Kezdőlap » Nagykép » Barátság
Putin #moszkvater

Barátság

Hat új atomreaktor építéséről és öt Sz-400-as légvédelmi rakétarendszer eladásáról írt alá megállapodást Újdelhiben Narendra Modi indiai kormányfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök. Oroszország együttműködik az indiai űrkutatás fejlesztésében is, aminek keretében India orosz felkészítéssel három embert küldene a világűrbe. Moszkva geopolitikai ellensúlyokat kialakítva láthatóan igyekszik megtartani valamit a még szovjet időkben kialakított bensőséges kapcsolatból, amit nem néznek jó szemmel Washingtonban, de Pekingben sem.

Putin #moszkvater
Fotó:EUROPRESS/AFP/Yuri Kadobnov

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.