Az első számú vezetőnek tartott Oleg Siskanov nyári letartóztatása, és az idén elfogadott maffia törvény lavinát indíthat el az alvilágban, amelytől egyre több nehézfiú igyekszik elhatárolódni.

Érdekes, ám a külföldiek számára nehezen átlátható, hogyan működik az orosz maffia, amelyre a hatóságok most komoly csapást mértek. Hatalmas veszteség ugyanis, hogy még júniusban letartóztatták az alvilág első számú vezetőjének tartott Oleg Siskanovot.
Hogy miért komoly a veszteség? Azért, mert a szervezett bűnözői csoportok a szerzett pénzek egy részét közös alapba, az úgynevezett „obscsakba” teszik. Ez a közös pénz biztosítja a fekete pénzek kifehérítését különböző befektetések útján. Ezen kívül ebből segítik a letartóztatott maffia tagok családját, fizetik az ügyvédi költségeket. Siskanov letartóztatása után új ügyvivőt kell találnia a bűnözői csoportok vezetőinek. Olyat, akiben mindenki egyformán bízik.
„Addig a pénzhez senki nem nyúlhat hozzá, márpedig itt sokszázmillió dollárról van szó, de vannak, akik szerint bőven milliárdon felüli az összeg”
Siskanov 1964. június 12-én született a Moszkvától harminc kilométerre fekvő Ramenszkojéban. Családja átlagos, apa, anya munkásemberek. A tanulásnál jobban érdekelte Oleget a futball, tehetségesnek is tartották. De nem lett futballista. Megismerkedett két helyi nehézfiúval, akik megjárták a börtönt. Az egyikük gyilkosságért ült. A hármas fogat szinte minden idejét együtt töltötte. Aztán egy buli végén 1981 novemberében a két idősebb megerőszakolt egy helyi lányt, majd hogy eltüntessék a nyomokat fel is gyújtották. A rendőrség hamar elkapta a tetteseket, Siskanov azonban magára vállalta az egészet. Később ezt azzal magyarázta, hogy a két társa visszaesőként minimum életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott volna.
„Oleg 10 évet kapott és ez meghatározta a sorsát”
Mire az ítélethirdetés után elszállították a börtönbe, a két szabadlábon maradt társa a kapcsolataik révén már beajánlottak a fegyintézetet irányító, épp szabadságvesztésüket töltő magas rangú maffiafőnököknek. Ők pedig a szárnyaik alá vették Siskanovot. Egyre magasabbra lépett a bűnözői hierarchiában, és amikor 1991 novemberében szabadult, kint már várta a sokak által romantikusnak gondolt bűnözői élet.
Az Izmajlovo szállodában 1992-ben a moszkvai nagyfőnökök „hivatalosan” bűnözővé koronázták. Egyre látványosabban ívelt felfelé a karrierje, és ezzel együtt megnövekedett a befolyása is. Hivatalosan ő lett a ramenszkojei bűnözői csoport vezetője. Ennek nem mindenki örült a régi tagok közül, de aki ezt szóvá tette, az nyom nélkül eltűnt.
„Ramenszkojéban és a környező városokban minden vállalkozás nekik fizetett a védelméért, majd amikor már nem bírták a terheket, Siskanov a „tartozások” fejében egyszerűen elvette tőlük a céget, és a saját emberét ültette az élére”
És hogy nyugodtan dolgozhasson, a helyi rendőrséget, ügyészséget korrumpálta. Így aztán a sértettek nagyon jól tudták, hogy feleslegesen mennének feljelentést tenni, eljárás nem fog indulni. És ami fontosabb, így még életben is maradtak.
Persze, egy maffiafőnök élete sem fenékig tejfel. Először 1996-ban követtek el ellene merényletet, de miközben a bérgyilkos szerelte a bombát Siskanov Mercedesze alá, a bomba felrobbant. Oleg ettől fogva óvatosabbá vált. 1998-ban már komolyan kezdett utána nyomozni az FSZB. Ekkor a nevét megváltoztatta Medvegyevre, és elköltözött Spanyolországba, ahonnan tovább irányította az egyre nagyobb hatalommal rendelkező brigádját. 2009-ben hazatért, és ott folytatta, ahol abbahagyta. A saját vállalkozásaiból dőlt a pénz, de nem hanyagolta el a bűnözői társadalmat sem. Elsimította a viszályokat az ellenségeskedő bandák között, rendre utasította a renitenskedőket. Túllépett Ramenszkojén, egyre nagyobb befolyásra tett szert Moszkvában. Itt is kiépítette a hálózatát az ügyészek, bírák, rendőrök között.
„De 2012-ben valami piszok került a gépezetbe. Ebben az évben nyoma veszett üzlettársának, az 53 éves Tatyjana Szidorovának és családjának”
Szidorova a jól menő vállalkozása mellett tagja volt a városi képviselőtestületnek. Eltűnése ezért is váltott ki nagyobb érdeklődést annál, mint amit Siskanov várt. Mint a nyomozás kiderítette, pár nappal az eltűnése előtt Szidorova az üzletei bővítéséhez felvett 300 millió euró banki hitelt. A tanúk elmondása szerint miután megjött az összeg megjelent az irodában Siskanov, és fenyegetni kezdte az asszonyt, aki nem ijedt meg és elzavarta a társát. Másnap az asszonynak és a családjának nyoma veszett. A házuk nyitva, az összes autó a garázsban. Viszont a nyomozók vonszolásra utaló nyomokat találtak, így emberrablás miatt indítottak nyomozást.
Természetesen az első számú gyanúsított Siskanov lett, de nem tudtak semmit bizonyítani. Viszont már annyira szúrta a hatalom szemét Siskanov, hogy elkezdték „megdolgozni” a feltételezett belügyi segítőit, akiket szép sorban lekapcsoltak. Az FSZB most csendben dolgozott, nem vertek nagydobra egy-egy letartóztatást. Az orosz parlament pedig idén elfogadta a legújabb törvényt, ami „bűnszervezet hierarchiájában elfoglalt magas pozíció” nevet viseli, és a büntetési tétele 8-tól15 évig terjedő fegyházbüntetés. Az úgynevezett maffiatalálkozón való részvételért 12-től 20 évig tartó fegyházbüntetés jár.
„Ezzel a passzussal már meg lehetett indítani az eljárást Siskanov ellen”
A maffia főnök a kihallgatásán elmondta, hogy fogalma sincs arról, miért van lecsukva, és kérte, hogy helyezzék házi őrizetbe. Ezt a bíróság elutasította. Szeptemberben az FSZB letartóztatott nyolc embert, akik közül páran vallomást tettek, és elmondták, kinek a megbízásából rabolták el, és gyilkolták meg Szidorovát és családját. Megmutatták azt is, hová ásták el a holttesteket. De csak hozzávetőlegesen tudták a helyet megmutatni. A nyomozók 12 napon keresztül ástak 0.2 hektárnyi területet 10 méter mélységben, míg végül megtalálták a négy holttestet. Kettőt közülük fejbe lőttek, a másik két személyt megfojtották.
Siskanov letartóztatása egyébként a moszkvai művészvilágban nagy felhördülést váltott ki. A maffiafőnök ugyanis nagy mecénás volt, támogatta a sportot és a művészetek szinte minden válfaját. A hírességek Siskanov azonnali szabadlábra helyezését követelték. A negyven aláíró között van Ljubov Uszpenszkaja, Lev Lescsenko, Valerij Gazzajev és más hírességek. A mellékelt ábra szerint most majd magyarázkodhatnak.
„Siskanov letartóztatásával komoly csapást mértek az orosz maffiára a nyomozóhatóságok”
Először is, az új törvénnyel szinte mindegyikük rács mögé juttatható, hiszen a maffiafőnökök egyike sem tagadja, hogy kicsoda. Ha letagadja, azonnal kizárják őket maguk közül, tehát kegyvesztetté válnak. Másrészt, ahogy a cikk elején említettem, a kasszához nem férnek oda. Ahhoz az kell, hogy új pénztárost válasszanak maguk közül. Ez viszont hosszú folyamat, hosszú előkészületekkel, találkozókkal. De kérdés, hogy ki akarja ezt egyáltalán elvállalni? Ugyanis, ha Siskanovra rászálltak a hatóságok, akkor az utódjára is rá fognak.
Így aztán érthető, hogy a lehetséges utódok nem nagyon vágynak erre a tisztségre. Az egyik maffiafőnök, Oleg Muhametsin Siskanov letartóztatása után egy hónappal bement a rendőrségre, és nyilatkozatot tett, miszerint ő sosem volt tagja semmilyen, a szervezett bűnözésből élő társaságnak. A most 57 éves Muhametsin a ljubereci csapatnak az ismert és elismert vezére, akit még a ’90-es évek elején koronáztak bűnözővé.
„Muhametsin bejelentésénél nagyobb bűnt nem követhet el a saját törvényeik szerint egyetlen maffiatag sem. Ez rosszabb az ő világnézetük szerint, mintha a családját tagadta volna meg”
Éppen ezért felesleges felsorolásba vagy találgatásokba bocsátkozni. A hírek szerint egyre több vezér gondolkodik hasonló lépésen. És ha ez így van, akkor el lehet mondani, hogy Siskanov letartóztatása lavinát indított el, ami valószínűleg maga alá fogja temetni a szervezett bűnözés nagy részét. Persze, ez hosszú idő lesz, de az első nagyon komoly lépést megtették az orosz hatóságok.