„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„Ahogy tehát az várható volt, minden oldalban van egyfajta óvatossággal vegyes félelem az ajtót berúgó Trump lépéseitől, gátlástalaságától, kiszámíthatatlanságától”
Fotó:EUROPRESS/SAUL LOEB and Evgenia Novozhenina/AFP
Felbolydult az internet népe, és általában a világ közvéleménye arra a bejelentésre, hogy Donald Trump és Vlagyimir Putyin telefonon beszéltek egymással. Ugyan az amerikai elnök már néhány napja is beszélt valamiféle egyeztetésről, ám azt a hívást a másik oldalról nem erősítették meg. Most azonban egyértelmű, hogy a két elnök egyeztetett, sőt Trump ezután erről részletesen tájékoztatta Volodimir Zelenszkijt is. Sőt, már azt is bejelentette, hogy Szaúd-Arábiában találkozna is orosz kollégájával, aki egyébként meghívta Moszkvába. Megtörtént tehát az olyannyira várt közvetlen kapcsolatfelvétel, és ebből a szempontból mindegy is, hogy ez hányadik egyeztetés volt Trump és Putyin között. Elmondhatjuk tehát, hogy a Washington és Moszkva ugyan továbbra is minimum versenytársként tekint egymásra, az orosz-amerikai kapcsolatok azonban jó három év után kimozdultak a holtpontról.
„A Fehér Házba visszatért Trump tehát ebben az értelemben teljesítette a kampányban tett ígéretét, még ha 24 óra alatt nem is sikerült legalább befagyasztania az orosz-ukrán háborút”
Az elmúlt egy hónapban tornádóként Amerikában és a világban egyaránt mindent felforgató Trump mostani lépése is megosztja a közvéleményt, egymást érik az érzelemtől túlcsorduló megnyilvánulások. A többség a béke közelségét látja bele a telefonhívásba, mások megrettenve attól tartanak, hogy a Fehér Ház és a Kreml Ukrajna és Európa feje fölött megállapodik nemcsak a konfliktus rendezéséről, de ha a világ újrafelosztásáról nem is, az európai biztonsági struktúráról mindenképpen. Úgy érzik, hogy Trump magára hagyta, sőt elárulta Európát. Miközben a moszkvai tőzsde szárnyalni kezdett, a Telegram világa összerezzent. Az orosz véleményformálók Haszavjurtot – az első csecsen háborút lezáró 1996-os tűzszünet-, Minszk-III-at emlegetnek, és attól félnek, hogy Putyin nem tud ellenállni a viharosan a globális porondra visszatérő Trumpnak, és belemegy egy orosz szempontból rossz megállapodásba. Mint ahogy a Kreml belement a minszki megállapodásokba, aláírta volna az isztambuli békét is, és megkötötte a gabonaszállítási egyezményt is. Az amerikaiak egy része ennek az ellenkezőjétől tart, és úgy érzi, hogy elnökük személyes ambícióitól hajtva a nyugati szövetségesek kárára túl sokat engedhet Putyinnak.
„Ahogy tehát az várható volt, minden oldalban van egyfajta óvatossággal vegyes félelem az ajtót berúgó Trump lépéseitől, gátlástalaságától, kiszámíthatatlanságától”
Azt alighanem elég magabiztosan kijelenthetjük, hogy ez a telefonbeszélgetés ugyan az első komolyabb lépés lehet a rendezés felé, békéről azonban még hosszú ideig nem beszélhetünk, sőt a tűzszünetig is hosszú út vezet. Az is kirajzolódik, hogy Trump mindenek előtt Putyinnal akar megegyezni, Ukrajna valamint Európa torkán pedig lenyomná az általa megkötött alkut. Persze, az amerikai álláspontról előtte tájékoztatja őket, ám sok beleszólást nem enged az alku folyamatába. Ezt természetesen tekinthetik egyesek a szövetségesek semmibe vételének, inkább azonban a realitások figyelembe vételéről van szó. No meg arról, hogy Trump megmutatja – ki az úr a háznál. Jól demonstrálja ezt a pragmatizmust, hogy az amerikai elnök ugyan beszélt már többször is Zelenszkijjel, ám a rendezéshez vezető első igazán komolynak tekinthető lépést a telefonhívással Putyin felé tette meg. Erről csak utólag tájékoztatta az ukrán elnököt, akivel az európaiakkal egyetemben a napokban az amerikai alelnök vezette amerikai küldöttség fog személyesen egyeztetni, majd jöhet Zelenszkij washingtoni látogatása. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Trumpra a szövetségesei komoly nyomást tudnának gyakorolni.
„Erről árulkodik, hogy a Putyin tárcsázása előtt Pete Hegseth amerikaivédelmi miniszter mintegy a leendő tárgyalások alaphangját Brüsszel és Kijev felé megadva kategorikusan közölte a szövetségesekkel, hogy Ukrajna atlanti integrációjáról belátható ideig szó sem lehet, a háború további költségeit és az ukrán állam működésének anyagi hátterét pedig az európaiak fogják biztosítani. Sőt a gyakorlatban biztonsági garanciákat is ők adják majd meg Ukrajnának. Az európai külügyminisztereknek ezután már csak annyi maradt, hogy csendesen kkifejezték az igényüket a részvételre a tárgyalási folyamatban”
Ezzel párhuzamosan Washingtonból azt is „felajánlották”, hogy Európa vegyen amerikai fegyvereket Ukrajnának, a pénzügyminiszter pedig Kijevben tárgyalva az eddigi támogatások ellentételezéséről, a ritkaföldfémek amerikai kibányászásáról egyeztetett. Ez persze Moszkvának is szól, és a Fehér Ház ezzel azt üzeni, hogy nem fogja elengedni Ukrajna kezét, Oroszország pedig nehéz tárgyalásokra számíthat. A Fehér Ház ugyanis magától értetődően a saját imázsát és a világban elfoglalt pozícióit is védeni fogja a megkezdődő egyeztetéseken, a tűzszünetet pedig nem csupán azért fogja siettetni, mert Trump történelmet akar írni, hanem Ukrajna egyre kilátástalanabb helyzete miatt is. Emlékezzünk csak arra, hogy Kirilo Budanov nemrégiben azt prognosztizálta, amennyiben a nyárig nem áll le a háború, az ukrán hadsereg összeomolhat. Ezt persze a Nyugat nem akarja hagyni, a gyorsasággal ráadásul Trump a szándékai szerint Moszkvát is nyomás alatt tartaná. Mindezt jól illusztrálja Trumpnak egyik, a telefonbeszélgetés után tett kijelentése, amellyel nyomatékosította, hogy Washington továbbra is támogatni fogja Ukrajnát, mert még Putyin azt gondolhatná, hogy győzött.
„Nem véletlen tehát, hogy egy elsietett megállapodástól tartva összerezzent az orosz véleményformálók egy része. Erről ugyanis rögtön az jutott az eszükbe, hogy Oroszországot megint átvágják, mint a NATO bővítésével vagy a minszki megállapodással, és a háború befagyasztása csupán időleges megnyugvást hoz, hiszen csak elodázza az újabb fellángolását, Ukrajna ugyanis nem mond le végleg az elvesztett területeiről”
A háborút, orosz narratívában a „különleges katonai műveleteket” nagyon gyorsan befejezni jelenleg több okból sem érdeke Moszkvában. Nem tudjuk ugyan, hogy miről beszélt Trump és Putyin – inkább csak a tárgyalási pozíciókat rögzíthették -, az álláspontok azonban minden jel szerint egyelőre távol állnak egymástól. Putyin számára Trump messze nem az utolsó reménység, s amit az amerikai elnök ajánlani tud Moszkvának, az nem kevés, de nem oldja meg a Kreml Ukrajnával kapcsolatos gondjait. A Kreml ajánlata pedig biztosan elfogadhatatlan Kijev számára. Elég lesz lenyelnie az amerikai ajánlatot. Moszkva az eredeti minimális célkitűzéseit is csak meglehetősen megengedő megközelítésben érte el, hogy mást nem említsünk, még a Donbasszt sem tartja ellenőrzése alatt, a demilitarizációról nem is beszélve. Árulkodó, hogy Zelenszkij az Econiminstnak nyilatkozva arról beszélt, ha Ukrajna nem lesz a NATO tagja, akkor a saját területén kell felépítenie a NATO-t, és akkora hadsereget fenntartani, mint az oroszoké. Ahhoz, hogy legalább a minimális katonai céljait elérje, a felgyorsult előrenyomulás ellenére is még időre, orosz szempontból a legjobb esetben is hónapokra van szükség. A háború hirtelen leállítása a hadi üzemmódra átállt gazdaság szempontjából is öngyilkos lépés lenne. Mint egyes elemzők felvetik, olyan, mintha egy autót 120-as sebességnél befékeznénk.
„Ráadásul egy valamennyire is stabil megállapodás nem születhet csupán Ukrajnáról. Annak globális, legalábbis az európai biztonsági struktúrát érintő kiterjedésének is lennie kell. De úgy is fogalmazhatunk, hogy az ukrajnai rendezésnek egy második jaltai megállapodásnak a kereteibe is illeszkednie kell”
Ebbe pedig még Kínának is komoly beleszólása van, és egyetérthetünk azokkal a véleményekkel, amelyek szerint Peking egyelőre inkább abban érdekelt, hogy Moszkva még egy kicsit tartsa a frontot, közvetlen és közvetett, azaz globális értelemben is. Az ukrajnai háború lecsavarásával ugyanis Washington minden erejét Kínára összpontosíthatná, erre pedig Peking még nem áll készen. Egy látványos amerikai győzelem az ukrán kérdés lezárásában egyben azt is előre vetítené, hogy az amerikai világrend marad, ez pedig nemcsak Oroszországnak, de az úgynevezett globális Délnek sem érdeke.
„De Putyin azért sem siethet, mert ezzel minimum azt a látszatot keltené, hogy Trump diktálja a tempót, ő pedig úgy táncol, ahogy az amerikai elnök fütyül”
A Kreml a nyitottság folyamatos hangsúlyozása, a kölcsönös gesztusok – így a beszélgetést felvezető fogolycsere – ellenére láthatóan óvatos, és nem érdeke a megállapodás túlságos siettetése. Már csak azért sem, mert ez az ő stílusa, és inkább az ehhez szokott Trumnak kedvez. Putyin azonban nincs egyszerű helyzetben, mert ezzel egyrészről elismerné Oroszország gyengeségét, másrészt egyensúlyt is kell tartania, mert a háború túlságos elhúzódása ugyanakkor már nagyon, a jelenleginél jobban érezhetően meggyengítené Oroszországot.
„S akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a Kremlnek az orosz társadalom hangulatát is figyelembe kell vennie a háború lezárásakor”
Az oroszok többsége ugyan békét akar, ugyanakkor győzni is szeretne. A többség nem fogadna el egy győzelemként nem eladható megállapodást. A társadalom radikálisabb mintegy negyede pedig ez ellen fel is emelné a szavát. S bizony joggal tehetnék fel a kérdést, hogy akkor mi szükség volt minderre? Miért kellett meghalnia mintegy 150 ezer orosznak, és megnyomorodnia még több százezernek. S akkor még azt nem is említettük, hogy a Kreml a „különleges katonai műveletek” során teremtené meg az új elitet, egy orosz szempontból rossz béke azonban ezen a rétegen belül csak a frusztrációt és reváns vágyat, ezzel a társadalmi feszültséget növelné. Az orosz lakosság meghatározó hányadának körében ugyanis egyre erősebb az igazságosság iránti vágy – emlékezzünk csak Prigozsinék lázadására -, egy ilyen, ahogy az egyik orosz elemző fogalmazott, visszataszító kifejlet pedig nem ebbe az irányba mutatna.
A béke tehát még nehéz szülés lesz, csak lépésről lépésre érhető el, de a harcok lezárásához az első lépést Trump és Putyin megtették. Egyelőre nem kell, és nem is lehet többet belelátni a kapcsolat felvételébe, a fény azonban már fel-felvillan annak a bizonyos alagútnak a végén. Értékeljük ezt is, de azért maradjunk a realitások talaján.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
csakafidesz says:
A lényeg itt van: “Ezzel párhuzamosan Washingtonból azt is „felajánlották”, hogy Európa vegyen amerikai fegyvereket Ukrajnának, a pénzügyminiszter pedig Kijevben tárgyalva az eddigi támogatások ellentételezéséről, a ritkaföldfémek amerikai kibányászásáról egyeztetett. Ez persze Moszkvának is szól, és a Fehér Ház ezzel azt üzeni, hogy nem fogja elengedni Ukrajna kezét”
—————————————————————————-
A Fehér Ház azért siet, hogy meglegyenek még a ritka földfémek lelőhelyei. A dolog változatlan. Amerika a befektetett pénze hozamát akarja, a halottak száma ide, vagy oda nem számít. Ha a profitról van szó
“Ukrajna kezét nem fogják elengedni..” A zsákmányt nem akarják elengedni!
Ezt az oroszok is jól látják, vélhetőleg lesz hozzá néhány szavuk.