„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Vukics Ferenc
„a nyugati elit nem csinál titkot a céljából, ami <Oroszország stratégiai veresége>. Mit jelent ez számunkra? Ez azt jelenti, azt tervezik, hogy egyszer és mindenkorra végeznek velünk. Ez – folytatta Putyin – egzisztenciális fenyegetést jelent országunkra nézve”
Fotó:EUROPRESS/Sergei GUNEYEV/SPUTNIK/AFP
Ez az írás az ukrajnai háború várható további alakulását vizsgálja. Két fő kérdéssel foglalkozom.
„Először is, lehetséges-e egy értelmes békemegállapodás? A válaszom: nem”
Jelenleg egy olyan háborúban vagyunk, amelyben mindkét fél – Ukrajna és a Nyugat az egyik oldalon, Oroszország a másikon – egymást egzisztenciális fenyegetésnek tekinti, amelyet le kell győzni. Mivel mindenhol maximalista célok vannak, szinte lehetetlen egy működőképes békeszerződést letenni az asztalra. Ráadásul a két fél között kibékíthetetlen ellentétek vannak a területeket és Ukrajna Nyugathoz való viszonyát illetően. A lehető legjobb eredmény egy befagyasztott konfliktus, amely könnyen visszafejlődhet forró háborúvá. A lehető legrosszabb kimenetel egy nukleáris háború, ami valószínűtlen, de nem zárható ki.
„Másodszor, melyik fél fogja megnyerni a háborút? Bár nem fog elsöprő győzelmet aratni Ukrajna felett, a háborút végül Oroszország fogja megnyerni”
Más szóval, nem fogja meghódítani egész Ukrajnát. Ez Moszkva három céljának – a rezsim megdöntése, az ország demilitarizálása és Kijev biztonsági kapcsolatainak megszakítása a Nyugattal – eléréséhez már szükséges lenne. A végeredmény az ukrán terület nagy részének bekebelezése lesz, miközben Ukrajnából diszfunkcionális csonka államot csinálnak.
„Más szóval, Oroszország csúnya győzelmet fog aratni”
Mielőtt közvetlenül foglalkoznék ezekkel a kérdésekkel, három előzetes pontra kell kitérni. Először is, megpróbálom megjósolni a jövőt, ami nem könnyű feladat, hiszen bizonytalan világban élünk. Ezért nem állítom, hogy az igazságot ismerem. Sőt, egyes állításaimról bebizonyosodhat, hogy tévesek. Továbbá, nem azt mondom, hogy mit szeretnék, ha megtörténne. Nem drukkolok sem az egyik, sem a másik oldalnak. Egyszerűen csak azt mondom el, hogy szerintem mi fog történni a háború előrehaladtával. Végül, nem igazolom az orosz viselkedést, vagy a konfliktusban részt vevő bármelyik állam cselekedeteit. Én csak magyarázom a tetteiket. Most pedig hadd térjek rá a lényegre.
Ahhoz, hogy megértsük, hová tart az ukrajnai háború, először is fel kell mérni a jelenlegi helyzetet. Fontos tudni, hogy a három főszereplő – Oroszország, Ukrajna és a Nyugat – hogyan gondolkodik a fenyegető környezetükről, és hogyan képzeli el céljait. Amikor azonban a Nyugatról beszélünk, akkor elsősorban az Egyesült Államokra gondolunk, hiszen európai szövetségesei Washingtonból kapják a menetparancsot, ha Ukrajnáról van szó. Lényeges továbbá megérteni a jelenlegi harctéri helyzetet. Hadd kezdjem Oroszország fenyegető környezetével és céljaival.
2008 áprilisa óta egyértelmű, hogy az orosz vezetők mindenhol egzisztenciális fenyegetésnek tekintik a Nyugat azon törekvéseit, hogy Ukrajnát felvegyék a NATO-ba, és nyugati bástyává tegyék Oroszország határain. Valóban, Putyin elnök és környezete többször is hangoztatta ezt az aggodalmat az orosz inváziót megelőző hónapokban, amikor is világossá vált számukra, hogy Ukrajna de facto NATO-taggá vált.
A háború 2022. február 24-i kezdete óta a Nyugat újabb réteget tett hozzá ehhez az egzisztenciális fenyegetéshez azzal, hogy olyan új célokat fogadott el, amelyeket az orosz vezetők nem tehetnek mást, mint hogy rendkívül fenyegetőnek tekintenek. A nyugati célokról később többet is fogok mondani, de elég, ha itt csak annyit mondok, hogy
„a Nyugat eltökélt szándéka, hogy legyőzze Oroszországot, és kiüsse a nagyhatalmak sorából, még ha ez nem is hoz rendszerváltást, vagy nem is sikerül Oroszország szétesését előidézni, ahogyan az a Szovjetunióval történt 1991-ben”
Putyin tavaly februárban (2022) tartott nagyszabású beszédében hangsúlyozta, hogy a Nyugat halálos fenyegetést jelent Oroszországra nézve.
„A Szovjetunió felbomlását követő években – mondta – a Nyugat soha nem hagyta tett le arról, hogy felgyújtsa a posztszovjet államokat, és ami a legfontosabb, végezzen Oroszországgal, mint államunk történelmi kiterjedésének legnagyobb megmaradt részével. Bátorították a nemzetközi terroristákat, hogy megtámadjanak bennünket, regionális konfliktusokat provokáltak határaink mentén, figyelmen kívül hagyták érdekeinket, és megpróbálták megfékezni és elnyomni gazdaságunkat.” Putyin hangsúlyozta továbbá, hogy
„a nyugati elit nem csinál titkot a céljából, ami <Oroszország stratégiai veresége>. Mit jelent ez számunkra? Ez azt jelenti, azt tervezik, hogy egyszer és mindenkorra végeznek velünk. Ez – folytatta Putyin – egzisztenciális fenyegetést jelent országunkra nézve”
Az orosz vezetők Oroszországra nézve a kijevi rezsimet is fenyegetésnek tekintik. Méghozzá nemcsak azért, mert szoros szövetségben áll a Nyugattal, hanem azért is, mert a második világháborúban a náci Németország oldalán a Szovjetunió ellen harcoló fasiszta ukrán erők utódjának tekintik.
Oroszországnak meg kell nyernie ezt a háborút, mivel úgy véli, hogy a túlélését veszély fenyegeti. De hogyan néz ki a győzelem? A 2022 februárjában kezdődött háború előtt az ideális eredmény az volt, hogy Ukrajna semleges állammá válik, és rendeződik a Donbasszban dúló polgárháború, amely az ukrán kormányt szembe állította az orosz nemzetiségű és oroszajkú oroszokkal, akik először csupán nagyobb autonómiát, nem pedig függetlenséget akartak a régiójuknak.
„Úgy tűnik, hogy ezek a célok még a háború első hónapjában is reálisak voltak, és valójában a Kijev és Moszkva között 2022 márciusában Isztambulban folytatott tárgyalások alapját képezték. Ha az oroszok akkoriban elérték volna ezeket a célokat, a jelenlegi háborút vagy megakadályozták volna, vagy gyorsan véget ért volna”
De az Oroszország céljait kielégítő megállapodás már nincs a láthatáron. Ukrajna és a NATO belátható időn belül összekapcsolódik, és egyikük sem hajlandó elfogadni az ukrán semlegességet. Ráadásul a kijevi rezsim ellenszenves az orosz vezetők számára, akik azt akarják, hogy az eltűnjön a Föld színéről. Nemcsak Ukrajna „nácimentesítéséről”, hanem „demilitarizálásáról” is beszélnek, két olyan célról, amely feltehetően egész Ukrajna meghódítását, a katonai erők megadásra kényszerítését, és egy baráti rezsim beiktatását követeli Kijevben.
„Egy ilyen döntő győzelem több okból sem valószínű, hogy bekövetkezik. Az orosz hadsereg nem elég nagy egy ilyen feladathoz, amelyhez valószínűleg legalább kétmillió emberre lenne szükség”
Valójában a meglévő orosz hadseregnek nehézséget okoz az egész Donbassz meghódítása is. Ráadásul a Nyugat óriási erőfeszítéseket tenne annak megakadályozására, hogy Oroszország egész Ukrajnát elfoglalja. Végül az oroszok hatalmas területeket foglalnának el, amelyeken nagy számban élnek ukrán etnikumúak, akik gyűlölik az oroszokat, és hevesen ellenállnának a megszállásnak. Ha megpróbálnák egész Ukrajnát meghódítani, és Moszkva akarata alá hajtani, annak minden bizonnyal katasztrófa lenne a vége. Az Ukrajna nácimentesítéséről és demilitarizálásáról szóló retorikát félretéve,
„Oroszország konkrét céljai között szerepel az ukrán terület nagy részének meghódítása és bekebelezése, miközben Ukrajnát egyidejűleg egy diszfunkcionális csonka állammá változtatja”
Így Ukrajna azon képessége, hogy háborút vívjon Oroszország ellen, jelentősen csökkenne, és valószínűleg nem lenne jogosult sem az EU-, sem a NATO-tagságra. Ráadásul egy szétszakadt Ukrajna különösen sebezhető lenne a belpolitikájába való orosz beavatkozással szemben. Röviden, Ukrajna nem lenne nyugati bástya Oroszország határán.
Hogyan nézne ki ez a diszfunkcionális államcsonk? Moszkva hivatalosan bekebelezte a Krímet és négy másik ukrán területet – Donyeck, Herszon, Luhanszk és Zaporozsje –, amelyek együttesen Ukrajna teljes területének mintegy 23 százalékát tették ki a válság 2014 februári kitörése előtt. Az orosz vezetők hangsúlyozták, hogy nem áll szándékukban feladni ezt a területet, amelynek egy részét Oroszország egyébként még nem ellenőrzi. Sőt, okkal feltételezhető, hogy Oroszország további ukrán területeket fog bekebelezni, ha katonai képességgel rendelkezik ahhoz, hogy ezt elfogadható áron megtehesse.
„Nehéz azonban megmondani, hogy Moszkva mekkora további ukrán területet akar majd bekebelezni”
Az orosz gondolkodást valószínűleg három számítás befolyásolja. Moszkvát erősen ösztönzi, hogy meghódítsa és tartósan bekebelezze az oroszok és orosz anyanyelvűek által erősen lakott ukrán területeket. Meg akarja majd védeni őket az ukrán kormánytól – amely ellenségessé vált minden orosz dologgal szemben –, és biztosítani akarja, hogy sehol Ukrajnában ne legyen olyan polgárháború, mint amilyen a Donbasszban zajlott 2014 februárja és 2022 februárja között.
Ugyanakkor Oroszország el akarja majd kerülni, hogy nagyrészt ellenséges ukránok által lakott területeket ellenőrizzen, ami jelentős korlátokat szab a további orosz terjeszkedésnek. Végül, Ukrajna diszfunkcionális csonka állammá alakításához Moszkvának jelentős mennyiségű ukrán területet kell elfoglalnia, így jó helyzetben van ahhoz, hogy jelentős károkat okozzon a gazdaságában.
„Ukrajna teljes Fekete-tenger menti partvonalának ellenőrzése például jelentős gazdasági befolyást biztosítana Moszkvának Kijev felett”
E három számítás arra utal, hogy Oroszország valószínűleg megkísérli majd bekebelezni azt a négy területet – Dnyipropetrovszk, Harkiv, Mikolajiv és Odessza –, amelyek közvetlenül nyugatra esnek attól a négy területtől, amelyet már bekebelezett – Donyeck, Herszon, Luhanszk és Zaporizzsja –, és amelyek már elcsatolt.
„Ha ez megtörténne, Oroszország Ukrajna 2014 előtti területének mintegy 43 százalékát tartaná ellenőrzése alatt”
Dmitrij Trenin, vezető orosz stratéga becslése szerint az orosz vezetők még több ukrán terület elfoglalására törekednének – Észak-Ukrajnában nyugat felé nyomulnának a Dnyeper folyóig, és elfoglalnák Kijevnek azt a részét, amely a folyó keleti partján fekszik. Azt írja, hogy a következő logikus lépés az egész Ukrajna Harkivtól Odesszáig tartó területének elfoglalása után az orosz ellenőrzés kiterjesztése lenne a Dnyepertől keletre fekvő egész Ukrajnára, beleértve Kijev azon részét, amely a folyó keleti partján fekszik. Ha ez megtörténne, az ukrán állam úgy zsugorodna, hogy csak az ország középső és nyugati régióit foglalná magába.
Most talán nehéz elhinni, de az ukrán válság 2014. februári kitörése előtt a nyugati vezetők nem tekintették Oroszországot biztonsági fenyegetésnek. A NATO vezetői például a szövetség 2010-es lisszaboni csúcstalálkozóján az együttműködés új szakaszáról, egy valódi stratégiai partnerség felé vezető útról tárgyaltak Oroszország elnökével. Nem meglepő, hogy a NATO 2014 előtti bővítését nem a veszélyes Oroszország megfékezésével indokolták.
„Valójában az orosz gyengeség volt az, ami lehetővé tette a Nyugat számára, hogy lenyomja Moszkva torkán a NATO-bővítés első két részletét 1999-ben és 2004-ben, majd lehetővé tette George W. Bush kormányának, hogy 2008-ban azt gondolja, hogy Oroszországot rá lehet kényszeríteni Grúzia és Ukrajna szövetségi csatlakozásának elfogadására”
Ez a feltételezés azonban tévesnek bizonyult, és amikor 2014-ben kitört az ukrán válság, a Nyugat hirtelen veszélyes ellenségként kezdte el ábrázolni Oroszországot, amelyet ha nem is gyengíteni, de megfékezni kell.
„A 2022 februárjában kezdődött háború óta a Nyugat Oroszországról alkotott megítélése folyamatosan súlyosbodott. Olyannyira, hogy Moszkva ma már egzisztenciális fenyegetésnek tűnik”
Az Egyesült Államok és NATO-szövetségesei nyakig benne vannak Ukrajna Oroszország elleni háborújában. Valójában mindent megtesznek a harc során, csak éppen nem húzzák meg a ravaszt, és nem nyomogatják a gombokat. Sőt, egyértelművé tették elkötelezettségüket a háború megnyerése, és Ukrajna szuverenitásának fenntartása mellett. Így a háború elvesztése rendkívül negatív következményekkel járna Washington és a NATO számára. Amerika hozzáértésének és megbízhatóságának hírneve súlyosan sérülne, ami kihatással lenne arra, hogy szövetségesei és ellenfelei – különösen Kína – hogyan viszonyulnak az Egyesült Államokhoz. Ráadásul gyakorlatilag minden európai NATO-tagállam úgy véli, hogy a szövetség pótolhatatlan biztonsági ernyőt jelent.
„Így annak lehetősége, hogy a NATO súlyosan megsérülhet – sőt talán tönkre is mehet –, ha Oroszország győz Ukrajnában, mély aggodalomra ad okot a tagok körében”
Továbbá a nyugati vezetők az ukrajnai háborút gyakran az autokrácia és a demokrácia közötti nagyobb globális harc szerves részeként ábrázolják, amely alapjaiban manicheista. Ráadásul a szent és sérthetetlen, szabályokon alapuló nemzetközi rend jövője állítólag az Oroszországgal szembeni győzelemtől függ. Ahogy Károly király mondta tavaly (2022) márciusban: „Európa biztonsága, valamint demokratikus értékeink veszélyben vannak.” Hasonlóképpen, az amerikai kongresszusban áprilisban benyújtott állásfoglalás is kijelenti, hogy „az Egyesült Államok érdekei, Európa biztonsága és a nemzetközi béke ügye az ukrán győzelemtől függ”.
A The Washington Post egy nemrégiben megjelent cikke jól érzékelteti, hogy a Nyugat Oroszországot egzisztenciális fenyegetésként kezeli:
„Az Ukrajnát támogató több mint 50 másik ország vezetői úgy fogalmazták meg támogatásukat, mint a demokrácia és a nemzetközi jogállamiság jövőjéért folytatott apokaliptikus harc részét az autokrácia és az agresszió ellen, amelynek elveszítését a Nyugat nem engedheti meg magának”
A Nyugat tehát nem engedheti meg magának, hogy elveszítse ezt a háborút.
A Nyugat szilárdan elkötelezett Oroszország legyőzése mellett. Biden elnök többször is kijelentette, hogy az Egyesült Államok azért vesz részt ebben a háborúban, hogy megnyerje azt. „Ukrajnban elképzelhetetlen Oroszország győzelme”. Ennek stratégiai kudarccal kell végződnie. Washington, hangsúlyozza, addig marad a harcban, amíg csak szükséges.
Konkrétan a cél az, hogy legyőzzék Oroszország hadseregét Ukrajnában – eltörölve területi nyereségét –, és halálos szankciókkal megnyomorítsák gazdaságát.
„Siker esetén Oroszország kiesne a nagyhatalmak soraiból, ami olyannyira meggyengítené, hogy nem fenyegethetne azzal, hogy újra megszállja Ukrajnát”
A nyugati vezetőknek további céljaik is vannak, amelyek között szerepel a moszkvai rendszerváltás, Putyin háborús bűnösként való bíróság elé állítása, és Oroszország esetleges feldarabolása kisebb államokra.
Ugyanakkor a Nyugat továbbra is elkötelezett Ukrajna bevonása mellett a NATO-ba, bár a szövetségen belül nincs egyetértés abban, hogy ez mikor és hogyan fog megtörténni. Jens Stoltenberg, a szövetség főtitkára áprilisban (2023) egy kijevi sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a NATO álláspontja változatlan, és Ukrajna a szövetség tagjává válik. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az első lépés Ukrajna esetleges NATO-tagsága felé az, hogy biztosítsuk Ukrajna érvényesülését, és ezért az Egyesült Államok és partnerei példátlan támogatást nyújtottak Ukrajnának.
„E célok ismeretében világos, hogy Oroszország miért tekint a Nyugatra egzisztenciális fenyegetésként”
Kétségtelen, hogy Ukrajnát egzisztenciális fenyegetés éri, mivel Oroszország arra törekszik, hogy feldarabolja, és gondoskodjon arról, hogy a megmaradó csonka állam ne csak gazdaságilag legyen gyenge, de ne legyen sem de facto, sem de jure tagja a NATO-nak. Az sem kérdéses, Kijev osztja a Nyugat célját, hogy legyőzze és súlyosan meggyengítse Oroszországot, visszaszerezze elvesztett területeit, és örökre ukrán ellenőrzés alatt tartsa azokat. Ahogy Zelenszkij elnök nemrég Hszi Csin-ping elnöknek mondta,
„nem lehet olyan béke, amely területi kompromisszumokon alapul”
Az ukrán vezetők természetesen továbbra is szilárdan elkötelezettek az EU és a NATO csatlakozás mellett, és Ukrajnát a Nyugat szerves részévé kívánják tenni.
Összefoglalva, az ukrajnai háború három főszereplője mind úgy véli, hogy egzisztenciális fenyegetéssel néz szembe. Ez azt jelenti, mindegyikük úgy gondolja, hogy meg kell nyernie a háborút, különben szörnyű következményeket kell elszenvednie.
Folytatjuk.
(A cikk eredetileg a szilajcsiko.hu portálon jelent meg, itt olvasható.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
HUN says:
Ha valaki tisztán, előítélet mentesen előadott, szakszerű elemzést szeretne látni-hallani ebben a politikai helyzetben Stier és Vukics urakat kell meghallgatni! A többi kevés kivétellel csak időpocsékolás!
Rác Gábor says:
…”„Nehéz azonban megmondani, hogy Moszkva mekkora további ukrán területet akar majd bekebelezni””… A megfogalmazás pontatlan, felületes. Moszkva nem “kebelezheti” azt, ami Oroszország szerves, történelmi része volt és lesz. Ezzel szemben a “Nyugat” már 1989-ben elkezdte Kelet-Európa bekebelezését.
hufi says:
Ami igazán végzetes lesz Ukrajnára, az az, hogy nem lesz tengeri kijárata, a mezőgazdasága romokban lesz.
Kérdéses viszont Moldova sorsa, erősen függ Ukrajnától, a románok meg fenik a fogukat a bekebelezésére, és ez egy újabb konfliktus kiindulópontja.
Mint már említettem, Zselenszkij eltávolítása, kiiktatása gyökeres változást hozna, egy új kormány felállítása átlendítheti, tárgyalóképessé teheti Ukrajnát.
Nem vagyok jövőbelátó, de reálisan nézve, Ukrajnának időt kell nyernie a hogyan továbbat illetően, még a területeinek elvesztése árán is.