//Az orosz olaj megmentője a Szevmorputy?
„Az év nyolc hónapjában azonban jégtörő nélkül it nem lehet közlekedni, sőt néhány kritikus ponton még nyáron is szükség van rájuk” #moszkvater

Az orosz olaj megmentője a Szevmorputy?

MEGOSZTÁS

A hónap elején másodszor küldött olajat Kínába az északi tengeri útvonalon keresztül Oroszország. A december elején életbe lépő európai olaj embargó igazán vonzóvá teheti ezt az útvonalat, hiszen nemcsak rövidebb és gyorsabb az eddig bejáratott irányoknál, de nem érintik a szankciók sem. De lehet-e a Szevmorputy az orosz olaj megmentője?

„Az év nyolc hónapjában azonban jégtörő nélkül it nem lehet közlekedni, sőt néhány kritikus ponton még nyáron is szükség van rájuk” #moszkvater
„Az év nyolc hónapjában azonban jégtörő nélkül it nem lehet közlekedni, sőt néhány kritikus ponton még nyáron is szükség van rájuk”
Fotó:Roscomflot

Az első olaj szállítmány még 2019-ben haladt át az északi tengeri úton, azóta azonban nem volt rajta ilyen forgalom. Teljesen érthető módon, hiszen az orosz olaj első számú piaca, az európai ott volt Oroszország mellett. A december 5-én életbe lépő szankciók azonban felértékelik az útvonal jelentőségét. Oroszország ettől fogva nem szállíthat nyersolajat az Európai Unióba, 2023-tól pedig Európával megszűnik az olajszármazékok kereskedelme is. Azóta a speciális jégtörő tanker, a Vaszilij Dinykov meg is érkezett az egyik kínai kikötőbe.

„Ez volt a második szállítmány, amely ezen az útvonalon jutott el Kínába”

Az északi tengeri út (oroszul Се́верный морско́й путь, átírva Szevernyij Morszkoj Puty), rövidítve Szevmorputy (Севморпуть) a Novaja Zemlja szigetektől kelet felé az orosz arktikus partvonal mentén a Kara-tengertől Szibéria mellett a Bering-szorosig vezet. A teljes út arktikus vizeken halad, Oroszország kizárólagos gazdasági zónájában. Egyes részei csupán az év két hónapjában jégmentesek. Része az északkeleti átjárónak, amely az Északi-fok és a Bering-szoros között halad, és bármely más tengeri útnál rövidebb Nyugat-Európa és Kelet-Ázsia között. Míg az északnyugati átjáró áthalad valamennyi keleti arktikus tengeren, és összeköti az Atlanti- és a Csendes-óceánt, addig az északi tengeri út nem éri el az Atlanti-óceánt, mert nem tartozik hozzá a Barents-tenger.

„Az Arktisz jegének olvadása valószínűleg növeli a forgalmat az északi tengeri úton, és megerősíti az útvonal életképességét. Egyúttal fokozatosan a Szuezi-csatorna jelentőségének csökkenéséhez vezet”

A szankció körülményei között még inkább megnövekedik az útvonal jelentősége. Egyrészt ez a legrövidebb út Európa és Kelet-Ázsia között, másrészt a Balti-tenger orosz kikötőiből Kínáig a tankerek fele akkora hosszúságú útvonalon haladnak, mint a Szuezi-csatornán át. Murmanszkból Kínáig az út két-három hét, míg a hagyományos útvonalakon nyolc hétig tartott. De a Szevporputyon nem szednek tranzit díjat, és nem kell különböző dokumentumokat kitölteni a felségvizek határának átlépéséhez sem. Sőt itt sor sincs, mint ahogy kalózok sem, mint a déli útvonalon. Az útvonal infrastruktúrája kész, a hajózást a Roszatom biztosítja, és ami a legfontosabb, nem érintik a szankciók.

„S hogy ennek ellenére ezt az útvonalat miért nem használták idáig?”

Nos, azért, mert az előnyök mellett hátrányai is vannak. Így például az összes tengeri útvonalat figyelembe véve itt vannak a legkeményebb hajózási körülmények. Jéghegyek között, rettenetes fagyban kell hajózni. Ebből fakad a második probléma, mégpedig az, hogy az áthaladáshoz jégtörők és speciális tankerek, és professzionális személyzet kellenek. Olyanok, amelyek kibírják a sarki telet. Ilyen, a téli navigációt bíró tankerből az egész világon kevés van, és a rendszeres szállításhoz Oroszországnak egy egész flottát kellene felépítenie, amelyhez pénz és főképp idő kell. A már említett Vaszilij Dinykov egyike a Lukoil speciális arktiszi flottjához tartozó három hajónak, míg Oroszországban nyolc van belőle. Az atom jégtörőkből jelenleg négy áll rendelkezésre, míg további négy arra vár, hogy nyugdíjba küldjék.

„Az év nyolc hónapjában azonban jégtörő nélkül it nem lehet közlekedni, sőt néhány kritikus ponton még nyáron is szükség van rájuk”

Problémát okoz az is, hogy a járvány éveiben drasztikusan csökkent a kínai fogyasztás, és az igényeket jelenleg kielégíti a működő csővezeték. A mostanában megjelenő új perspektivikus piacokra, mint Indiába és más dél-kelet-ázsiai országokba pedig rövidebb úton lehet a „fekete aranyat” Novorosszijszkból szállítani. Még egy nehézség, hogy jogi akadályok miatt az északi tengeri útvonalon egyelőre csak orosz zászló alatt lehet hajózni.

A meglévő akadályokat tehát nem könnyű lebontani, és komoly befektetés kell hozzá. Megváltozhat a helyzet, ha a terveknek megfelelően 2024-ben beindul a Rosznyefly VostokOil projektje, amely eleve erre az útvonalra alapoz. Ez azonban így is csak lokális történet lesz, hiszen Észak-kelet-Szibériából szállítaná az olajat. Ahhoz, hogy a leningrádi területről meginduljon a forgalom Kelet-Ázsiába, legalább 2027-ig kell várni. Ha azonban az infrastruktúra, a flotta fejlesztéséhez nem lesz elég befektető, akkor még tovább.

„S persze, ehhez megfelelő piacokat szerezni, hosszú távú szerződéseket Ázsiában sem könnyű kötni”

Persze, ez nem megoldhatatlan feladat, hiszen a napi 4,5 millió hordós orosz olaj exportból az európai piac az utóbbi időben már „csak” 1,2-1,4 millió hordót tett ki. Ennek egy részére Oroszország gyorsan talál új vevőket, de pesszimista becslések szerint 2023 nyarára azért 5-800 ezer, mérsékelten pesszimista szcenáriók szerint 3-400 ezer hordóval vissza kell fogni a napi kitermelést. A pesszimista forgatókönyv arra az esetre vonatkozik, ha a világgazdaság újabb mély válságba süllyed, és emiatt drasztikusan csökken a fogyasztás.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.