ami logikusan az Amerikával való kapcsolatokat helyezte előtérbe. Oroszország pedig, amely a Szovjetunió bukása által bekövetkezett gazdasági, társadalmi és technológiai összeomlásból lábadozott, még mindig abban reménykedett, hogy stratégiai partnerséget építhet ki az Egyesült Államokkal és a NATO-val.
„Az amerikai hatalom a csúcson volt, Washington a szó szoros értelmében a kezében tartotta a világot. Sajnos, az Egyesült Államok, a világtörténelem példátlan hatalma, amely úgy jutott el a globális hegemón pozícióba, hogy egyetlen más jelentős szereplő sem tudott vele versenyre kelni, szánalmasan visszaélt hatalmas erejével, és dicsőített puha hatalmával (soft power)”
Ahelyett, hogy az egyes nemzetek alapvető érdekeinek kölcsönös elismerésén alapuló valódi többpólusú rendszer megszervezésére törekedett volna, amelyben – legalábbis kezdetben – ő maga lenne a primus inter pares (első az egyenlők között) (ami Franklin D. Roosevelt módszere lett volna), inkább kizárólagos és átfogó dominanciájának megerősítésére törekedett. Washington a NATO kúszó keleti bővítésének minden egyes lépésével egyre keményebben nyomta Oroszországot. Tönkretette a Moszkvával folytatott fegyverzet ellenőrzést, és a Teheránnal kötött nukleáris megállapodást. Továbbra is folyamatosan provokálta Kínát Tajvan miatt, miközben kereskedelmi és technológiai háborút indított Peking ellen, hogy hátráltassa legfőbb gazdasági versenytársát.
„Eközben Oroszország, India és Kína – a három vezető nem nyugati ország Eurázsiában, valamint a kontinens számos más fontos független szereplője – folytatta gazdasági felemelkedését, valamint együttműködésük megszilárdítását”
Vásárlóerőben kifejezve jelenleg a negyedik, illetve a harmadik, valamint a világ legnagyobb gazdaságát képviselik. Kína körülbelül egy évtizede szintén népszerűsíti hatalmas „Egy övezet, egy út” kezdeményezését. India elkezdte felismerni, majd bővíteni szerepét a világban. Oroszország pedig négy másik volt szovjet köztársasággal együtt felépítette az Eurázsiai Gazdasági Uniót.
Moszkva, Peking és Delhi Brazíliával együtt a BRICS alapító tagjai lettek. Idén, az oroszországi Kazanyban tartandó BRICS csúcstalálkozón először fognak részt venni Irán, Egyiptom, Etiópia, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek vezetői. Egy másik jelentős eurázsiai intézmény, a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO), amely Kína, Oroszország és a közép-ázsiai államok fórumaként indult, de ma már India, Pakisztán és Irán is a tagja, és hamarosan Belarusz is csatlakozik hozzá. Törökországtól Thaiföldig, a Maldív-szigetektől Mongóliáig számos más eurázsiai ország is kifejezte csatlakozási szándékát a BRICS-hez vagy a SCO-hoz.
Az egyre gyakrabban világtöbbségnek nevezett országok tagjai közötti tendencia ellensúlyozására élesítette Washington a NATO profilját az indo-csendes-óceáni térségben; megerősítette a hidegháború idejéből származó két- és háromoldalú szövetségeit a Csendes-óceán nyugati részén, és alapított egy újat, az AUKUS-t, a Csendes-óceán déli részén. Az amerikaiak arra is törekednek, hogy a „Quad” csoporton belül Indiát, mint központi nagyhatalmat ápolják (Szerk.: A Négyoldalú Biztonsági Párbeszéd nevű csoportosulás tagjai közé tartozik Ausztrália, Japán, India és az Egyesült Államok).
„Mindezek a többszörös megállapodások teljes mértékben az Egyesült Államok dominanciája alatt állnak, és a Washington által kinevezett ellenfelek – Kína, Oroszország, Irán és Észak-Korea – megfékezését és elrettentését célozzák azzal az egy fő céllal, hogy megvédjék Amerika hegemón pozícióját”
Ezzel szemben a BRICS vagy a SCO nem veti magát alá egy hatalom, vagy nemzetek tandemje/triumvirátusa uralmának. A BRICS közelmúltbeli bővülése azt is mutatja, nem törekszik arra, hogy a nyugati G-7 mintájára egyfajta elitista irányító csoporttá, vagy direktóriummá váljon a nem nyugati világ számára. Az SCO nem kevesebb, mint négy nukleáris hatalmat foglal magában, amelyek mindegyike egyértelműen független külpolitikát folytat, amelyet egy sajátos stratégiai gondolkodásmód inspirál, és amely jól meghatározott nemzeti érdekeket szolgál. A BRICS és az SCO diplomáciai kultúráját a szuverén egyenlőség, a párbeszéd, a nemzeti érdekek és civilizációs értékek tiszteletben tartása és a konszenzus jellemzi.
„Sem a BRICS, sem az SCO nem nyíltan Amerika- vagy Nyugat-ellenes. Figyelmük inkább befelé, mint kifelé irányul, és még rengeteg teendő áll előttük. Oroszország, Kína, India, Irán és a többi ország is természetesen ragaszkodnak ahhoz, hogy külső beavatkozás nélkül üzleteljenek, nem is beszélve egy idegen irányításról. Nem akarják uralni Eurázsiát. Ők ott élnek, ez az otthonuk – ellentétben a több ezer kilométerre lévő, csillapíthatatlan és „nélkülözhetetlen nemzettel”.
„Ukrajnában Oroszország számára a fő kérdés a nemzetbiztonság volt, nem pedig egy <birodalom feltámasztása>; Tajvanban Peking a hongkongi modell alapján történő nemzeti újraegyesítést támogatta, ami szintén távol áll a birodalmi tervektől”
Az amerikaiaknak mégis jó okuk van attól tartaniuk, hogy Oroszország felülkerekedik Ukrajnában. Ez súlyos csapást mérne a nyugati blokkon belüli vezető pozíciójukra, valamint a világ más részein megmaradt hegemón szerepükre. Washington ezt nem venné félvállról, és mindent megtesz ennek megakadályozására. Az Oroszországgal szemben eddig bevezetett 16 ezer szankciótól és az ukrajnai háborúra költött dollár százmilliárdoktól eltekintve az Egyesült Államok és barátai megpróbálnak majd éket verni a BRICS és SCO tagországai közé, és aláásni a nekik nem tetsző vezetők belpolitikai pozícióit. Ebben van gyakorlatuk, és erre fel vannak készülve.
„Amit az Egyesült Államok nyilvánvalóan ki fog használni, az a Kína és India közötti kapcsolatok. Az lehetőséget adhat nekik arra, hogy Delhit Peking ellen fordítsák, és gyengítsék az indiai-orosz kapcsolatokat”
Eddig ezzel nem jártak sikerrel. Bármennyire is szükségük van az indiaiaknak külföldi befektetésekre és fejlett technológiára ahhoz, hogy teljes mértékben ki tudják fejleszteni nemzetük hatalmas potenciálját, országukat nagyhatalomnak tekintik, nem pedig eszköznek valakinek a mesterkedéseiben. Mivel az indiai önkép és önbecsülés gyorsan emelkedik, nehéz elképzelni, hogy Delhi Washington akaratát teljesíteni fogja.
„Amerikával ellentétben Eurázsia országainak viszont nemigen kell attól tartaniuk, hogy Oroszország eléri céljait Ukrajnában”
Az SCO-n belül kialakuló közös biztonsági térség sokkal stabilabbá tenné a kontinenst – egyelőre Európát leszámítva – akár a nagyhatalmi kapcsolatok stratégiai stabilitása, akár a regionális biztonsági rendszerek (mint például az Oroszország által az Öböl-térségben javasolt rendszer), akár a terrorizmus kockázatai szempontjából. A BRICS csoporton belüli új pénzügyi megállapodások biztonságosabbá tennék a tagok közötti dollármentes tranzakciókat. Az új eurázsiai logisztika jobb összeköttetést biztosítana a világ legnagyobb és legváltozatosabb kontinensén belül. Végül Európa országainak – ha úgy tetszik, Eurázsia Távol-Nyugatának – választaniuk kellene, hogy az Egyesült Államok pályáján maradnak-e, miközben Amerika hatalma tovább zsugorodik, vagy pedig kelet felé nyújtják ki a kezüket, egy hatalmas és vibráló új világ felé a szomszédságban.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
csakafidesz says:
“Bármennyire is szükségük van az indiaiaknak külföldi befektetésekre és fejlett technológiára ahhoz, hogy teljes mértékben ki tudják fejleszteni nemzetük hatalmas potenciálját, országukat nagyhatalomnak tekintik, nem pedig eszköznek valakinek a mesterkedéseiben. Mivel az indiai önkép és önbecsülés gyorsan emelkedik, nehéz elképzelni, hogy Delhi Washington akaratát teljesíteni fogja.”
——————————————————————————————————————————————————————
India már megtanulta a leckét a brit gyarmatosítás évei alatt. Alapból gyűlölik az ilyen asszimetrikus dolgokat. Inkább élnek tisztes nyomorban, de köszönik, nekik nem kell kizsákmányolás.