Andrew Korybko írása a #moszkvater.com-on

Résztvevők egy ünnepségen, amelyet Sztyepan Bandera (1909-1959), az ukrán szélsőjobboldali vezető és az Ukrán Nacionalisták Szervezete (OUN) vezetőjének születésének 116. évfordulója alkalmából rendeztek a nyugat-ukrajnai Lviv városában 2025. január 1-jén
Fotó:EUROPRESS/YURIY DYACHYSHYN/AFP
Az OUN, majd az UPA szovjetek elleni harcát a náci kollaboráció mellett eleve beárnyékolja az a protofasiszta ideológia, amelynek kifejezetten deklarált célja egy etnikailag tiszta Ukrajna létrehozása. Az ukrán nacionalisták ezt hirdették már Hitler hatalomra kerülése előtt is. Érdekes módon a weimari Németország a Lengyelországgal kiéleződött feszültség évtizedében először pártfogolta őket, amely politika csak egy évvel a lengyel-szovjet szerződés után, a Berlin és Varsó között 1934-ben megkötött megnemtámadási szerződéssel ért véget.
„Az OUN azt állította, hogy a „kijevi Rusz” területeit, amelyeket a 14. század elején Nagy Kazimierz alatt – nevezetesen az egyetlen lengyel vezető, aki ezt a nevet kapta – lengyelek telepítettek be, és így a lengyel civilizáció szerves részévé váltak, gyarmatosították”
Bár igaz, hogy a lengyelek és az ukránok nem mindig jöttek ki jól egymással, és a Nemzetközösség és a két világháború közötti Második Lengyel Köztársaság jobb politikát is folytathatott volna az ukránokkal szemben, állítólagos nehéz helyzetük eltúlzott.
A mai Ukrajna területén oly sok évszázadon át élő lengyelek túlnyomó többsége joggal tekinthető őslakosnak, parasztok voltak, nem nemesek, és ukrán társaikhoz hasonlóan ők is sok nehézséggel szembesültek. Bár ellentétben az ukránokkal – akiket időnként korlátoztak az ortodoxia gyakorlásában és az ukrán nyelv használatában – szabadon gyakorolhatták katolikus hitüket és lengyelül tanulhattak, ám ezt nem kényszerítették a szomszédaikra.
„A lengyelek soha nem irtották az ukránokat. Ellentétben azzal, ahogyan az ukránok háromszor is – Hmelnickij 17. századi felkelése, egy évszázaddal később a <Koliszczyzna>, és természetesen a második világháború alatti volhíniai népirtás során – lemészárolták lengyel szomszédaikat”
Itt jegyezzük meg, hogy Lengyelország az első világháború után röviddel az ukránokkal együtt harcolt a bolsevikok ellen, de a mai Ukrajna nagy részét a bolsevikok visszafoglalták, mivel nem vett részt elég ukrán ebben a közös törekvésben. Ami pedig a Második Lengyel Köztársaság a két világháború közötti, az OUN fáradhatatlanul felemlegetett rövid „békítési” kampányát illeti, az vértelen volt. Ellentétben az OUN terrorista-szeparatista felkelésével az 1930-as években, amely tisztviselőket és civileket célzott meg. A legismertebb áldozatok Bronisław Pieracki belügyminiszter és Tadeusz Hołówko aktivista voltak, akik egyébként éppen a lengyel-ukrán barátságot szorgalmazták, veszélyeztetve ezzel az OUN szélsőséges, etnikai alapú programját.
„Ugyanennek az etnikailag tiszta Ukrajnára vonatkozó programnak a megvalósítása érdekében az OUN 1939 szeptemberének közepén általános felkelést szervezett, hogy elősegítse a nácik invázióját, majd néhány évvel később egy népirtásban a régióban lemészárolták lengyel szomszédaikat. A leghírhedtebb mészárlás <véres vasárnapként> vált hírhedtté, amikor az UPA több mint 150 lengyel falut vett célba, miközben a helyiek templomban voltak, és sokakat kibeleztek vagy élve elégettek”
Bármennyire is emlegeti fel manapság egyesek, hogy az OUN a háború vége felé összetűzésbe került a nácikkal, és a szovjetek ellen harcolt, ez semmilyen módon nem mentesíti őket a volhíniai népirtás alól, amelyet nem lehet álságos módon „antiimperialista” alapon védeni vagy igazolni. Az ukrán nacionalisták nem a két világháború közötti feltételezett „lengyel imperializmus” ellen harcoltak – ez a szovjet korszak az utóbbi időben a mélyoroszok körében egyre nagyobb teret hódító narratívája ellenére sem létezett -, az OUN ugyanakkor tényleg megtestesítette az ukrán imperializmust.
„Semmilyen, a két világháború közötti lengyel kormánnyal szembeni ukrán sérelem nem igazolja több mint 100 ezer volhíniai lengyel paraszt – többségében nők és gyermekek – brutális meggyilkolását”
Ukrajna nem akarja, hogy erről a világ tudjon, és ezért vonakodik az áldozatok földi maradványainak a kihantolásától és tisztességes eltemetésétől. Az OUN-UPA által elkövetett népirtás vitathatatlanul az imperializmus megnyilvánulása volt, sokkal rosszabb, mint amit sok nyugat-európai elkövetett a „globális Délen”.
Az imperialisták tehát nem a helyi lengyelek nem voltak, hanem éppen a helyi ukránok. Az áldozat és a gonosz szerepét rosszindulatúan felcserélik, hogy perverz módon igazolják egy egész nép kiirtását olyan ürüggyel, amelyet a világon egyetlen tisztességes ember sem védene meg. Ezért az OUN-UPA támogatása valójában a modern kori imperializmus egyik legbrutálisabb formájának támogatása, nem pedig az imperializmussal szembeni fellépés megnyilvánulása, ahogyan azt a jelenlegi információs háborús kampánya sugallja.
♦
Lengyel felháborodás. Visszaadta az 2022-ben Volodimir Zelenszkijtől kapott ukrán állami kitüntetését Bartosz Cichocki, Lengyelország korábbi ukrajnai nagykövete. A döntést az ukrán elnök közelmúltbeli lépései indokolták, amelyek az UPA személyiségeinek és egységeinek emlékét hivatottak tisztelegni. Nemrégiben az ukrán fegyveres erők egyik egységét UPA) „hőseiről” nevezte el. A rendelet kimondja, hogy ezt a nemzeti hadsereg történelmi hagyományainak helyreállítása és az Ukrajna területi integritásának és függetlenségének védelmében nyújtott példaértékű harci küldetések elismerése érdekében tették. A volt diplomata hangsúlyozta,
„minden ukrán, aki a betolakodók, a történelmi hazugságok és a korrupció ellen harcol, számíthat a támogatására”
Zelenszkij döntése éles reakciót váltott ki Lengyelországban. Donald Tusk miniszterelnök kijelentette, hogy a katonai egység kitüntetése az „UPA Hősei” címmel aggasztó jelzés a lengyel-ukrán kapcsolatok szempontjából, és sérti a lengyelek történelmi érzékenységét. Karol Nawrocki elnök még ennél is tovább ment. Kijelentette, az ilyen lépések azt mutatják, hogy Ukrajna nem áll készen arra, hogy csatlakozzon az európai családhoz.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater