„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”

Bevált Vucsics receptje

2023. dec. 21.
Majláth Ronald

MEGOSZTÁS

Magabiztos győzelmet aratott a vasárnapi parlamenti választásokon a Szerb Haladó Párt (SNS), ami így jóval erősebb pozíciókat tudhat magának, mint az elmúlt másfél évben. Ám Vucsics fő eredménye most nem az volt, hogy második helyre szorította a Szerbia az erőszak ellen nevű választási szövetséget, ami a szavazatok jelenlegi feldolgozottságánál a voksok 22,8 százalékát szerezte meg. Ennél jóval fontosabb eredmény a szerb haladók számára, hogy a velük koalícióban kormányzó Szerb Szocialista Párt (SPS) a leadott szavazatoknak csupán a 6,6 százalékával kellett beérnie, ami egyenesen katasztrófa a másfél évvel ezelőtti 11,8 százalékhoz képest. De hogyan sikerült mindezt elérnie Vucsicsnak?

„Vucsicsnak ráadásul most a szélsőjobboldali riválisait is sikerült visszaszorítania” #moszkvater

„Vucsicsnak ráadásul most a szélsőjobboldali riválisait is sikerült visszaszorítania”
Fotó:EUROPRESS/SamńĪr JordamovńĪc/ANADOLU/AFP

Ami az ellenzéki pártokat illeti, a Szerbia az erőszak ellen nevű pártcsoportosulás nem fogadta el a választás eredményeit a belgrádi önkormányzati választásokon – Szerbiában ugyanis nem csak parlamenti választás tartottak tegnap, hanem a fővárosban és számos más településen is képviselőket választottak a helyi közgyűlésbe (Szerbiában nem választanak közvetlenül polgármestert). Emellett Vajdaságban is tartományi választást tartottak, ahol szintén a szerb haladók remekeltek. A baloldali színezetű Szerbia az erőszak ellen szerint tömeges mennyiségű visszaélés volt tapasztalható vasárnap, amelyek közül kiemelkedik a Stark Arénához szállított boszniai szavazók esete. A szövetség politikusai szerint ugyanakkor a vidéki szavazóhelyeken még ennél is súlyosabb visszaélések történtek, mert ott az ellenzékiek még kevésbé tudták figyelni a választási folyamatot.

„Más kérdés ugyanakkor, hogy az ellenzék által bejelentett utcai tiltakozás a választási visszaélések miatt mennyire lesz képes tömegessé válni az elkövetkező időszakban”

Szerbiában ugyanis három hét múlva ünneplik a karácsonyt, ennek megfelelően a politikai aktivitás is csökkenhet. Ez az ellenzéknek azért jelenthet problémát, mert a Szerbia az erőszak ellen motorja eddig is a tüntetéssorozat volt, ami májusban kezdődött, miután egy 13 éves általános iskolás fiú végzett több osztálytársával, majd Mladenovac mellett mészárlásba kezdett egy ámokfutó. A szavazatok jelenlegi állása mellett a haladók szerezték a legtöbb szavazatot a fővárosban, azonban abszolút többséget mégsem sikerült biztosítaniuk maguknak, így koalíciós partnerre lesz szükségük.

„Egészen más a szerb szocialisták helyzete, akiket az elemzők a választások első számú vesztesének tartanak”

Az SPS sikertelenségét most sokan abban látják, hogy az elmúlt időszakban a szerb kormánypárti média már bátrabban támadta Ivica Dacic pártelnököt. Ám ennél jóval fontosabb lehet, hogy Dacic meglehetősen arrogánsan viselkedett az elmúlt hetekben, amivel szemmel láthatóan nem nyerte el a választók tetszését. Hogy hová tűntek a szocialisták szavazói, azt pedig nem nehéz kitalálni. Az eredmények alapján Dacsics pártjának szavazói a déli országrészen tűntek el leginkább, pontosan ott, ahol a haladók most még jobban szerepeltek, mint korábban.

„Mindezek miatt sokan teszik fel a kérdést, hogy mi is vár a jövőben a szerb szocialistákra, miután Dacsics jelezte, hogy lemondana a pártelnöki tisztségről”

Aki ismeri Szerbia politikatörténetét, persze pontosan tudja, hogy az elnökcserék egyáltalán nem mennek olyan könnyen végbe, ahogy azt előre gondolhatnánk, így egyelőre nyitott kérdés, ki fogja vezetni a pártot a jövőben. Szlobodan Milosevics egykori jobbkeze 2003 óta áll az SPS élén. Az viszont jól látszik, hogy a haladók most már alaposan vissza tudják majd szorítani a szocialisták befolyását Szerbiában, akár belépnek a kormányba, akár nem. A szocialisták kulcsfontosságú funkciókat töltenek be a szerb energiaszektorban, ami most veszélybe kerülhet.

„Vucsicsnak ráadásul most a szélsőjobboldali riválisait is sikerült visszaszorítania”

Ahogy a Zavetnici és a Dveri szövetsége nem lépte át a 3 százalékos bejutási küszöböt, úgy Vojiszlav Seselj Szerb Radikális Pártja sem volt képes erre – ellenben minden idők legrosszabb választási eredményét produkálták a szavazatok 1,5 százalékának megszerzésével.

De az sem véletlen, hogy az elemzők Branimir Nestorovic fémjelezte, a Mi a nép hangja nevű tömörülést tartják a választások másik nagy győztesének. A neves orvosból koronavírus-tagadó politikussá vedlő Nestorovics játszi könnyedséggel lépte át a bejutási küszöböt, sőt Belgrádban akár a mérleg nyelve is lehet az önkormányzati választásokon. És végül ott a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), amely részéről a mostani eredmény szintén egyfajta sikernek nevezhető, ugyanis a pártnak a magyarok elvándorlása ellenére is sikerült biztosítani ugyanannyi parlamenti helyet, mint az előző ciklusban.

„Habár a szerb haladók abban bíznak, hogy most jó ideig nem kell újabb választást tartaniuk, valószínűleg ez nem lesz így”

Az országnak ugyanis az elkövetkezendő időszakban számos problémát kell megoldania, ezek közül pedig Koszovó kérdése csak az egyik a sok közül. Vucsics mutatványa mindenesetre sikerült, a Nyugat pedig jól láthatóan rábólintott arra, hogy Vucsiccsal „Szerbia ne álljon meg”, ahogy azt a politikus a választási kampányában ígérte.

MEGOSZTÁS

Majláth Ronald
Külpolitikai elemző, közgazdász, politológus. Korábban a Magyar Nemzet napilap, jelenleg a Magyar Hang hetilap külpolitikai újságírója, emellett számos tudományos cikk szerzője. Angolul, szerbül és horvátul beszél. Elsődleges területe a Balkán és annak politikai-gazdasági viszonyai, különös tekintettel az ex-jugoszláv országokra. Másodlagos területe a Közel-Kelet, emellett a világ konfliktus-övezeteivel foglalkozik. Tudományos tevékenységének fókuszában a politikaelmélet áll, ezen belül a politika matematizálási módszereit kutatja.

Hozzászólások kikapcsolva

    KAPCSOLODÓ CIKKEK

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    CÍMKÉK