„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„Pavel Durov letartóztatása tehát mindenek előtt a szólás szabadságáról, annak eltiprásáról szól. Arról, hogy marad-e tere az alternatív gondolkodásnak, avagy végleg ránk borul a sötétség, ezúttal a liberális globalista diktatúra sötétsége, és információs kalodába zárnak-e bennünket”
Fotó:EUROPRESS/Thomas SAMSON/AFP
Nem „verte ki a biztosítékot” a médiában Pavel Durov párizsi letartóztatása. Pedig a Telegram alapító tulajdonosával történtek tökéletesen rávilágítanak arra, hogy az úgynevezett demokratikus világ is rövid pórázon szeretné tartani a társadalmakat, és ez a törekvés felülírja a szólás szabadságának nemes eszméjét is. Az eset előrevetíti a sötét jövőt is, amelyben az információt is ellenőrzése alatt tartó hatalom már nem tűri meg az alternatív véleményeket. Éppen ezért aggasztó, hogy hogy még a sajtót sem igazán érintette meg a párizsi letartóztatás.
„Hol vannak ilyenkor a szólás szabadságért aggódó jogvédők?”
Durovot azzal vádolják, hogy platformján lehetővé tette a bűnözők kommunikálását, ezzel pedig támogatta a terrorizmust, a drogkereskedelmet, a pénzmosást és a pedofíliát. De ne legyenek kétségeink, a letartóztatás oka a Telegram titkossága. Pontosabban az, hogy a francia hatóságok nem férhetnek hozzá. Elon Musk szabadlábon van, ám amennyiben Trump veszített volna, akkor jó eséllyel ő következik. Ne feledjük el, hogy Európában Elon Muskra is komoly nyomás nehezedik az X (Twitter) miatt, és a tulajdonos elmondása szerint Ursula von der Leyen felajánlotta, elengedik az X-re váró büntetést, amennyiben hozzáférést kapnak, azaz titokban cenzúrázhatják Európában.
„Eközben Amerikában elfogadták azt a kétpárti támogatást élvező jogszabályt – ennyit a Trumphoz fűzött reményekről -, amely nemzetbiztonsági okokra hivatkozva záros határidőn belül kitiltaná az Egyesült Államokból a kínai fejlesztésű TikTokot”
Ez azt jelenti, hogy a törvény életbe lépését követően a TikTok kínai anyavállalata, a ByteDance arra kényszerülhet, hogy megváljon a közösségi média új generációs alkalmazásától. Ha nem értékesíti a felületet, az alkalmazást betiltják.
De a sort még folytathatjuk, például a félig szír származású, háborúellenes és a palesztinok mellett gyakran felszólaló Richard Medhurst esetével. A brit újságírót a terrorizmus elleni törvény alapján tartóztatták le és rabosították. De nem marad le e téren az Európai Unió sem, amely legutóbb két, a hivatalos narratívával ellentétes nézeteket képviselő német újságírót, Thomas Röpert és Alina Lippet helyezte szankciók alá. Korábban megtették ezt egy szlovák újságíróval is, őt azonban Robert Fico tiltakozására feloldottak a szankciók alól. A két Oroszországból tudósító német újságíróért a kancellár nem emelt szót. Azzal vádolják őket, hogy nagyszámú olvasóval rendelkező blogjaikban szisztematikusan téves információkat terjesztettek Oroszország Ukrajna elleni támadó háborújáról.
„Hát, ha minden ilyen médiumot és újságírót szankcionálnának, akkor hosszú lenne az a bizonyos lista”
De menjünk tovább egy a már említett Elon Muskhoz kapcsolódó másik botrányos történettel. Thierry Breton brüsszeli főcenzor meg akarta tiltani, hogy az X tulajdonosa Európában közreadja a Donald Trumppal folytatott kötetlen beszélgetését. Ez az eset hívta fel egyébként a közvélemény figyelmét arra a szép csendben bevezetett törvényre, amelynek hatálya 2024 februárja óta minden digitális platformra és szolgáltatásra kiterjed. Az elsődleges rendeltetése, hogy megakadályozza az illegális és káros online tevékenységeket, valamint a szándékos álhírterjesztést. De ki mondja meg, hogy mi káros? Kinek káros? Mi alapján? Mindenesetre a törvény a saját fennmaradásukat éppen nagyon aktívan féltő hatalmaknak igencsak tetszik. Az X-szel összetűzésbe keveredett brazil hatalom is lecsapott rá.
„Ezekből az esetekből is jól látszik, hogy ideológiáktól függetlenül minden hatalom irányítani akarja a társadalmakat, és ennek érdekében eltakarít az útból minden akadályt. S hogy mi lesz a vélemény- és a szólás szabadságával? A média szabadságával? A cél szentesíti az eszközt…”
De nincs új a Nap alatt, hiszen a sajtó, a tájékoztatás szinte kezdettől a formális vagy informális hatalom birtokosainak eszköze volt a befolyásolásra. Ennek nemcsak álhírek közlése a módja, hanem valós hírek, megtörtént események egyoldalú láttatása, az valóság részbeni elhallgatása is. Fokozottan érvényes mindez ma, az információ alapú társadalmak korában. Ami most új, az az elektronikus média megjelenése, a nyomtatott sajtó visszaszorulása és a médiakínálat egyre erőteljesebb koncentrációja. Ebben az egyenlőtlen versenyben sorra buknak el az objektivitásra, nemcsak a hírek közlésére, hanem a hátterük megvilágítására is törekvő, sajtóorgánumok.
„A felgyorsult világban az emberek minél rövidebb idő alatt szeretnének a lehető legtöbb információhoz jutni. Ebben a bőségben és az individualizálódás felerősödésével párhuzamosan megjelent a túlzott médiafogyasztás, amely sokszor már a mentális egészségre káros hatással van. A folyamatos félelemkeltés és a sok negatív hír a felturbózódott világban szünet nélkül félelemben tartják a közvéleményt, és megterheli az idegrendszert. S akkor még nem beszéltünk a közösségi médiáknak a társadalmakat beszippantó hatásáról”
Ehhez jön még, hogy egyre kevesebben állítanak elő egyre több terméket, azaz cikkeket nyomtatott és elektronikus változatban, anyagokat rádiós és televíziós műsorok számára. A költségek visszaszorítása mellett ez kihat az újságírói munka minőségére is. Az újságírók sok tekintetben sajtómunkások lettek. Az újságírás presztízse megkopott, a felfokozott hírgyártásban a médiában dolgozók többsége nem igazán rendelkezik mélységi ismeretekkel egy vagy több ország, nyelvterület történetéről, kultúrájáról. Az anyagok mélységét sokszor a helyszűke és az idő faktor, a lényeglátást pedig a háttérismeretek hiánya korlátozza.
A média koncentrációja a kínálatra is kihat, hiszen a konszernek elsősorban azt „vetetik észre”, ami a mögöttük áll politikának vagy üzleti csoportnak az érdekeit szolgálja. A média polarizáltabb lett, ez egyrészről gyengítette a médiába vetett bizalmat, másrészről azt sem szabad elfelejteni, hogy a fogyasztók is egyre inkább behúzódnak a saját információs buborékjukba. Tovább torzítja a képet, hogy a fogyasztókat is egyre inkább bevonják az alkotásba, a kommentelők között pedig megjelennek a trollok.
„Ráadásul a háborúban a média is hadszíntér, a manipuláció pedig a hadviselés része mindkét oldalon”
A manipuláció és a propaganda igen aktuálissá vált a koronavírus elleni hadjárat idején, s megszakítás nélkül folytatódott Oroszország Ukrajna elleni támadásával. Manapság a háborúk nemcsak a hadszíntéren, hanem az információs térben is zajlanak. A kétes megbízhatóságú vagy akár hamis információk terjesztése, a kényes információk elhallgatása vagy éppen kiszivárogtatása a hadviselés része lett, és ezzel az eszköztárral mindegyik szereplő él. Aki „meg tudja dolgozni” a médiát, az jó eséllyel megnyeri a közvéleményt, ennek pedig nagyon komoly politikai haszna van, így belföldön a stabil hátország, külföldön a szövetségesek megnyerése, sok pénz és temérdek fegyver. Így túlzás nélkül állítható, hogy a szerkesztőségek is háborús színterek lettek.
„Jó példa a média segítségével történő manipulációra, a fogyasztók terelgetésére, a szíriai fordulat”
Az a „csodálatos” jelenséget figyelhettünk meg 2024 végén, amikor a 2001 óta a terrorizmus elleni globális háborút legitimáló, fejlevágós szélsőséges iszlamista terrorszervezet változott át a politikát követve és kiszolgálva a nyugati fősodratú médiában „szalafista technokrata” kormányzó erővé. Ennek nevezi ma a fősodratú, alapvetően a transznacionális oligarchák tulajdonában álló média a Hajat Tahrir el Sam (HTS) néven futó, előzőleg Al-Nuszra, azelőtt pedig Al-Kaida néven működő, nemzetközi összetételű szervezetet. A fősodratú média szerint a szalafista technokrata HTS ma a legitim kormánya Szíriának. De említhetnénk azt is, hogy amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát, azt ugyanez a média helyesen agressziónak minősítette, majd amikor Izrael tette ezt Iránnal, azt önvédelemnek. S ha már itt tartunk, akkor a médiumok jelentős része ugyanúgy kritikátlanul elfogadja, hogy Irán egy lépésre van az atombombától, mint ahogy 2003-ban nem tett fel kérdéseket annak kapcsán, hogy Iraknak tényleg van-e tömegpusztító fegyvere.
„S hogy ez mekkora bűn, azt ma már látjuk. Nemcsak háborúk sora indult nem igazán megalapozott indokok alapján, de ennek a 2001 óta tartó hadjáratnak lényeges része minden pénzügyi tranzakció átvilágítása világszerte, illetve az a lakossági megfigyelés, ami mára már természetesnek tűnik, pedig a terrorizmus elleni háború okán vezették be”
Aztán a terrorizmus elleni háborúból kifejlődött a harc a „dezinformáció” ellen. Mint ahogy az információs háború természetéről szóló írásaiban Jacob Siegel rámutat, az amerikai kormányzat, a nagyvállalatok és az amerikai uralkodó osztály más tagjai összefogtak, hogy megszilárdítsák hatalmukat a velük szembeszálló politikai csoportok ellenében, és ehhez a kor nagy erkölcsi keresztes hadjáratává tett, a kormány által kreált dezinformáció elleni háborút használják fel. A dezinformáció Siegel szerint egyszerre a bűncselekmény neve, és az eltussolásának eszköze. Fegyver, amely álcaként is szolgál. Az idáig vezető folyamatban az ISIS elleni harc alakult át előbb a Trump és az „orosz összejátszás” elleni harccá, amiből később kifejlődött a dezinformáció elleni harc. Az internet az amerikai demokraták elképzelésében közben kedvencből démonná változtak, a Russiagate pedig egyesítette a politikai elitet, a titkosszolgálatokat és a tech cégeket.
„Ezek után kinek higgyünk? Mi az igaz, a féligaz és a hamis információ? Miről szól valójában egy adott hír, és mi nincs benne? Hogyan döntsük el, hogy mi történik tőlünk sok száz kilométerre egy olyan konfliktusban, ahol az információk legfőbb birtokosai, a hivatalos szervek aligha morális, hanem inkább politikai-katonai szempontok alapján határoznak azok sorsáról?”
Ilyen helyzetben ráadásul sokszor maguk az újságírók is csak másodkézből tájékozódnak, így pedig nehezebben tudják értelmezni a történteket. A dilemmát a szakértők és újságírók egy része úgy oldja fel, hogy saját meggyőződése, világnézete és értékítélete alapján szűri az információkat. Azt fogadja el hitelesnek és emeli hírré, ami a saját narratívájába beleillik. Így lesz a végeredmény, ami a néző és az olvasó elé kerül, részben szubjektív.
A demokratikus értékek terjesztésének szépen hangzó, ám egyre jobban lejáratott törekvése mögött az utóbbi években a Közel-Kelettől Ukrajnáig olyan dolgok történtek, amelyek rámutatnak a Nyugat álszent magatartására. A modern információs háború legfőbb jellemzője a saját bűnök elkendőzése, és az ellenfél diabolizálása, nem egy esetben dehumanizálása. E tekintetben az Egyesült Államok és szövetségesei páratlan tapasztalattal bírnak, és rendelkezésükre állnak az ehhez szükséges eszközök is. De a jelenlegi kiélezett helyzetben a Nyugat még azt is megengedte magának, hogy saját értékeit, sokat hirdetett, és a totalitárius rendszereken folyamatosan számon kért elveit is sutba dobva törvényi eszközökkel kiszorítsa az orosz olvasatot, lényegében elhallgattasson mindent, ami nem egyezik a saját narratívájával.
„Propagandának minősítenek mindent, ami szembe megy a háború nyugati olvasatával. Vannak országok, ahol ezért még büntetés is jár. Ilyet persze már láttunk, csak azokat a rendszereket nem demokráciának, hanem diktatúrának nevezték”
A szovjet propaganda éppúgy kizárta az „imperialista” narratívát, mint most a világ nyugati fele teszi ezt az orosszal. A különbség csak annyi, hogy az internet korában ez ma már lehetetlen vállalkozás. De ha ez nem lenne elég, egyesek megpróbálták ellehetetleníteni, kitörölni még az orosz kultúrát is. A demokrácia védőbástyájaként aposztrofált Ukrajna pedig arra büszke, hogy betiltja az orosz irodalmat. Egy lépésre vagyunk csak a könyvégetéstől, amelyről egy másik diktatúra, a náci Németország híresült el.
„Pavel Durov letartóztatása tehát mindenek előtt a szólás szabadságáról, annak eltiprásáról szól. Arról, hogy marad-e tere az alternatív gondolkodásnak, avagy végleg ránk borul a sötétség, ezúttal a liberális globalista diktatúra sötétsége, és információs kalodába zárnak-e bennünket”
Egyre rosszabb irányba mennek a dolgok, és egyre inkább eluralja a nyugati világot is cenzúra, a társadalom ellenőrzésének gyilkos vágya. Miközben a hatalom az értékekről beszél, a demokrácia – immár kiegészülve a nemzetbiztonsággal – nevében ránk telepszik a sötét diktatúra. Érezzük ezt a közösségi médiában éppúgy, mint a fősodor média esetében. De erről szól a telekommunikációs eszközök használatának „szabályozása”, mint ahogy az is, hogy a nyugati blokkban betiltották az orosz médiumokat, és részben a kultúrát is. S a sort még folytathatnánk. Ebben az elsötétülő világban számít üde foltnak, apró reménynek Pavel Durov Telegramja. Éppen ezért taglóz le a letartóztatása, amely végképp tudatosítja bennünk, hogy itt tart ma a Nyugat. Visszatértünk oda, ahonnan 1990-ben oly lelkesen, reményekkel teli kiszakadtunk. S látva az új cenzorok, a társadalmakra bilincset rakók technológiai hátterét, lassan megszépül még a Kádár-rendszer is. Ennyit az amerikai és európai álomról.
(A cikk eredetileg németül a Hintergrund című folyóiratban jelent meg.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
Tuco says:
Sajnos tudomásul kell venni, hogy új hidegháború van, és a háborúban az egyik hadszíntér az információs tér. Sok igazság van a fenti írásban, bár a mainstream nyugati média mellett léteznek a fősodortól eltérő véleményeknek is helyt adó felületek, ennek pont egyik példája az oroszellenességgel aligha vádolható moszkvater.com.
Oroszországban ennél sokkal rosszabb a helyzet. Szigorú állami cenzúra van, független (ne adj’ Isten, ellenzéki) média már régen nem létezik. Az internethasználatot szigorú kontroll alatt tartják, az információáramlást gondosan szűrik. Aki a hivatalostól eltérő álláspontot jelenít meg, az könnyen a börtönben találja magát, vagy kirepül egy magasház ablakán.
Nincs azzal bajom, ha valaki a Nyugatot bírálja, mert bőven van mit. Csak vegye észre, hogy nyugaton legalább lehet bírálatot megfogalmazni anélkül, hogy valaki a szabadságát vagy akár az életét tenné kockára. Szerintem ez fontos különbség.
Stier Gábor says:
MI iott élünk, és nem Oroszországban vagy Kínában. Elég baj, ha egyre inkább hasonlítanak az itteni állapotok az ottaniakhoz.
HandaBandy says:
Pontosan! Meg aztán az oroszoknak, a kínaiaknak dolga eldönteni, hogy elégedettek-e a tempóval a hazájukban. Hogy is mondják a kibiccel kapcsolatban? Vagy megint boldoggá akarjuk tenni az embereket, akár az akaratuk ellenére is? Párszor már befuccsolt ez az “eszme”.
Igen, Nyugaton lehet ugri-bugrizni, egy keveset még. Lehet kicsiben hőbörögni feszültség levezetés gyanánt, ha nem lép az ember a nagyfiúk bütykére a politikában és/vagy a gazdaságban. Ha mégis akkor kap egy csinos kis pert a nyakába, be- és letiltják vagy simán kirobbantják a gatyájából. Elnézést a kifejezésért de ez csak egy társadalmi szilikoncici. Szép is, nagy is, formás is, de a fogása már nem az igazi és tej meg semmiképp sem jön belőle. Remélem, ezzel a frivol futammal nem bőszítettem fel Stier urat.
Stier Gábor says:
Találó a hasonlat.
HandaBandy says:
Igen, ebben a szabadságtiprásban lehet, hogy a Nyugat le van maradva. De szorgosan dolgozza le a hátrányát. A minőségi lépést megtették, most a mennyiségi jön. Mondjuk eddig is ha egy gigacégről állítottam, hogy mérget árul sajt helyett kaphattam akkora kártérítési pert hitelrontásért, hogy a gatyám s anyagi létem ráment. Igaz hogy életben maradhattam … a híd alatt. Mottó: A jogállam azt jelenti, hogy jogász nélkül még a mellékhelyiségbe se menjél ki. Kérdezzük meg az AfD-t!
Várkonyi Zsolt says:
Nincs hová menekülni. Ez a Nyugat nem az a Nyugat. Mint ahogy Oroszország nem Szovjetunió. Magyarország ebből a szempontból a béke és a szabad véleménynyilvánítás hazája. Egyelőre.
HandaBandy says:
eltitkolt infók hiányában
Helyesen
eltitkolt infók utáni, néha kritikátlan epekedése miatt
HandaBandy says:
“kezünkbe került egy nyugati sajtótermék, majdhogynem “elérzékenyültünk.”
…noha a sajtó odaát már akkor is irányított volt, elég megnézni, hogy pár tőkecsoprort uralta már akkor is amédia nagy részét (Springer, Bertelsmann stb.) csak hát mi a hiány vakságában, no meg a nálunk eltitkolt infók hiányában önkéntelenül és ma már látjuk, hogy hibásan, mindenhatónak hittük a nyugati sajtószabadságot. Ment már akkor is jócskán a médiabutítás és a véleményem szerint ebben az is benne volt, hogy tudták biztosan, Keleten is olvassák eme produktumokat. Nincs új a nap alatt, mindnyájan kannibálok vagyunk, csak néha késsel villával tesszük mindezt.
„Hol vannak ilyenkor a szólás szabadságért aggódó jogvédők?”
Nyilvánvaló, hogy ez csak egy erősen retorikai/költői kérdés. A kultúrharc része a fogalmak kisajátítása is mint az NGO, a jogvédelem, a szabadság, a melegség, a demokrácia. A politikai hatalmat elvileg kontrolláljuk (hangsúlyosan “elvileg”). De a gazdaságit, a pénzügyit nem. A mai ipari és banki konglomerátumokat elnézve csak a naív ember akik még csodálkozik.
S ebbe a szép-új-világba az orosz meg a kínai nem passzol bele mert ott mások “mondják meg a tutit”. Nos, ezeknek a hatalmi központoknak ez a bűne. Istenkáromlóan nagy bűn ez. A többi meg csak a mese Ludas Matyiról, Osztropoli Herschelről, Till Eulenspiegelről és a többiről.
Nagy Imre says:
Milyen jó, hogy a keleti olvasatról is rendszeresen értesülhetnek az EU és NATO-tag Magyarország kvázi hivatalos hetilapjának, a demokratának az olvasói. És a Magyar Hangban is rendszeresen ott vannak ugyebár az elemzések, amik a keleti olvasatot mutatják. Szegény Dugin, mintha egy kicsit mellőznék, de ahogy nézem az irányt, az Eurázsiai eszme is ellepi lassan a magyar NER-sajtót. Ez főlg a mai napon, jó érzéssel tölti el az embert.
Stier Gábor says:
A Magyar Hangban? Ez nem keleti olvasat, hanem az én gondolataim, az én olvasatom. Kikérem magamnak.
HandaBandy says:
Ezt kifejtené bővebben mert kusza? Addig rendben, hogy mintha próbálna a NER-be és csatolt részeibe, na meg a szimpatizáns emberekbe rúgni egyet.
brüsszelita says:
A nyugati létforma válságának fokozódásával, és a társadalmi feszültségek éleződésével együtt a diktatúra is teret nyer a nyugati országokban, amit az ottani politikusok a demokrácia diadalának adnak el. Ugyanakkor a vég már nem lehet messze, hisz a kommunizmus is akkor omlott össze, amikor a proletárok már majdnem győztek.
Addig is éberség elvtársak, a nemzetközi helyzet fokozódik. Nem ülünk fel az ellenséges propagandának, lecsapunk a féjkekre te sötétben bujkáló gazember! Mi mondjuk meg ki az ellenség és mi a féjk, mert az igazság a miénk!
A jövő pedig az övék, mert a fenti képen a Telegram alapítója nem az a kövér szivar ott középen, ő csak a jól fizetett ügyvéd, Durov a vékony csávó baseball sapkában utolsóként a sorban, de akinek letartóztatására még Moszkva sem vetemedett Párizzsal szemben.
Durov Oroszországból magától ment el, mert szűknek érezte a teret, öntörvényű volt és kezelhetetlen nem feküdt be a hatalomnak. Köpködte is az USA-ból Putyint rendesen, amikor ott nyitott üzletet, de amikor rászállt az FBI és a CIA, és “szívességeket” kértek tőle megváltozott a véleménye, hogy tulajdonképp hol is van diktatúra.
Ezért a Youtube-ról átnyergelt a Telegramra az orosz bloggerek többsége, – na nem azért, mert lehallgathatatlan, hisz amiről ezt terjesztik, azt a titkosszolgálat már régen lehallgatja – hanem mert ott nincsen cenzúra. Úgy látszik Durovval a franciák kompromisszumot kötöttek: Ő átadja nekik a titkosítási kulcsokat, cserében viszont békén hagyják. Egyelőre.
Vagy ha nem, hát ott a Bastion, amit egy Szacskov nevű orosz fószer alapított, fejleszt és terjeszt, hálózatos rendszer és azt állítja, hogy a hatalom nem képes rátelepedni. Javaslom kipróbálni, viszont sose tévesszük szem elől Virág elvtárs örökbecsű szavait: Az a gyanús, ami nem gyanús!
HandaBandy says:
Nem lényegi kiegészítés… Tudtommal a francia, kriptológia használatát irányító (nem szabályozó) törvények ab ovo előírják minden francia cégnek, hogy az aktuális kulcsait azonnal egy XY hatóságnál letétbe kell helyeznie.