Brzezinski mindezt már előre vetítette!

Szót kér az olvasó! Az úgynevezett „új” média, ezen belül is a közösségi média sajátja az interaktív felhasználói visszacsatolás. Így tehát természetes, hogy a #moszkvateren megjelenő írásokhoz is rengeteg hozzászólás érkezik. Köztük rengeteg olyan észrevétel, meglátás, ami további gondolásra inspirál. Ezek közül válogattunk néhányat.

„Aki nem tanul a történelemből az arra ítéltetik, hogy átélje ugyanazt”
Fotó:EUROPRESS/YASUYOSHI CHIBA/AFP

Sokat foglalkozunk írásainkban a háború menetével, kirobbanásának okaival, lehetséges kifutásaival, az eszkaláció veszélyével. Egyik olvasónk ennek kapcsán megjegyzi, hogy „valóban lehet a lassú felőrlés taktikája mellett érvelni, mert a másik véglet, a nagyerejű letámadás, a frontális támadás nagyobb eséllyel fokozná az eszkalációt, a háború atomháborúvá fajulását.

„Másfelől viszont – véli a kommentelő – nincsenek évei Moszkvának arra, hogy türelmesen, faluról falura elfoglaljon mindent”

Ezt a gondolatot viszi tovább az a hozzászóló, aki megjegyzi, hogy ez még mindig állóháború, és nem mindig lesz így, hogy az idő az oroszoknak dolgozik. Mint érvel, ömlenek a korszerű nyugati fegyverek Ukrajnába, s amikor be tudják vetni azokat, nem lesz könnyű dolguk az oroszoknak. Olvasón k úgy látja, hogy

„a közeli hetekben kellene az oroszoknak elsöprő erejű, a frontot több helyen áttörő támadást indítaniuk. Kérdés, van-e ehhez erejük”

Egy másik olvasónk egyetértően állapítja meg, hogy a számadatokból is jól kiviláglik Oroszország mennyiségi fölénye, a humán túlsúlyról nem is beszélve. Mint ehhez hozzáteszi, nem elég a technika, ahhoz működtető emberekre is szükség lesz. Hiába koncertrálják hát szerinte a „haladárok” a pusztító fegyvereket Ukrajnába, lassan több lesz a fegyver, mint ember, hiszen a lakosság ahogy tud, menekül.

„Ezek után nem csodálkozom azon, hogy valóságos embervadászat van Ukrajnában. Tényleg, mint az ősi népek áldozatot mutatnak be a háború istenének. Meddig lehet ezt csinálni? Egyes nyugati katonai vezetők reálisan látják Ukrajna végzetét”

Megint egy másik kommentelő szerint „az Egyesült Államok és európai csatlósai 2015 óta szövik a háború provokációs hálóját Oroszország köré. Trump hatalomra kerülése megakasztotta ezt a folyamatot, de amint Biden hatalomra került, két héttel később elkezdődtek a fegyverszállítások. Először Belgiumba, és onnan Ukrajnába. Ugyanazt a politikai helyzetet előidézve ezzel, ami 1962-ben volt a kubai válság idején.” Olvasónk szerint Oroszország figyelmeztette Amerikát, és Ukrajnát is, de nem hagytak fel a tűrhetetlen fenyegetést jelentő fegyverszállításokkal. Szándékosan provokálták ki ezt a háborút.

„Zelenszkij nem hős, hanem egy világhatalomra törő csoport fizetett ügynöke”

Vannak olvasóink, akik időről-időre megjegyzik, hogy Oroszország támadta meg Ukrajnát. Igen – teszem hozzá -, csak idáig hosszú út vezetett, és mintha többen is akarták volna ezt a háborút. Vagy legalábbis nem tettek ellene semmit. Olvasónk a fegyverszállítások kapcsán megjegyzi, a nemzetközi jog szerint Oroszország az agresszor, Ukrajna a megtámadott fél. Az ENSZ alapokmányában pedig benne van (oroszok is aláírták), hogy joga van minden országnak a megtámadott felet támogatni pénzzel, fegyverrel, bármivel.

„Ezért aztán – összegzi a gondolatait a kommentelő – segítünk, mert nem nézhetünk félre”

A kommentelők másik része erre azt mondja – mint egyik hozzászólónk is -, hogy amikor a Balkánon a NATO (Amerika) beavatkozott az egyik oldalon a konfliktusba, amelyhez semmi köze ehhez nem volt. Leválasztott országrészeket tetszése szerint egy független országról, amit terror bombázással térdre kényszerített, emlékeztetett az olvasónk, hozzátéve, hogy ezek után a játék nyitott.

„Ha a Nyugat ezt büntetlenül teheti, miért lenne tiltott ez egy másik országnak?”

S szerinte okkal, hiszen Ukrajna elnyomja a kisebbségeit, nem tiszteli a demokrácia legminimálisabb követelményeit, náci múltját erőteljesen újraéleszti, a korrupció világbajnoka és 2014 óta háborúra készül (készítik nyugati gazdái) egy másik ország ellen. Egy másik ország vezetőjének demonizálása – jegyzi meg olvasónk – nem változtat azon, hogy akárki is lenne ma Oroszország vezetője, ugyanígy viselkedne vagy még sokkal agresszívabban. Úgy véli, Európa szerencséje, hogy Putyin ma az orosz elnök.

Hát igen, Oroszország elvitatta Amerikának a nemzetközi jog megsértésére vonatkozó monopóliumát, és Putyin tényleg nem az ördög, a helyzet is lehetne rosszabb, de azért jegyezzük meg, hogy ezt Európában messze nem mindenki gondolja így. Egyik legutóbbi cikkünkben felvázoltunk egy teóriát arra vonatkozóan, hogy miért állnak még a Dnyeper hídjai, és miért juthatnak el szinte háborítatlanul a nyugati fegyverek a frontra. Nos, a kérdés olvasóink fantáziáját is megmozgatta.

„Az egyik hozzászóló szerint nem elképzelhetetlen, hogy azokra a vasutakra az oroszoknak is szükségük lehet majd”

Ha ez a feltételezés helytálló, akkor szerinte az orosz haderő addig nem áll meg, amíg ki nem űzi egész Ukrajnából a Nyugatot. Ennek meglátása szerint azért is nagy a valószínűsége, mert bármiféle „egyezség” csak befagyott konfliktust hagy maga után. A Nyugat terjeszkedni akart, és akar bármilyen áron. Ennek szerinte két módja volt. Az egyik a Kissinger-féle manipuláció, a másik az, amit id. Bush kezdett el, és a többi amerikai elnök Bidennel bezárólag folytatott. Ezt az orosz vezetés is tudja.

„Egy tűzszünethez (békéhez), mindenekelőtt bizalom kell. Ezt a Nyugat eljátszotta. (Jegyezzük itt meg, a Nyugat szemében Oroszország is.) Ráadásul, a nem nyugati világban már így is arcot veszített, minden propagandisztikus trükközése ellenére. Ez is az oroszok kezére játszik”

Abban a pillanatban pedig, amikor az első nyugati (angolszász) katona hivatalosan is ukrajnai földre teszi a lábát, már szó szerint egy második Nagy Honvédő Háború veszi kezdetét, és az valóban globális lehet… Amerika olvasónk meglátása szerint szelet akart vetni, de vihart fog aratni…

Egy másik hozzászóló nem ért egyet azzal a feltevésünkkel, hogy a háborítatlan Dnyeper hidak és a csak korlátolt hatótávolságú amerikai rakéták szállítása mögött egyfajta egyezség, akár hallgatólagosan is lenne a két nagyhatalom között. Úgy látja, a hidak azért állnak, a vasútvonalak azért működhetnek, mert ez az orosz katonai érdek. Szerinte az orosz vezetés rájött, hogy nem a technika, a „vas” megsemmisítése fogja az ellenfél erejét lenullázni, hiszen az pótolható. Az ellenfél akkor semmisül meg, amikor elfogy a hadra fogható ember, a katona. Emberből pedig katona csak akkor lesz, ha el van látva fegyverrel. Fegyvert csak működő hidakon, működő vasúttal lehet a donbasszi húsdarálóba szállítani. Számomra ez a magyarázat. Olvasónk úgy látja, a Nyugat egyre nagyobb aggodalommal szemléli a donbasszi húsdarálót, valamint azt, hogy az orosz katonai erő még mindig csak félkézzel dolgozik. Csúcstechnikáját gyakorlatilag nem veti be, tartalékol, nem játssza ki a kártyáit.

„Félelemből, óvatosságból nem merik feszíteni jobban a húrt. Valóban nem akarnak világháborút, erre a legjobb bizonyíték a lengyelországi ukrán rakéta körüli nyugati józan viselkedés.
Az orosz erők előrenyomulásának egy adott pontján a Nyugat el fogja engedni Ukrajna kezét”

A héten Seymour Hersh Pulitzer-díjas amerikai oknyomozó újságíró tényfeltáró írása kapcsán ismét előtérbe került az Északi Áramlat ellen elkövetett diverzió. A gázvezeték sorsa, a körülötte folyó játszmák valóban kendőzetlenül megmutatják az Európa és az Egyesült Államok közötti viszony igazi arcát, és a sodródó német politika tehetetlenségét.

Egyik olvasónk nagyon világosan le is írja ezt a helyzetet. Mint fogalmaz, Amerika célja a riválisait – ezek Oroszország, Kína és Németország – gyengíteni. Ha Németországot a földgáz import blokádjával tönkre teszik, az Amerikának jó. Ha Németország és Oroszország egymással háborúzik, az Amerika érdeke. Két vetélytársa egymást tönkre teszi. Egy másik olvasónk is elgondolkodik az úgynevezett transzatlantizmus lényegéről. Vagyis arról a stratégiáról, hogy

„Németország és Oroszország sohasem lehet jóban, és főképpen nem üzletelhet egymással a fejlett technológia az olcsó és kifogyhatatlan nyersanyagbázissal. Mert ez volt az elmúlt 30 év német sikersztorijának titka”

Vagy talán fatális „véletlen” volt a két Északi Áramlat egyidejű felrobbantása? Olvasónk szerint nem, és utal arra, hogy jól ismerjük már a történelemből az angolszász „Oszd meg és uralkodj!” narratívát. Ráadásul a liberálisnak hazudott térfélen – ahol már eltorzulva ott tartanak, hogy egy demokrácia csak liberális lehet, stb. -, ellentmondást nem tűrően teret nyert szerinte az igazodás, és a feltétlen hűség az Egyesült Államok egypólusú világcéljaihoz. /Pressman: „Mindenkinek el kell döntenie, hogy hova áll!”/ Vagyis, már nem létezhet Európa számára sem az „is-is”, csupán a „vagy-vagy” az egyedüli választék. Csukódnak az ablakok is, de legfőképp az ajtók! Ismerős nekünk ez a több mint 100 éves tragikus magyar sors?

Megint egy másik hozzászólónk egyetért Seymour Hersh leleplezése kapcsán tett megállapításunkkal, miszerint a cél az orosz-európai energetikai kapcsolatok ellehetetlenítése volt, így Európa az orosz gáz helyett rá legyen szorulva a jóval drágább amerikai cseppfolyósított gázra.

„Csakhogy – teszi hozzá – Amerikának nincsenek olyan készletei gázból, hogy ki tudná váltani teljes egészében az orosz beszállítást”

Az Egyesült Államok tud beszállító lenni csak nem egyedül. A németek így vesznek norvégoktól és különböző közel-keleti „pride demokráciáktól” – mert ugye Putyin diktátor -, de így meg az a helyzet állt elő, hogy Amerikának meg kell oldania, hogy Németország melyik beszállítójára milyen nyomást tud gyakorolni a szállítás érdekében. Mostanában ugyanis ezek az államok előszeretettel tesznek keresztbe az Egyesült Államoknak. Az meg Amerikának se lenne jó, ha Németország letérdelne. Ez a része a nagy egésznek, hogy vegyük le németet az orosz gázról, engedjük el a kezét, és majd kifut az ügy valahogy azonban amerikai szempontból meglehetősen zavaros.

A következő hozzászólás is azt fejtegeti, hogy az Egyesült Államok tőkéseinek egyértelműen előnyös, ha a német, Európa legnagyobb gazdasága (amely pl. Amerikában is veszélyezteti az amerikai autók piacát) leválik az olcsó orosz energiahordozókról és nyersanyagokról, mert emiatt tudott jó árakkal versenyezni. Ennek vége. A vezeték felrobbantásával fizikailag tették lehetetlenné, hogy Németország „meggondolja magát”. Olvasónk úgy látja, elérik, hogy érdemes lesz energiaigényes gyártásokat akár Németországból az Egyesült Államokba telepíteni, közben amerikai fegyvervásárlásra kényszerítenek uniós országokat, úgyhogy kevesebb jut jóléti kiadásokra. Bár ez nem tűnik reálisnak, Amerika ugyanis szuggerálja Európába az orosz katonai fenyegetettségét. Az Ukrajnában kiprovokált háború kiválóan alkalmas erre. Ezért keltenek vele ekkora hisztériát, és tálalják Ukrajnát és Zelenszkijt, mint a „nyugati értékek” védőbástyáját. Mint olcasónk keserűen mindezek kapcsán megjegyzi,

„a rendszerváltás után 32 évvel kiábrándító a maga meztelenségében meglátni, hogyan is működik a <felsőbbrendű nyugati demokrácia>. Amit Ukrajnával művelnek, az a holokausztnál is rémesebb, mert egy grandiózus színházi előadással leplezik, hülyének nézve a fél világot”

Még keményebben fogalmaz egy másik olvasónk, aki megerősíti cikkünk állítását, és saját tapasztalata alapján megjegyzi, hogy a német sajtó tényleg elbagatellizálja Seymur Hersh cikkét – összeesküvés elmélet, thriller, stb. -, a szerzőt pedig személyében támadják. Nem tudom – teszi fel a kérdést -, miért nem lehet az elemzőknek, szakértőknek nyíltan kimondani, hogy ez a kollektív Nyugat támadása a Kelet ellen.. Egy újfajta keresztes háború, a Dollár, a Profit nevében. Vérlázító! Megint egy másik olvasónk közben már előre néz, megállapítva, hogy

„a következő <kilövendő> az Európai Unióban vélhetően a Roszatom lesz”

Mint megjegyzi, már Magyarországon is folyik a heccelés, pedig az alternatív szállítók listája, ahogy Shrek mondaná, nagyon rövid.

A jelenlegi helyzet kapcsán vissza-visszatérő eleme a fősodorral szembe menő elemzéseknek, hogy Zbigniew Brzezinski mindezt előre vetítette. Erre emlékeztet egyik olvasónk is, rámutatva, hogy Brzezinski már 1987-ben megírta a forgatókönyvet, ami azóta is zajlik: „Potenciálisan a legveszélyesebb forgatókönyv egy Kína, Oroszország és talán Irán nagykoalíciója lenne, egy „antihegemón” koalíció, amelyet nem az ideológia, hanem egymást kiegészítő sérelmek egyesítenek.” Brzezinski hozzátette:

„Amerika globális elsőbbségének hosszú élettartama és stabilitása szempontjából kulcsfontosságú lesz, hogy az Egyesült Államok hogyan manipulálja és alkalmazza az eurázsiai sakktábla fő geostratégiai szereplőit, és hogyan kezeli Eurázsia legfontosabb geopolitikai pontjait”

Ez a hozzászóló szerint annyiban módosult mára, hogy az igazi antihegemón koalíció Kína-Oroszország-Irán, és ez Németországgal lenne teljes.

Végezetül idézzünk egy kommentet, amely azt fejtegeti, „megértük, hogy ma Oroszország az egyetlen fehér nagyhatalom, és történelme során sosem támadt Európára, de mindig is hatásosan visszavágott, ha piszkálták. Bizony, ne felejtsük el, itták már a kozák lovak a Szajna vizét, na de mi volt annak is az előzménye.”

„Aki nem tanul a történelemből az arra ítéltetik, hogy átélje ugyanazt”

Ebben a megállapításban is sok igazság van, és az is természetes, hogy nem mindenki ért vele egyet. A lehetőség továbbra is megvan arra, hogy vitatkozzanak, érveljenek, mondják el a véleményüket. Ne fogják vissza magukat, azonban tiszteljék a mások véleményét. Enélkül ugyanis nem várhatják el, hogy az Önök álláspontjához is megértéssel viszonyuljanak.

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com