Túlzás nélkül kijelenthető, hogy az emberiség előtt a modern kor egyik – ha nem a legnagyobb – kihívása áll. A válaszadás stratégiái államonként változnak. Oroszország – bár az okok a mostanitól gyökeresen különböztek – a Nagy Honvédő Háború óta talán egyszer, a múlt század ’90-es éveiben volt kénytelen hasonló méretű válsággal szembenézni.

A Szovjetunió felbomlását követő vadkapitalizmus, az állami vezetők elzüllése, az ország bűnözők és magukat üzletembereknek nevező, ámde valójában inkább szélhámosok általi kirablása együtt járt a kőolaj árának összeomlásával. Az orosz állam eladósodásával, vágtató inflációval és úgy a fizetések, mint a nyugdíjak és megtakarítások teljes elértéktelenedésével. Ez a folyamat feszültséghez, tüntetésekhez és végső soron az orosz polgár által a legfőbb értéknek tekintett társadalmi és gazdasági stabilitás megrendüléséhez vezetett.

„A már-már kaotikus helyzetet hatalomra jutása után megszüntető Vlagyimir Putyin pontosan tudja, hogy a jelenlegi vezetés legfőbb feladatai közé tartozik annak elkerülése, hogy a negyedszázaddal ezelőtti helyzet megismétlődjön”

A feladat bonyolult. A terjedő koronavírus és az olaj, valamint a nyersanyagok iránti kereslet eltűnése egyszerre sújt le az orosz gazdaságra, amely már 2015 óta kénytelen szembenézni a Nyugat által ellene alkalmazott gazdasági szankciók hatásával, a rubel leértékelődésével, a bérből és fizetésből élők, valamint a nyugdíjasok jövedelmének gyorsuló ütemű csökkenésével. A munkanélküliség március végén nagyjából az előző hónappal megegyező, 4,7 százalékos szinten állt, a munkáltatók pedig igyekeztek kerülni az elbocsátásokat. A Kommerszant üzleti napilap szerzője ugyanakkor a minap leszögezte, munkahelyük megtartása érdekében a munkavállalók sok szektorban már márciusban kénytelenek voltak elfogadni a bércsökkentést, a rövidített munkaidőt, vagy a fizetés nélküli szabadságot munkahelyük megtartása érdekében.

„Az orosz állam gazdaságvédelmi intézkedések terén eddig nem erőltette meg magát. A gazdasági mentőcsomagok, vagy a munkájukat elvesztőket alapjövedelemmel kompenzáló ötletek nem jellemzőek”

Látni kell azonban, hogy az orosz gondolkodásmóddal nem feltétlenül kompatibilis az effajta válságkezelés. A nadrágszíj meghúzása már a járvány kitörése előtt is napirenden volt (az állami alkalmazottak fizetése évek óta stagnál, illetve még nominálisan is csökkent). Valószínűsíthető azonban, hogy tömeges elbocsátások megjelenéskor az állam hozzáállása változni fog. Vannak erre utaló jelek. A közlekedési minisztérium szakértői szerint a vasúttól a repülésig 100 milliárd rubeles nagyságrendben kellene támogatni valamennyi közlekedési ágazatot. A javaslat elfogadására még kevés az esély, de a helyzet hamarosan megváltozhat.

Ne feledjük továbbá, hogy az olajárak összeomlása áprilisban következett be. A cikk írásának időpontjában az orosz olajcégek bevételei az egy évvel ezelőttinek nagyjából 15-30 százalékát teszik ki.

„A nagy, tőzsdén jegyzett társaságok, mint a Gazprom, a Lukoil, vagy a Novatek egy évvel ezelőtti értéküknek nagyjából felét vesztették el eddig”

Valamivel jobban szerepelt a nikkel piacán vezető szerepet betöltő Norilszkij Nyikel, melynek londoni jegyzése nagyjából 25 százalékkal marad el a februári csúcstól.

Az olajpiacon a visszarendeződést, az árak stabilizálódását – bármilyen alacsony, de legalább a kitermelés és szállítás költségeit fedező szinten – technikailag akadályozza az Egyesült Államok határidős tőzsdéje, a NYMEX beszállítási pontján (Cushing, Oklahoma) található tárolókapacitások totális telítettsége. Ez magyarul azt jelenti, hogy a tőzsdei kereskedők raktárra szállítani nem tudnak, nincs hová. Ezért történhetett meg a májusi szállítási határidő zárásakor, hogy az ár jegyzése negatív lett. Ezzel az olajkereskedelem egy szegmense, jelesül a WTI típusú kőolaj jegyzéseire alapozott azonnali szerződés ellehetetlenült, ami az egyéb olajfajták esetében is zavarokhoz vezet.

„Oroszországot azonban korán temetik egyesek. A sokak által nehézkesnek, megújulásra képtelennek tartott, szankciókkal sújtott ország gazdaságában 2015 óta olyasmik (is) történtek, amikre soha, egyetlen nyugati elemző sem gondolt volna”

Például Oroszország immáron harmadik éve a világ legnagyobb búza exportőre – ez évi 32-40,5 millió tonnát jelent – ezüstérmes az étolaj piacán, miközben gyakorlatilag önellátó minden fontosabb élelmiszerből. Az elmúlt öt évben az orosz mezőgazdaság kibocsátása 20 százalékkal nőtt. Az export növekedésének dinamikáját megakaszthatja, hogy az ellátásbiztonság érdekében áprilisban a kormány a gabonafélékre exportkvótákat jelentett be. Ez az eurázsiai gazdasági övezet országaira nem vonatkozik, de – és itt is látszik az orosz export volumenének jelentősége – áremelkedést idéztek elő az amerikai határidős gabonatőzsdéken.

Ha pedig a mezőgazdaság – amely a szovjet időkben krónikus alulteljesítőnek számított – relatíve rövid idő alatt így meg tudott újulni, a szintén húzóágazatnak számító információs technológiai szektorral, az atomenergia-iparral, vagy akár a hadiiparral együtt, akkor Oroszország polgárai bízhatnak abban, hogy – mint a történelem folyamán annyiszor – a jövőt sötéten látó vészmadaraknak (ismét) nem lesz igazuk. Annak ellenére, hogy Moszkva már nem tartja kizártnak az akár 10 százalékos, vagy efeletti gazdasági visszaesést sem, Putyin pedig kijelentette, hogy a mostani válság a 2008-asnál lényegesen súlyosabb.

„A mostani válság – mert nem kétséges, hogy válság van – azonban választóvíz lehet”

Közhelynek számít, hogy az oroszok úgymond hozzá vannak szokva a nélkülözéshez. Ez persze nem azt jelenti, hogy arrafelé örömmel fogadják az életszínvonal bármilyen okból való csökkenését. Ámde ilyen esetekben az átlag orosz polgár nem az utcára indul tüntetni, hanem – karján kosárral – az erdőbe. És nem partizánnak. Hanem gombászni.