A szankciók megnehezítik a kétoldalú gazdasági kapcsolatok elmélyítését, Belarusz ugyanakkor még így is bőven kínál lehetőségeket Magyarország számára. Az ország ugyanis kapu lehet az úgynevezett globális Dél eurázsiai térsége felé. Belaruszt és Magyarországot összeköti az is, hogy mindkét ország az ukrajnai békében érdekelt, prioritásként kezeli a szuverenitást, és a nemzeti érdekeket helyezi előtérbe. A jelenleg zajló budapesti tárgyalásai előtt Szergej Alejnyik belarusz külügyminiszter a Demokrata című hetilapnak és a moszkvater.com portálnak adott közös interjút. A miniszterrel a közös szomszédunkban dúló háborúról, az orosz taktikai atomfegyverek telepítéséről, a világ átalakulásáról, a magyar-belarusz kapcsolatok állásáról, és a kétoldalú együttműködésben rejlő lehetőségekről beszélgettünk.

– Miniszter úr, immár több mint egy éve a geopolitikai csaták kereszttüzébe került Kelet-Európára figyel a világ. Közös szomszédunk, Ukrajna az új világrendért folyó harc egyik frontjává vált, az országban háború dúl. A politikai értelemben vett Nyugat e háború részeseként kezeli, és szankciókkal sújtotta Belaruszt. Mi a háborúval kapcsolatos belarusz álláspont?

– Mielőtt válaszolnék a kérdésére, az Ukrajna területén zajló jelenlegi konfliktus jellemzésekor fontos megjegyezni, hogy a szemben álló felek egyike sem üzent hivatalosan hadat. Úgy gondoljuk, hogy a harcoló feleknek erre jó oka van. A belarusz álláspont közismert. Megértjük a fegyveres konfliktus eredetére, az ezt kiváltó okokra rámutató orosz értékeléseket. Ugyanakkor Belarusz határozottan ragaszkodik szövetségesi kötelezettségeihez, egyidejűleg támogatja Oroszországot a válság tárgyalásos megoldásában. Az államok közötti viták megoldásában a diplomáciát nemcsak prioritásnak, hanem egyedüli eszköznek is tartjuk. Osztjuk a közös és oszthatatlan biztonság elvét, amelyhez Moszkva ragaszkodik, és amelyet a nemzetközi dokumentumok is rögzítenek. Különösen megérteti velünk ennek fontosságát a történelmünk, az a rengeteg áldozat, amelyet népünk elszenvedett a belarusz földön végigsöprő háborúkban. Ne felejtsük el, hogy mind Napóleon inváziója, mind pedig az első, majd a második világháború nyugatról érte országunkat. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy Belarusz 2014 óta rendszeresen és különböző szinteken tesz lépéseket az ukrajnai konfliktus békés lezárása érdekében. Annak idején éppen a minszki megállapodások állították meg kritikus pillanatban a helyzet eszkalációját. Alekszandr Lukasenko elnök Minszket ajánlotta fel a háromoldalú kontakt csoport munkájának helyszínéül, és ez hosszú ideig működött is a belarusz fővárosban. Emellett Belarusz készen állt arra, hogy békefenntartó egységeket küldjön a Donbasszba a konfliktusban szemben álló felek szétválasztására. Aztán 2022 februárjában a konfliktusban érintett országok vezetésével folytatott telefonbeszélgetések során Lukasenko elnöknek sikerült megszerveznie belarusz területen Oroszország és Ukrajna képviselőinek találkozóját. Bár a felek bizonyos megállapodásokat már elértek, nyugati nyomásra ezt a tárgyalási folyamatot Kijev sajnálatos módon megszakította. Szeretném még egyszer aláhúzni, hogy Belarusz aktív közreműködésével 2022 tavaszán az ukrajnai ellenségeskedést legalább felfüggesztették. Alekszandr Lukasenko egyébként a közelmúltban ismét felszólította a feleket arra, hogy be kell szüntetni az ellenségeskedést, a további emberéletek elvesztésének megelőzése érdekében fegyverszünetet kell életbe léptetni, és előfeltételek nélkül tárgyalóasztalhoz kell ülni. Ellenkező esetben a konfliktus további eszkalációja az egész régióra és a világra nézve is beláthatatlan következményekkel járhat. Ehhez azonban mindenekelőtt a világ kulcs szereplőinek jóakaratára van szükség. S ha a regionális és a globális biztonság új rendszerének felépítéséről beszélünk, akkor nagyon is aktuális a belarusz elnök által felvetett ötlet, miszerint „Helsinki szellemében”, vagy éppen „San Francisco szellemében” globális tárgyalási folyamatot kell elindítani. Belarusz – ahogy korábban is – ragaszkodik ahhoz az álláspontjához, hogy csak az egyenrangú, a kölcsönös tiszteleten és az összes ország érdekeinek figyelembevételén alapuló párbeszéd az egyetlen út a tartós békéhez.

– Belarusz jelenleg felvonulási területként szolgál az orosz erők számára, ám a harcokban nem vesz részt. Azonban nagyon úgy tűnik, hogy egyes, az eszkalálódásban érdekelt országok belehúznák ebbe a háborúba. Elkerülhető-e, hogy erre sor kerüljön? 

– Belaruszt az orosz csapatok felvonulási területének tekinteni egyet jelent a Belaruszban, és a körülötte lévő térségben zajló folyamatok nem értését tükröző nyugati narratívák átvételével. Oroszország történelmi partnerünk és stratégiai szövetségesünk, amellyel – beleértve a közös védelmi és haditechnikai együttműködés kérdéseit is – mindenre kiterjedő együttműködést alakítunk ki. Ezeken a területeken pedig eleget is teszünk szövetségesi kötelezettségeinknek. Közös légvédelmi rendszerrel, közös harccsoporttal és közös kiképző központokkal rendelkezünk. Ugyanakkor a belarusz elnök egyértelműen az ország elleni agressziót nevezte meg a hadsereg bevetésének feltételeként. Ma kizárólag egy ilyen helyzet késztetheti arra a belaruszokat, hogy fegyvert fogjanak. Hazánk mindent megtett és megtesz annak érdekében, hogy ez ne történhessen meg. Belarusz mindig is békés külpolitikát folytatott és folytat, és soha nem militáns kategóriákban gondolkodott. Higgye el, mindenkinél jobban érdekeltek vagyunk abban, hogy politikai és diplomáciai úton rendeződjön ez a valójában a kapuink előtt zajló a konfliktus.

– Közben a nyugati fősodor sajtó és az ukrán média folyamatosan azt sugallja, hogy Oroszország nyomására sodródhat bele Belarusz közvetlenül a háborúba. Hogyan képzeljük el a belarusz-orosz államszövetséget? Mire kötelezi ez Belaruszt a háborúval kapcsolatban?

– Azok, akik ilyen kitalációkat dobnak be, ezt azzal a céllal teszik, hogy mesterségesen feszültséget keltsenek a belarusz-orosz kapcsolatokban. Emellett ezzel is igazolni akarják, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei még több fegyvert pumpáljanak Ukrajnába. Ismétlem, Oroszország stratégiai partnerünk és szövetségesünk. Államainkat történelmileg több ezer szál köti össze. A szövetségi állam létrehozásáról szóló szerződés aláírása óta eltelt több mint 23 év alatt az államközi kapcsolatok hatékony modelljét építettük ki. Úgy gondoljuk, hogy az uniós állam keretein belüli integráció tapasztalatai hasznosak lehetnek a posztszovjet tér egyéb integrációs struktúrái számára is. Ugyanakkor megjegyezném, hogy ez az unió semmilyen módon nem sérti a két állam szuverenitását. Ami pedig Oroszországgal a katonai együttműködést illeti, amint azt már megjegyeztem, az uniós állam katonai doktrínájával összhangban közösen biztosítjuk országaink biztonságát. És minél megbízhatóbb, erősebb ez a pajzs, annál jobban bízhatunk államaink és népeink békés és független jövőjében.

– Ha jól értem a belarusz gondolkodást, akkor egy ilyen pajzsot orosz taktikai nukleáris fegyverekkel kell megerősíteni?

– Hosszú ideje azt látjuk, hogy a NATO folyamatosan erősíti a katonai képességeit a határaink közvetlen közelében. Az északatlanti szövetség európai tagországainak területén több mint 150 amerikai taktikai nukleáris fegyvert tárolnak, ezek esetleges bevetésére több mint 250 repülőgépet készítettek elő. A NATO-n belül régóta létezik a „nukleáris megosztás” gyakorlata, amelynek keretében a szövetség tagországainak repülőgépeit alkalmassá tették nukleáris fegyverek bevetésére, az ilyen „küldetések” személyzetét kiképezik, és megfelelő gyakorlatokat is tartanak. Ehhez hozzátenném, hogy a független Belarusz az elmúlt jó három évtizedben soha nem volt olyan veszélyes és a biztonságát fenyegető helyzetben, mint ma a szomszédaink által követett politika miatt. Vegyük például Lengyelországot. A védelmi kiadásokra 2023-ban mintegy 21 milliárd eurót, azaz a GDP mintegy 3 százalékát tervez költeni, ami 70 százalékkal több, mint tavaly. Felgyorsult a hadsereg ütőképességének erősítése, amelyben jelentős részt kapnak támadó fegyverek. Csak a legújabb szerződések alapján Lengyelország hamarosan 366 Abrams harckocsit és ezer dél-koreai Black Panthert, valamint 900 K9A1 önjáró tarackot, 38 Himars MLRS hordozórakétát, 50 Javelin páncéltörő rendszert, és 1,5 ezer saját gyártású Borsuk (Borz) gyalogsági harcjárművet kap. Döntöttek arról is, hogy 2035-re 300 ezer főre emelik, azaz majdnem megduplázzák a lengyel fegyveres erők létszámát.

Ezzel egyidőben felgyorsult a NATO keleti szárnyának erősítése, a csapatok áthelyezése. A szövetség csupán Lengyelországban és a balti országokban több mint 21 ezer katonát, 250 harckocsit, csaknem 500 páncélozott járművet, mintegy 150 repülőgépet és helikoptert vont össze. Magas rangú lengyel és amerikai katonák eközben nyíltan beszélnek a „Belarusz területén lévő célpontok elleni rejtett hadműveletek”, „stratégiai pontok elfoglalásának” lehetőségéről, „komolyan fontolgatják egy második front megnyitását Belarusz ellen”. Mint fogalmaznak, ilyenformán katonai eszközökkel támogatnák a politikai változásokat Kelet-Európában.

A jelenlegi feszült nemzetközi helyzetben, és az országunk körül kialakult katonai-politikai körülmények között a belarusz államfő intenzívebbé tette a tárgyalásokat Oroszországgal az atomfegyverek visszatéréséről Belaruszba. Hangsúlyozom, hogy egészen pontosan ’90-es években kivont nukleáris fegyverek telepítéséről van szó. Akkor, az 1990-es években Ugyanis Belarusz garanciát kapott arra – többek között az Egyesült Államok részéről -, hogy tartózkodnak a fenyegetésektől, az erőszak alkalmazásától és a gazdasági nyomásgyakorlástól. Ahogy ma látjuk, mindent megszegtek, még az írásbeli kötelezettségeket és ígéreteket is.

Ismétlem, hogy Belarusz békeszerető ország. Nem akarunk harcolni senkivel. De előrelátóan kell gondolkodnunk, készen kell lennünk arra, hogy megvédjük az országunkat, a népünket, a földünket. A mi logikánk egyszerű. Ha az agresszorok megértik, hogy támadás esetén nagyon kemény válasszal kell szembenézniük, soha nem jönnek a területünkre. Hadd hangsúlyozzam, hogy van elég saját földünk. Nem fogunk megtámadni senkit. De nem engedjük, hogy bárki megtámadjon minket. Szeretném aláhúzni, hogy a Belarusz és Oroszország közötti katonai együttműködés szigorúan a nemzetközi joggal összhangban zajlik. A speciális lőszerekkel repülni képes belarusz pilóták képzése, az ilyen repülőgépek modernizálása, valamint nukleáris robbanófejek telepítése Belarusz területén – anélkül, hogy ezek felett az irányítást Minszkre ruháznák át, valamint hozzáférne a megfelelő technológiákhoz – nem mond ellent az atomsorompó egyezmény I. és II. cikkének.

– Mennyiben hatnak az elmúlt három évben történtek belarusz külpolitikájára? Fenntartható-e a nyugati nyomás, a szankciók közepette a többvektorú külpolitika?

– A történelmi tapasztalat megerősít bennünket abban, hogy a belarusz államiság sikeres működésének záloga éppen a független, kiegyensúlyozott, többvektorú külpolitika. Ennek az útnak a helyességét mindennél jobban igazolja, hogy ma szuverén független állam vagyunk, amely képes megállítani a külső és belső fenyegetéseket, következetes álláspontot képvisel a legfőbb globális  kérdésekben, és világos elképzelésekkel rendelkezik a jövő irányait illetően. Nemzetközi kapcsolatainkban támaszkodunk az Oroszországgal közös államszövetségre, a Kínával fennálló stratégiai partnerségre, a szoros együttműködésre az olyan regionális szervezetekben, mint az ODKB (Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete), az Eurázsiai Gazdasági Unió, vagy a Független Államok Közössége (FÁK), valamint a sokszínű kétoldalú kapcsolatok kiépítésére minden olyan országgal, amely kész az egyenlő és kölcsönösen előnyös együttműködésre. Önmagáért beszél az a tény, hogy nemrégiben jóváhagyták Belarusz teljes jogú tagságát a Sanghaji Szerződés Szervezetében. Mindez azt bizonyítja, hogy nemzetközi törekvéseinkben nem korlátozódunk csupán egyetlen irányra.

Nem titok, hogy mára a párbeszéd a Nyugattal gyakorlatilag befagyott. Erről azonban egyáltalán nem a mi tehetünk. A 2020-ban tartott elnökválasztással összefüggésben az úgynevezett kollektív Nyugat, masszívan beavatkozott a belarusz belügyekbe, az országra sokrétű hibrid nyomás nehezedett, amely az orosz különleges katonai művelet megkezdése után csak felerősödött. Mindez egyfajta „új valóságot” teremtett nyugati irányban. Napjainkra ez az Egyesült Államok, Brüsszel, valamint a szövetségeseik részéről Belaruszra nehezedő nyomás megtestesül a példátlan, nemzetközi jogi szempontból illegitim gazdasági szankciókban, a nyílt információs háborúban, és a nemzetközi szervezetekben tapasztalt a belarusz ellenes retorikában.

Hangsúlyozom, nem véletlenül említettem Brüsszelt, és nem az Európai Uniót. Határozottan és egyértelműen elválasztjuk ugyanis egymástól az egyes államok megközelítését Brüsszelnek az utóbbi időben a tagországokat is gyakran sújtó lépéseitől. Csak néhány európai állam engedi meg magának, hogy független álláspontot képviseljen. Szerencsére Magyarország ezek közé tartozik. A magyar vezetőknek elegendő a bölcsessége, kitartása és tapasztalata ahhoz, hogy a „saját eszét” használja, és józanul gondolkodva mindenek előtt a saját népe érdekeiből induljon ki. Azt is világosan látjuk, hogy a geopolitikai törésvonalon elhelyezkedő Belaruszt a kollektív Nyugat erőszakosan próbálja elszakítani Oroszországtól.

Ilyen körülmények között Minszk kiigazította külpolitikájának fő irányait. Elindultunk a stratégiai szövetségesekkel és partnerekkel ápolt kapcsolatok erősítése felé, baráti, pragmatikus és kölcsönösen előnyös kapcsolatokat alakítunk ki a világ különböző régióiban az országunkkal együttműködésre kész államokkal. Közben természetesen mindenek előtt a belarusz gazdasági és kereskedelmi érdekek előmozdítását tartjuk szem előtt. Ebben az értelemben politikánk többvektorú jellege változatlan.

– Hogyan képzeli el Belarusz az új világrendet?

– Ha egy mondatban akarom megfogalmazni, akkor Belarusz egyértelműen és következetesen a többpólusú világrend híve. Egyetértünk azokkal az országokkal, amelyek nem fogadják el az egypólusú világ fenntartását, az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek a dominanciáját biztosító szabályokon alapuló rendet. Mi ezzel szemben továbbra is kiállunk a nemzetközi együttműködést az ENSZ Alapokmányában és más dokumentumokban rögzített módon szabályozó általánosan elismert elvek mellett. Manapság egyre több, az „arany milliárdon” kívül eső ország érti meg, hogy a hidegháborúban aratott állítólagos győzelme után az Egyesült Államok és az általa vezetett nyugati tömb a liberális demokrácia és az emberi jogok előmozdításának leple alatt ténylegesen privilegizált hozzáférést próbálnak biztosítani más államok piacaihoz és erőforrásaihoz. Ezek az államok évtizedek óta csak fenyegetően és ultimátumokkal lépnek fel azokkal az országokkal szemben, amelyek nem hajlandók vakon engedelmeskedni. Ez alól Belarusz, valamint a maga önálló és független politikájával elvileg Magyarország sem kivétel. Ha egy ország fellép ez ellen, akkor a „lázadót” gazdasági nyomással, szankciókkal, államcsíny szervezésével, globális elszigeteléssel, sőt közvetlen katonai erővel próbálják megnyugtatni.

Az elmúlt évtizedek során azonban a világban magukról egyre hangosabban hírt adó új erőközpontok alakultak ki, amelyek mindegyike a nyugati mintáktól eltérő saját politikai rendszert és intézményrendszert alakít ki, saját gazdasági növekedési és kulturális fejlődési modelleket valósít meg. Kína, Oroszország, India, Brazília, a Perzsa-öböl országai, Dél-Afrika, Törökország, Irán és mások látják az emberi civilizáció fejlődésének a nyugatiaktól eltérő útjait. Ezért úgy gondoljuk, hogy a multipolaritás elkerülhetetlenül közeledik. Ebben az összefüggésben Belarusz elnöke még 2006-ban, az el nem kötelezett országok mozgalmának csúcstalálkozóján kezdeményezte, hogy a világ fogadja el a progresszív fejlődés útjainak sokféleségét, mint az emberi civilizáció alapértékét. Ennek az elképzelésnek a középpontjában az államok azon jogának védelme áll, hogy meghatározhassák a fejlődés saját útját, tiszteletben tartsák a politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális modellek sokféleségét.

– Jelenleg – feltehetően így lesz ez az új világrendben is – Magyarország és Belarusz a világrend különböző oldalán áll. A párbeszéd, az együttműködés azonban a két ország között még a mostani rendkívül kiélezett helyzetben sem szakadt meg. Mi köti össze Belaruszt és Magyarországot?

– A belarusz-magyar kapcsolatok jellegzetes vonása mindig is az egyenrangú és az egymást kölcsönösen tiszteletben tartó párbeszéd őszinte vágya volt. A törekvés arra, hogy ne csak meghallgassák, hanem meg is hallják a partnert. Ennek köszönhetően a nemzetközi kapcsolatok szempontjából olyan nehéz időkben is, mint a jelenlegi, bátran kijelenthetjük, hogy a kétoldalú együttműködésünk több szektorban továbbra is fejlődik. Ma Minszk és Budapest egyaránt a nemzeti érdekeket helyezi előtérbe. Prioritásként kezeli a szuverenitást, a függetlenséget a döntéshozatalban, vagy az olyan egyszerű, és minden belarusz és magyar számára érthető értékeket, mint a család, a gyerekek, az emberek jóléte, a történelmi múlt és kultúra megőrzése, az állampolgárok és a társadalom egészének támogatása. Ez a szemlélet összeköt bennünket. Ugyanakkor pragmatikusan közelítünk bizonyos dolgokhoz, így törekszünk partnereink értékorientációinak megértésére és tiszteletben tartására. Igyekszünk megtalálni a közös pontokat, és a kölcsönös tiszteletre és párbeszédre alapozva alakítjuk a kapcsolatokat.

– Geopolitikai helyzetéből adódóan történelme során mindkét ország a nagyhatalmak ütközőpontjában állt. Segíthet-e ebben a helyzetben ez a történelmi tapasztalat?

– Ez nagyon érdekes és pontos megfigyelés. Népeink és államaink nehéz fejlődési pályán mentek keresztül, megvédve a jogukat a szuverenitáshoz és a függetlenséghez. Sajnos, a nagy globális játékosok még ma is – mondjuk ki nyíltan –  megpróbálják sokszor kihasználni, érdekeik túszává tenni a kis- és közepes államokat. Ebben a helyzetben az olyan országoknak, mint Belarusz és Magyarország meg kell védeniük a jogot ahhoz, hogy elsősorban a nemzeti érdekeikből kiindulva, és önállóan dönthessenek. Úgy tűnik, ez a megközelítés sok más fővárostól megkülönbözteti Minszket és Budapestet. Összeköt bennünket a partnerségbe vetett bizalomra épülő egyenrangú és kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszéd őszinte vágya, ami sajnos ritkaságszámba megy ma a nemzetközi kapcsolatokban.

– A jelenlegi helyzet minden esetre nem igazán kedvez az Orbán Viktor kormányfő 2020-as minszki látogatásával éppen fellendülő kétoldalú kapcsolatoknak. Mit mutatnak a számok, mennyire törte meg a lendületet előbb a belarusz belső válság, majd az erre adott nyugati válasz, majd a háború?

– Természetesen kapcsolataink alakításában számolnunk kell a Belarusszal szemben érvényben lévő szankciós megszorításokkal, amelyeket egyébként sem az üzleti szféra, sem pedig az emberek nem támogatnak. Ezt bizonyítja egyebek mellett a magyar kormány által 2022 végén szervezett, az uniós szankcióról szóló nemzeti konzultáció eredménye. Meg kell jegyezni azt is, hogy ezeket a szankciókat a nemzetközi jog megsértésével, és a szankciók kezdeményezőit is sújtva vezették be. Ezek a szankciók antihumánusak, alapvető emberi jogokat sértenek, mert elsősorban az egyszerű állampolgárokat sújtják. Hogy csak egy példát említsek, a műtrágya exportjával kapcsolatos szankciók a globális élelmiszer válság egyik fő okozói. De sajnos, ez sem Washingtont, sem pedig Brüsszelt nem állítja meg. Azt is látjuk, hogy ezek az urak hogyan értelmezik, és alakítják a maguk számára kedvezően a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályait és előírásait. Régóta nem titok, hogy a kormányoknak és vállalkozásoknak megmondják, hogyan és kivel dolgozhatnak együtt. Washington és Brüsszel gyakorlatilag megfélemlíti mindazokat, akik politikai, gazdasági és humanitárius kapcsolatok akarnak fenntartani Belarusszal. Látjuk Lengyelország és a balti országok által a határon bevezetett, a járművek és az állampolgárok mozgását lényegében megakadályozó, harmadik országokat is érintő, és a józan ésszel teljesen felfoghatatlan korlátozásokat. Mindez természetesen negatívan hat a belarusz-magyar kétoldalú kereskedelemre, így ma már aligha beszélhetünk rekordszámokról. Ugyanakkor a jelenlegi helyzet bizonyos lehetőségeket is kínál, így aki pragmatikusan nézi a dolgokat, és tud előre gondolkodni, az megtalálja az utat a sikerhez. Folyamatosan hangsúlyozzuk, hogy Belarusz kiszámítható és stabil partner, nyitott az együttműködésre. Az ország hozzáfér az olcsó energiaforrásokhoz, és része az Eurázsiai Gazdasági Unió hatalmas piacának, de utat nyit emellett sok más piachoz is. Belarusz ugyanis stratégiai kapcsolatokat épít Oroszországgal és Kínával, aktívan részt vesz az eurázsiai integrációs folyamatokban, ami véleményünk szerint már a belátható jövőben jelentősen megváltoztatja a világról alkotott képet.

– A pragmatikus együttműködés alapja a kereskedelem, a befektetések, a turizmus. A szankciók azonban mindezt most lényegében ellehetetlenítik. Mely területeken lehet mégis az együttműködés fejlesztéséről tárgyalni? Mit tud egymásnak potenciálisan nyújtani a két ország?

– Fontosnak tartom, hogy megállapodtunk a Belarusz-Magyar Kormányközi Kereskedelmi és Gazdasági Együttműködési Bizottság következő ülésének megtartásában, amelyre a napokban Budapesten kerül sor. Ez a formátum nemcsak az órák „egyeztetését” teszi lehetővé a meglévő együttműködési területeken, hanem lehetővé teszi új kapcsolatok építését, eddig ismeretlen szférák megnyitását is. Gazdaságaink szerkezetét, export profilját és innovációs potenciálját figyelembe véve a kölcsönös szállítások volumenének és körének bővítésére, a szolgáltatások cseréjére, valamint a tudományos és műszaki együttműködés fejlesztésére van kilátás. Ma éppen a kiemelt és ígéretes ágazatokban rejlő lehetőségek széles köréről tárgyalunk. Elsősorban olyan, minden embert érintő területekről van szó, mint a mezőgazdaság, az energetika, az építőipar, vagy az orvostudomány. De gondolunk a jövőre, így az oktatási és tudományos együttműködésre is. Emellett üzleti fórum keretében találkozhatnak azok, akik már találtak partnert, vagy éppen kapcsolatot keresnek Belaruszban, illetve Magyarországon. Nagy számban érkeztek Budapestre a gazdaság különböző ágazataiban működő belarusz cégek képviselői. Eredményes munkára számítunk, hiszen a belaruszoknak és a magyaroknak van mit kínálniuk egymásnak.

– Nem segíti az együttműködést a nemzetközi helyzet mellett az sem, hogy a két társadalom alig tud valamit egymásról. Korábban két évtizeden át jobbára csak megkövesült sztereotípiák keringtek információ gyanánt Belaruszról, majd – gondolom, Minszkben azért nem így képzelték az országimázs építését – a tüntetésektől a kovidon át a háborúig az elmúlt három évben történtek feltették Belaruszt a térképre. Hogy látja, reális kép alakult ki az országáról a világban?

– Nem tennék egyenlőségjelet a ma a nyugati médiában Belaruszról kialakított, sztereotípiákon alapuló elképzelések, és a hazánkról a világban alkotott kép közé. A világ nem csak Brüsszel és Washington! De nem tudok nem egyetérteni Önnel, hiszen az úgynevezett kollektív Nyugat által a Belarusszal kapcsolatosan terjesztett megbélyegző klisék valóban negatívan befolyásolják az országunkról alkotott képét. És itt ismét találkozunk azzal a problémával, hogy nem vagyunk hajlandóak meghallgatni és meghallani egymást, nem vagyunk képesek egy helyzetet különböző nézőpontokból megvizsgálni. Az első és felületes benyomás gyakran téves. De van ennek a problémának egy másik oldala is, amit Ön is jól ismer, ez pedig az egyetlen és kizárólagos „igazság” ráerőltetése másokra. Ez oda vezet, hogy a fősodortól eltérő nézőpontot képviselő politikai erőknek és állampolgároknak gyakran egyszerűen nincs lehetőségük álláspontjuk nyilvános hangoztatására, és a véleményük megvédésére. Mindez nem segíti egymás megértését, a félreértések leküzdését, és a téves mítoszok eloszlatását. Nézze, én nagyon szeretem a hazámat, és még sokáig tudok beszélni róla, de ahogy mondani szokás, jobb egyszer látni, mint százszor hallani. Ezért meghívom Önt és az olvasóit Belaruszba, hogy saját szemükkel nézzék meg az országunkat, ismerjék meg a belaruszokat, és ez alapján alakítsák ki a véleményüket.