//Amerikai ambíciók, európai érdekek
Tüntetők 2024. június 8-án Berlinben, egy nappal az európai parlamenti választások előtt a demokrácia védelmét célzó demonstráción vesznek részt a szélsőjobboldal ellen #moszkvater

Amerikai ambíciók, európai érdekek

MEGOSZTÁS

Európa választott. S nemcsak képviselőket, de ezen keresztül remélhetően új utakat is. Mert jelenleg az Európai Unió súlyos válságot él át, s amennyiben nem változtat irányt, könnyen a szakadék szélén találhatja magát. Európának át kellene gondolnia a viszonyát transzatlanti szövetségeséhez, az Egyesült Államokhoz, korrigálnia kellene a sehová sem vezető háborús politikáját, és el kellene döntenie, mit akar kezdeni a jövőben Ukrajnával és Oroszországgal. A tét óriási, megengedi-e Európa, hogy feláldozzák idegen érdekek oltárán?

Tüntetők 2024. június 8-án Berlinben, egy nappal az európai parlamenti választások előtt a demokrácia védelmét célzó demonstráción vesznek részt a szélsőjobboldal ellen #moszkvater
Tüntetők 2024. június 8-án Berlinben, egy nappal az európai parlamenti választások előtt a demokrácia védelmét célzó demonstráción vesznek részt a szélsőjobboldal ellen
Fotó:EUROPRESS/CHRISTIAN MANG/AFP

Az egész nyugati blokk fellélegzett, amikor hét hónapos huzavona után az amerikai Kongresszus megszavazta az egyebek mellett Ukrajnának szánt segély csomagot. A Pentagon persze eközben is folytatta az Ukrajna támogatását, egyúttal Oroszország gyengítését célzó projektjeit. Fontos programokból csoportosított át különböző összegeket, és a CNN tudósítása szerint a 2024-ben kezdődő pénzügyi évben már az ominózus szavazásig 430 millió dollárt költött Ukrajnára. Ami végül oda vezet, hogy sürgősen ki kell egészíteni az európai és afrikai műveletek keretét.

„De Ukrajna támogatása nem csak a pénzről szól. Mint arra Matt Gaetz floridai képviselő felhívta a figyelmet, a háború további finanszírozása az eszkaláció veszélyével jár, ami potenciálisan veszélyt jelent Amerika számára”

Egyáltalán nem logikus, de meghatározó európai politikusoktól ilyent nem nagyon hallunk. Éppen ellenkezőleg. Európa nemcsak kiszolgálja a háború elhúzásában megnyilvánuló amerikai érdekeket, de sokszor pápább akar lenni a pápánál is. Gondoljunk csak Emmanuel Macron ötleteire. A francia elnök már nemcsak fegyvert, de katonákat is küldene Ukrajnába. Persze, tudjuk, hogy amikor cselekedni kell, akkor Párizs már nem ennyire lelkes, meg azt is, hogy milyen okok húzódnak meg Macron hirtelen megnövekedett harciassága mögött, azonban amit tesz, az játék a tűzzel.

„Most megtudjuk, hogy ez az előre menekülés javít-e valamit siralmas választási esélyein, avagy inkább még mélyebbre löki a pártját a válságba”

Az előzetes latolgatások ez utóbbit valószínűsítették, hiszen a francia társadalom is kezd már belefáradni az ukrajnai háborúba. S ez elmondható szinte az egész Európáról. Miközben a politikai elit egyre hangosabban veri a harci dobokat, addig a polgárok már békére és a gazdaság stabilizálására vágynak. S amennyiben komolyra fordul a jelenleg még csak retorikai fogásnak betudható ötletelés, és Macron mégiscsak katonákat akarna küldeni Ukrajnába, az Európai Néppárt német elnöke, Manfred Weber pedig tovább gondolná a kötelező sorkatonaság ötletét, akkor valószínűleg a franciák és a németek is a jelenleginél határozottabban és hangosabban tennék fel a kérdést, hogy mit is keresnek az országaik ebben a konfliktusban.

„Azt ugyanis mindenki felfogja, hogy NATO országok katonáinak nagyobb számú megjelenése Ukrajnában magában hordozza a NATO közvetlen ütközésének veszélyét Oroszországgal. S ebben az esetben a NATO tagországainak vezetői fel kell, hogy tegyék maguknak a kérdést, hogy érdekében áll-e ez a szcenárió az országaiknak, Európának és az európai embereknek. A válasz egyértelmű”

Közben egyre kevésbé lehet a szőnyeg alá söpörni azt a kérdést, hogy Ukrajna mind nagyobb mértékű támogatása miként hat Európa versenyképességére, az európaiak életszínvonalára. Bírja-e Európa az egyre nagyobb pénzügyi terhet. A válasz ez esetben is egyértelmű, de a kérdés azért is merül fel mind élesebben, mert az Egyesült Államok láthatóan egyre inkább Európára terheli Ukrajna fenntartásának és fegyveres támogatásának a pénzügyi terheit. Mind egyértelműbb, hogy Washington ezt a háborút nemcsak Oroszország, hanem Európa gyengítésére, pontosabban kezelhető szinten tartására is felhasználja. Az európai gazdaság már most is köhög, és a terhek csak egyre növekednek. S ebben a sok tekintetben mesterségesen kialakított morális környezetben Európa vezetői képtelenek racionális döntéseket hozni.

„Nem tudnak ellenállni – már aki egyáltalán akar – az egyre nagyobb amerikai nyomásnak, és szép lassan az Európai Unió vállát nyomja a konfliktus fenntartásának anyagi terhei”

Sovány vigasz, hogy közben – mint arra a Politico rámutat – változik Washington és Berüsszel stratégiája is. A nyugati vezetők mintha már nem az Oroszország feletti totális győzelemről, hanem „csupán” a későbbi ukrán tárgyalási pozíciók javításának szükségességéről beszélnének. Miután a nagy reményekkel várt 2023-as ukrán ellentámadás kudarcba fulladt, durcásan, csalódottan veszik tudomásul a realitásokat, és már csak visszább szorítanák az orosz csapatokat. Közben mind gyakrabban merül fel a tűzszüneti tárgyalások lehetősége. Persze csak halkan, hiszen a Nyugat, ezen belül az egyes nemzeti elitek már  valójában a presztízsük megvédésért küzdenek. Aligha jönne például jól az amerikai demokratáknak a kampányban a kapituláció gondolatának még csak a hangos felvetése is. Az európai eliteket is fojtogatja ez a kérdés, és ez megmutatkozott az európai választások kampányában is.

„De az Európai Unió számára ez nem csupán a kormányzó elitek politikai túlélése szempontjából égető kérdés. Európa olyan mély válságban van, hogy mindinkább a belső problémáinak megoldása felé kell fordulnia. Egyre kevésbé engedheti meg magának, hogy hitelekből finanszírozza az ukrán államot és magát a háborút. A konfliktus elhúzódás ugyanis az európai országok látványos dezindusztralizációjával, iparának leépülésével jár”

De a háború messze nem csupán a gazdasági következményei miatt érintik egyre érzékenyebben Európát. Ráébredt arra is, hogy a biztonsága nem a saját kezében van, és ez kiszolgáltatottá teszi. S ez akkor is így van, ha adott esetben a szövetségeséről van szó. Az Egyesült Államok ugyanis nem emberbaráti szeretetből, hanem saját jól felfogott érdekeit követve garantálja Európa biztonságát. Rakétavédelmi rendszereit, nukleáris és egyéb fegyvereit a katonáival együtt azért telepítette Európába, hogy ezen keresztül is kontrollálhassa a szövetségeseit. Mondjuk ki, Amerika a vazallusává tette Európát, és az Oroszországgal kiéleződött konfliktus, majd a háború újabb alkalmat kínált fel a számára, hogy még szorosabbra vonja az ellenőrzést a kontinens felett. Felsorakoztatta Európát maga mögött, és aki kilóg a sorból, az számolhat a „renitens viselkedés” következményeivel. Washington eddig is beavatkozott az európai országok belügyeibe, a háború ürügyén pedig még aktívabban teszi mindezt.

„Azt is látni kell, hogy Európát mindinkább pufferré teszi az Oroszországgal és Kínával fennálló, és éleződő konfliktusában. Ráadásul az ebben a feszült helyzetben ébredő, és védelmi képességeit kétségbeesetten javító Európa hatalmas piacot és lehetőséget jelent a hadiipara számára is”

Egyre ritkábban beszél már a francia elnök is a stratégiai autonómiáról. Pedig most látszik csak igazán, hogy milyen nagy szükség lenne erre az önállóságra, a saját érdekek érvényesítésére. S hogy mi most a legfőbb érdek? Mindenek előtt a konfliktus eszkalálódásának megakadályozása, az atomháború elkerülése, a gazdasági következmények csökkentése. A helyzet olyan kritikussá vált, hogy most nem lehet vakon követni az első számú szövetségest sem. Európa és Amerika érdekei ugyanis már csak a geopolitikai helyzetből következően sem teljesen azonos. S akkor arról még nem is beszéltünk, hogy Washington gazdasági érdekei sok tekintetben szembe mennek az európaiakkal. Az Európai Unió új vezetése nem lesz irigylésre méltó helyzetben. Nem engedheti ugyanis meg, hogy Európa az amerikai ambíciók áldozatává váljon. S ismerve ezt az elitet, ez a feladat alighanem meghaladja a képességeit. Vajon felismerik-e Brüsszel régi-új urai, hogy Európa a 24. órában van? S ha igen, képesek lesznek-e átlépni a saját árnyékukat?

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.