Újabb halasztással kell szembenéznie Észak-Macedóniának az európai uniós csatlakozási tárgyalások megkezdésének bolgár vétóját követően. A két ország kapcsolatainak látszólagos javulását követően a kapcsolatok újra mélyponton vannak, amelyet a macedón kormány felé megfogalmazott, a macedón identitást és nyelvet is megkérdőjelező bolgár követelések, illetve azok macedón oldalról történő teljesíthetetlensége okoz.

Radvánszky András írása a #moszkvater.com számára

A napokban teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a több évtizedes görög blokkolás, és a tavalyi francia vétót követően most Bulgária az, aki újabb akadályt gördít Észak-Macedónia európai uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdése elé. Az EU november 17-i Általános Ügyek Tanácsának videó konferenciáján már miniszteri szinten érkezett a bolgár vétó. Ekaterina Zaharieva miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter bejelentette, hogy

„az Észak-Macedóniával kapcsolatos tárgyalási keret elfogadását Szófia nem tudja támogatni”

A határozott nem ugyan nem volt teljesen váratlan, tekintettel arra, hogy a Bojko Boriszov vezette kormány által az EU tagállamok részére idén augusztusban megküldött hatoldalas, a macedón identitást és nyelviséget tagadó „Magyarázó memorandum” követeléseinek nagy része már a tavaly ősszel a bolgár kormány által elfogadott úgynevezett Keretálláspont részét is képezte.

„Azonban akkor még kevesen gondolták, hogy az a francia vétó jelentette fiaskót követően egy újabb elutasításhoz vezethet”

Általános nézet volt, hogy az sokkal inkább az ország rossz gazdasági helyzete, katasztrofális demográfiai helyzete, a korrupció nagysága, illetve a belpolitikai válságok sorát átélő bolgár kormánykoalíció problémáit leplezni kívánó taktika miatti lépésként, illetve Boriszov miniszterelnök politikai túlélésének zálogaként értelmezendő. Ebbe a magyarázatba ringatta magát úgy a nyugat-balkáni bővítést támogató országok többsége, élükön a jelenleg a soros elnökséget betöltő német külpolitikai döntéshozókkal, mint a macedón kormánypárti képviselők.

A macedón szociáldemokrata kormányfő Zoran Zaev vezette SZDSZM-DUI kormánykoalíció vezető politikusai és az államfő, Sztevo Pendarovszki látszólag, és talán kissé naivan, végig hittek abban, hogy a 2017-ben a két ország között megkötött, történelmi megbékélést előrevetítő barátsági és jószomszédsági szerződés, illetve az abban Szkopje európai integrációs törekvéseihez ígért bolgár támogatás megfelelő garanciát jelent a csatlakozási tárgyalások mielőbbi megkezdéséhez.

„A történelmi problémák megoldása érdekében mindkét oldalon felállított történész bizottságok közös munkája azonban – tekintettel az igencsak eltérő ideológiai kiindulópontokra – az első perctől kezdve konfliktusokkal volt terhelt”

A bolgár álláspont – amely alapjaiban kérdőjelezi meg a macedón identitást, azt egy mesterségesen létrehozott, titoista kreálmánynak tartja, a nyelvet pedig egyértelműen a bolgár nyelv egy dialektusának tekinti – nehezen találkozhat a jelenlegi határaival szuverén államként valóban csak 1944 óta létező Észak-Macedónia álláspontjával, amely viszont az 1941-44 közötti időszak bolgár fennhatóságát értelmezi fasiszta megszállásként a mai napig, és alapvetően elégedetten tekint vissza a  Tito vezette jugoszláv államiságra.

A szakértői helyett valójában politikai megközelítések miatt egyelőre feloldhatatlanak tűnik az egyébként mindkét országban tisztelt 19-20. századi történelmi személyiségek származása, identitása és politikai álláspontja körül zajló vita is. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a macedónok az Oszmán Birodalom ellen küzdő, és így nemzeti hősökké emelkedett, illetve több esetben egy, az Oszmán Birodalomból kiválni akaró, önálló Macedóniáért (amely bonyolítva a történetet földrajzilag a mai Észak-Macedóniát, Bulgária nyugati területeit, illetve a mai Görögország északi tartományait fedte volna le) harcoló felkelőket és forradalmárokat nemzeti mítoszuk részévé tették. S így őket természetesen az 1944 után a Jugoszláv Népköztársaság részét képező Macedón Népköztársaság történelmi előzményének tekintik.

„A mai macedón társadalom nézőpontjából e nemzeti hősök „egyszerű bolgárosítása” nem elfogadható”

A bolgár oldalon azonban ugyanezen szereplőket bolgár nyelven író és beszélő, bolgár identitású személyeknek tartják, a török igát lerázni kívánó, önálló Macedónia létrehozásának eszméjét pedig az Oszmán Birodalom elleni harc és a középkorban létezett, majd a San Stefanó-i béke során pár hónapig élt Nagy-Bulgária ismételt megteremtésének egyik politikai eszközeként tekintik. Ráadásul ez a bolgár álláspont a 19. század óta nagyjából állandó, annak alapvető elemei az egész 20. századon átíveltek, függetlenül az ország berendezkedésétől (monarchia, szocialista-kommunista berendezkedés, illetve demokratikus átmenet), és ebben az egy kérdésben viszonylag széleskörű konszenzus van a jelenlegi jobb- és baloldali pártok között is.

„Ez a nézet valós társadalmi támogatottsággal is rendelkezik, ha nem is olyan módon, ahogy azt némely bolgár kormánypárt állítja”

A bolgárok által a csatlakozások megkezdésének feltételeként felsorolt követelmények azonban folyamatosan gyűlnek a macedón kormány irányába. Már nem pusztán a nyelviség, az identitás, a 19. századi hősök, a bulgáriai macedón kisebbség, hanem a jugoszláv korszak „megtagadását” is elvárják Szkopjétól. A macedónok által folyamatosan hangoztatott közös történelem a bolgár kormány jelenlegi interpretációjában a bolgár álláspont teljes elfogadását jelentené.

Ez azonban már valós ellenállást vált ki a jelenlegi macedón kormányzat részéről is, akik otthon is folyamatos támadás alatt állnak a legnagyobb macedón ellenzéki párt irányából is. A VMRO-DPMNE már az ország alkotmányos nevének Észak-macedón Köztársaságra történő megváltoztatását jelentő, a görög vétót megszüntető, és az ország NATO csatlakozását és az uniós integráció perspektíváját lehetővé tevő Preszpai Megállapodást is élesen ellenezte. A bolgár-macedón barátsági szerződést pedig a jelenlegi bolgár vétó alapján visszamenőleg tekintik teljesen elhibázott lépésnek, amely miatt a Zaev-kormány azonnali lemondását követeli.

„A fentiek, valamint a koronavírus járvány miatti hatalmas gazdaság visszaesés és a friss külpolitikai fiaskó miatt a szkopjei kormánynak így már nem marad nagy mozgástere”

A görög-macedón kiegyezést jelentő szerződéssel ellentétben a macedón nyelvnek és identitásnak a bolgár megkérdőjelezése ugyanis valós, széleskörű társadalmi ellenérzést kelt. Ez még erősebb a fiatalabb generációk körében, akik a 1980-as évek végén, vagy már a 1991 szeptemberétől független Macedón Köztársaságban születtek és személyesen már nem kötődnek a jugoszláv korszak történelmi mítoszaihoz, illetve jugoszláv-bolgár konfliktusaihoz. Különös ízt ad a kormányzati tárgyalásoknak az is – amelyet a macedón nemzeti oldal fel is emleget – hogy egy olyan albán nemzetiségű macedón külügyminiszternek, Bujar Osmaninak kellene letárgyalnia a macedón-bolgár identitás vitát, aki a macedón társadalom által sok szempontból elutasított albánság körülbelül felét képviselő DUI párt képviselője.

„A szkopjei kormányzat helyzetéből adódóan megfelelő visszafogottsággal, a további tárgyalásokra való nyitottság kifejezésével reagált a bolgár vétóra”

Zaev kormányfőként – ráerősítve a német európai ügyekért felelős miniszter, Michael Roth szavaira – továbbra is optimizmusát fejezte ki, és bízik abban, hogy még ebben az évben megkezdődhetnek a tárgyalások. Azt azonban egyértelművé tette, hogy identitás- és nyelvkérdésben nem elfogadható a bolgár álláspont.  Valójában azonban a kérdés megoldásának visszautalása a bolgár-macedón színtérre, valamint a macedón fél által remélt Szófiára történő német nyomásgyakorlás elmaradása a mérsékelt kormánypárti politikusok csalódását is magával hozta. Tekintettel arra, hogy az identitás, illetve a nyelvkérdés a bolgár követelések központi részét képezik, amelyben felelős macedón kormány engedni nem tud, a bolgár kormány pedig a 2021-es bolgár parlamenti választások előtt nem fog,

„így a kérdésben valós, csatlakozási tárgyalások megkezdését elősegítő lépéseket a közeljövőben valószínűleg nem láthatunk”

Az Európai Unió egészét tekintve azonban szintén kérdésként merülhet fel, hogy e konfliktus forrása értelmezhető-e egyáltalán az EU és a csatlakozási tárgyalások keretein belül, illetve a csatlakozási tárgyalások részéve téve azokat, sikerülhet-e egyáltalán előrelépést elérni egy csatlakozni kívánó ország és egy tagállam történelmi vitáinak és eltérő interpretációnak megbolygatásával. Valóban megkérdőjelezheti-e egy tagállam egy 1944 óta meghatározott és elfogadott földrajzi határokkal rendelkező ország, illetve egy saját identitással rendelkező nép létezését, önrendelkezéshez való jogát, vagy talán érdemesebb lenne azokra a témákra koncentrálniuk, amelyek nem távolítják, hanem összekötik az egyébként nyelvileg, kulturálisan valóban egymáshoz közelálló két országot és népet.