Az első nagy orosz győzelem

Az orosz Wagner katonai magánvállalat rohamcsapatainak sikerült elfoglalniuk Bahmut/Artyomovszk utolsó, még ukrán kézen lévő délnyugati városnegyedét, így 224 napi ostromot követően a település egésze orosz ellenőrzés alá került. Még néhány napig eltarthat a sporadikusan fennmaradó ukrán ellenállás felőrlése, és a kijevi propaganda még erőlteti, hogy a szárnyakon még tartják magukat a csapatok, ám mint Volodimir Zelenszkij is elismerte, Bahmut már csak az ukrán szívekben él. A nehezen kivívott győzelem megnyitotta az utat az orosz csapatok előtt az utolsó donbasszi védvonalhoz, és időt adott a felkészüléshez az ukrán ellentámadásra. A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg.

„Azért ne felejtsük el, hogy Bahmut/Artyomovszk átlagosnál jóval hosszabb ideig tartó ostroma nem csupán első pillantásra értelmetlennek tűnő politikai okokra, hanem nagyon is logikus katonai megfontolásokkal is magyarázható”
Fotó:EUROPRESS/Defense of Ukraine/Handout/ANADOLU AGENCY/AFP

Szimbolikus napon, Mariupol elestének első évfordulóján tűzték ki az orosz zászlót a wagnerosok Bahmut romjaira. Miközben az ezt megelőző napokban ukrán sikerekről érkeztek a hírek, mára kiderült, hogy ezek a szárnyakon megélénkülő mozgások alapvetően már a kivonulást biztosították. A város 99 százalékát a „muzsikusoknak” becézett Wagner csoport tartotta a kezében, őket pedig a szárnyakon a reguláris alakulatok légi deszantosai, hátulról pedig a hadsereg tüzérsége és légi ereje biztosította. Rögtön szögezzük tehát le, hogy a Wagner érdemei elévülhetetlenek a város bevételében, ám a „muzsikusok” már jó ideje nem teljesen önállóan, hanem az orosz hadseregbe betagozódva működnek.

„Ennyit azokhoz a különösen a nyugati médiában nagy nyilvánosságot kapott vitákhoz, miszerint a hadsereg vezetésével feszült viszonyban lévő Wagner lőszerhiány miatt kivonul a városból”

Nem is úgy ismerjük Jevgenyij Prigozsint, mint aki éppen a cél előtt fordít hátat a frontnak, ami nem mellesleg hazaárulás is lett volna. Prigozsin ehelyett most elégedetten learatja a babérokat, bezsebeli a dicséretet Vlagyimir Putyintól – közben azért még oda-odaszúr Szergej Sojgu védelmi miniszternek és Valerij Geraszimov vezérkari főnöknek -, ám teszi tovább a dolgát, és mielőbb majd hátrább vonulna, hogy a hosszú hónapokon át tartó ostrom után újrarendezze a sorait, előbb kiépíti a város megtartásához az állásokat.

„De nemcsak a Wagner, hanem az egész orosz hadsereg és a hátország örül, hiszen Moszkva már nagyon kiéhezett a sikerre”

Bahmut győztes ostroma pedig talán még Mariupol vagy Liszicsanszk elfoglalásánál is jelentősebb győzelem, hiszen Oroszország első nagy győzelme az elmúlt egy évben. Sokan egyenesen a 21. század eddigi legnagyobb ütközeteként hivatkoznak a bahmuti harcokra. Egyben, ne szépítsük, emellett a Nyugat és a NATO stratégiájának kudarca is. Bahmut ostroma ugyanis stratégiai fontosságánál jóval nagyobb jelentőségre tett szert, és mindenek előtt az ukrán fél emelte a város megtartását szimbolikussá.

„De ha már a szimbólumoknál tartunk, a város eleste több szempontból is kínos Ukrajnának”

Az egyértelmű, hogy ugyan már csak pár négyzetkilométernyi területet védtek, de május 9-ig semmiképpen sem akarták feladni a várost. Ezt az örömöt nem akarták megadni az oroszoknak. Ezt a törekvést siker kísérte, de Bahmut eleste így sem jött jókor. Ugyanis éppen a G7-ek hirosimai tanácskozásának idejére esett, ahol Volodimir Zelenszkij éppen még több fegyver szállítására – egyebek mellett F-16-os vadászgépek átadására – próbálta rábírni a Nyugatot. Nos, ennek az igyekezetnek nem nyújtott jó hátteret a város bevétele. Még akkor sem, ha az ukrán elnök hivatkozhat arra, hogy modern fegyverek birtokában ez a helyzet nem következett volna be. A Nyugat azonban azt is látja, hogy a sikeres ukrán ellentámadáshoz még több fegyverre lenne szükség, annyi felesleg azonban jelenleg nincs. De ha már a sokat emlegetett ellentámadás szóba jött, a mostani vereség siettetheti annak elindítását, hiszen a morál fenntartása érdekében mielőbbi siker felmutatására van szükség Ráadásul ehhez erők is felszabadultak. Ha viszont idő előtt indul el az offenzíva, az a sikerét kockáztathatja.

„De nem jött jókon Bahmut feladása abból a szempontból sem, hogy egyre határozottabban terjednek a hírek Valerij Zaluzsnij vezérkari főnök eltűnésével kapcsolatban”

A politikai vezetéssel feszült viszonyt ápoló tábornok még május elején tűnt el hirtelen, és még egy fontos NATO tanácskozásba sem tudott még online sem bekapcsolódni. Állítólag Zaluzsnij egy Pavlodar melletti orosz rakéta támadásban súlyosan megsebesült, azóta több komoly sebészeti beavatkozást hajtottak végre rajta, így érthető, hogy máig nem jelent meg a nyilvánosság előtt. Ez pedig finoman szólva sem erősíti az ukrán hadsereg harci morálját. Az pedig még kevésbé, hogy felröppentek a hírek, miszerint a vezérkari főnök elleni támadáshoz állítólag az elnöki adminisztrációnak is köze van. E feltételezések szerint Zelenszkij környezetéből adhatták ki az elnökválasztások közeledtével politikai értelemben egyre kellemetlenebb Zaluzsnij tartózkodási helyének a koordinátáit.

„De térjünk vissza a Donbasszhoz, és szögezzük le, hogy Bahmut fontos infrastrukturális csomópont, a második donbasszi védvonal kulcsfontosságú pontja, ám messze nem akkora jelentőségű, mint amekkorává a propaganda és a média emelte”

Nem véletlen, hogy már néhány hónapja tanácsolták Nyugatról is Zelenszkijnek a város feladását, hiszen értelmetlennek tartottak ennyi élőerőt áldozni érte. A kitartás a végsőkig azonban politikai döntés volt, amely felülírta az ukrán vezérkar szándékait is. Arra az állandóan forgatott mintegy 30 ezer alapjában jól kiképzett harcosra ugyanis máshol jóval nagyobb szükség lett volna. A város közben igazi „húsdarálóvá” vált, ahol az átlag felettiek voltak a veszteségek mindkét oldalon. Csak amíg a wagneresek részéről az általában előreküldött börtönben toborozottak pusztulása a hátország nem volt oly érzékeny, addig az ukrán társadalom elszántságát nem erősítették az egyre nagyobb veszteségek. Ezt még a propagandával ideig-óráig lehetett ellensúlyozni, azonban végül már nagyon kilógott a lóláb.

„Azért ne felejtsük el, hogy Bahmut/Artyomovszk átlagosnál jóval hosszabb ideig tartó ostroma nem csupán első pillantásra értelmetlennek tűnő politikai okokra, hanem nagyon is logikus katonai megfontolásokkal is magyarázható”

Mindkét fél úgy érezte, hogy az ostromban a másik fél pusztul jobban és a „húsdarálóvá” váló harcok kiváló alkalmat nyújtanak a másik fél felőrléséhez. Ez indokolja például azt is, hogy az oroszok végül nem kerítették be teljesen a várost, nyitva hagyták a zsák száját, amely útvonalon a tüzérség pusztítása közepette lehetett váltani az erőket és utánpótlást is szállítani. Persze, közben folyt a számháború, hogy melyik fél veszített többet, de összességében biztosak lehetünk abban, hogy az ukránok húzták e tekintetben a rövidebbet. Főképp úgy, ha figyelembe vesszük, hogy az oroszok legnagyobb veszteségei a börtönből sorozottak közül kerültek ki.

De az oroszok azért sem nagyon siettek Bahmut ostromával, mert egyrészről a „húsdarálóban” őrölhették az ellenfelet, lekötötték az ellentámadásra készülő ukrán erőket, másrészt az ősz eleji harkovi és herszoni visszavonulások után rendezhették a soraikat. Magyarán nyertek jó fél évet arra, hogy a várható újabb ukrán ellentámadások irányában kiépítsék a mélységi védelmet, kiképezzék és felkészítsék a várható harcokra az ősszel mozgósítottakat, feltölthessék a soraikat, megfelelő taktikát dolgozzanak ki az ellentámadásra. De szükség volt az időre az ukrán oldalon is a felkészülésre az oly sokat várt ellentámadáshoz.

„De az is igaz, hogy az ostrom befejeződésével valójában mindkét fél fellélegezhet”

A Bahmutban elfáradt Wagnerre ráfér egy kis pihenő, hiszen később még nagy szükség lehet rájuk – így Mariupol után most ismét előtérbe kerülhetnek akár a csecsenek -, míg az ukránok részéről is túl sok katonát kötött le a bahmuti védekezés. A most felszabadult erővel együtt mintegy 100 ezer katona áll Kijev rendelkezésére, hogy megvédje az utolsó, a harmadik donbasszi védvonalat.

Az ostrom végeztével azonban sok idő nincs a pihenésre és az átcsoportosításra, hiszen Bahmut csupán egy lépcső volt a Donbassz teljes területének orosz ellenőrzés alá vonásához.

„Ha lehet, még ennél is nehezebb lesz áttörni a Szlavjanszk-Kramatorszk-Konsztantyinovka-Druzskovka védvonalat, de előbb az oroszoknak még a második vonal északi szárnyán meg kellene az ellenőrzést szerezni a szeverszki kiszögellés felett. De logikus lenne az is, hogy a felszabadult erőket délen a már bekerített Avgyekevka felmentésére összpontosítanák, amellyel mentesítenék Donyecket a folyamatos tüzérségi tűz alól”

Orosz részről tehát most hadászati szünet várható, ezt használhatja ki az ukrán oldal az ellentámadás felgyorsításával. De ez sem olyan egyszerű, hiszen úgy tűnik, Kijev is óvatos, és egy kiterjedt támadásra még az ukrán fél sem kész. Abban továbbra is biztosak lehetünk, hogy az orosz fél a későbbiekben sem a területszerzésre, hanem az ellenfél felőrlésére összpontosít, míg Kijev célja az elvesztett területek visszaszerzése akár egy kockázatos, nagy veszteségekkel járó ellentámadás révén is.

(A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg, itt olvasható.)

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com