„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
A németországi Eurázsia Társaság 2025. február 27-én Berlinben sorra került pódiumbeszélgetésén Harald Kujat tábornok, a NATO Katonai Bizottságának volt elnöke és Dr. Varga György nagykövet, az EBESZ korábbi oroszországi misszióvezetője vázolták fel álláspontjaikat
Péli Éva felvétele
Manapság arról beszélünk, hogy komoly esélyek mutatkoznak az ukrajnai háború 2025-ben történő befejezésére. Ezek az esélyek közvetlenül az új amerikai kormányzat megjelenésére, és sajnos nem az EU- és NATO-elit döntéseire vezethetők vissza.
„Mit látunk az ukrajnai háború körül néhány héttel az új amerikai elnök hivatalba lépése után? Jól felismerhetően különül el két külpolitikai modell. Mindkettőnek nagyon világos alapjai vannak”
– az amerikai modell szerint „Amerika az első”,
– az európai modell szerint „a választóink véleménye nem érdekel bennünket”
Ez a két külpolitikai filozófia soha nem lesz egyenrangú. Az EU és NATO elitek az amerikai választási kampányban Joe Biden és a háború folytatásának oldalán vettek részt. Ez az oka, miért nem kaphat az EU fontos helyet ma a tárgyalóasztalnál.
„Az amerikai választók azt a jelöltet választották elnökké, aki a háború befejezésére tett ígéretet. Trump elnök megkezdte ígérete teljesítését, s ez teljesen demokratikusnak látszik”
Európában egy másik helyzetet látunk. Az európai politikai elit ma is a háború folytatásáért küzd, anélkül, hogy a 450 millió uniós állampolgár és Ukrajna érdekeit figyelembe venné. Erre a kérdésre még visszatérünk, de nézzük meg röviden az általános helyzetet, milyen problémákat kell kezelni, hogy a háború befejezhető legyen. Van két problémakör, melyekkel az ukrajnai háború mindenképpen összekapcsolódik:
– Ukrajna NATO tagsága versus egy semleges Ukrajna,
– a milliós nagyságú, Ukrajnában élő orosz etnikai kisebbség és a tízmilliós nagyságú orosz nyelvi kisebbség elvett jogainak kérdése.
Ukrajna ma több mint 40 nyugati ország támogatásával fegyveres harcot folytat olyan területek visszavételéért, melyeket a Minszki Megállapodások keretében meglévő kötelezettségei keretében 2015 óta békés eszközökkel sem volt hajlandó reintegrálni az ország politikai és gazdasági életébe.
„A kollektív Nyugat Ukrajna-politikájának sikertelensége a többség számára ma már nyilvánvaló. Az EU egy nem EU-tagország háborúját finanszírozza, a NATO tagországai pedig de facto egy olyan háború résztvevői, ahol egyetlen NATO-tagot sem kell megvédeni”
Eközben a világgazdaságot az energia, a közlekedés, a szállítás, a pénzügyi piacok és a kereskedelem terén hatékonyan tönkre tettük, Ukrajnát szétverettük. A legfontosabb fordulópont 2022. február 24., az Ukrajna elleni orosz katonai agresszió kezdete. Stoltenberg volt NATO főtitkár szerint a háború nem 2022-ben, hanem 2014-ben kezdődött. Teljesen egyetértek a főtitkár véleményével, azaz a háború kezdete korábbi döntéseken és történéseken alapszik. Két fő döntési pont – 2008 és 2014 – jól azonosítható.
I.) Ukrajna státusza, mint „örökösen semleges és tömbön kívüli ország” fő kritériumként került az Állami Szuverenitásról szóló Nyilatkozatba, a Függetlenségi Nyilatkozatba, az Alkotmányba és 1991. december 1-én népszavazás is megerősítette.
A NATO 2008-as Bukaresti csúcstalálkozójának nyilatkozata –, melyben Ukrajnát a katonai szövetség leendő NATO-tagként nevezte meg –, nem vette figyelembe sem a fent nevezett ukrán alkotmányos korlátozásokat, sem azt a tényt, hogy a NATO-tagságnak Ukrajnában nem volt társadalmi támogatottsága. Így a NATO stratégiai hibát követett el, elvonta Ukrajnától azt a jogot, hogy saját jövőjét, mint semleges és tömbön kívüli ország határozza meg.
„Az Ukrajna körüli biztonságpolitikai státus quot 2008-ban a NATO törte szét”
II.) 2014. február 22-én Ukrajnában alkotmányellenes hatalomátvételre került sor, melyet a Nyugat támogatott és soha nem szankcionált. A Nyugat koordinálta és legitimnek ismerte el azon politikai erőket, melyek az államhatalmat alkotmányellenes módon átvették; a lépés polgárháborúhoz vezetett máig ható következményekkel. Azóta Ukrajnát állandósult válságok uralják: 2014-től polgárháború, a Krím elvesztése, s 2022 óta háború.
Gyakran halljuk, hogy Oroszország a Krím elcsatolásával 2014-ben megsértette az Ukrajna nukleáris leszereléséről aláírt úgynevezett Budapesti Memorandumot. Moszkva nem tartotta tiszteletben Ukrajna területi integritását. Ez így van, ugyanakkor nem szoktunk beszélni arról, hogy a NATO 2008-ban és 2014-ben is megsértette Ukrajna állami szuverenitását és a Budapesti Memorandumot, mivel az mind a határok sérthetetlenségét, mind Ukrajna szuverenitását garantálta.
„A NATO volt az, mely két esetben is elsőként követte el a hibát. Ukrajna destabilizálása amerikai/NATO szándékok szerint vette kezdetét”
Miután a kijevi vezetés 2014-ben és 2015-ben is kedvezőtlen helyzetbe került az államcsínyt nem elismert szeparatista erőkkel vívott harcban, késznek mutatkozott a Minszk-1 és Minszk-2 megállapodások aláírására. Kijev e dokumentumokban elkötelezte magát, hogy békés eszközökkel reintegrálja a szeparatista területeket az ország szociális és gazdasági életébe.
2014-től az ukrajnai orosz kisebbség, valamint kultúrájuk, oktatásuk és vallásgyakorlásuk helyzetére is kell egy pillantást vetni, mivel az új ukrán vezetés első intézkedése az orosz nyelv addigi – széleskörű használatot engedélyező – státuszának eltörlése volt. Az EU a lépést nem szankcionálta, annak ellenére, hogy a kisebbségellenes intézkedések az EU-tagországok (Lengyelország, Magyarország, Románia) ukrajnai nemzeti kisebbségei számára is jelentős sérelmet jelentettek.
Amikor az Egyesült Államok Szerbiát a koszovói albánok támogatásaként bombázta, az a háború „nyilvánvalóan” az USA legitim nemzetbiztonsági érdekeinek folyományaként értelmezhető – a Föld golyó túloldalán. Ahogy látjuk, Oroszország is legitimnek tartotta saját, közvetlen szomszédságában élő, bizonyítottan súlyosan diszkriminált etnikai és nyelvi kisebbségéhez tartozók millióinak védelmét. 2014 és 2022 között semmi nem történt helyzet javítása terén.
„Ukrajna az ENSZ Biztonsági Tanácsa által is megerősített Minszki Megállapodások teljesítésébe bele sem kezdett, 2020-tól pedig az ukrán vezetés nyíltan arról beszélt, hogy nincs is szándékában a megállapodások teljesítése”
A kollektív Nyugat a Minszki Megállapodások teljesítését láthatóan nem tartotta fontosnak, mivel semmilyen szankciót nem vezetett be Ukrajnával szemben. Angela Merkel volt német kancellár és Francois Hollande volt francia elnök – a megállapodások kezesei – 2022 decemberében elismerték, a Minszki Megállapodásoknak az volt szerepe, hogy időt adjanak Ukrajnának a háborúra való felkészülésre.
„Egy nagyhatalom nem engedheti meg magának, hogy válasz nélkül hagyja a közvetlen szomszédságában élő nemzeti és nyelvi kisebbségéhez tartozók millióinak szenvedését és egy katonai szövetség közeledését”
Mivel az Ukrajna kötelezettségei alapján elvárt változások sem kisebbségi, sem biztonságpolitikai területen nem történtek meg, Putyin orosz elnök 2021 decemberében javaslatot tett a NATO-nak, erősítsék meg, Ukrajna nem lesz a NATO tagja. A válasz egyértelmű volt: Oroszországnak nem lehet beleszólása, ki lesz és ki nem NATO-tag. Két hónap múlva megkezdődött a háború. Az új amerikai adminisztráció már másként látja ezt a kérdést: Steve Witkoff, Trump elnök tanácsadója a napokban úgy értékelte, Kijev NATO-csatlakozási szándéka is a háború egyik oka volt.
Mint Stoltenberg NATO Főtitkár 2022. március 18-án nyilatkozta, „a NATO 2014 után tízezres számban képezte ki az ukrán katonákat”. A New York Times szerint a CIA már 2014-ben 12 bázist épített ki Kelet-Ukrajnában az orosz határ mentén.
„Ukrajnában nem a NATO sikertörténetének vagyunk tanúi. A mai európai válságot nemcsak Oroszország katonai agressziója okozta, hanem a kollektív Nyugat rossz válaszai a politikai Európa és Oroszország közös szomszédságában zajló folyamatokra 2008-ban, 2014-ben, 2022-ben és ma is”
A nyugati döntéshozók negatív szerepe, melyet a 2022 áprilisában kitárgyalt ukrán-orosz békeszerződés megtorpedózásában játszottak, mára mindenki számára elérhető módon nyilvánvalóvá és bizonyítottá vált. Ez azt jelenti, hogy 2022 áprilisától már nemcsak Oroszország felelős a háború folytatásáért, hanem a NATO-elit is. A kollektív Nyugat nem izolálta a háborút, hanem nemzetköziesítette. A háború folyamán a diplomáciai megoldás nem kívánatos maradt.
Három éve halljuk európai politikusoktól, hogy Putyin nem akar tárgyalni. Mit látunk az új amerikai elnök hivatalba lépése után heteken belül? Putyin tárgyal, de az ukrán elnök tiltása az Oroszországgal folytatandó tárgyalásokra továbbra is érvényben van, ami úgy tűnik, megfelel az európai politikai elit érdekeinek.
„Hogy lehet ezt a háborút befejezni, ha tilos az oroszokkal beszélni? Egy tűzfalat látunk, ahol a normalitáshoz való hozzáférés van korlátozva”
Egy mindenki számára nyilvánvaló időhúzásról van szó, és minden nap újabb ukrán veszteségeket látunk. Nem kell szeretnünk Trump elnököt, de ő megkezdte az eddigi helyzet megváltoztatását.
Az orosz elnök legnagyobb tévedése 2022-ben az volt, hogy az Európai Uniót racionális szereplőként kezelte, amely nem hajlandó ideológiai okokból szétverni saját magát. Ha az EU racionális szereplőként viselkedik, akkor a háború két hónapon belül, 2022 áprilisában lezárható lett volna, az Isztambulban elért ukrán-orosz egyeztetések eredményeként.
„A nyugati kommunikációs narratíva elhallgatja, hogy Oroszország sem az EU-t, sem a NATO-t nem támadta meg. Mindkét szervezet maga döntött úgy, hogy országaikat háborúba küldik, ahelyett, hogy izolálták volna a konfliktust”
Mind Kijev, mind az EU arra törekszenek, hogy a háborút az EU és a demokratikus világ elleni agresszióként mutassák be az ukrajnai háború melletti nemzetközi támogatás maximalizálásának céljával. A morális elköteleződést ideológiai ernyőként használják, hogy jelentős európai eszközöket tudjanak a háború szolgálatába állítani. Egy kiegyensúlyozott álláspont is egy lehetőség volt a háború kezelésében, melyben az EU elit a Biden-adminisztráció befolyása alatt nem volt érdekelt.
Trump elnök azt mondta, hogy az ő vezetése alatt a háborúra nem került volna sor. Erre már látunk bizonyítékokat. A Trump-adminisztráció nem fog tolerálni orosz támaszpontokat Kubában vagy Mexikóban, ugyanakkor úgy tűnik, hogy elfogadja Oroszország legitim biztonsági érdekeit – nincs NATO-tagság Ukrajna számára. Ez reálpolitika és minden politikus és minden szakértő minimális biztonságpolitikai ismeretekkel is megértheti ezt. A hadtudomány alapelveit tiszteletben kell tartani.
„Az EU vezetése azonosult az Oroszország elleni háborúval és sajnos nem használja ki az amerikai politikai változásokat saját katasztrofális Oroszország-politikájának felülvizsgálatára. Washington már nem kockáztat egy világháborút Oroszországgal, de az európai fősodor szeretné továbbra is provokálni Oroszországot”
A NATO múlt év júliusi csúcstalálkozója Washingtonban nyilatkozatot fogadott el, melyben visszafordíthatatlan folyamatként definiálják Ukrajna NATO-tagságát. Ukrajna érdekeit szolgálja ez a lépés, hogy tovább rombolják az országot? Az EU adja a NATO államok többségét. Kinek éri meg Európában, hogy időben elhúzzunk egy európai háborút annak minden következményével? Európai politikusok aktív szerepet játszanak, hogy háborúval fenyegessek bennünket.
„A művi félelemkeltés legvilágosabb jele, hogy nem látjuk az európai elit legcsekélyebb szándékát egy reális biztonságpolitikai garancia, a NATO és Oroszország közötti puffer zóna létrehozására. Azok az őszinte politikusok, akik tényleg félnek egy Oroszországgal vívott háborútól, az elsők lennének, akik követelnék egy ilyen puffer zóna kialakítását”
A tényekkel nehéz vitatkozni. Ki forszírozta az utóbbi évtizedekben, hogy közvetlen harcérintkezés legyen a NATO és Oroszország között? A NATO-nak volt ez, és véleményem szerint káros stratégiája, hogy saját érdekszféráját akár konfliktusok/háború árán is növelje. Az amerikai álláspont már megváltozott, az európai még nem.
Az Európai Parlament elítélte a magyar miniszterelnök békekezdeményezését 2024 júliusában, de az EP soha nem volt érdekelt elítélni azokat a politikusokat, akik az Ukrajna és Oroszország közötti béke megállapodásokat blokkolták és a háborút eszkalálták. Ez az ún. „értékalapú” politika jól mutatja Európa mai állapotát.
Egy válság és egy háború előfeltételeit Ukrajnában alapvetően az Egyesült Államok hozta létre, és ma az Egyesült Államok az, mely késznek mutatkozik befejezni ezt a háborút, és annak fő okát – az Ukrajnának megígért NATO-tagság destabilizáló hatását – megszüntetni.
„Február 12-én jelentős különbségeket láttunk az álláspontokban az Ukraine Defense Contact Group brüsszeli ülésén. Rütte NATO főtitkár szerint „Ukrajnának győznie kell”. Az amerikai védelmi miniszter szerint: „kérem, ne legyenek irreálisak. A háborút be kell fejezni”
Trump elnök képes volt az Egyesült Államok érdekében szakítani elődje örökségével, de ugyanezt a feladatot nem könnyű teljesíteni az EU és a NATO vezetésének. Nekik a saját politikájuktól kellene elzárkózni, attól a politikától, mely évek óta nem Európa érdekeit szolgálja. Az EU fősodornak sem stratégiája, sem szándéka nincs az ukrajnai háború befejezésére. Azt szeretnék, ha semmiféle tárgyalóasztal nem lenne, de annál szeretnének Brüsszelnek egy helyet. Az EU vezetés szeretne részt venni a tárgyalásokon azzal a céllal, hogy a béketárgyalásokat fékezze. A diplomáciai eszközökhöz való visszatérés az EU fősodor számára arcvesztést és rémálmot jelent.
Donald Trump hónapok óta a háború befejezéséért száll síkra. A brüsszeli bürokraták nem értik, milyen esélyei vannak Európának egy Oroszországgal az USA nélkül vívott háború megnyerésére, ha három év az USA részvételével csak a vereségre volt elegendő.
„Miért hívta meg az EU Ukrajnát tíz hónappal a háború kezdete után tagsági tárgyalásokra? Racionális okokból akart az EU egy háborút importálni, azért, hogy hatékonyabbá tegye az Európai Uniót? Mindannyian tudjuk, a válasz: nem. Ideológiai okokból történt, a kollektív Nyugat Oroszország ellen folytatott háborújának részeként”
Tudjuk, hogy az európai gazdaság a saját szankcióinktól, a saját döntéseinktől szenved. Hallhattuk az amerikai vezetéstől, ők lassanként eltávolodnak ettől a háborútól. Ugyanakkor látunk európai politikusokat, akik a háború terheit az USA-tól teljes mértékben az Európai Unióra akarják átvenni. Ezek a politikusok ideológiai alapon kezelik az ukrajnai háborút, anélkül, hogy a következményeivel törődnének. A hátrányok, a háború költségei és Ukrajna újjáépítésének feladata Európában maradnak. Okos politikusok ezt már évekkel ezelőtt tudták.
„Abszolút megértem a politikai Nyugat idegességét az ukrajnai háború utóbbi hónapokban látott sikertelensége miatt. Ukrajna a Nyugat proxy háborún alapuló sikertelen stratégiájának áldozata lett. Egy országot hosszú időn keresztül becsaptak, megvezettek. Ezt az országot ma is elérhetetlen célokért harcoltatják”
Politikusainknak stratégiai gondolkodásra van szükségük. Ma az EU két opció közül választhat: azonosul az amerikai állásponttal a háború gyors befejezése érdekében, vagy tovább romboltatja Ukrajnát és az ukrán államiságot, majd a sikertelenség valamennyi terhét magára veszi. Ahogy a fronton kialakult helyzetet látjuk, az időhúzás teljes mértékben orosz érdekeket szolgál, megpecsételheti Ukrajna sorsát és legyőzheti az Európai Unió eddigi kitartását is. Oroszország a helyzet kedvezményezettje, mert további hónapokat nyer, hogy elérje katonai céljait.
Egyetemek első éves, nemzetközi kapcsolatok szakon tanuló hallgatói számára is nyilvánvaló, hogy a globális szereplő státuszban gondolkodó Európai Uniónak akkor lenne okos vezetése, ha az nem kérne helyet az amerikai tárgyalóasztalnál (s különösen nem a tárgyalások blokkolása céljával), hanem ő maga ajánlaná fel saját tárgyalóasztalát Ukrajna és Oroszország számára. Ettől a helyzettől ma – valamennyi európai polgár kárára – nagyon távol vagyunk.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
Cz. Mátyás says:
Dr. Varga úr elemzése történelemkönyvek lapjaira kívánkozik. Világos, cáfolhatatlan tények, reális következtetések: minden a helyén van. Ami nincs, az természetesen a kontraszelektált európai “elit”. Ennek a kipucolása, gyökeres kitakarítása vagy demokratikus (választásos), vagy brutális (fegyveres) úton történhet meg. Az első alternatíva hiányában nő az erőszakos út valósége, ami ismét legalébb kétfele ágazhat. Lehet polgárháborús, de akár atomháborús is. A civilháborút fűszerezi az atlanti államok “színes” népessége. A másik – rettentő – alternatívát sajnos nem teszi hihetetlenné ennek az “elitnek” a valóságtól teljesen elszakadt gondolkodása és szemellenzői: azt játsszák el, hogy van európai atomhatalom, és ha arra kerülne sor, akkor azért az USA mégiscsak belép és a két előző Vh-hoz hasonlóan viselkedik. Ez utóbbi aligha fog Trump alatt megtörténni, de ahogy mondják, a remény hal meg utojára.